Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-03-14 / 11. szám
2. OLDAL. MAGYAR KATONAUJSAg 1942 MÁRCIPS 14. A vörös terror esztelen tobzódása Szovjetoroszországban A világtörténelem legborzalmasabb gi/ilkossági statisztikája Oroszországban tizenhatmillió ember pusztult el közvetlenül a bolseviki forradalom megindulása után. Andre Lichtenberger-nek a francia rVictoire» című lapban közzétett adatai szerint 1921-ig 31 püspök, 1560 lelkész, 6000 szerzetes, 34.585 köztisztviselő, 16.367 tanár, 68.878 földbirtokos, 56.000 katonatiszt, 196.000 szervezett (volt szociáldemokrata! j munkás, 268.000 vöröskatona és tengerész, 890.000 földműves vértanusága, éhenhalt, lczüllött gyermektömeg sorsa tesz tanúbizonyságot a vörös terror esztelen tobzódásáról. A Kölesek, Wränget, Denikin, Ungern-Sternberg, Scmjonov, Skoropadskij által vezetett, rendkívül véres, váltakozó sikerű ellenforradalmak 1917 és 1921 évek között is óriási vérveszteséggel jártak. Maga a szovjet hivatalosan egy és fél millióra becsüli a halottak és eltűntek számát. Az ellenforradalmi megmozdulások következtében óriási éhínség lépett fel, amelynek 11 millió halálos áldozata volt. 1932—33-ban a földtulajdon meggondolatlanul és irgalmatlan eszközökkel végrehajtott kollektivizálásával szörnyű éhínséget idéztek elő a liolsevikiek. Ez a történelemben példátlan tömegszerencsétlenség kereken 10 millió halálos áldozatot követelt. A kényszermunkatáborok, a Fehértenger-csatoma, a Murman-vasút, a Don-csatoma tízezrével pusztították a kényszermunkatáborok és a tisztogatási akciók elítéltjeit. A szovjet fennállása óta 280 hatalmas büntető- és kényszermunkatábort létesítettek, amelyekben a rettenetes bánásmód, éhínség, ragály és a fagy következtében nyotc és félmillió ember pusztult el. Ha ezekhez az adatokhoz hozzávesszük a jelenlegi szovjetvesZlcségekct, amelyek eltűntekben, halottakban, f0gl\okban és sebesültekben jóval felülhaladják a 10 milliót, megfelelő képet kapunk a szovjcturalom lelkiismeretességéről és felelősségérzetéről. PH' '1 Földművessors szovjetföldön Magyarországon az 1919. évi proletárdiktatúra bukásának egyik legfőbb okozója a földmívcsosztály gerinces magatartása volt. Oroszországban a szovjethatalmasságok legfőbb gondja ma is az orosz muzsik elleni küzdelem, mert az orosz földművestömegek nem voltak es nem is lesznek bolsevikiek. Hogy a szovjet^ némiképpen is elérhesse célját, uralomrajutása után megfélemlítő, irtó- és zsákmányhadjáratot indított a hitéhez, templomaihoz, régi erkölcseihez és földecskéjéhez görcsösen ragaszkodó orosz parasztság ellen. Ez jóval több véráldozatba került, mint a világháború. Mindenekelőtt kollektivizálták a földtulajdont. Mindenkitől elvettek mindent, az utolsó négyszögölet is és minden, földműves kivétel nélkül az állami kollektív kolchosz-gazdaság rabszolgája lett. Az adókat olyan magasan állapították meg, hogy a szerencsétlen, nincstelen földművesnek akkor is tönkre kellett volna menni, ha kapitalistának, vagy nagybirtokosnak született volna. Hozzá nem értő kézzel nyúltak ennek az óriási orosz síkságnak a mezőgazdaságához és olyan összevisszaságot teremtettek, hogy az orosz földműves-családok ma már a pusztulás szélén állnak. 1938 júliusáig 19 millió földműves-család (100 millió fő) kis- és törpegazdaságát vonták össze, 250.000 kollektív kolchoszgazdaságba! 1939-ben a zsellérlelek is megszűnt és az összes földműveseket kivétel nélkül beosztották a kolchoszokba. Így lett a megelégedett kisgazdából kizsákmányolt kolchosnyik! 1936—37-ben a kolchosnyik (családfő) napi keresete átlag 3.9—4 kg gabona volt! Ezen kívül keresett évente átlag 370 rubelt a kolchos földműves-rabszolgája. A termést a kolchos olyan áron szolgáltatta be, ahogy az meg lett állapítva. A kenyeret az állam nyolcszoros áron árusította. Így lett a szovjet a világ legnagyobb árdrágítója. Természetesen: az elkeseredett orosz muzsik nem akart rabszolgáskodni, elhanyagolta munkáját, ennélfogva a szovjet mezőgazdaságát temérdek kár érte. A Kasahstankaja Pravda írta 1941 májusában: «Traktorok ezrei mennek tönkre!» A propagandája Agitacija 1941-ben megállapítja, hogy az 1940. évben sokszázezer métermázsa gabona és takarmány rothadt és dohosodott meg. Minden bizonnyal azért, mert kezelését elhanyagolták. Minden kolchos-gazdaságban ugyanez volt a helyzet. A dolgozó, földnélküli földműves verejtékezve adózott, a nyakukra telepített nagyszámú léhűtő pipázott és szórakozott! A Novif-Pulji kolchosban a kovácsok vezetője egy tehenész, a méhészek vezetője pedig egy kovács volt. Egy-cgy kolehosban, — amelynek megfelelő terüleLet nálunk egy tapasztalt ispán nagyszerűen eligazgat, — a szovjetrendszer mellett annyi elöljáró, titkár, helyettes vezető, előadó, számvivő, kezelő, raktárnők, magtárnok van, hogy ebből a létszámból (A m. kir. honvéd haditudósító század közlése.) A szovjet hadseregek visszavonulása idején erősen erdős területeken tömegesen bújtak el a visszavonuló vörös hadsereg egyes foszlányai. Szétugrasztott csoportok lappangtak hóna[K>kon át az erdőkben, össze-összegyülekeztek; a tél és a nyomorúság kihajtja őket az erdőkből. Legutóbb már egyre vakmerőbben léptek fel. S. környékén jelentős erejű banda verődött össze. Valami Orolenkó-nevű tábornok vezeti őket s egyes hírek szerint még tábori ágyújuk is van. A felderítés alapján a zászlóaljunk indul ellenük. Lassan húzódunk ki R. faluból. Átvergődünk a község hcpc-hupás főutcájának síkos lejtőjén.' Szánnal talán menne valahogy a járás a vastagodó friss havon, gyalog azonban nagyon nehéz az út. Lépteink csúsznak, a golyószórósok sziszegő morgással cipelik a vállon fegyvereiket. Óvatosan, zajtalanul kell haladnunk a felderülő, szürke, decemberi reggelben. Itt fut át a mocsáron, az erdő felé, egy agyonnyomorgatott dorongul. Rögös töltéséhez lapuba, olt húzódik egy géppuskánk; csöve a rejtélyesen hallgató erdőbe belehasító utat lesi. Távolabb, balra is, jobbra így néztek ki a csapataink által elfogott szovjet orvvadászok. is a rekettyés bokrainak tövében, alig észrevehetően, honvédcink lapulnak meg. Azután, láthatatlan jelre, elindul a zászlóalj. Az orv vadászok főfészke Már az erdő vége felé járunk, amikor eldördülnek az első lövések. Kiérve az erdőből, terepliullámrólterepliuHámra nyomulunk előre. Zászlóalj párám snohunk, nem törődve ö'venkct esztendejével, mindenütt legelöl, velünk van. Valahol pöfögő ropogással megszólal egyik géppuskánk. A faluból itt is, ott is torkofatlüzek lobbannak, s fülünk mellett fütyülő zizegcssel sivít el a golyó. Közben hol az alvégről, hol a felvégről különös zakatoló hang csörren jel. Az orvvadászok géppisztolyai! Magasan lőnek, a lövedékek száraz gallyakat tépnek ki a magányos fáról, amelyek tövében a zászlóalj pa ran csn ok figyeli és rádióval irányítja a küzdő, első lépcső támadását. Most hirtelen tompa, robbanó durranások hallatszanak. S utánuk fehér tejszínű füst gomolyodik fel a szürke égre. Ég az egyik nagy ház, az orvvadászok jőjészke; az aknavetők jól dolgoznak. A tűz hamarosan átcsap a szomszéd épületek tetejére is. Nemsokára lángokban áll az egész házsor. A tűztől megvadult háziállatok rémült bőgése, nyerítése összekeveredik a lejtőn száguldó, a házak között támadó honvédcink puskáinak ropogásával. A túlsó dombon ijedten mozgó, apró, fekete, tömzsi rúdra emlékeztető alakok. Néha egyikmásik megáll, tűz lobban, narancsszínnel s máris itt zizegnek körülöttünk a «küldeményeik». A menekülő orv vad ászok. Közelharc a faluban Keményen, témyerően kezdődött a harc. Még az erdő elején találkoztunk három, lassan visszafelé ballagó szekérrel. A sebesültjeinket vitték hátra a segélyhelyre. Az első kocsin, térdig pokróccal betakart, nevetőképű magyar honvéd markolászta a puskáját a muszka kocsis mögött. Vidám beszédére el sem hittük, hogy ő az egyik sebesült. Láhlövés. Úgyszintén lábszáron lőtték a második kocsi utasát is. A harmadik kocsira mosolygós arcú honvéd került, láthatólag ez sem szenvedett nagyon a sebe miatt. egy nemzetközi kereskedelmi, vagy bankvállalat személyzete bőven kitelnék! A bolseviki propaganda alapította meg az úgynevezett Paraszt Internacionálét, a világ földművelőinek félrevezetésére. Valójában orosz földön mindent elvettek a földművesektől. Megalkotta 1932. augusztus 7-én a «Parasztlerror Törvény»-t, amely a földművest, minden legcsekélyebb kihágásért, 10 évi börtönnel, vétségért életfogytiglani kényszermunkával, bűntettért halállal sújtotta. Az Izvesztija 1939. május 28-i száma dicsérő hangon emlékezik meg egy gyermekleánykáról, aki feljelentette édesatyját, mert a közös gabonából félretett egy kis mennyiséget, hogy gyermekeinek többet juttathasson. Ezt az apát a parasztterrortörvény alapján kivégezték. A kislány pedig nyilvános dicséretet kapott. Pattogva égő, ropogó faházak között nyomultunk át a falun. A láng melege sokszor belecsap az arcunkba, pillánkat perzselve. A hóié megolvadtan csobog, kormos pernyét hord magával. Szakadatlanul ropognak a fegyverek, s félholtra rémített, sunyító, falusi kuvaszok, hasuk alá kapott farokkal, húznak el mellettünk. A zászlóalj a lángoló házak között nyomul előre. Holttesteken ugrálunk át. Baloldalunkon most kezd dolgozni két gépágyúnk. A küzdők első lépcsője megint nekilendül. Sziszegnek, sivítanak körülöttünk az orvvadászok lövedékei. A küzdők parancsnoka, a botondkülsejű, zömök főhadnagy; a honvédtiszti vívóklub olimpiai keretének nagy ígérete, magyar tőrbajnok, halad előre az élen. Erős gólyószórótüzet kapunk. Nincs más — «feküdj.. \ kis főhadnagy fektében hátra-hátra nézegett, s kőnyugalmú, mozdulatlan arcún megjelenik egy széles mosoly. Aztán mutat valamit a kezével. Intése nyomán kattogta szólal meg négy géppuskánk. Dolgozni kezd egy nehézpuska is, szapora lövésekkel. Le/ogják a szemközti dombhátat. Egy lovas iramodik ki a faluból. A géppuskák egyike lőni kezd. No, no, mi lesz? Nem találták cl! Nyújtogatjuk íektünkben a nyakunkat, a sftortember izgalmához hasonló érzéssel. «Elkapta!, rikkantja valamelyik honvéd, s látjuk, amint apró, fekete tömeg fordul le a lóról, s a gebe lovas nélkül száguld tovább, be az erdőbe. Felrobban a lőszerraktár Most fellendül a főhadnagy keze. Felugrunk. Szőkelünk. Megint levágódunk. Aztán újra jel! Az előttünk fekvő, hatalmas, szétterülő falurészen már lángolva ég egesz sor haZ. Jobbra tőlünk felhangzik a jobbszárnyon küzdő század hajrá-ja. Elértük már a falut is. Lövések dörrenek ránk. Szaporán jelelgetnek vissza a honvédpuskák. Polgáriruhás alakok vágódnak el velünk szemben, szétcsapó karokkal, a kezükből kilendül a gyilkolásra emelt géppisztoly. Hatalmas robbanás, tőlünk vagy húsz méterre. Tetőgerendák izzón tüzes darabjai repülnek magasra. Lőszert és robbanóanyagot halmozlak fel a padlásra. Levegőbe repült az egész, házastól. Alost érte el a harc a forrpontját. Fegyverropogás mindenhol. Izzó roncsok között törünk előre. Hirtelen újabb puffanó, mély dörrenések. Az árkászraj felfedezte a kertekben az orvvadászok rejtett, földalatti raktárait. Egymásután robbantgatják fel valamennyit. Győzelem! Száguldva rohanunk az utcákon. Látjuk egy helyen, apró ^ domb mögött, egész csomó, civilruhás orvvadász nyúlik el mozdulatlanul; körülöttük szétdobált orosz katonai felszerelések. Orvul húzódtak meg, hogy támadásunkat megállítsák. Többszáz orvvadász holtteste hever szanaszét. A megrémült lakosok azt mondják, lehettek vagy liatszázan. Ősz óta lappangtak a környéken, s csak a tél bátorította ki őket az erdőkből. Valóságos lángtengerben értünk a főtérre. Az ellenfel legyűrve. Századaink gyülekeznek, körülveszik a negyedik század parancsnokát, kezében orosz golyószéró. Egy orvvadászé volt. Fenyőfák közé bújva, a magasból puskázott rá a főhadnagyra. Aki pontosabban célzott — az győzött. Hirtelen ott terem az egészségügyi karpaszomanyos szakaszvezető. Kezében fényképezőgép. Rákapja a csoportra. A honvédek mögött óriási lánggal égő házak tűzcsóvái fénylenek. A szovjet orvvadászok által használt különböző szedett-vedett fegyverek. ÁDÁZ HARC hatszáz orvvadász leküzdésére
