Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1945 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1945-09-24 / 12. szám

QL1> m rhújúüarJoi/e I. EVF. 12. SZÁM ARA 5 PENGŐ 1945 SZEPTEMBER 24. m Miniszterek, akik a németek kéméi voltak Nyilas banditák kisgyermekeket méssás’oSSak le a Nemzetközi Vöröskereszt Andrássy-utl menbeSyén Szürke, fénytelen délelőtt, messziről tompa dörgés, összefolyón és félelmetesen, mintha ugrásra készülő fenevadak acsarkodnának a város körül. Az utcákon teherautók, szekerek... Az Andrássy-út 111. számú ház ablakában riadt gyerekarcok sorakoznak. Ök is a felvonu­lást nézik. Valamelyik gyerek bizakodón susog: — Az oroszok biztosan megverik őket! Es ha az oroszok győznek, akkor mi is megmenekültünk! Jönnek a nyilasok A „Führer“ eltűnésének leqnjabb fejezete: „Hitler Japánban bujkál“ Parisból jelenti az Európa Riport: A Hitler-rejtély megoldása ál­landóan foglalkoztatja a szövetséges nyomozókat. A világ eiső számú háborús bűnösének főcinkostársai az oberinsei táborban történt kihall­gatásuk során gyanúsan egybehangzóan halottnak mondották a Führert. Vallomásuknak ez a része a betanulíság látszatát keltik. Számos adat és bejelentés arra mutat, hogy Hjtler Braun Évával megszökött. A „Vállalok minden felelősséget“ szövegű kijelentése tehát ugyanolyan hazugságnak bizonyul, mint számtalan ígérete. Ezt támaszt ja alá dr. Plew a Hitler elleni július 20-iki merénylet egyik tervezőjének vallomása, aki angol hírszerzőknek adott nyilatkozata szerint a volt Führer arcán rö­viddel Németország összeomlása előtt olyan plasztikai műtétet hajtot­tak végre, hogy felismcrhetetlcnné vájt. Bizonyos adatok arra mutat­nak, hogy Hitler és Braun Éva tengeralattjárón szöktek meg. A leg­újabb feltevés szerint Japánba menekültek volna, mert Hitler, aki „mindent előre bekalkulált“, bízott utolsó szövetségese győzelmében. A szövetségesek már évekkel ezelőtt megállapodtak abban, hogy a világ legkisebb zugát is felkutatják a háborús bűnösök kézrekerítésére. Bárhol is húzza meg magát gyáván a világ gyászbaborítója: nem kerül­heti el sorsit. A Nemzetközi Vöröskereszt Gyér. mekmenhelye ez az épület. A men. hely 300 kisgyereknek adott mene­déket anélkül, hogy bármelyiktől megkérdezték volna, mi a neve, val­lása ... És miért nem tartózkodik a szüleinél. Proletárgyerekek, drá­­gaöltözékű kislányok, pirospozsgás vasgyúrók és lázbeteg, sápadtareú fiúcskák zsúfolódnak össze a rosz~ szül fűtött, bombáktól megtépázott házban. A gyerekek nézik a nyilas felvonulást. Hátuk mögött nyílik az ajtó és belép az intézet helyettes vezetője. Friedrich Sándor doktor Arca hamuszürke, vértelen szája reszket az izgalomtól. Beszélni kezd: — Gyerekek, el kellene hallgat­nom előttetek a valóságot. Nem te­szem, mert ez a szörnyű világ már nem ismer felnőttet és gyermeket, ügy kell bánnom veletek is, mintha kész emberek lennétek. Most érke­zeit a futár és jelenti, hogy negyedórán belül nyilaskfilönít­­mény érkezik. A gyerekeket, felügyelőket, orvoso­kat és az épületben meghúzódó matrónákat és aggastyánokat isme. rétién helyre viszik. Azt akarom, készüljetek fel erre a szörnyűségre. Ha sorakoznotok kell, csendben, zokszó nélkül, fegyelmezetten vo­nuljatok le az utcára. Csak a leg­szükségesebb /isomagot vegyétek magatokhoz, mert nem tudom, mi­lyen hosszú út áll előttetek. Re­mény még van. Tarján mérnök úr most telefonál a Vöröskereszt köz­pontba és remélem, segítséget kap. Friedrich doktor csak éppen vé­gére ért mondókájának, máris ott állt mellette Tarján Oszkár mér. nők. Színleien hangon jelentette: — Nem kapok telefonösszekötte' test. .. — Ellenálltak a nyomorultak! Meg tudom mutatni a kézigránátot, amit közibénk vágtak. De mit ma­gyarázok én neked, büdös paraszt. Szabó testvér int és a helyettes, testvér, akit banditatársai csak Lalinak címeznek, belerúg az őr­mesterbe, aztán szapora csattogás, a puskaütések valóságos zápora hull a jószándékú emberre. Három percet adtak a ház kiürí­tésére. Három perc múlva lent áll­nak az ucán a gyerekek, az öregek, az oktatók, az orvosok... A bete­gek is lent vannak, a sebesültek is s a kicsinyek, akiknek arcát, ruhá­ját elékteleníti legyilkolt társaik kiontott vére. Mindez karácsony napján tör. tént... Sokhelyütt talán karácsony­fáik, kipirult gyermekarcok ésimád­­ságos szívek várják a közeledő Gyermeket, aki mindnyájunké és aki szeretedének szent kenyerét vá' logatás nélkül osztja mindenkinek, aki erre a drága kenyérre megéhe. zett. Karácsony ... Véres gyerekek menetelnek az ismeretlen sors felé A kísérők lövöldöznek, kézigráná­tot hajítanak be egy elhagyott ház udvarába, hogy a zajjal, robajjal még jobban megfélemlítsék az agyongyötört kicsinyeket. És most egyetlen gyerek sem sír, egyetlen gyerek se kér könyörülhet, ha ta. Ián nem» is bírják a futásnak be­illő menetelést; mennek szótlanul és keményen: kicsiny emberek, akik már érzik, hogy a már­­tiromságot felemelt fejjel kell fo­gadni. Érzik, hogy ők most példát mulatnak és eleve ítéletet hirdet, nek a gyilkos banditák felett. A menclt a Fasor felé kígyóz- Szabó testvér magyaráz fegyvere­seinek: — Most egyúttal kirámoljuk a fasori patkányfészket is. Ha valaki lemarad, azonnal lelőni. Erősítsétek a tempót. Az öregeket legjobb itt útközben elintézni! Revolverlövés csattan: egy öreg­gel már kevesebb ... Csodálkozó arc mered az ég felé, mintha azt kémlelné, miféle meny. nyei akarat vezette azt a fegyvert, mely egy ártatlan, öreg életet kV oltott. A menet kígyózik a fasori Gyer­mekotthon felé. A Bajzn-utca pisz­kos hórétegen mind sűrűbb vérnyo­mok mutatják az áldozatok útját. Gál György Sándor Géppisztollyal a gyermekek ellen A gyerekek dermedt csöndben | álltak. Szemük sem rebbent, mikor | a ház fölött félelmetes vonítással ' húzott el egy nehéz gránát. Álltak, vigyázban, ahogy illő ha a Vörös, kereszt Otthon vezetője beszél. A nagy csendességben halk, sze­­pegő hang szólalt meg: egy 7 éves kislány hívta, szólongatta távollevő anyukáját. Erre a hangra felborult a gyermekek rendje és fegyelme. Egyik-másik bátrabb fiúcska le­rohant a kapuhoz, átmászott a vas" kerítésen és nekivágott az ismeret­len, ellenséges városnak. (Legtöbb' je sohasem került elő.) A többiek izgatottan rángatták magukra a pullovert, kabátot, csővédőcsuklyát, hócipőt, mackónadrágot; de volt közöttük olyan is, aki csak állt, te. hetetlenül. Fent az emeleten fejvesztett pá~ nik. A csekély élelmiszertartalékot és a Vöröskereszt utolsó ruhatarta­­lékját osztogatják. A legnagyobb rohangálás közepette három puslca­­lövés hasít bele az öregek és gyer­mekek zsivajába. Egy gyermek ro­han fel az emeletre: — Itt vannak a nyilasok! Még vegére se ért a mondatnak, a lépcsőn már dobognak is fölfelé a nyilas pribékek. Vállukon tarisz­nya, teletömve lőszerrel és kézigrá­náttal, kezükben géppisztoly. Hat ember. Hat felejthetetlen arc. A bűnnek, a kloakának, a szadiz. musnak, a rombolás őrületének hat szörnyűséges, apokaliptikus arca. Szabó testvér a vezető. Az egyik vöröskeresztes hölgy udvariasan odalép és magyarázni próbálja, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt terülétenkívültséget élvez. Szabó testvér fölemeli az öklét és az ar­cába vág. Erre a jeladásra a hat briganti nekiront a raktár körül tolongó gyermekseregnek. Csattan a puskatus és egy pillanat múltán Szent Karácsony napiát beszeny­­nyezi a legnagyobb bűn, amit em­ber elkövethet, gyermekvér folyik a Vörös­­kereszt menházában. Az egyik gyermek felsikolt: test­vére fekszik véresen a folyosó kő­­padlatán. Szabó „testvér“ mosolyog, aztán olyan kényelmesen, mintha a ligeti mutatványos bódé jáfcckpuskáját emelné fel, célzásra fogja a gép" pisztolyt s a síró gyermeket való' Sággal elfűrészeli a géppuskasoro' zattal. Vér, vér, vér... Az utcán őrködő banditák, mint a fenevadak megérzik a kiontott vér szagát. Ott. hagyják őrhelyüket és berohannak ők is az épületbe. A folyosón egy 89 éves nő igyekszik a szobája felé. A vértől iszamlós kövezeten meg' csúszik és térdrebukik. Aj. egyik nyilas nagyon szórakoztatónak ta­lálja ezt a szomorú képet. Ráordit a matrónára: — Kelj fel! Térdelj! Kelj fel! Tér­delj! Az idős asszony nem bírja az em­bertelen tornát. Pillanatig áll, ré­mülten, mint aki csak most eszmél rá, hogy az emberségnek, a könyö. rületnok vége s valami új, szörnyű­séges világrend szakadt rá, pillana­tig áll, aztán arccal beleesik a las­san terjedő vértócsába. Véres gyerekek menetelnek . . . A lépcsőn most egy rendőr igyek­szik fölfelé. Fegyvertelen. Törzsőr. mester, 50 éves lehet. Átlép a két gyermekhullán, szemvillanásig meg­torpan az örgasszony holtteste mel­lett s rohan tovább. Közben torka­­szakadtából ordít: — Ki itt a vezető? Ki felel ezek' ért a rémségekért?! A kiáltásra Szabó testvér is elő­kerül. Odalép a rendőrhöz, meg­ragadja az egyenruha paroliját s úgy rázza, lökdösi a törzsőrmestert a lépcső felé. mintha egy kis lur. kőt tanítana móresre: _ Idehallgasson, barátom — ok­tatja Szabó a rendőraltisztet, — Maga ne pofázzon bele a mi dol­gunkba! Maga hallgasson, mert ha én fogom be a száját, akkor alapo­san befogom! A törzsőrmester nem hagyja ma­gát: — Ilyen parancsot maguk nem kaphattak, hogy gyerekeket gyilkol­janak rakásra! Szabó testvér röhög: DCo/úaoánj-rJ>úvesa .Mihály hmiziíliadjái^atántitka: ehö Kolosváry-Borcsa Mihályt, a le­tűnt idők hírhedt sajtóvezérét, Ko­lozsvárott ismertem meg, — mint a Farkas-utcai ódon református kol­légium növendékét — messziről. A diákok nemes versenyében nem tu­dott élre kerülni, tehát dacos és mo­gorva lett s úgy tett, mintha mesz­­szebbre látna diáktársainál, mé­lyebbre nézne, nagyobb dolgokra tö­rekednék. Csak éppen értelmileg nem tett tanúságot minderről. Zord mogorvasága mögött inkább a nagy. ravágyás, féltékenység, bosszú ördögi ösztönzéseit lehetett sejteni. Nehéz indulás Azután az egyik helyi lap szer­kesztőségében láttam, amint valaki­nek a háta mögött beosont. Más fia­talok kéziratokkal jöttek-mentek, ő csak úgy mögöttük lopakodott, meg­bújt a sarokban s várta, mit monda­nak a többiekről. Később hallottam, hogy nem is azért látogatott be a szerkesztőségbe, mert egetverő „te­hetségének“ akart érvényt szerezni, hanem azért — mert haragudott a szerkesztőre. Állítólag meg akarta verni. Hogy mennyiben igaz ez s miért haragudott a szerkesztőre, ta­lán titokban beküldött kéziratának papírkosárba dobásáért, nem tudom, de egy bizonyos, hogy Kolosváry- Borcsa meg egy sor írással sem je­lentkezett abban az időben, amikor fiatal pályatársai már rég elindultak az írás-újságírás ösvényein. Ott is hagyta hamarosan a patinás szépségű Kolozsvárt, hogy pár év múlva az ősi kálvinista varosban tűnjük fel, az akkori idők szellemé­nek nagyon megfelelő, csak éppen a Debrecenhez annyira hozzátartozó szabadelvű, haladó gondolkozást nél/t külöző baritonjával. Szülővároséban jól ismerték, semmibe sem vették, itt azonban üggyel-bajjal próféta le­hetett. Szóvivő, hangcsatorna — bi­zonyos körökben. Eléggé haragudott is kudarca miatt Kolozsvárra s Ko­lozsváron keresztül minden kolozs­várira, akiben némi tehetség volt. Benne is volt „tehetség“ gyűlöletre, bosszúállásra s a tehetségtelenség legmagasabb fokú kihasználására. Élet és ha'ól ura Budapesten mint a miniszterelnök­ség sajtóosztályának előadóját fedez­tem fel. Megdöbbentő felfedezés volt ez. Hogy kerülhetett a magyar sajtó legfőbb őrhelyére irányító posztjára? Első percben szép he­gyesre stuccolt fekete szakállának tulajdonítottam ezt a sikert, amely mefisztói arcának most még élesebb vonásokat adott... És ez a törtető mindjobban be­érkezett“. Sajtófőnökség, sajtóka­mara, képviselőség, Függetlenség, Stádium. De ő még többet akart markába kaparintani, hogy gonosz terveit annál biztosabban és ered­ményesebben végrehajthassa. Ál­lamtitkárság és kormány biztosság — aztán koronát tett vágyaira. Végre­hajthatta hfÉrostratesi tervét. Tőből levághatta a magyar szellemi élet gondolatokat termelő fejét: megszün­tethetett évtizedeken át megjelent lapokat, Csepelre szállíthaitot újság­írókat, német halálkamrákba küld­hetett mindenkit, aki útjában állott. Nemcsak százak, ezrek és ezrek ju­tottak igy a legrettenetesebb nyo­morba, nemcsak újságírókat törült ki a magyar társadalom soraiból, gyilkos keze a magyar nyomdaipart is tönkretette. Kolosváry-Borcsa Mihály ki akarta irtani a magyar szellemi életből azt is, amit évtizedeken # magyarnak tartottunk, hogy behozhassa helyébe a „fajtiszta“ germán szellemet. Amely ellen nemcsak a magyar szellemi étet hivatott vezetői, de minden gon. dolkodó magyar ember érzéke tilta­kozott akikor is és tiltakozni fog min­dig. A történelem eldöntötte e kérdést. S minden bizonnyal az „Elnök Úr­ral“ szemben is kiegyenlíti számlá­ját azért a sok szenvedésért, amiben „szellemátalakító“ munkája során annyi és annyi intellektuel és csa­ládja, valamint annyi ezer más ma­gyar ember részesült Borcsia Mihály rangosán viselt magas tisztségei ide­jén. Nagy László. Endre László díszpolgárrá választói ellen bűntett fdfdicséréséért indul eljárás A fasiszta-nyilas rezsim egyik legelvetemedettebb gonosztevőjét, Endre Lászlót több magyar város reakciósai tavaly díszpolgárrá vá­lasztották, sőt akadt olyan pestkörnyéki község, amelyik utcát nevezett el róla. A népügyészség most arra az álláspontra helyezkedett, hogy felül­vizsgáltatja az Endre László díszpolgári okleveleivel kapcsolatos városi közgyűlési határozatokat. Az álláspont ugyanis az, hogy ezek a hatá­rozatok büntetőjogi szempontból kimerítik a bűntett feldicsérésének t nyálladéki elemeit. Megállapítják, kik vettek részt a határozatok hoza­talában és az ügyészség valamennyi ök ellen vádiratot készít. Hasonló­képen vádirat készül azok ellen is, akik hízelgésből nem átallották utcát elnevezni a rémuralmi idők legsötétebb alakjáról. *

Next

/
Thumbnails
Contents