Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)

MÁSODIK RÉSZ

Szerétéiből szenvedni

Második rész

Ozerkilencszázötvenkettő nyarán állami intézkedésre megszüntették a szombathelyi szemináriumot. (Csak a diakónusok, szubdiakónusok maradhattak, a többiek átkerültek Győrbe.) Ferenc is megkapta a végzést — egy évig „pihentetik” -, ami nagy megrázkódtatást jelentett. Igaz, régtől fogva tartott tőle; ez a bizonytalanság is jócskán belejátszhatott hosszas gyötrődésébe. Annál is inkább fájdalmas volt tudomásul venni, mert szóban egészen más hangzott el püspöke szájából; „...biztosított, hogy semmitől sem kell félnem. Vagy spintől, vagy Kappel úrtól tudta meg, hogy eició-tól 33 félek. »Tu nes pas un numero seulement dans le séminaire! Nous t’estimons a cause de ton pere et ton zele.«”36 (1951. jan. 17.)

Az egy év alatt, amíg otthon volt, részt vett minden munkában, ami a birtokokon adódott. Az elszántság nem hiányzott, s valamit erősödött is.’ A legveszélyesebb vegyszerezéseket is ő vállalta. Nem kímélte magát, de végig nagyon lehangolt volt. Elküldése körülményeiről és visszavételéről így számol be — immár a győri éveit kezdve:

„Kovács püspök úr 1952. június 27-én betegszabadságra küldött. Egy év. Idegzetemre való tekintettel. Ezzel fogadott már a rektor úr. Kiküldtek a kórházba vizsgálatra, Tankához. Neurózis tünetekkel. (Valóban ideges voltam: egy elég nehéz félév összes vizsgáival, nyomban, átmenet nélkül

37