Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-04-11 / 15. szám
8. OLDAL MAGYAR KATONAUJSÁG 1942 ÁPRILIS 11. Az Ivanowce-i páncéltörő rajparancsnok hőstette Ivanowce orosz községben két nap óta nemet harcosok voltak körülvéve Szovjet erőktől. A harmadik gépkocsizó zászlóalj a felmentésükre sietett, az éj leple alatt benyomult a faluba és a harctól elcsigázott német erőket 1941 július 21-én felmentette. A zászlóalj páncéltörő századának egyik raja azt a feladatot kapta, hogy a falu nyugati bejáratát biztosítsa várható páncélos támadás ellen. A páncéltörő rajparancsnok a legveszélyesebb támadásra felkészülve, rejtve foglalta el a tiizclőállást. A szovjet tüzérség erősen lőtte a falut. A raj nem törődve az erős tüzérségi tűzzel, páncél elhárításra rendezkedett be. A figyelőt kb. 150 méterre küldte előre, azzal a paranccsal, jelezze, ha páncélos közeledik. A rajparancsnok tudta, hogy a szovjet harckocsit csakis közelről tudja leküzdeni, vastag páncélzata miatt, ezért elhatározta, hogy bátran közel engedi. A raj 10 órakor motorzúgásra lett figyelmes, llövid idő múlva a figyelő harckocsit jelzett. Két közepes szovjet harckocsi közeledett a falu felé. A rajparancsnok hidegvérrel várt és nem tüzelt, az erős tüzérségi tűzben sem vesztette el bátorságát és nyugalmát a raj. A kezelők nyugodtan várták a parancsot. Amikor 200 méterre volt az első harckocsi, a rajparancsnok harsány hangon vezényelt: «Tűz!». A második, júliránvzott lövés után az első harckocsi megállt és rövid idő múlva kigyulladt. A másik harckocsit szintén harcképtelenné tették. A raj büszke volt teljesítményére, mert bátor és önfeláldozó magatartása folytán két szovjet páncélos semmisült meg. A raj jól végezte munká ját, a szakaszparancsnok dícséretét nyerte cl. Lőszerét kiegészítve, várta a következő támadást és büszke volt a páncéltörő ágyújára, amely győzött a szovjetkéz alkotásán. Csicsely Pál tartalékos szakaszvezető, a páncéltörőágyús raj parancsnoka, vitéz magatartásáért a bronz vitézségi érmet kapta. EMLÉKEZTETŐ a magyar kálóm» dicsőséges napjaira 1605 április 12-én Bocskai István erdélyi fejedelem Básta György császári tábornok seregét az Eperjes környékén levő erődített állások jeladására kényszerítette. 1915 április 13-án az oroszok az Uzsoki szorostól keletre eső Zubovieci erdőben körülfogták a kolozsvári 21. honvédgyalogezred balszárnyát, azonban vitéz honvédőink kivágták magukat. 1941 április 14-én a h onvédség csapatai befejezték a baranyai háromszögnek és a Duna— Tisza közének visszafoglalását. 1759 április 15-én Palásthy kapitány a Baranyayhuszárezred 80 válogatott legényének élé i a volt cseli-sziléziai határon levő Laun község mellett ellenállhatatlan lovasrohammal vad futásra kényszerítette az ellenséget. 1941 április 16-án a honvédcsapatok megszállták a Dunántúl délnyugati részét, egészéin a horvát határig. 1849 április 17-én Perczel tábornok honvédéi Öbecsénél megverték a fellázadt szerbeket. A magyar csapatoknak nem csak a főellenséggel, a magyar szabadságot megsemmisíteni akaró habshurg-pártiakkal kellett megküzdeni, hanem a szerb ellenséggel is. Pergőtűz Irta: Bányász László. A harc és az árok fogalmának megítéléséhez tudni kell, hogy az is bátor, aki fél. Aki fél, ret'teímetesen fél, de mégsem fut el, hanem kitart és ha parancsot kiap, mlegy előre, oda, ahonnan az ellenség minden elképzelhető erővel és eszközzel zúdítja feléje a halált. Hát még az, aki nem fél, hanem nevetve és fenyegetve mutogatja maigát az ellenségnek, éppen csakhogy a mellére nem csap, mondván: no! te híres hitvány féreg, ide lőjj, engem találj el, ha mersz és ha tudsz! És nincs olyan vállalkozás, melyre ne jelentkezne önként, csakhogy közelebb jusson az ellenséghez: közelebbről többet és biztosabban lehet a pokolba küldeni és némává tenni néhányat azokból az átkos, magyar ember halálát okozó fegyverekből Andor József géppnskás őrvezető úr ezek közül a fickók közül 'való volt. Mintha csak a mesebeli király mesebeli legkisebb fia lett volna, aki a tündérkirály lányáért küzd és nem ismeri a félelmet, legyen az ellenfele bár a lenyakazhatatlan sárkány, akin nem fog a fegyver, Andor József géppuskás őrvezető úr is egész nap mást sem tett, mint kacérkodott a halállal, a mesebeli sárkánynál is nagyobb és erősebb ellenséggel. Hogyan? A lehető legegyszerűbben. De ehhez tudni kell azt, mi a pergőtűz. Rövidesen, mondhatnánk farsangnak is, nem éppen a jókedv miatt, amely egyik főkelléke az előbb említett mulatságnak, hanem a táncért, mert ebben egyezik a két fogalom. Ugyanis a pergőtűz csupa tánc. Táncol akkor minden, mikor ez a förgetegszerű borzalom kezdetét veszi és táncol még azután is, amikor abbamarad1. A látszólag békés föld egy darabkáján ugyanis fióküzletet nyit a pokol. A levegőégben, ahol eddig csupán madarak és rovarok szálldostak, megjelenik egy, aztán kettő, aztán három, aztán megszámlálhatatlan és különféle nagyságú hosszúkás vasdarab: gránát, vagy akna. Anynyit mond csupán, amikor elindul, hogy bumm! Amikor száll, se beszél sokat, inkább fütyül vidáman: pi-u, pi-u, z-z-z. Hanem amikor földet ér, mintha minden düh, ami csak összegyiilemhetett a «szerető» emberiség titkos lélekkatlanáhan, kirobbanna, rettenetes hangot ad — leírni nem lehet, mert dübörgés is, remegés is egyszerre, csattan is, zúg is, dobban is, — aztán táncraperdül a föld körülötte, a legv adabb táncba. A Vitézi Rend Zrínyi Csoportja közreműködésével szerkeszti: vitéz Rózsás József alezredes. A kiadásért és szerkesztésért felelős: vitéz Mezey Dénes. Kiadja a VITÉZI REND ZRÍNYI CSOPORTJA MUNKATÁRSAINAK IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI SZÖVETKEZETE Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest, VIII., Rcviczkyutca 4/b. — Távbeszélő szám: 143—448. Megjelenik hetenként. — Előfizetési ára: ■ negyedévre 1.30 P, félévre 2.50 P, egy évre 5.— P. Jogi személyeknek (vállalatoknak) évi 36 P. Repül rrtinden. Táncos párja a gránát-, vagy aknaszilánk, mely kurjongat is és tépi a húst, az élő emberi húst, ahol éri. Duhaj kedvében fát tör el, ablakot ver be, falakat rombol. S mindezt egymás után, szünet nélkül, hol itt, hol ott, hol emitt, hol amott, de mindig ugyanúgy, ugyanolyan borzalmasan s a «jaj» ritkán marad el a nyomán. Hacsak!. . . Igen. hacsak nem beteg véletlenül egy ilyen jószág és éppen nincs kedve táncolni, hanem lefekszik szépen a földre, egészben marad és némán lapul, nem robban. Szinte kezet lehet vele fogni, mert nem mérges már, hanem ártalmatlan. 1 Jelűit, ezt is tudni kell. Andor József géppuskás őrvezető úr viszont ezt honnan tudhatta volna, amikor egyebet sem látott még, mint csupa v eszett gránátot, amit hallani lehet, amelyik lecsap, aztán táncot kezd. Bár őmiatta táncolhatott, ha akart! Akár kicsi gránát, akár nagy rúgta a haláltáncot, Andor József géppuskás úrvezető úr nyugodtan ült kbit a fedezék szélén és szivarzott keményen, — mert tegnap este azt kapott dohányilletménye fejében — és fújta a füstöt, mintha keveselte volna azt, ami körülötte gomolyog a tánc nyomán és figyelt. Figyelt, mert az volt a feladata. Igaz, hogy már nem kellett volna figyelnie, hiszen az ellenség nagyon is mutatta magát, de Andor József őrvezető úr, éppen mert géppuskás volt, különösképpen nem szeretett félmunkát végezni és állt, azaz ült a vártán, a fedezék szélén és figyelt. Tudta ő már, hogy csak akkor van baj, ha nem hallja a «geránát» hangját. Az eddigieket pedig hallotta, nagyon is, ha akarta, ha nem, mert zúgott körülötte a levegő, vágott a gránát, repült a szilánk, zúdult a homok és remegett a föld, sziszegtek a golyók és sírt a jaj! Deliét csak had legyen mindez, hiszen ő hallja, sőt látja is, viszont figyelni kell és lőni is, ha éppen valaki mutatkoznék. Ugyanis a lövést naigyon szerette, és mindig talált, amióta a saját távcsöves puskájával célozhatta meg az ellenséget. Közben beszélgetett is. Hol önmagával, hol a puskájával, de legtöbbet az ellenséggel. Például, amikor egy orosz vigyázatlanul kibújt lyukából, átkiáltott hozzá a Dnyeper, vizén: «No, vörös, tudod-e még .a Miatyánkot? Hamar mond cl, mert lövök.» Aztán lőtt és az orosz elfelejtett visszabujni. Ottmaradt szépen, ráborulva a fedezék peremére. Vagy azt mondta: «No, Lidi -— a puskáját szólította így —, látod ott azt a csúszkáló vöröst? Kérdezd meg tülle, mit akar?» Aztán lőtt és az orosz elfelejtett kúszni is. Fekve maradt a fűben, ráborulva mosolytalan arcára. De az is előfordult, hogy megfenyegette az ellenséget: «Megállj, a zanyádat, te ronda vörös! Mán (megint a főhadnagy urat veretitek? Hé, irányzó! Nyomjatok oda neki egy hevedert, a vakapja mindenit. Hiszen még eltanulja a fó'hanagy urat!» Aztán ő is lőtt és a főhadnagy úr családja sose tudta meg, hogy forró imádságukon kívül még Andor József géppuskás őrvezető úr is segített az életbenmaradáshan. Közben már minden táncolt körülötte és a bömbölés tépte a fület, a sivítás és recsegés az agyat hajította és a szívet bénította: bujt, ki hová tudott, mert ilyenkor a fedezés nem szégyen, sőt. .. Különösen nem az, amikor a Ráták is megjelennek és olyan farsang kerekedik, hogy talán egyetlen ördög sem maradt otthon, hanem mind előjött egyszálig, hogy itt, lezen a kis földdarabkán, a Dnyeper partján, ahol zászlóaljunk biztosítja a folyót, alakítsa meg új birodalmát. De Andor csak figyelt tovább, beszélgetett tovább és lőtt tovább, kint ülve a fedezéken, mintha csak azért volna itt, hogy senki se zavarhassa a szivar élvezetében. Régi mondás az, hogy semmi sem tart örökké, így történt aztán, bogy a Ráták is elszálltak, a pergőtűz is megszelídült; már csak itt-ott kergült táncra cgy-egy gránát, aztán csönd lett, csak a kiesi golyócskák, — oh, milyen kicsi is tud lenni a kézi lőfegyver tüze a pergőtűz után! — szállongtak, amikor Andor József géppuskás úrvezető úr sercintett egyet a szivarja mellől és utána nézett a pökésnek, vájjon menynyire sikerült és közvetlen a fedezéke elé pislantott. Uram irgalmazz! Soha ilyet! Egy akkora szivar, vasszivar feküdt nyugodt-tehetetlenül közvetlen előtte, "feléje fordulva leiharapásra való végével, hogy még a «János vitéz» óriása is két kézzel fogná, ha rágyújtana. (Hivatalosan úgy hívják, hogy huszonőtös.) Andor József géppuskás úrvezető úr nagyot nézett. Aztán körülpislogott, hogy nem látja-e más is és óvatosan, de nagyon óvatosan kidugta kezét és megfogta ai szörnyű szivart. Megfogta és megtapogatta, aztán csúnyán elkáromította magát: «Aki teremtésit a fajodnak! Hogyan kerültél ide?» És ő, aki az egész, rettenetes zivatar alatt kint ült a fedezék tetején és komét szivarozott, olyan hirtelen, olyan ijedten bujt el a «néma» ördög elől, hogy még a szivar is kiesett a szájából. Hogyne, hiszen ennek nem hallotta a hangját és nyilván sohase is fogja hallani! Michajlowka, 1941 október 6. A lap a 22.220. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára (bianco-csekklapon) történő előzetes befizetés útján rendelhető meg. Csak válaszbélyeggel és megcímzett borítékkal ellátott levelekre válaszolunk. — Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Az egyes szerzők (cikkírók, rajzolók és fényképészek) nevét általában nem közöljük, de a magunk számára és hivatalos használatra nyilvántartjuk. Közleményeink utánnyomását csakis a forrás pontos megnevezésével engedjük meg. Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest, V.. Honvéd-utca 10. — Felelős: Győry Aladár igazgató
