Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)

1942-04-04 / 14. szám

2. OLDAL.

MAGYAR KATOHAUJSAG

1942 ÁPRILIS 4.

KÖZÁLLAPOTOK

SZOVJETOROSZORSZÁGBAN

A Magyar Katonait j súg többízben foglalkozott a szovjetorosz állapotokkal. A rendkívüli érdeklődés, amely ezeket a cikkeket kíséri, arra ösztönöz bennünket, hogy a haditudósító század kiküldött tagjainak tollából közzétegyünk olyan cikkeket, amelyeket a személyesen szerzett benyomások és közvetlen tapasztalatok tesznek teljes mértékben hitelessé.

A szovjet felhőkarcolók és nyomorult, szenynyes, bűzös viskók kiáltó ellenié te: a férgektől

(Am. kir. honvéd haditudósító század közlése.)

Akármelyik szovjet nagyvárosban jár az ember, végeredményben mindenütt ugyanaz a kép fogadja: a városlakó népnek még a falusiaknál is súlyosabb nyomora. Civilizált gondolkozással képtelenség elhinni, hogy ezt az embertelen sorsot a tömegek szónélkül eltűrhették. A vége, természetesen, minden elmélkedésnek az, hogy mihelyt szóba áll az ember ezzel a sokat szenvedett lakossággal, nyomban el keli hinnie és meg kell értenie 25 esztendős szerencsétlen pária-sorsukat, hiszen a Szovjet példátlan kegyetlensége és c megkínzott tömegek fcgyvcrtciensége mindent érthetővé tesz.

Kíváncsiak voltunk Charkowra, a szovjet mintaiparvárosára, amellyel a szovjet propaganda öt világrészen büszkélkedett s amelynek egyes részleteiről felvett fényképsorozatokkal, mint a szovjet kultúrafejlesztő lendületének bizonyítékaival cláia ztotta a külföldi kiállításokat. Az embert valóban meglepik a nagy, amerikai stí.ű, márványulánzatú felhőkarcolók. Ezekben voltak elhelyezve az ukrajnai nehézipar igazgatóságainak központi irodái.

Annál 'megdöbbentőbb az az ellentét, amely e felhőkarcolók és a közvetlen tőszomszédságukban lapuló, nyomorúságos munkásviskók között fennáll. Hogy ezek a munkástanyák milyen állapotban voltak, kiilönöcn a szovjcturalom megszülté é után közvetlenül, azt csapataink más szovjet városokban bőséges példák során láthatták. A munkás nyomortanyákon kívül, természetesen, felette érdekelt bennünket, vájjon a városbeli bérházakban mi a helyzet. Köztudomású, hogy a Szovjet nemcsak a földeket, gyárakat, üzleteket, műhelyeket, hanem a házakat is clkommunizálta. Vagyis a szovjet rendszerben minden épület az államé volt. Ilyenformán, ha a gazdát a jószágáról akarjuk megítélni, a házakba kell benéznünk, hogy megismerjük a szovjet lelkiségét.

Lenin és Sztálin, úgynevezett inflációs pénzügyi politikát folytatott, de ettől eltekintve, a lakásbérck oly mérhetetlenül magasak voltak, hogy mindig elegendő pénzösszeg állt rendelkezésre a házak tatarozása céljából. Még sem gondolt soha senki a házak kijavítására, sőt meg sem ütközött a házak 25 esztendő óta romladozó állapotán. Tizenegy charkowi nagy bérházat

nyüzsgő, hatalmas bérházak, a túlzsúfolt lakások, a jöldmíves nyomor, a Kolchos gazdálkodás csődje mind olyan tényező, — amely a legjobban jellemzi a szovjet viszonyokat. A kíváncsiskodó bonyolult vizsgálódás után sem tudja megállapítani a szovjet rendszer lényegét-, az ellentétek, az észszerűden rendelkezések sorozata, a félmegoldások, a feneketlen nyomor, a terror, az elfásultság leghívebb tükörképei a szovjet káosznak, amelynek legjellegzetesebb bírálatát az alábbiakban közöljük.

néztünk meg. Csak úgy találomra válogattuk ki őket. A tizenegy ház közül kilencnek lyukas volt a teteje, de a felső emeletek mennyezetén mutatkozó foltok szerint, mind a tizenegynek tetőhéján beszivárgott a víz. Az új építkezéseknél a felhasznált anyag olyan selejtes volt, hogy ugyanezek a hibák a legrövidebb idő után ugyancsak jelentkeztek. A tapéták legtöbb helyen leváltak rövidesen, amit az egyik meglátogatott ukrán városi tisztviselő kesernyés humora szerint ezzel a megjegyzéssel fogad:

— Most legalább látjuk, hogy hány ezer poloska tanyázott a tapéta mögött! —

A tizenegy épületben több mint 170 ferdén lógó ajtót találtunk, de bizonyára sokkal többet is összeszámolhattunk volna, ha meg nem únjuk a számlálást. Igen sok lakást úgy osztottak fel az elképzelhetetlen lakásínségben, hogy csak egy ajtó választotta volna el a lakókat. Mivel azonban a legtöbb ajtó rossz volt, igen gyakori kép, hogy csak egy odaállított szekrény alkotja az clválasztófalat.

Hat lépcsöházhan több lépcsőfok hiányát észleltük, ennek következtében szerencsétlenségek is történtek, de maradt minden a régiben. Az udvarok legtöbbjein nem lehetett a piszok miatt végigmenni.

Az ember rosszul lesz a bűztől!

A szcmétládákat régebben eltemette a szemét és szenny, de senki sem gondolt a tisztogatásra. A házgondnokok pedig jelentették: «Minden rendben van.» A németek azonban tisztaságra keményen rászorítják őket.

A lakásínség az egész Szovjetúnióban igen nagy. A régi házakat elhanyagolják, új pedig kevés épült. Tart unk szemlét most egy átlagos szovjetlakás fölött. Charkovvban például cgv háromszobás lakásban évtizedek óta átlag 21 ember él. A legnagyobb 5X5 m méretű szobában például: egy házaspár két kis gyermekkel, egy nőtlen mérnök, egy nőtlen munkás és egy öregasszony két hajadon lányával, lakik. A szobában petróleumkályhán főznek, mert a konyhában nincs rendben a tűzhely. A W. C.-t nem lehet használni csőrepedés miatt. A cső még a mult ősszel megrepedt, azóta nem javították meg. E szobában tehát 9 ember alszik, főz, eszik, dolgozik és minden a nyilvánosság előtt történik. Ehhez nem kell magyarázat.

Ha a jószág a gazdát is jellemzi, hát íme — ilyen gazda a Szovjetúnió! A szovjet-nyomorúság maga a testet öltött bolsevizmuselicncs propaganda.!

KÜLFÖLDI KATONAI HÍREK

CALIAX TENGERNAGY, a német nyilttengeri hajóhad parancsnoka, a Csatornán történt emlékezetes áttörésért a Vaskereszt lovagkeresztjét kapta.

*

A SZOVJETHADSEREGBÖL több asszerbeidzsáni katonatiszt török területre szökött.

*

RUNDSTEDT VEZÉRTABORNAGY most tartotta ötvenéves katonai jubileumát. A vezértábornagyot ebből az alkalomból újból megbízták a déli hadseregcsoport főparancsnokságával.

INDIÁBAN bevezetik a kötelező női scgédszolgálatot.

*

CEYLON SZIGETÉN a gyarmati tanács leszavazta az angol indítványt, amellyel be akarták vezettetni az általános védkötelezettségct.

Szilt ej képek

Szovjetoroszországból

A német seregtestek, velünk egyetemben, súlyos csapásokat mérnek a vörös hadseregre. Arra a vörös hadseregre, amelynek felvirágoztatásáért, fejlesztéséért minden szovjet állampolgárnak le kellett mondania nemcsak a fényűzésről, hanem a legszörnyűbb nélkülözéseket is vállalnia kellett. Éheztek, mezítláb jártak es évenként megismétlődő mondássá, hitegetéssé vált, hogy csak «ez az egy év nehéz még», mert azután jön a végső diadal, amikor a világ Icghalalmasabbá fejlesztett hadserege — a vörös hadsereg — le fog küzdeni minden ellenállást és az egész világot uralni fogja és ebben az új világban minden más állam csak a felszabadult orosz nép jólétét fogja szolgálni. Fel is szerelték az orosz hadsereget, de egyről elfelejtfteztek és ezt: a katonai és szellemi vezetés.

•

Hiányzott a katonai vezetők magasabb, vezetői készsége és képessége, de hiányzott egyúttal a felelősségvállalás érzése is. Nem lehet parancsot kiadni olt, ahol a parancsnok minden parancsát, intézkedését felülbírálta a «politruk» — a politikai biztos, — abból a szempontból, hogy politikailag nem tartalmaz-e a parancs valami kivetnivalót. Erre az allando politikai ellenőrzésre azért volt szükség, mert a szovjet legmagasabb vezetői minden eszmei elfoglaltságuk mellett is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy amint valaki parancsnok lehet, az már felismerheti a szovjet hibáit és máris meg lehet benne a luijlandóság és hajlamosság ellenforradalmi irányban. Ezt az okoskodást nehéz a mi viszonyainkhoz szokott embernek elképzelni, de ha beleilleszkedünk a szovjetvezetők helyzetébe, akkor egyszerre érthetővé válik. Tudjak jól, hogy helytelen utakon járnak: de haladnak az úton tovább, mert az arról való letérés egyéni vesztüket okozná. Rettegnek, félnek attól, hogv egyesek, vagy a tömeg felismeri a hibát, vagy hibákat es ellenszegül. Állandóan remegnek attól, hogy valaki felvilágosít. Ezért kellenek a politikai biztosok, még a századparancsnokok mellé is. Ezért félnek mindenkitől, aki csak egy szemernyivel többet tud, vagy lat, mint amennyit feltétlenül szükséges és szabad.

*

A parancsnokok katonai előképzettsége minden komoly alapot nélkülöz. A régi, cári időből megmaradj magasabb katonai vezetőket százszámra végezték ki, nem azért, mert ellenforradalmáróli voltak, hanem azért, nehogy azokká váljanak. Az orosz katona fanatikus és barbár, de hiányzik belőle az irányító szellem magasabbrendűsége: mindaz a lelki tulajdonság, amely egy nemzet összeségének és az egyén értékének növelését szolgálja. Nincs Hazaszeretet, tekintély tisztelet, de ehelyett ván düh és gyűlölet, minden és mindenki ellen, aki nem bolseviki. A mi katonáink bizalommal viseltetnek elöljáróikkal szemben! Az orosz retteg parancsnokaitól. Minden orosz katonai barbarizmus ezzel magvarazluito! ül mindenkit, aki nem vörös, még ha védtelen fogoly is az. Harcol, hogy leigázzon mindenkit, de nem hazaszeretetből, hanem elvakultsagbol. Elve: ne legyen másnak sem jobb dolga, mint neki! Küzd es harcolj ■mert a háta mögött ott áll a tekintély megszemélyesítő «parancsnok elvtárs», aki tekintélyét nem a megbecsülésből, hanem abból a géppuskából meríti, amelyik nem az ellenség felé irányul, hanem az elől küzdő katonák hátába.

•

Végeredményben a világ hálás lehet Sztálinnáli ezért a rövidlátásáért, valamint azért is, hogy a szovjet hatalmas hadereje támadásra készen, összezsúfolván állt a Szovjetúnió nyugati határán, mert így lehetséges volt mindjárt a háború első napjaiban a leghatalmasabb és döntő jellegű csapást mérni az orosz haderőre és hadfelszerelésre. A nyugati határokon összezsúfolt katonai tömeg és hadianyag úgy jellemezhető, mintha több millió lándzsa irányult volna Európa felé. A németek és szövetségeseik a lándzsák reseibe ütöttek eket és hátulról, illetve oldalból támadták meg ezt a többmilliós haderőt. Az orosz vezetés hiányossága és csődje lehetetlenné tette, hogy oldalba, vagy hátrafelé megfordítsák a lándzsákat, mert közben összegabalyodott a lándzsaerdő. A megvert orosz csapatok egy-egy vesztett ütközet után oly tüneményes gyorsasággal vonullak vissza, hogy néha napokig sem találtunk ellenállásra, majd megint egy kedvező terepszakaszon szívós ellenállást fejtettek ki, de a támadó szellem nem ismert akadályt és megtorpanást. (D _es0

A Szovjet legszerencsétlenebb áldozata:

a földműves

A szovjetrendszer végtelenül bonyolult társadalom- V* politikai és gazdasági szövevényének áttekintéséhez, hoszszú hetek vizsgálódása szükséges. És még akkor sem nyerhet az ember egészen tiszta képei, mert a Moszkva állal kiadott s minduntalan ellentétes rendelkezések x következtében, az ideiglenes vagy átmeneti intézkedések és félrendszabályok egész sorozatára bukkanunk.

Az azonban egészen bizonyos, hogy a szovj elhat alom a mezőgazdaságot sújtotta a legkegyetlcnebbül. Lássuk csak közelebbről e kérdést, az eddig tisztázott adatok alapján!

A Szovjetúnió iparosítását célzó törekvések nem tudták az ország agrárjellegét megváltoztatni. A népesség túlnyomó része ma is a falu lakója és Moszkva urainak bosszúságára több mint kétharmad részben a mezőgazdaságban működik. A parasztság ma is a lakosság gerincét alkotja. Az ország mezőgazdasági jelentőségét nem is kell hangsúlyoznunk. A világháború előtti Oroszország a földkerekség egyik legnagyobb gabona exportállama volt, amely roppant gabonajeleslegét európai piacokon értékesítette. Az ország gazdaságának alapja a mezőgazdaság volt. Emellett az orosz paraszt — ellentétben a forradalmi eszméktől megfertőzött többi társadalmi osztállyal — a régi cári orosz állam főlámaszál alkotta.

Érthető, ha az orosz földműves kezdettől fogva ellensége volt a bolsevizmusnak. A forradalmi eszméket és az idegen elemek által nagy hévvel hirdetett úf tanokat, mint tőle távolálló idegen gondolatokat, ösztönösen elutasította. A bolsevistákat a falu még halalomrajuiásuk után is nehéz feladatok elé állította,

Az orosz paraszt, ősi vallásosságával, a saját szerzeménynek s a magántulajdonnak megrögzött tiszteletével, a templomról, rokonságról, erkölcsről vallott felfogásával legélesebb ellenfele volt a bolsevista gondolatvilágnak, amely csak idővel, sok millió emberélet árán tudott a falun is győzelemre jutni.

A falu semmi áron sem akart a kollektív termelésben résztvenni. A legborzalmasabb megfélemlítő eszközök és egész területsávok lakosságának kiirtása tette csak lehetővé, hogy a bolsevizmus beférkőzzék a falvakba. Végül tigvan ráerőszakolták a szerencsétlen muzsikra >a kollektív munkát, de bevezetése több emberáldozatot követelt, mint amennyi hősi halottat a világháborúban résztvett országok, együttesen veszteitek.

Ági árországról lévén szó, természetes, hogy a bolsevizmus számláját már a kezdetben is a falu, a mezőgazdaság fizette meg. Lenin sarkalatos alapelve szerint mindenáron meg kellett teremteni a világuralmi álom alapját: a szovjet nagyi part. Ehhez azonban pénz kellett. Pénzt azonban csak a föld adhatott.

üreg ukrán földművesek, a maguk egyszerű módján mindunta'an hangoztatják, hogy a többi társadalmi réteggel szemben őket sanyargatták meg legsúlyosabban a szovjetrendszer kierőszakolói. őket háromszorosan szipolyozták ki. Először azáltal, hogy beleltényszerítetlék őket a kollektív termelési rendszerbe és így elvették tőlük munkájuk gyümölcsét. Másodszor azáltal, hogy elvették a földjüket. Végül azáltal, hogy mindezek után még adót is fizettetlek velük, holott már se földjük, se jövedelmük nem volt. A parasztnak kellett az exportbúzát, fát, stb. kitermelnie az iparosításhoz szükséges külföldi fizetőeszközök előteremtésére, hiszen a külföldi államok a szovjet-papírpénzért nemhogy gépeket, de még egy tűt sem szállítottak volna.

A földműves viseli azóta is a bolsevista rendszer minden terhét a szovjetállamban. Verejlékes munkával kell az éhbérnek is kevés keresetét megszereznie, hogy az iparosodó városok munkásságát táplálja. Alig hagynak meg számára mást, mint vetőmagvakat. Ha szállítani nem tud vagy nem akar, kényszernmnkára ítélik.

A Szovjet, mint bérháztulajdonos