Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-04-04 / 14. szám
8. OLDAL. MAGYAR KATONAUJSAG 1942 ÁPRILIS 4. Kötelességtudás és bajtársiasság A kötelességtudás és bajtársiasság kiemelkedő példáját nyújtotta 1941 október 19-én Kesztler Vince szakaszvezető, egyik páncélos-hadosztályunknak harckocsivezetője. Az említett napon egyik honvéd seregtestünk Fjodorowkától keletre, a Donee folyó felé tört előre s ennek páncélos-csoportjában rohant előre L. Gy. hadnagy páncélos szakaszparancsnok harckocsija is. E harckocsit Kesztler Vince vezette s a páncélos egység feladata az volt, hogy biztosítsa támadó gyalogságunk oldalát. E feladatának végrehajtása közben a Imrckocsi heves páncélelhárító tűzbe került s abban találat is érte. L. Gy. hadnagy, valamint Kemecsei József őrvezető, a harckocsi lövésze.i súlyosan megsebesültek s Kesztler szskaszvezetőt is megsebesítette a vállán egy repeszdarab. Súlyosbította a helyzetet az, hogy ugyanakkor a harckocsi is kigyulladt. Kesztler Vince mégsem a maga éleiének megmentésére gondolt, hanem elsősorban lutdnagyának és bajtársának életét, valamint a Imrckocsit igyekezet1, megmenteni. Azért bent maradt a harckocsiban, azt vérvesztesége és a tűz ellenére is kivezette az ellenséges páncéltörők és lövegek hatásos lőtávolábái s ugyanakkor emberfeletti erőfeszítéssel igyekezett az égő kocsi lángjait is elfojtani. Hősies bátorságát siker koronázta. Sikerült eloltania a lángokat, harckocsiját biztos helyre vezette s a két súlyos sebesültet a legközelebbi faluba vitte, hogy mielőbb szakszerű kezelésben részesülhessenek. Csák ezek megtörténte után gondolt a maga sérülésének ellátására is. Magatartása mindig példája marad a bátor, önfeláldozó s lélekjelenlétét a legválságosabb helyzetekben is megőrző magyar katonának. Példaadó magatartás Minden tekintetben példaad» magatartást tanúsított a szovjet ellen vívott harcokban Both József szakaszvezető, egyik gépkocsizó-zászlóaljunk rajparancsnoka. Különös hősiességgel harcolt az 1941 október 20-ról 21-re virradó éjszakai rajtaütés keresztülvitelénél, amidőn százada Mctschcbeluwka község ellen nyomult előre, hogy meglepje az ott védőállásban lévő ellenséget. Eközben a századnak egy mély mocsáron kellett átgázolnia, amelyben néhányan — közöttük Both szakaszvezető szakaszparancsnoka is — merülni kezdtek. A veszélybe került embereknek, bajtársaik nyomban segítségükre siettek s a szakaszparancsnokot, saját élete súlyos kockáztatásával, maga Both József szakaszvezető mentette meg. A aascsáron történt átgázolás után a század váratlanul megrohanta a község szélén lévő őrséget s annak hálába is kerülve, sikerült az ellenállást rövidesen megtörnie. Az ellenség pihenő-kötelékei azonban a harci zajtól felriasztva, ugyancsak fegyverre kaptak, úgyhogy honvédeinknek házról-házra, kemény utcai harccal kellett a további ellenállást leküzdeniük. Ezekben az utcai harcokban Both József kiváló bátorsággal vezette raját s bár közben több sebet is kapott, mindaddig az élén maradt ennek, amíg az ellenséget a községből ki nem verték s a falu túlsó szélét el nem érték. Amikor honvédjei aggódva figyelmeztették őt, hogy gondoljon saját életére, mert sebei egyre vcszedclmeirhben véreznek, azzal válaszolt, hogy bajtársait állandó előretörésre buzdította. A község szélén is csak akkor vált ki a harcból, amikor a nagy vérveszteségtől eszméletlenül esett össze. Önfeláldozó magatartásával parancsnokainak mintaszerűen értékes támogatást nyújtott, alárendeltjeinek pedig a hősiesség kimagasló példájával szolgált. Önfeláldozás A bátorságnak, rátermettségnek, valamint önfeláldozó bajtársi ragaszkodásnak szép példáját nyújtotta a szovjet elleni hadjárat során Egeresei László szakaszvezető, egeik gépkocsizó lövész zászlóaljunk rajparancsnoka. 1941 november 2-án ő vezette a Donee partján lévő lsjum környékének felderítésére kiküldött járőrt. Ezt a feladatát mintaszerű ügyességgel oldotta meg: rendkívül értékes adatokat szerzett az ellenség helyzetéről, erejéről, továbbá a környező terepről. A kapott parancs további végrehajtása közben váratlanul ellenségre bukkant. Az ellenség többszörös túlerőben volt Egeressi osztagával szemben, ez a tény azonban nem rettentette vissza a bátorszívű szakaszvezetőt. Rövid tűzharc után rávetette magát a szovjet különítményre, azt teljesen szélugrasztolta, miközben több foglyot is ejtett. Még ugyanezen a napon saját élete kockáztatásával mentette meg egyik súlyosan sebesült bajtársát. Ez nehéz sebével a szovjet által még megszállva tartott egyik helységben feküdt s tehetetlenségében kénytelen volt leszámolni azzal a sorssal, hogy hadifogságba hurcolják. Egeressi szakaszvezető azonban még idejében sietett el érte s a sebesült bajtársát saját vonalunk triögé hozta. EMLÉKEZTETŐ a magyar katona dicsőséges napjaira 1849 április 5. A honvédcsapatok Görgey Artúr vezetése alatt elfoglalják a Zagyva folyó mögötti ellenséges harcvonalakat. 1849 április 6. Nagypénteken folyt le az emléke* zetes isaszegi csata. Ebben a magyar fegyverek győzelme Görgey nevéhez fűződik, ■ aki villámgyorsan felismerte a helyzetet. Erélyesen és gyorsan intézkedett, hogy eredeti tervének megfelelően a császári jobbszárny ellen összehozza erőinek nagyobb részét és ezek segítségével felülkerekedjék. 1849 április 7. Nagyszombat napján Gödöllőre vonult be a magyar hadsereg. Kossuth tudósítása a Honvédelmi Bizottmányhoz a következőképpen hangzott: <rA dicsőség napjait éljük, melyeknek nemes hazafi vérrel vásárolt babérjaiból a nemzet szabadsága fog felvirulni! Annak, ki magyar, büszkén keU fölemelnie fejét, mert megélte a szolgasággal fenyegetett nemzet dicsőségének legszebb napjait. Jelszavunk: Előre!* 1820 április 8. Klapka György, a neves honvédtábornok születése Temesvárott. 1915 április 9. A volt kolozsvári 21. honvédgyalogezred az Uzsoki szorostól keletre eső Zuboviec-magaslaton visszaverte az oroszok megújuló támadásait, majd ellentámadásba menve, visszaszorította az oroszokat és néhány száz foglyot ejtett. 1941 április 10. A Kormányzó Üt hadparancsa nyomán a honvédség csapatai Bácskában és a baranyai háromszögben átlépték a délvidéki megszállott területek határát. 901 április 11. A kalandozó magyarok kemény csatát vívtak Karinthia és a szomszéd vidékek egyesült hadaival, és — bár jelentős veszteséggel — kivívták a győzelmet. Ezután Karinthiát, Krajnát és Slíriát bekalandozva, gazdag zsákmánnyal tértek viszsza hazájukba. A kenyér Irta: Maácz Endre. örsi Gergő sohasem tartozott a híres nagyevők, nem különösen a haszontalan kenyérpusztítók közé. Mégis megesett vele egyszer, hogy a lelke üdvösségét kísértette egy falat kenyérért. A dolog úgy kezdődött, hogy Gergőt őrségre osztották be. A város — gránáttűzben megrokkant kőrengeteg — túlsó szélén kellett egy épenmaradt raktárai őriznie, nehogy tolvaj- és egyéb szemétnépség martaléka legyen a falak mögé zárt érték .. . Elindult hát többedmagával, huszonnégy órára való kenyérrel, fegyverrel, miegymással fölszerelve, hogy kellő időben helyben legyen és a fölváltás körül hibák ne essenek. No, nem is lehetett panasz ezeknek miatta. Minden folyt a maga rendjén. Már tavaszodott. A hótakaró rongyai közül kikiütötte fejét a föld, hogy megmutassa gazdátlanul maradt testét, amely ekére éhesen, türelmetlenül várta a magvetés fenséges idejét. A nap még felhők mögött ólálkodott ugyan s a város is szürke ködbe burkolózott, de a szél vidám indulót fütyürészett s a jószágé levegőben az újjáébredés öröme reszketett. Gergő a raktár közelében húzódó árok partján ült: ölében kenyér, kezében bicska. Szeme a látóhatár palánkjáig nyújtózkodó síkságon pihent és arra gondolt. hogy otthon... biza, otthon már serényen készülődnek a tavaszi munkára; eke, borona, ásó, kapa rendre sorakoztatva áll a félszerben s maholnap méltóságteljes ökörpárok vonnak igát a hazai ugaron... A keze meglcndült, mintha az ostor után nyúlna, de a mozdulatából csak annyi lett, hogy egy szelet kenyeret mellyesztett magának, mert a gyomra már igencsak harangozta az evés idejét. És akkor honnan, honnan nem: valahonnan az árok mélyéből egy asszony bukott Gergő elé. Nem is aszszony volt az, hanem csak annak elrútított mása. Alig néhány rongy lógott rajta. Haja zilált csomókban borzolódott a homlokán, szeme alatt az öregség lila táskái ültek, feketére aszott keze esdeklőn meredezett a katona felé: — Chleba, ehleba — nyöszörögte. Gergő a levágott kenyeret az asszonynak nyújtotta. — Egyél no — biztatta. — Erőre kapsz tőle iziben, mert a magyar búzának olyan hatalma vagyon, hogy még a holtakat is életre gyámolítja. Erre, mintha a földből nőttek volna ki, vagy mint a darazsak, melyek kilométerek messzeségéből megérzik a préda szagát: innen is, onnan is egy-egy árnyalak suhant elő, hogy alamizsnáért nyújtsa elszáradt karját. Gergő könnyű szívvel osztogatta a harapnivalót — ameddig osztogatta. Mert amikor az utolsó darabhoz, a gyürkéhez ért, hirtelen lelohadt adakozó kedve. Föltápászkodott ültéből s a maradék kenyeret zsebébe süllyesztette. — Nénikék, vége az ünnepnek — mondotta. — Mert ami azt illeti, nekem is kell valamicske a gulyás mellé... Tekintete azonban megakadt egv hatéves-formájú gyereken, aki néhány lépésre tőle iszonvú sóvárgással nézte a zsebet, melv a kenyeret elnyelte. Csak állt, állt a gverek mozdulatlanul, mint csenevész karikába gömvedt kérdőjel, mely nem tud sikoltó, vészes felkiáltójelbe egyenesedni. A szeméből láz Sütött, szederjes ajkát dirib-darab cserepek szabdalták, mint a sziktől hígozott szántóföld hátát s homlokára verítékkoronát font a nvomorúság és betegség csontos keze. Gergő könnyelmű mozdulattal lökte utolsó falatját a gyereknek. A következő pillanatban azonban már meg is bánta. De nem maradt érkezése a töprengésre, mert sietnie kellett s* őrségre, hogv az őrszemet leváltsa s önmaga keménv lépteivel, bátor szívével és éber lelkiismeretével vigyázza a rábízott javakat. 1 1 I . I Hanemhát hiába öltött marcona arcot, hiába húzta meg vállán a fegvverszijat, hiába lépkedett peckesen föl-le a kiszabott útvonalon és hiába terelte gondolatait a kötelességére: az ördög ott settenkedett az árnyékában és vissza-visszatérítette a kenvér mellé. Mi volna, ha... súgta valami vagy valaki. Mi volna, ha megkeresné azt a gyereket és kicsavarná kezéből a kenyeret. Mi volna, ha hirtelen kinyílna a raktár ajtaja és... Gergő meghökkent. Arcába fröccsent a vér s a lélek úgy megrázta, mint Krisztus a vargát. De minél inkább szidta, korholta magát, annál inkább kívánta eltékozolt cipóját. A nyál összefutott a szájában, a nyelve megdagadt, a szeme előtt rézfényű karikák táncoltak. Nehéz tusakodásban teltek Gergő percei. Azonban egyszer mégiscsak fölszaporodtak százhúsz percre és akkor — miután leváltották — bemehetett a társaihoz, akik már vígan kanalaztak. Gergő is nekilátott az evésnek, hanem bizony a zsíros, nagyszerű falatok sehogysem csúsztak kenyér nélkül ... Ugyan megtehette volna, hogy kér a pajtásaitól, ez ellen azonban erősen tiltakozott a belsője, mert mi jogon rövidítse meg őket? Azok se kaptak többet, mint ő. Kedvetlenül tolta félre az ételt s az ajtón át a levegőre kifclczctt. A küszöbön azonban belébotlott a fölvezető, bizonyos Antal Mihály. — No, mi az? Nem ízlik a vacsora? — kérdezte. — Kicsit zsíros. Nem bírja a gyomrom — fanyalgott Gergő. — Hát persze, hogy persze! — nevetett Mihály. — Hg. a kenyeret a muszka asszonyoknak szórod, nem egykönnyen csúszik az étel! Gergő kissé röstelkedett, hogy mások is látták a jótékonykodását, de nem szólt semmit. Nem tagadta, de nem is bizonyozta. — Még szerencse, hogy nem osztottad szét minden falatodat s magadnak is tartottál valamit — vetette oda Mihály elmenőben és szemével a fal felé vágott. Gergő csak legyintett, mintha mondaná, hogy biza, az utolsó falatját is odaadta, amikor a íölvezető tekintetét követve, észrevette, hogy a fogasra sorakoztatott tarisznvák között éppen az övéből egy karéj kenyér kandikál elő. Tehát ismét nem szólt semmit, de nem is szólhatott, mert azokat az érzéseket, amiket a szíve Mihály irányába kivirágoztatott, nem is lehetett volna szavakba formázni. Mikor pedig visszaült az ételhez, de most már a kenyérrel együtt: az első falatot olyan áhítattal emelte a szájához, mint amilyennel életében először járult az Ür asztala elé. A Vitézi Rend Zrínyi Csoportja közreműködésével szerkeszti: vitéz Rózsás József alezredes. A kiadásért és szerkesztésért felelősi vitéz Mezey Dénes. Kiadja a VITÉZI REND ZRÍNYI CSOPORTJA MUNKATÁRSAINAK IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI SZÖVETKEZETE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Rcviczkyutca 4 b. — Távbeszélő szám: 143—448. Megjelenik hetenként. — Előfizetési ára: negyedévre 1.30 P, félévre 2.50 P, egy évre 5.— P. Jogi személyeknek (vállalatoknak) évi 36 P. A lap a 22.220. sz. postatakarékpénztári csekkszámlára (bianco-csekklapon) történő előzetes befizetés útján rendelhető meg. Csak válaszbélyeggel és megcímzett borítékkal ellátott levelekre válaszolunk. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. ' Az egyes szerzők (cikkírók, rajzolók és fényképészek) nevét általában nem közöljük, de a magunk számára és hivatalos használatra nyilvántartjuk. Közleményeink utánnyomását csakis a forrás pontos megnevezésével engedjük meg. Stádium Sajtóvállalat Rt., Budapest, V., Honvéd-utca 10. — Felelős; Győry Aladár igazgató.
