Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1948 (4. évfolyam, 2-7. szám)
1948-01-15 / 2. szám
1948 január IS MAGYAR JÖVŐ 5 Válság Folytatás ; Irta: Koroda Miklós------ Maria a bolítv alatt sem értene meg, — figyelmeztette kihűlő házasságára sí asszony neve. — Dehát végre is, mindegy... Az utcai lámpák ebben a pillanatban kigyulladtak. Fény omlott a Belvárosra. a szürkület riadtan x-öpkör dőlt az ívlámpák körül. — Az egyetem ma reménytelen, — szemlélődött kissé józanabbal. Nem tudna dolgozni. Meg kellene beszélni önmagával a helyzetet, ehhez pedig felesleges az intézet. — Sok a fény az utcán, — hunyorgott. Szelíd homályra vágyott, süppedő szürkületre. Nem maradt egyedül, utánasompolygott a késő délután, a kisértő félmult. Az alkonyati borozásokról kocsma jutott eszébe. Mióta Budapestre szakadt, nem igen kvaterkázolt, a tudomány józanságra kötelezte. De most nagyon szomjazott. Savanykás rizlingre vagy fanyar egri vörösre. — Nem baj, ha kadarka, — alkudozott. — Csak biztató és megnyugtató helyen mérjék. Kocsma-cégérek és vendéglőnevek integettek emiékezelében, de most egyik sem tetszett. A Belváros ifjúságának hetyke idejéből maradt néhány kocsma. A falak és a kövek megtartottak valamit az eliilaní századokból. — Kár, hogy becsukták a „Hét választót“, megszűnt a „Vörös ökör“ és átalakították a „Zenélő órát“, — elégedetlenkedett. Az újjáépített és stilizált műbarokk vagy. biedermeier vendéglők egyenesen dühítették. A bádoggal keretezett színes ablakok, a kovácsolt vaslámpa.utánzat, a ruhafogasnak használt cirádás választó-oszlopok, az agancsokkal díszített vadász-csillár, a festékszagú, kecskelábú asztalok, a magyaros székek, a rohanó íehérkabálos pincérek bőszítették. 'Az „Arany postakört“ gyalulatlan asztalára szeretett volna könyökölni, vagy a „Fehér hajó“ ivójában tűnődve szemlélni a bécsi gyorskocsi utasait és derülni a pos. takocsisokon, akik megcsípkedik a pergőnyelvű csaplárosné almaarcát. Végre elindult, a Piai-isták kapuja alatt kifordult a Dunapartra. Végigsétált a rakparton, a lépcsők szélén. — A viadukt kocsma! — nézte megenyhül ten az alacsony bejáratot. Diákkorából ismerte a helyiséget. Dunai hajósok és egyetemi polgárok jártak a szűk és piszkos kisvendéglőbe. A matrózoknak kézhez esett, a diákoknak olcsó volt és romantikus. Gomolygó füstre emlékezett, a cilera hangjára és vad éneklésre. Nappal sört és fröccsöt ittak a söntésben a hajósok, este mulattak az ivóban, a belső szobában bor mellett „kikötőszagra“ éhes idegenek nézelődtek. Bálok idején frakkos ifjak szaladtak ide tüllruhás láncosnőjükkel a közeli Vigadóból, hajnalban pedig ollhatatlan szomjú darvadzók tűntek fel, amikor a többi kocsmák bezártak. Az igazi vendégek gyanakodva és megvetően figyelték az éjszakai felvonulást, néha köplek egyet, szokásuk szerint, de inkább énekeltek. És ittak. Bort, sört, pálinkát, aszerint, hogy szerbek voltak, románok, bolgárok, törökök, horvátok, bajorok, csehek, vagy osztrákok. Regensburglóí Giurgiuig. a Wachaülóí az Aldunáig minden dunajáró nép fia megfordult a viadukt kocsmában. A vendéglős kiírhatta volna az őszi sör reklámja, a lengő Bakiihoz szakái alá: „A dunai népek találkozóhelye“, de erre nem volt szükség, a hajósok megtalálók egymást. A vízen éppúgy, mini félig a föld, félig a sínek alatt. Az ivóban ketten söröztek. Barlanghy Feri a belső helyiségbe lépett. A szobában sötétséggé sűrűsödött a homály, csak a kerek és szűk ablakon himbálózott a folyó fenje. — Megmaradt a hajóablak. — fedezte fel a kerek nyílást és leüli az egyik asztalhoz. A kocsmáros fel akarta kattantam a villanykapcsolót, de a lanársegéd leintette. Kadarkát kért. A vendéglős szódát is hozott és a vendég elé tette a két üveget, aztán kicsoszogolt. Tiszta bort töltött magának, szivarra gyűjlőtt és az első szippantás után megkóstolta a kadarkát. Kinézett a ..kajütablakon“ és figyelte a sötétségbe oldódó vizet, a hajók távoli lámpásait. Olykor villamos dübörgőit a feje felelt és néha elbó'dült egv hajókürj. — Mintha hajón utaznék, — dőlt bálra a széken. Szemét nem vette le a kerek ablakba foglalt képről, mely olyan volt, mint egy levelezőlap. Folyóparti este“, vagy „Látkép a Szent Gellert gőzösről“. Dunai utak jutottak eszébe: a kremsi domonkos kolostor és a piac, ahol szőlőt vásárolt egy nagyon kövér és fergetegesen vidám kofától: a kis Dürnstein, amelynek rombadőlí várát diadalmasan mutogatta a fedélzetről egy meztelen térdű bécsi kiránduló, a könnyed és mosolygós Linz, amely úgy viselkedett, mint egy jóságos nagynéni, aki időnként meglátogatja távoli unokahugait. — Az Alduna mégis szebb volt, mint k Wachau, — állapította meg hirtelen, minden átmenet nélkül. Talán azprt is, mert ott nem akadt össze előzékeny túristákkal. Csak egy barátja volt a Petőfi-tértő! Giurgiuig, a szerb, román és bolgár partok között: Muszatafa, a szótlan kávéfőző. Kapcsolatuk. mély volt és meggyőző. A ragyás arcú, öreg mu- . zulmán a fedélzet alatt, a dübörgő és csattogó kazánház mellett főzte a sűrű, selymesen csillogó barna kávéi, mintha pokollal dacolt volna. A többieknek a fedélzelen szolgállak fel a feketét, csak ő látogatta meg személyesen az öreget csöppnyi konyhájában. Szertartásosan átadta a kávé árát: negyven fillért, visszalettye a cuki'ot, mert anélkül itta, könnyedén megbiccentette fejét és a kazánháznak támaszkodva nézte a hajó mentén elsuhanó, bokrok mögé rejtőzködő, hosszú, keskeny szigeteket. Minden aldunai szigetecskét egy csésze feketével üdvözölt. Musztafa helyeslőén bólintott és harmadik alkalommal már előre nyujtotia az apró tálcát, mielőtt az újabb sziget feltűnt volna. Később már cukrot sem tett a tánvérkára és csak az uta-I zás végén fogadta a pénzt. Soha nem ! beszélgetlek és ma sem tudja: Musztafa milyen véleményt alkotott róla. Semmi sem derült ki és azt is homály fedi, hogy hívták a hallgatag törökül. Muszlafa ugyanis nem mondta meg a nevét, mert egy szót sem ejtett ki, ő azonban már az első nap eldönöite, hogy Musztafa. Önfeledten felnevetett. És ha néma volt Musztafa? Nemcsak hallgatag? — ügy látszik, hogy még mindig annyira vonz a víz, hogy mindjárt játszom, ha hajóra gondolok, - komorődott e! hirtelen és töltött a kadarkából. Egyszer hajós akart lenni. Persze, kapitány és- tengerész. Nem „édesvízi patkány“, ahogy ifjúsági legényekben nevezték a „vén tengeri medvék“ a folyami hajósokat. Természetesen mindez kisfiú korában történi, de mikor később találkozott a tengerrel, isméi elfogta a szédület és szégyenkezve vallotta be <;? prí lőtt karral ült egy pillanatig, mintha megkövüli volna az éles fájdalomtól. Aztán elmosolyodott és mintha mi sem történt Tolna, faggatott és érdeklődéssel figyelte válaszaimat. — Kár, hogy-nem láttál másként, csak fgy, öregen, betegen ha egyáltalán megnézel . . . —; mondta megindító mosollyal, mely elárult valamit régi szépségéből. Sosem utazott vonaton azelőtt. Nem volt Alkalma az ilyesmihez. Attól a perctől, hogy mint fiatal leánykát férjhez adták. az élete szakadatlan harc volt a pusztában, a férfi oldalán. Egész, nyáron kérésziül a%iocsár hideg vizében állott küldőkig és a tőzeget lapátolta évról-évre szakadatlanul. Rengeteget kelleti küzdeniük,- frogy ne .győzze le őket a pusztaság, fis minden éviién szült egv gyermeket is. csak ügy ráadásul a sok munkára a mennybéli aztán rendre elvitte őket és ideje sem jutott, hogy megsirassa a .szerencsétleneket. Heten fékül! lek a 'temetőben, csak János maradt meg -az líliüsó, d;r ez is L.•!egeskede11. Az. uclra- | rukon két izlandi Jó állt, meg öt termetes tehén., ahogy mondotta. Harminc mérce búza alá szántottak és ha nagyon sokat dolgoztak, jutott a konyhára valamicske. Az újságok is írtak róluk. ,,Hódítókénak nevezte őket, akik szántófölddé szelídítik az istenverte sivatagot. Kérdezte, olvastam-e? — Most pedig — folytatta — elutazom a fővárosba. Es pihenhetek, amennyit .csak. akarok. Élvezte ezt a nyomorúságos dicsőséget.- - Az orvos figyelmeztetett, vigyáznom kell magamra, különben rossz vége lehet. . . Azt. is mondta, • hogy. nem szabad ellentmondani. nekem . . . Év nem szabad mást, csak fehérkenyeret ennem . . Széles mosollyal nézett rám, mint akit ez a Itetegség átlendített az élet napos oldalára. Gyermeki érelmét bearanyozta - az utazás . szenzációja ée látszólag nem vett tudomást . a ráleselkedő veszélyről. Csak sze- • mein sötétlett a halál árnyéka. Nagy fáradtsággal kivonszoltam a perronrá; hogy - friss levegőt szívjon — Jess'/.!iso.rí. ez itt 11107.00; alattam! — ri adózott a zajtól. mely u motortérből hangzott fel. Mikor a kupéban ültünk, megnyugodott. A kerekek puha ugrálása a sínközökön, elhitette vele, hogy beteljesült örök álma, repül valami ismeretiéit, boldogság felé.- Tágránviit szemekkel hallgatta, amit délországi utazásaimról beszéltem neki. Repült a szavaimmal és én sajm.ilam hogy olyan egyedül repül, hogy ennyire elszakad álmodozásaiban' ::z ö elhagyott iivéi.lr.!. l")e nyilvánvalóan etbüesüzótl tőlük véglegesen, elintézett minden. otthoni munkát és nem tartóztatja sem ilyen fél bon-hagyott kötelesség. Egyszer’ sem mutatta nyomát a .Iáradtságnak. . . lan pedig nagron elfáradtam* Becsuktam a' szemem. Nyomban elhallgatat «*s egy gondos kezet éreztem, amint odanyomja a párnát a fejem alá. Fáradt vagy — mondta gyengéden, mikor felnyitottam a szemeimet. A Fiatalok n# áldozzák fel éjszakai »yugalnuikat magának: még mindig szívesen lenne kapitány. Aranyzsinóros, fehér vászonkabátos, vállrojtos tiszt, aki sósvízmaria arccal, merőn kémlelné az óceánt. A sósvízmarta arc és a merő kémlelés látszott a leglényegesebbnek. -• — Hát a kémlelés megmaradt, — húzta el a száját. — Az_ állandó figyelés, a kutatás. De távcső helyeit mikroszkóp julott, *a tudomány fárasztó és kíméletlen eszköze. Se lengéi-, se igazi föld. A végtelen helyett a dahlia felnagyított gumója. Világrészek helyett a növényország lepréselt és szélmelszeit egvedei. Halott virágok és csírázó búzaszem. Kalandok helyett házasság. Lankaszfó küzdelem és áradó hidegség. Idegen városok rejtelmes női helyeit ^lária. Felhajtotta a második pohár bort és, meggyujtotía kialudt szivarját. — Mi történt ma kettejük között? Mi okozta a feszültséget, amely először rövid villanásokban tört ki, terhes csendben folytatódott és zuhogó szavakban végződött. Ki a hibás? Mária vagy ő? A kérdést nem lehet egyetlen szóval eldönteni, a válasz bonyolult, mint az élők világa, a meg. lódűit, érthetetlen világ és min! a házasság, amely a felszínre kényszer ílelle. Ma délután megkezdődött a harc, aáiely eddig a megszokoltság és kényelem, a langyos nyugalom és a közöny szikké bástyái mögött folyt, — bujkálva, óvatosan. A házasság senki-földjén csatázlak máig, a nyilvánosság védelmében, elfojtott mozdulatokkal, félszavakkal, a másikról szó'ó történelek csattanóival. Otthon kedveskedtek, vagy hallgattak: kettesben nem törődtek egv-' mással. Most érzi, hogy éppen ez az ijesztő. Dermesztő, he- mások előtt, a világ részvéteiével tudták meg, hogy mégis csak összetartoznak. S kiderült, hogy ez a kapcsolat milyen nehéz és fárasztó, — Hogyan is kezdődőit? — fordította maga felé az eleven mikroszkóp lencséjét Barlanghy tanársegéd úr. a hajósok kocsmájában, a zakatoló villamos pályája alatt, a Dunaparton. Harmadszor is töltött a kadarkából és megpróbálta elmesélni önmagának az öt e—másután következő esztendőt, amely közrefogta és elborította kettőjüket, mint a saliangos, dús foszlányok a címer pajzsát. én man—»—— egy ilyen fecsegő öregasszony k ed véért. *— Kta/zunk el, délnek'! kérdeztem hirtelen tóle és megsímogattani a fej ét ^ * Ifogy felcsigázzam az érdeklődését, folyta1!::un a mesét, napsütéses vidékekről beszék- Iejrii neki,' ahol ismeretlen a gond és kevés a munka, a iöhbií 'elvégzi a Hermából, mely ott barátja az ember L* írnak. Egy kiszíneztem, olyan csodálatossá, amilyen csak álmainkban* lebet. Annemarie boldogan nevetett. mikor elhallgattam. együgyű gyeru;<*ki kérdéseket tett fel, elárulva, milyen groteszk alakot öltött agyában az én mesém. * Később, mikor már a távolban a főváros tornyai látszottak, előbukkant a nap é? hideg, sárga fényben fürösztöite az arcát . . . Annemarie ügy feküdt az ülésen, mintha fénytelen, halott szemeivel tovább álmodott volna az ismeretlen, elérhetetlen m-'-'brlL 5 t / boldogságról. Fordította : EM BÉR ÍN Ö1\GT.
