Kapiller Ferenc: „Szeretetből szenvedni” Kováts Ferenc gencsapáti káplán életáldozata - A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára 7. (Vasszilvágy, 2007)
ELSŐ RÉSZ
Kapiller Ferenc Mennyivel szívesebben gondolnék vissza előbbi életemre (SzentIgnác olvasása közben)”. Nem volt olyan nagy és látványos váltás és változás életében, mint sok példaképe életfordulóján, de ő mégis úgy érezte, fordulat ez az ő saját, belső történetében. Szó szerint illik őrá is az a félmondat, amely a Schütz Antal-IéV Szentek életében Becket Tamást jellemzi: a világban betöltött évek helyébe „szent komolyság, tanulás, imádság, önsanyargatás és ostorozás léptek...” Csendes, hallgatag, visszahúzódó természetű volt, ugyanakkor készséges a napi teendők elvégzésében. Szívesen segített bárkinek akár a tanulásban, a könyvtár rendezésében, akár nehéz fizikai munkában. A visszaemlékezők szerint kemény kézfogásában határozottság, dac és makacsság volt, de nyíltság és szeretet is. Sokáig megőrzött lágy gyermekarca ellenére, tájékozottsága, szellemi-lelki érettsége miatt idősebbnek tűnt korosztályánál; érdeklődve hallgatta felsőbb évfolyamos társait.1’ Mások véleményén, megjegyzésein elgondolkodott, saját észrevételeit nem bántó módon közölte. Már kisszeminarista évében fölfedezhetők lelkületében és gondolkodásában azok a mozzanatok, amelyek később — finomodva-elmélyülve vagy fölerősödve-gazdagodva - megrajzolják papi karakterét. Az új közösségben a központi gondolat — tanárok és hallgatók számára egyaránt — a hivatás. A Veni Sanctét követően az intézmény rendje is a papi hivatás tisztázását és erősítését szolgálta. Ferkó naplójának első bejegyzései is ezt mutatják: „ Tegnap este 8-kor (Fogolykiváltó Boldogasszony napja volt) vettem fel Géfin rektor úr kezéből azt a mellényt, melyet elhatároztam soha el nem vetni magamtól. Viselni akarom, míg vagy reverendával, vagy barátcsuhá22
