Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)

1942-03-21 / 12. szám

4. OLDAL. MAGYAR KATONAUJSÁG 1942 MÁRCIUS 21. A „Mária Terézia“ honvéd gyalogezred alakulatai elvonulnak a Kormányzóhelyettes Ür előtt A Kormányzóhelyettes Úr a honvédek között • Az elmúlt napokban a «Maria Terézia» 1. hon­véd gyalogezredet, a Főméltóságú Kormányzó­­helyettes Űr, — a vezérkar főnöke helyettese és a budapesti hadtestparancsnok kíséretében — lá­togatásával tisztelte meg. A Kormányzóhelyettes Űr, aki a honvédelem kérdéseivel már régóta be­hatóan foglalkozik, most első alkalommal szemé­lyesen is meggyőződött a honvédség kiképzése, fel­szerelése és fegyverei kiválóságáról. Az első ki­tüntető látogatás a gyalogságot érte, amely ma is a legfontosabb fegyvernem. «A gyalogság viseli a legnehezebb terheket a harcban és dönti el a csaták sorsát, de a legnagyobb elismerés is őt illeti», — idézte a szabályzat megállapítását vitéz báró Vngár Károly ezredes, a Mária Terézia-Rend lovagkeresztese, amikor a Főméltóságú Urat a gya­logság kiképzéséről tájékoztatta. Bár a harceszközök manapság olyan rohamo­san fejlődnek, hogy egytőí-egyig számon tartani és ismerni őket ma már nehéz dolog, ennek elle­nére meglepően ismeri a Főméltóságú Űr a leg­korszerűbb fegyvereket és azoknak elveit. Nem­csak mérnöki szemmel nézte a fegyvereket, hanem katonai vezetés szemszögéből is értékelte a fegyver­­technika legújabb vívmányait. Egymás után ér­deklődött a legújabb fegyverek hatótávolsága, mű­szaki adatai iránt is. A géppisztoly annyira meg­tetszett a Főméltóságú Urnák, hogy saját maga leadott egy-két sorozatot a céltáblára. Majd a honvédek egyéni felszerelését vizsgálta meg, s nemcsak aziránt érdeklődött tőlük, hogy a fel­szerelésben ők maguk mit gondolnának jónak, ha­nem hosszan elbeszélgetett velük. A fegyverek bemutatása után következett egyes harcmódok bemutatása: a támadás, védelem, visz-Szófiából jelenti a Magyar Távirati Iroda: A «Zora» című bolgár lap közölte vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes nyilatkoza­tát, amelyet a honvéd vezérkar főnöke a lap buda­pesti tudósítójának tett. A nyilatkozatban vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes a következőket mondja: Bulgáriai tartózkodásom során feledhetetlen emlékeket szereztem, örökké feledhetetlen lesz számomra az a néhány nap, amelyet az önök szép országában töltöttem, valamint az a szívélyes fogadtatás, amelyben valamennyi bolgár részesí­tett. Ugyanekkor ki kell jelentenem, hogry szófiai utamnak nem volt semmi határozott célkitűzésé, csupán udvariassági látogatás volt, annyival is in­kább, mivel viszonoznom kellett bolgár kollégám­nak nálunk tett látogatását. A bolgár katonai vezetőkkel folytatott megbe­széléseim során megvizsgáltunk minden olyan kér­dést, amely érdekli a Balkánt és a Dunamedence államait, azonban anélkül, hogy ezt valamilyen meghatározott ellenfélre való tekintettel tettük volna. A bolgár és magyar hadsereg közötti együtt­működés eszméje továbbra is a két nép közötti jólismert régi és hagyományos baráti kapcsolato­kon alapul. Bulgária joggal lehet büszke fiatal szavonulás alapelveit mutatták be az egyes gya­korló csoportok. Az ezred kivonult része a bemutató után díszmenetben vonult el a Kormányzóhelyettes Űr ö Főméltósága előtt, aki dicséretben részesítette a A Kormányzóhelyettes Űr megbeszélést tart a tisztikar tagjaival gyakorlatra kivonult egységeket, a szépen sikerült komoly gyakorlatok tanulságaiért. Utána a Ferenc József gyalogsági laktanya tiszti étkezdéjében közös ebéden vett részt ö Főméltósága az ezred tiszti­karával. Távozásakor érezhető volt, hogy a Főméltóságú Kormányzóhelyettes Urat az ezred minden egyes tagja melegen a szívébe zárta. tisztikarára, amely a legjobb biztosíték a bolgár állam számára. Bár csak rövid ideig tartózkod­tam Bulgáriában, meg vagyok győződve a bolgár tisztikar kiváló képességeiről. A bolgár katonai nevelés rendszere hasonló a miénkhez. A bolgár katona kiváló tulajdonságai ismeretesek s ennek a katonai előkészítésnek, valamint a bolgár nép többi képességeinek köszönhetők. Soha el nem múló élmény marad számomra Borisz királynál történt kihallgatásom. Borisz ki­rály valóban bölcs uralkodó. A bolgár nép, ame­lyet királya vezet, bizton haladhat előre, mivel uralkodója bölcs éberséggel őrködik az ország sorsa fölött és biztosan megőrzi minden belső, vagy külső kalandtól. Az uralkodó kifogástalan magyar nyelven beszélt velem — aminek termé­szetesen rendkívül megörültem — ezenkívül or­szágom nagyszerű ismeretéről tett bizonyságot. Vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes ez­után kijelentette, hogy a magyar hadsereg a ke­leti arcvonalon kívül nem vesz részt semmiféle más hadműveletben és teljesen valótlan az az állítás, hogy Bulgária és Magyarország közös akciót tervez egy harmadik állam ellen, mivel mind Bulgária, mind Magyarország békében kíván élni barátaival és szomszédaival. PORTUGÁLIÁBAN is kezdenek felkészülni a hábo­rús idők kérdéseinek megoldására. A közelmúltban nagyarányú bolsevikiellenes propagandát indított el a kormány. Most pedig a hadügyminiszter elrendelte a polgári védelmi szolgálat teljesítésére minden polgár kö­telezhető, korra és nemre való tekintet nélkül. Azokat, akik a rendelkezéseknek nem tesznek eleget, hadbíróság elé állítják. * LONDONBAN Lcnin-emléktáblát avattak fel. Az avatáson Majszki szovjet nagykövet hangsúlyozta, hogy az emléktábla meg szorosabbra fűzi a két ország közti barátságot. * INDIÁBAN mind erőteljesebb lesz a nacionalis­ták függetlenségi küzdelme. A jelek azt mutatják, hogy most már az angolok is belátják a helyzet komolyságát, mert az ígéretek garmadájával árasszák el a független­ségre törő hindu népet. A napokban Cripps helyettes miniszterelnök indult újabb ígéretekkel a tarsolyába Indiába. * BRAZÍLIÁBAN tengelyellenes tüntetés volt. A rendőrség fegyverét használta. Igen sokan megsebesültek. Az egész országban bántalmazzák a tengelyhatalmak állampolgárait. A tüntetéseket az USA szítja. Harcászati feladatok szakaszparancsnokok számára 6. SZ. FELADAT FELTEVÉSE. Az 5. sz. feladat folytatásaként, Báthor őrmes­ter szakaszának támadása elérte a közúti hidat és azt birtokba vette. Az ádlv. gsz. állástválloztatott a híd­hoz. Éppen most érkezett be. A helyébe előrejőtt gp. raj a 340 o-ről már meg is nyitotta tüzét az erdő­szegély mentén visszavonuló elg-re. A hidat elért 1. és 3. raj emberei a hídnál néhány sebesültet találtak, azon­kívül a híd alatt elfogtak 6 elg. utászt, akik a hidat robbantásra akarták előkészíteni, nagymennyiségű rob­banóanyag, — 1 és 2 kgr-os szelencékben, — is a kezükre futott. A híd másik vége alól ugyancsak elmenekültek az elg. műszaki emberei, akik a híd pillé­reken dolgoztak, amikor a Báthor szakasz emberei meg­rohanták a hidat. A 2. raj felállítása felől még nem hallatszik semmi harcizaj. Egyes embereket látni, amint a vasúti be­vágáshoz, — bizonyára a Szukov-majorból, — geren­dáidat cipelnek. Az elg. most már a század elől ren­detlenül vonul vissza. Az erdőben összeverődött elg. zöme, a part mentén, annak védelme alatt, a híd felé igyekszik egérutat nyerni. Néhányon a vizen úszva igyekeznek átjutni. Az előretört elg. harckocsik közül ygyet a pct. á. kilőtt. A másik kettő most megfordulva egyenesen a hídnak tart, a pct. á. és npu. becsapódásai kísérik. A Baranov É-i szegélyéről tüzelő elg. üteget 3 saját repülőgép támadja. Bombáik után az üteg tüze elhallgatott. Kérdések: 1. Báthor őrmester hogyan fogja szakaszát a hídnál csoportosítani? (Vázlaton rögzíteni!) 2. Mit fog tenni a fent leírt események láttára? 3. Mik lesznek a parancsai? Kinek, hogyan mit, mikor parancsol? A bolgár katonai vezetőkkel megvizsgáltunk minden olyan kérdést, amely a Balkánt és a Dunamedence államait érdekli I — mondotta a honvéd vezérkar főnöke a „Zora" című lap munkatársának Á bolgár katonai nevelés rendszere hasonló a miénkhez!

Next

/
Thumbnails
Contents