Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-03-07 / 10. szám
1942 MÁRCIUS 7. MAGYAR KATONAUJSAG 7. OLDAL. «I TERVEHDYS A finn-nyelvű „Magyar Katonaujság“ első oldalának kicsinyített mása. Harmincezer példányban jelent meg a Magyar Katonaujság finn-nyelvű száma Testvéri válasz a finn „Otthon és laktanya“ magyarnyelvű számára Néhány héttel ezelőtt mint a magyar -ajtó örömmel jelentette, a finn hadsereg vezetősége újabb jelét adta a magyar nemzettel és honvédséggel való testvéri és fegyvertársi együttérzéséinek. Abból az alkalomból, hogy a 3—4 évezreddel ezelőtt különvált két testvérnép az északlceleti harctéren közös ellenséggel till harcban, a finn katonaujság, a «Köti ja Kasarmi» magyarra fordítva: «Otthon és laktanya» — teljes magyarnyelvű számot adott ki, s azt nagyobb mennyiségben ajándékul megküldve, érdekes cikkekben igyekezett tájékoztatni a magyar honvédséget mindarról, ami bennünket a testvémép sorsára és harcaira vonatkozóan érdekelhet. E jóleső és érdekes megnyilatkozás viszonzásául a magyar honvédség most a finn hadsereg és nép száll m ra finn-nyelvű külön számot készíttetett a «Magyar Katonait j sági-ból s azt harmincezer példányba küldette el Finnországba. A gazdag tartalmú és bőven illusztrált finn-nyelvű Magyar Katonaujság cikkeinek finn nyelvre való szabatos fordítását Kettnnen lauri író és költő, a budapesti egyetem kiváló fűin professzora végezte, önzetlen odaadással, s ellenőrizte a nyomdai levonatok pontos javításait is. A finn-nyelvű «Katonaujság» első oldalán, a Kormányzó Ür 0 Főméltósága szép lovasképe mellett Aarne IVuorimaa budapesti finn követ írt köszöntést haza Finnországba. Tartalmas és érdekes cikket írt a történelmi magyarságról, ezeréves harcainkról vátéz Náray Antal ny. vezérkari ezredes, a Rádió elnöke. Riportszerű fényképekkel illusztrált közlemény a finnmagyar társadalmi és kulturális kapcsolatokat ismerteti. «Ébresztőtől-Takarodóig» címmel hosszabb cikk mutatja be honvédségünk mai életét. Ezenkívül érdekes írások és fényképek számolnak be honvédségünk legújabb harcairól, továbbá a Vitézi Rendről, a Nemzetvédelmi Keresztről, a Zrínyi Csoport munkájáról, a honvédség sportjáról, a magyar szellemi értékekről. Dr. vitéz Nagy Iván Huszonegy milliónyian vagyunk! című cikkében a finn-ugor népcsalád létszámát összegezi pontos adatok alapján. Csóitaljai József novellája, magyar katonahumor, s egyéb kisebb közlemények és képriportok egészítik ki a finn-nyelvű Magyar Katonait]ságot, amelyet bizonyára szívesen lapozgatnak majd térben távoli, lélekben és sorsban mégis oly közeli finn testvéreink. A Tiszthelyettesi Sportegyesölet műsoros estje. Nagy sikerrel rendezte műsoros estjét a Hudapesti Helyőrségi Tiszthelyettesi Sportegylet a Magyar Vöröskereszt javára. Az érdekes és magasszínvonalú előadáson a Kormányzó Ür és a Kormányzóhelyettes Ür Ö Főméltóságaik is megjelentek hitvesükkel. A Nemzeti Sportcsarnokot zsúfolásig megtöltötték a katonai és polgári előkelőségek. A műsor kezdetén Görgényi Géza műszaki gyakornok fejezte ki a tiszthelyettesi kar hódolatát a Fő - méltóságú Urak iránt. A ki tűrtél műsorban jól válogatott, érdekes számok követték egymást, s az est rendezésével a tiszthelyettesi kar ismét tantijeiét adta nemzeti és hajtársi érzületének. Száz év előtti prédikáció a jó katona vallásosságáról A Magyar Katonaujság — Zrínyi szelleméhez híven — már több alkalommal megemlékeziett arról a «csodáról», amelv maroknyi csapatokat nagy és ragyogó fegyvertények véghezvitelére képessé tesz, s ami természetes magyarázatot ad a finnek és a magyarok kis erővel meglepő eredményeket elért harcaihoz. Ez a «csoda» — mint azt mindannyian tudjuk — elsősorban a hitben, a vallás megtartó és csodálatos erejében rejlik. Zrínyi Miklós, az örök magyar katonaeszmény valóságát önmagában is megélte, s nemcsak átérezte, hanem hirdette is: hit, harckészség és hazaszeretet nélkül nincsen győzelem. Hogy ez a hármas egység örök idő óta a lelkében él minden magyar katonának, azt Zrínyi óta több példa igazolja. Hogy miért láttak egyidőben bizonyos írók és színpadi szerzők csak részeges és káromkodós zupásőrmestereket, vagy kártyás, szoknyabolond és mulatós tiszteket, erről ma beszélni már felesleges s nem is hozzánk méltó. Veszprém 1826 Nem érdektelen azonban közzétenni azokat az adatokat, melyek a tudományos és szakirodalomban eddig ismeretlenek voltak s melyek mint katonai szakirodalmi, mind családtörténeti és társadalomtudományi szempontból igen becses ismereteket közölnek velünk. A ritka adatokat egy Veszprémben 1826-1 a i nyomtatott könyv őrizte meg számunkra. A ritka és jellegzetes könyv a Honvéd központi Könyvtárban található. A többi közkönyvtárunkban nincs meg. Petrik, a nagy bibliográfus pedig a könyv terjedelmét nem ismerte. A magyar honvédség vallástiszteletét és a tudományok iránt érzett megbecsülését véljük szolgálni azzal, hogy e ritka érdekessé gü könyvet tudományosan és tartalmilag ismertetjük. A könyv címe A könyv mai alakja — tekintettel körülvágott és bekötött állapotára -— 20x12.5 cm. Terjedelme: 43 nyomtatott lap. Teljes címe: «A i állást tiszteletben tartó hadi ember. A élűd Nagyságos Fő Strázsa Mester Bátvai Sülje Komáromi Pál úr utolsó tisztesség tétele megadása alkalmatosságával a pápai református templomban, MDCCCXXVl-dik esztendőben, October XXVI-dik napján tartott halotti beszédében előadta Tóth Ferenc, a pápai rejormáta szent ekklesiának prédikátora, a túl a dunai fő tiszteletű superintendentziának egyházi jő nótáriusa és a pápai egyházi megye esperestje.» A könyvet Veszprémben. 1826-ban nyomták, Száxnmer Klára betűivel. A mű 3 részből áll. Az 1. részben Tóth Ferenc, a 2-ban Márton István «Philosophiát és Mathesist tanító Froffessor» halotti beszéde van. A 3. rósz a «ücákság» énekelte zsoltárokat foglalja magában. — Máikoslal v i Barabás Márton székely festőművész kiállítása a «Műterem»-bcn. Napsugaras magyar levegő árad felénk Barabás Márton képeiről, amelyeket Erdélyből hozott magával, hogy bemutassa Budapest közönségének. Őszinte örömmel köszöntjük a művészt, mert ritkán van alkalom ilyen tiszta magyar vérbeli művészt hirdető képgyűjteményt látnunk. Bizonyságul szolgál ez a kiállítás, bogy vannak még magyar tehetségek, akiket nem ragadnak el a divatos áramlatok, hanem tiszta szívvel mondják el mondani valójukat. «A Kormányzó Ür a székelyek között» című alkotását a fenti képünkön is bemutatjuk. Tóth Ferenc, az első szónok, magasztos és jellegzetesen keresztény, magyar mondatokban emlékezett meg a «Hadi ember vallásosságáról > s megállapította, hogy «tsak az a jó katona, akinek Vallása Van, sőt vallás nélkül lehetetlenség is jó katonának lenni». S e sarkalatos tételt a katonai erények: a hűség, bátorság és becsület alapján be is bizonyította! Márton István, a második szónok, a ■«Vitézi Bend»-ről és a «Katonai Rend» eszményiségéről (ártott beszédet. Szerinte a Vitézi Rend «az az egyetlen igazi Nagyság, mire mindnyájunkat; első eredetünktől fogva, maga a Természet Ura kíván gráditsonként neveltetni». S amelynek «vitézi virtusa» halhatatlan a magyar társadalomban. Ezt elhallgatni önmagunk ellen való vétek, mert hiszen «erőnk a történelemben rejlik». A hajdani görög vitézség remekei, a Mil tiadesek, Themistoklesek, a római Horatziusok, Coriolánok, Scevolák, valamint a Magyar Lajosok, Hunyadi Mátyások, Zrínyiek s több más számlálhatatlanok is mind az előttük élt Vitéz Hazafiaknak mustra Példáik után varrtak hímet!» Majd leírta a «Vilézj Rendű Férjfiú» életét, méltatta érdemeit, s végül elbúcsúztatta hozzátartozóitól és bajtársaitól. A rendkívül érdekes és ritka könyv számunkra több szempontból igen becses. Nemcsak azért, mert már 116 esztendővel ezelőtt is azt bizonyította. hogy a magyar katona vitézi erényei közölt a vallás főhelyet fogltd el, hanem többek között azért is. mert a könyvben megőrzött adatok egy vitéz magyar ka tóim életrajzával ismertetnek meg s az akkori magyar társadalomnak a katonaság iránt táplált nagy megbecsüléséről is tanúságot tesz. (L. J.) Milyen legyen a katonanóta? Irta- M ii r g á c s K ál m á n. «Inter arma silent musae» tartja a latin közmondás, de a való élet ezt megcáfolja, legalább is a nótákat illetően. Fegyvercsörgés közepette is megihleti a múzsa a különféle dalszerzőket és születnek, zengnek az úgynevezett katonanóták, mint hű tükrei annak a léleknek, amely a hadbavonult nemzetet élteti. Nem most tapasztaljuk ezt, mert már így volt az elmúlt világháborúban, s a magyar nemzet régebbi hadviseléseiben, a 48-as szabadságharc, a kuruc—labanc háborúkban, s bizonyára az ezeket megelőző háborúk idején is. A magyar megszokta a kardforgatást és megszokta a hadakozás minden keservét; fáradságot, koplalást, vérhullást, de azért kevély és kemény lélekkel biztatta bajtársait: Ne jéij pajtás a haláltól, Az ellenség golyójától, Harcban halni a hazáért dicső halál, Gyáva az kit, gyáva az kit itthon talál. Valahogy az elmúlt világháborúban a magyar természet diktálta nóták közé új hangok kerültek. Szentimentális szövegre szőtt kornyikálás nyavajgott belé a harci indulók tüzes muzsikájába, mely az elhagyott otthon meleg puhasását, a pesti utcák, kávéházak, mulatók ragyogó pompáját, ölelő asszonyok lázyságál, lányok tüzes csókját, béke boldogságát lop'a oda a téli őrhelyen jagyoskodó honvéd elé, s az élet szépségét csillogtatta a halál mezejét járó katonáknak; talán azért, hogy elégedetlenséget szítson, s a szívekben felgyújtsa a fegyelem ellen lázadó hajlamokat . Akkor némán tűrtük ezt a destruálást, s nagy árat fizettünk érte . . . Ma ismét megszólaltak a szirénhangok. Az elfeledett. émelygős kornyikálás ismét felhangzott több helyen. Megdöbbenéssel hallgattuk pl! «Agyúcsőre tábortűz világít», <Mikor az est mesélni kezd», «Estére indul az ezred» és a többi szentimentális zengemény jelű i ását. Magyar lelkűnknek tiltakozni kell ellene. Tüzes, gyújtó indulóknak, bátorságra, kitartásra, katonai erények csillogtatására. hőstettekre, vitézségre lelkesítő népies daloknak kell most komoly szerephez jutniok. Ma minden igyekezetünket neki kell feszíteni a pyözniakaráshoz. A győzelmet pedig nem vénasszonyos sopánkodással, siránkozással, hanem kemény, katonás kitartással, hősi erények megjutalmazásával, pipogyaság büntetésével érjük el. Időszerű volna ezekről a kérdésekről gondolkozni!