Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1948 (4. évfolyam, 2-7. szám)

1948-04-01 / 7. szám

.,40 április 1

MAGYAR JÖVÓ

5

PARTIZÁNOK

T-iandcHHX'záq.

Ezelőtt néhány héttel, a „Croix de guerre“ szalagjával a gomblyukában, megérkezett Budapestre. Két kis bőrönddel szállt le a gyorsvonatról, amely tíz év után hazahozta’ az újjászületett országba, amelyből egy évtizeddel ezelőtt búcsúzás nélkül, halálfélős sietséggel menekülnie kellett.

— A feleséged •..?

Meri odakint megnősült, párisi munkáslányt vett el, akinek a fényképét haza is küldte mutatóba a régi barátoknak. Most elkomorul az arca a kérdés után, a fogai között mormolja:

— Aline-t megölték a fritzek. Erről ne beszéljünk ...

— A lakásotok?

— Telitalálatot kapott — mondja szűkszavúan, majd kis idő múlva hozzáteszi: — Mindenünk odaveszett.

így jött, két könnyű bőrönddel, az egyikben a legszükségesebb használati eszközök, fehérnemű, fésű, szappan, néhány francia csecsebecse a hazaiaknak; a másikban a Humanité, vagy ahogy ő nevezi: a „Hunra“ illegális példányainak vaskos kötete. A lap a német megszállás alatt egy földalatti nyomdában jelent meg két oldalon, csomagolópapirosra nyomva.

Együtt lapozgatunk a gondosan elrakott lappéldányok között. 1943 november 30... A partizánmozgalom hadijelentése: „Ebben a hónapban véghiezvittünk 809 akciót, ezek közül 246 támadást német csapategységek ellen, 338 merényletet vonatok, 41 -el víziutak és kikötők és 184 merényletet a megszállóknak dolgozó gyárak ellen. Az elmúlt hat hónap alatt 1200 árulót és kémet öltünk meg.

— Mondd csak — érdeklődöm, — te is résztvettél ezekben a ...

— Természetesen — feleli. — Résztvett ebben mindenki, aki értékeli valamire az emberi szabadságot. Kereskedők, iparosok, diplomások, de főleg a munkásság.

— A partizánharcoikról beszélj — faggatom, de nehezen áll kötélnek.

— Párisban, a Place Castellaneon márványtábla örökíti meg annak a tíz magyar frandireurnek emlékét, akiket azon a helyen a fritzek lemészároltak. Csak egynek sikerült elmenekülnie.

A hangjából kiérzem, hogy ő volt a szerencsés.

— Aline-t is itt vesztettem el és a legjobb barátaimat. Hídrobbantásra indultunk, az ekrazitot előző este a feleségem vitte ki a retiküljében. A Gestapo megszimatolt valamit ...

— És a híd?

— Másnap hajnalban felrobbant.

Csendben ülünk néhány percig,

aztán valaki megkérdezi:

— Mi a legkedvesebb emléked Franciaországból?

— Ez..;

És kiveszi a bőröndből, megmutatja. Piros mezőben fehér horogkereszt

— Saint-Etienne-ben a Gestapo elfogott. Össze-vissza vertek, faggattak, áruljam el a társaimat, a gyülekező helyet, a legközelebbi akciókat. Felsoroltam vagy húsz nevet, akikért máris indult a szirénás zsuppkocsi.

— Elárultad őket?

— Egytől-egyig mind németeknek behódolt franciák voltak. Hát persze, hogy nem a barátaimat jelentettem fel! Közben a vallató pribék egy pillanatra kiment a szobából és asztaláról elvettem ezt a... vacakot. Még aznap éjjel sikerült megszöknöm. A börtönőröm ruhájában sétáltam ki a kapun. A fickónak szép temetése lehetett... Ezt a ... rongyot, elhoztam magammal. Emlékeztessen valami a rémnapokra.

Négyen ülünk a szobában. Bámuljuk a Harmadik Birodalom, a , gyilkosok paradicsomának fakuló jelképét. Egyszerre barátom megszólal. Friss, vidám* a hangja:

— Amikor a pályaudvarról jöttünk, láttam, hogy már felépítettétek a hidakat•..

A kunyhó fent álldogált a hegytetőn

t

Kostis Xenopilos, a kunyhó gazdája ezen a nyári reggelen éppen szegényes früstükjével volt elfoglalva. Kis sajtot falatozott, meg hagymát s korty vizes borral öblítette le a szerény lakomát. Az utolsó kortyot már le se hörpinthette, mert kintről kemény vezényszó hallatszott, majd valaki berúgta az ajtót. A jövevény katona volt, még hozzá tiszt, mellén egész sor medália. Xencpilcs tisztességtudóan felállt sjcsak most látszott, hogy hetven éve ellenére is remekbefaragott, hatalmas szál férfi.

A liszt parancsojóan fönnedl rá:

— Láttál erre banditákat?

— Nem, uram! Hetven esztendeje élek itt, de erre még sohase lekergett rablónépség.

Amaz elővette a revolverét, mintha csak játszana a fegyverrel, de a mozdulat fenyegető volla nyilvánvaló volt.

Ne keverd a szót, vén zsivánv! Nagyon jól tudod, kiket keresek én.

ök szabadságharcosoknak titulálják

194S január 9-én, mikor még vadul dühöngött a harc a Vörös Hadsereg és a náci hordák között Budapest felszabadításáért, sokadmagammal a Városliget mögött, egy

elhagyott villában húzódtunk még. Tizen- Letten voltunk^ Férfiak, nők, gyermekek vegyesen, és lélekzetvisszafojtva vártuk az oroszok érkezését. Esténként, ha csönd volt és kilopakodtunk rejtekhelyünkről, már hallani tehetett a távolból a szovjet hangszórós-autó zenéjét és biztató, bátorító felhívásait.

Ezen a napon végre megérkeztek. Mikor megérttettük velük, hogy mindnyájan üldözöttek vagyunk, barátságos magatartást mutattak, élelmiszert kaptunk, én válhclemre friss kötést. Parancsnokuk komoly, határozott, kimert viselkedésű főhadnagy volt, kinek mellét egész sor kitüntetés díszletté. Jíünt a Városligetben még vadul tombolt a harc és a mi felszabadítóink rövid ottartózkodás után eltávoztak, hogy maguk is részvegyenek az ütközetben. Néhányat* — köztük a szimpatikus főhadnagy is —; késő este visszatértek. Magam a sebemtől lázasan feküdtem az óvóhely pricesén és a visszatért fáradt, poros főhadnagy lefeküdt a mellettem lévő bunkerpadra. A ház többi lakója az óvóhelyek zeg-zugdbn elhúzódva csendesen és megnyugodva aludt. Az orosz főhadnagy fáradtan mozdult meg kemény fekhelyén, majd lecsatolta revolverét és letette kettőnk közé a földre.

Egy percig csend volt, a pislákoló lámpa fényében fürkészően vizsgálta elvadult, szőrös és lázas arcorr^t majd megszólalt mosolyogva és tiszta magyar kiejtéssel:

— Ugye nem fogsz agyonlőni, amíg. alszom?

Azt hittem, hallucinálok, hogy a lázas képzelet játszik velgm, mikor meghallom az orosz tiszt megnyugtató, barátságos hangját magyarul szólni.

Beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy kárpátaljai magyar fiú, foglalkozása erdész. Magyarországon végezte iskoláit és épp úgy magyar ember, akárcsak én. A háború kezdetén besorozták katonának,. azonban a bevonulás előtt több társával nehéz viszontagságok között száz és száz kilométereket gyalogolva átszökött Oroszországba. Máfél esztendeig, mint partizánok harcoltak a németek ellen, a Vörös Hadsereg elő- Örseiként.

Látod ezt a mély vágást a homlokomon? Ezt még partizán koromban szereztem. Társaim egyenként pusztultak el, de minden partizán haláláért tiz náci életét oltottuk ki. Végül hosszú harcok, nehéz küzdelmek után már csak hárman maradtunk. Ekkor a Vörös Hadsereg legális katonai lettünk, azóta harcolok és harcolni fogéi addig, amíg vagy az én életemet is áldozatul követeli a háború, vagy teljesen kiirtjuk a fasizmust a világról. y

— Ha láttad volna a megcsonkított aszszonyok holttestét, a szétvertfejű gyermekek hulláit, a feldúlt orosz falvakat, a szét taposott otthont, megértenéd, hogy ezt így kell* és csak így lehet csinálni!

Még sokáig beszélgettünk csendesen, indulatok nélkül a sötétben, mert pislogó lámpánk már rég kialudt.

Mit gondolsz, — kérdeztem — méddig fog tartani Budapaest ostroma?

— Lehet} hogy három hétig, lehet, hogy három hónapig — válaszolta. — De el lehetne foglalni a várost .három nap alatt is, hu ezt a nem túl nagg területet körülfognánk nehéztüzérséggel és megszólalnának a Sztálin orgonák százai. Minden akadály nélkül végrehajthatnánk egy koncentrált repülőtámadást és bomba-áradatot zúdíthatnánk a városra. Háromnapi előkészítés után minden nehézség nélkül elfoglalhatnánk a ,,halottak városát11. Ebben a városban senki sem maradna életben. De nem tesszük, nem tehetjük. Kétpercnyi csend következett be, majd utána halkan hozzátette:

— Mi Szálintól tanultunk különbséget tenni a nép és a nép ellenségei között.

Néhány perc múlva fáradtan, nehezen éviégezve aludt és én hajnalig »töprengtem a világ folyásáról.

magukat, mi meg haramiáknak. Tegnap négy emberem tűnt el a hágónál. Itt partizánok bujkálnak, ne is tagadd.

Xenopilos egyetlen pillantással fölmérte a helyzetet: kint húsz-huszonöt ember álldogált. A csoport közepén öszvér, hátára nehéz géppuska kötözve. A katonák is állig fegyverben: géppisztoly, . kézigránát és jó, amerikai puskák... Egyetlen pillantás a napban szikrázó gyalogösvényre, aztán az öreg szemrebbenés nélkül felelt:

— Most már értelek, mit kívánsz, uram. Természetesen szolgálatodra állok, de áruld el, mit akarsz cselekedni a bujkáló haramiákkal.

— Hát, öreg, neked megmondom őszintén. Ügy volna illő, hogy he. kerítsem a társaságot és hadifogolyként bevigyem őket Thessalonikibe. De az őrnagy úr parancsa úgy szól, hogy fogoly helyett elég, ha bwviszszüiv a Mar kosz-legények fejét... Nem kell vigyázni rájuk, nincs szökevény, a zabálnivalót sem fogyasztják.

— Szóval, lefejezteted őket, — szólt Xenopilos és cinkosmódra hunyirílott.

A tiszt csak bólintott.

Az öreg folytatta:

— Hát ha ilyen tiszta munkát végeztek. megmutatom, merre találjátok az ellenségei. — Kilépett a házból, a hegyi ösvény szélére sietett s lemulatott a völgyszorosba, hová keskeny, de nyílegyenes út vezetett: — A barlang, ott lenn, az a búvóhelyük. _

Harsány füttyszó és a járőr már indult is toronyiránt. Csak a tiszt motozta végig, sietős, gyors mozdulatokkal Xenopilost, aztán — látva, hogy nincs fegyver nála — ő is utánaeredt osztagának.

Xenopilos fenn állt a meredek hegypart peremén, nekidőlve gz ezersarkú kőkoloncnak. Pár percig várt, aztán izmos, acélkemény karját nekifcsziteltc a szírinek s lezúdította a völgy irányába. A kőkolonc pokoli sebességgel rohant végig a szűk ösvényen. Előbb az öszvért sodorta le, majd a katonák között vágott rendet. Az öreg hangja most betöltötte a völgyet:

— E^J Dionys fiam helyett küldöm, ki Macedóniában esett el, ezt Georgios zúdítja közétek, kit IYáciában öltelek meg, ez Heliáne lányom ajándéka, kit megégettetek elevenen! — Egyik szikladarab a másik után süvített végig az úton. Véres csonkok jelezték az iszonyatos lövedékek útját. Leniről gyér puska tűz felelt, majd egy géppisztoly kezdett el szaporán zakatolni. Xenopilos az oldalához kapott és végigomlott a földön. Fagyökérheí hasonlatos ujjai még megragadtak egy kődarabot, de legördíteni már nem volt erejük...

A sziklák fölött lassan körözni kezdtek a dögkeselyűk . •. «