Magyar Katonaujság, 1942 (5. évfolyam, 4-28. szám)
1942-02-21 / 8. szám
2 OLDAL. MAGYAR KATONAUJSÁG 1942 FEBRUÁR 21. 9 Állati hordákkal sorakozott fel határunkon A VÖRÖS RÉM, hogy kedvező pillanatban Hazánkra zúduljon! Az elmúlt év júniusának utolsó napjaiban már lekerült a délvidéki, horváí országi és szerbiai sár és por a magyar gyorshadtest gépjárműveiről. A régi munkahelyeikre visszalérő honvédek még a visszafoglalás harcainak, az ott felszabadult magyarsággal való összeölelkezés emlékeinek hatása alatt álltak, amikor a legkorábban visszatért Felvidék egyik legnagyobb érlékének, Kassának alattomos repülő bombát imadása után a honvédalakulatok tagjai, tisztek, tiszthelyettesek és legénység újból ellepték a laktanyák udvarait. Néhány napos, lázas sietség után elindultak az oszlopok, hogy mielőbb elérjék az ország ezeréves' határát s a nagy német szövetséges oldalán elűzzék onnan a támadásra lcé zü'ő és Hazánkba berontani szándékozó szovjet hadsereget. A határon túl, a visszavonuló ellenség mindent elkövetett, hogy az üldöző magyar csapatok előnyomulá át fékeveszett pusztításaival hátráltassa. Egy fogságunkba került bolsev ki hadnagy, aki békében, mint mozdonyvezető érdemelte ki vörös elöljáróinak elismerését, a birtokában lévő jegyzetek alapján pontosan számot adott arról, hogy előretörésük útján hol, mikor és hány hidat, átjárót, alagutat, stb. robbantott jel s hogy mik voltak a feladatai a későbbi időkre. Szomorú lista volt. Ez az ember ezer év alatt sem tudott volna annyit alkotni, mint amennyit ott hetek alatt elpusztított! csodálkozva és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy Imivé lett ez a nép, milyen más ez most, mint katona, mint azelőtt. A vörös „paradicsom“ Ádáz gyűlölet,. félrevezetés, abból fakadó rettegés és végül is csodálkozás tette egyre változatosabbá az arcokat, amelyek legtöbbször sok bizalmatlansággal meredtek felénk az első percekben. Azt hirdették nekik, hogy mi emberevők vagyunk! Féltek és inkább vállalták a politikai megbízottak szörnyű kegyetlenkedéseit, a meggyőződésnélküli harcot. Már az első napokban kialakult a véleután vonó következményként szakadt a nagyrészt még ma is nehezen ocsúdó és réveteg szemmel a jövőbe bámuló orosz népre. Állati horda A mi honvédeink nap-nap után egyre inkább meggyőződtek arról, hogy milyen szemfényvesztés, milyen karnis beállítás volt mindaz, amit még idehaza nyíltan vagy fülbesúgva elakartak velük hitetni. Egyre inkább látták, a maguk szemével győződtek meg arról, hogy mi fenyegette Hazán!, a', népünket, hajlékainkat, az anyákat, aszszonyokal és gyermekeket, ha ez az állati ösztönökÍqi) készülődött a Szovjet A harcba indult magyar honvédek sok egyébről is hamarosan tapasztalatokat szerezhettek. így7 első sorban arról, hogy éppen időben indultak cl a tengelyhatalmak seregei a vörös rém megtámadására és megsemmisítésére és minden tekintetben bölcs, időszerű elhatározás volt, hogy a magyar honvéd alakulatok is -szembefordultak az ország békéjét és nyugalmát veszélyeztető szovjet hadsereggel. Abban az országban, ahol a későbbiek során nem lehetett úgyszólván egy fillért sem elkölteni, mert nem lehetett semmit sem kapni, mert sehol nem voltak készletek, sehol nem volt áru, a halár mentén olyan zsúfolt raktárak, hatalmas készle ele olyan bőséges, óriási tömegek ellátását biztosító élelem és egyéb szükséglet volt összehalmozva, ami a többi sok tény mellett azt igazolta, hogy a vörös hadsereg támadásra készült. Nem kétséges, hogy egy sok vonatkozásban ínséget szenvedő országban a készleteket nem a meggyőződése« kommunista vidékektől távol — egy másik ország halárain halmozzák fel, békés szándékkal, ha ennek valami rejtett célja nincsen. Sok egyéb élmény, a későbbi tapasztalatok és történések mind-mind azt igazolták, hogy a szovjet nem hiába tanította katonáit a magyar nyelv ismeretére és nem a barátság és jó szomszédi viszony ápo’áára, hanem országunkba való betörésre készült. Amikor elkezdődtek a harcok, amikor abba a helyzetbe kerültünk, hogy végre szemtől-szemben álljunk a vörös hadsereg részlegeivel, sokan, akik az oroszok elleni előző háborút is végig küzdöttük, A szociális termelésből „fakadó jólét“ mellett ilyen sorsra jutnak az orosz munkás-családok mény, hogy nem is emberek állnak szemben velünk, hanem állattá lesüllyesztett néppel kell megküzdenünlc, ha győzni oltárunk. Szovjet paradicsom? Munkás jólét? Kétszobás — fürdőszobás munkás lakások? Ilyesmiről hallottak itthon a mi honvédeink is a hazug propagandából. És mit láttak? Mit tapasztaltak? Maguk látták, hogy nyomorúságosabb és lerongyolódottabb élet sehol a világon nincs, mint a «szovjet paradicsomban». Látták, hogy az egyenlő elbánás elve a dolgozó nép körében itt úgy érvényesül, hogy mindenki egyformáin nélkülöz és egyformán rongyos. Látták, hogy milyen jólét fakad abból a szociális termelésből, ami a szovjet uralma alatt halálbüntetést és Szibériába való száműzetést maga kel és a vadak életmódját folytató horda behatolhatott volna Hazánk földjére, ahol már 1919-ben szomorú ízelítőt kaptunk a boleevizmusból. A harci módokban megnyilatkozó tljas kegyellenség, a pusztításokban kifejezésre jutó barbárság, az elfoglalt területek visszamaradó lakosságának alattomos magaviseleté éppenséggel nem győzhetett meg senkit olyan színvonalról és felfogásról, amely a felszabadí!ásnak, az emberi jogoknak és magának az embernek a megbecsülését lennének hivatottak kifejezésre juttatni. Akik kint voltak, beleláttak a dolgokba. Van fogalmuk arról hogy mit jelentett volna számunkra, ha ez a vörös horda, ez az első pillanattól kezdve kellemetlen és nyugtalanító szomszéd betör országunkba?! örömmel láthaltuk kint, hogy nem kellett a mi derék, gondolkodó és nyitott szemmel járó honvédeink figyelmét felhívni — semmire. Mi lett volna? Lombroso-típusok kara veszi körül Sztálint, a vörös cárt Maguk állapították meg, hogy Európának, a jobb és boldogabb emberi életnek megmentését és igazi megalapozását biztosította az a lépést, amely nagy német szövetségesünk részéről hamarabb dobbant, mint az egész világ lángbaborítását tervező ellenségé. Ha az a tény, hogy ebbe a sorba való beállás á'dozatokat és lemondást követel tőlünk, ha még további nehézségekkel kell is megküzdenünk, mindig arra fogunk gondolni, hogy mi lehetett volna, mi következhetett volna be, ha azt kellő időben meg nem tesszük?! Ha pedig erre gondolunk, akkor minden további lépésünknek, cselekedetünknek és elhatározásunknak csak az a meggyőződés lehet az alapja, amely kint honvédeinket, a régi, hagyományos, magyar vitézséggel harcoló seregtesteket fűtötte és fogja sarkalni az elkövetkezendő harcokban is. Ez a meggyőződés pedig az: megszabadítani a világot a vörös bolsevizmus minden jó’, emberit és igazságosat elpusztítani akaró rémétől! (v. F. L.)
