Magyar Jövő - A Nemzeti Segély Lapja, 1945 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1945-09-01 / 9. szám

Közös cél felé

Irta Kárpáti Aurél

Mitíah Scuidwi álLatntithái fieícünéótáetta mjiíatkc-zata a neiteíéáHŐÍ, az áineoetéAiat é& a demeűmcia human izmuxchái

„Nincs megbocsátás a fasiszta agitátorok, árulók és német cselédek számára!"

Mostanában sok szó esik a nevelésről, átnevelésről és a demokrácia b i - manizmusáról. Ezekről a kérdésekről beszélgetett a Magya- Jövő munkatársa Miliők Sándor miniszterelnökségi államtitkárral.

A múltbeli nevelés „eredményei"

— A nevelés, atnevelés ügyéről és ezzel kapcsolatban a domokrácia humanizmusáról napjainkban nem lehet eleget foglalkozni — kezdi Miliők Sándor. Hogy idáig hogy neveltek, arravonatkozólag elég a lapok »Ki tud róla?« rovatait olvasgatni. Dunába dobott, megcsonkított, megvakított, elégetett■ gázkamrába hurcolt halottak vádoló árnyo? ^9 iontól' J(fkínzott élők tehetnek tanúbizonyságot a múltbeli nevelés megdöbbentően szomorú eredményeiről. Ha a romokat nézzük, akkor sem lehetünk közömbösek. Nem felejthetjük el, miért lett Nagy-Budapest helyett Nágy-Aquincum. Legtöbben sziszegnek a fájdalomtól, de »egy jó demokrata nem használhat olyan fegyvereket.

mint egy fasisztám — kiáltással minden szörnyűséget beledobnak a humanizmus feneketlen zsákjába? Bizonyára nincsenek sokan ilyenek, de lia mégis akadnak, akik folyton azt kérdezik tőlünk, definiáljuk: mi is a reakció, jó pesti szokáshoz híven megkérdezem: m i is hát a humanizmus? Bűnbocsánat minden összerombolt házért, gázkamráért, krematóriumért, Ausschwitzért és a többi rémségekért? A humanizmus danaidák zsákjába varrjuk be az elmúlt évek midden gazságát, az ébredőket, a MOVE-t. a keresztény kurzust, a bethleni konszolidációt, a főméltóságú tengerész országveszejtését, hitvány retirálását, a gyáva vitézeket, a vitéz Endréket, a T*f>TY*««V.Qy T$p1 rÍT-fe°t 3 Q [^6

falyyakat?

Az államtitkár további kérdéseket vei fel. Hol. kinél végződik ez a humanizmus? Romokban hever az ország és a főváros. Történelmi kincseinket, ezeréves ereklyéinket kilopták az országból, összetörték, porrázúzták házainkat, anyáink, feleségeink, gyermekeink szívét Szálasiék.

n

fogunk bocsátani..."

— Megbocsátás?... Humanizmus? ... Igen, érző meleg szív illik a demokráciához, de ez nem azonos az ostobasággal.

A következőket kihangsúlyozza:

— Igen, meg fogunk bocsátani azoknak, akiket agitációk meg szédítettek, azok bűnhődnek most eleget, a lakáshiány, az elégtelen táplálkozás, az infláció ostorcsapásaitól. Néhány esztendeig a tömegek érezni fogják annak következményeit, hogy félre hagyták magukat vezetni. A tömegek szemléltető oktatást kapnak most a politikából. De a fasiszta agitátorok, az írástudók és árulók, a német cselédek és fullajtárok ne reménykedjenek. Számukra nincs megbocsátás addig, amíg Magyarország sebei be nem gyógyulnál<•.

Miliők Sándor rámutat arra, bogy a magyar demokrácia egyszer, 1918-ban, hevületében mindenkinek megbocsátott. A következmény: a demokrácia bukása és a fasizmus, valamint a reakció 25 éves uralma lett.

— Most fogunk vizsgázni — folytatja —, hogy jól megtanultuk a politikai leckét. Érző szívvel, de kemény kézzel lapozgatjuk az elmúlt negyedszázad történelmét. Aki roszszul szerepelt, az a történelmi igazságszolgáltatás * alapján felelni fog. Ez legyen az egyik szempont a tömegek nevelésénél.

— A másik szempont a. középosztály nevelése. Az értelmiség nagyobbik része rendkívül sokat vétkezett a demokrácia_ ellen. Ez a középosztály és ez az úgynevezett értelmiség, nemcsak magyar

Újult erővel színesedik ki emlékezetemben az a felejthetetlen kép, amelyet Segesvárról hoztam magammal a nyár derekán.

Gyönyörű vasárnap volt. A hegyoldalba épült kisváros meseszerű, csipkés tornyai és tarkán zsúfolt házai fölé aranyesőt szórt a déli nap. Ak ódon vár alatt, a zászlódíszt öltött, virágos utcáikon valami soha nem hallatt zene hullámai ömlöttak végig: a magyar, román, orosz, bolgár, jugoszláv himnusz egymásba folyó dallamai. Kinn, a fejéregyházi síkon pedig — Petőfi jelképes sírja körül — nyolc dunavölgyi állam lobogói ölelkeztek össze, a felszabadító és felszabadult demokrácia megértő, békés egységében. Nyolc független nemzet, nyolc szabad nép legjobb fiai adtak egymásnak testvéri találkozót, hogy közösen hódoljanak a világszabadság magyar költőjének örök emléke, holtában is halhatatlan, hány iában is világító lángelméje előtt. Hajdani jobbágyak késő unokái gyűltek egybe a hajdani osatatéren erre a megindító testve- [ riesülési ünnepre. Köztük elsősorban románok és magyarok. — saját népi viseletük. ben, saját nemzeti lobogójuk alatt, öntudatos román és magyar parasztok, az Ekésfront és a Népi Szövetség tagjai, a román és magyar kommunista-szocialista párt hívei, falusi zsellérek és szervezett városi munkások, elvegyülve mindkét nemzet haladó szellemű értelmiségével, együtt, egyszerre, egy ütemre meneteltek ott. Kéz a kézben haladtak — valóban haladtak — nagy és szent közös céljuk felé, úgy, ahogy a költő csodálatos víziójában egykar életrekelt »minden láncát megúnt rabszolga nép«, kilépve a síkra »pirosló arccal és piros zászlókkal«. A népes csoportok élén a Szovjetunió sarlókalapácsos. óriási vörös lobogóit lengette a szél. S a magyar tömegek együtt, hallgatták román testvéreikkel a bukaresti kormány kiküldött szónokait, akik azt hirdették, hogy Petőfit, a szabadság és demokrácia költőjét ezentúl nemcsak a magyar, hanem a román nép is szívébe zárja és a magáénak vallja. A demokrata miniszterek beszédére zúgó magyar tapsorkán, román ezrek viharos lelkesedése adott helyeslő ^ visszhangot. Olyan volt az egész, mint egy valószínűtlenül szép ólom. Két sokat szenvedett nép, két önmagára és egymásra talált nemzet boldog ráeszmélése a jövő igazságára. A nacionalista gyűlölködés villáma helyett a demokratikus megértés és megbékélés, az emberséges szeretet sugárzó fénye gyűlt ki a könnyektől csillogó szemekben.

Mélyen megható, emlékezetes élmény marad ez a segesvári találkozó minden résztvevője számára! Nem vagyok olyan naiv, hogy túlbecsüljem annak reálpolitikai jelentőségét. Jól tudom: egy fecske nem csinál nyarat. Egyetlen vasárnap ünnepi megnyilatkozása még korántsem jelenti a hétköznapok gyakorlati munkájának megvalósulását De ami ott, a fejéregyházi síkon a demokrácia nagy költőjének szelleme jegyében történt, mégis osak több volt puszta jószándéknál. Tett volt az, megkezdett és eredményes folytatást Ígérő cselekedet. Elindulás a jó úton — a felszabadító és felszabadult demokrácia közös zászlaja, a világszabadság egyszínű lobogúja alatt. Zsendülő csirája egy szebb, jobb és nyilván boldogabb román-magyar jövendő kiérésének, annak a közös társadalmi és nemzeti megértésnek, amelyet a demokrácia nemrég kisütött napja éltet. Ezért mondom, hogy éppoly örvendetes, mint mélyértelmű jelkép volt a segesvári összesereglés. Ünnepélyes tanuságtéiel és tanulságos példázat, a ■ demokratikus gondolat első j meggyőző reménysége® erőpróbája. Erdély földjén — az ellentétet szító sovinizmussal szemben. Beszédes bizonyság arról, hogy a nemzetek és nemzetiségek között feszülő ellentétek kiküszöbölésének, a faji és felekezeti ellenségeskedések feloldásának nélkülözhetetlen feltétele és legcélravezetőbb eszköze a demokrácia.

Azok a magyarok és románok, akikben meggyökeresedett a demokratikus érzés és gondolkodás, a fejéregyházi síkon úgy találkoztak, mintha egyazon nemzet fiai lennének. S a későbbi napokban, egész erdélyi utam során, azt tapasztaltam, hogy ahol a demokráciát magyarok és románok egy kép komolyan veszik, ott teljes az egyetértés nemzetiségi vonalon is. Mert a becsületesen keresztülvitt, őszintén átélt, hiánytalanul megvalósított demokrácia szinte magától oldja meg a nemzetiségi kérdést. Ott viszont, ahol akár román, akár magyar részről felüti fejét a reakció: nyomban lángra lobban a soviniszta gyűlölködés, bő tápot kap a nemzetiségi viszály. Ezért hiszem, hogy a romániai magyarság sorsa, holnapi élete és boldogulása elsősorban attól függ: oda áll-e teljes bittel, őszinte meggyőző-, déssel, egész mellel a demokrácia oldalára, kíméletlenül felvéve a harcot a nacionalista reakció minden alattomos mesterkedése ellen, akár magyar, akár román részről jelentkeznék is békebontó soviniszta türelmetlenség.

Vannak félre nem érthető, megnyugtató jelek, amelyek azt mutatják, hogy Erdélyben a magyarság túlnyomó többsége helyesen ismerte föl a demokratikus gondolat sorsdöntő

szerepét és elszántan küzd minden vonalon annak érvényre juttatásáért. A Grozakormány őszinte demokratikus törekvéseit óppilyen őszintén méltányolja és támogatja a Népi Szövetségbe tömörült magyarság, nem egyszer példás önfegyelmezettségről téve ta-* nuságot a román reakciós elemek túlkapásaival s a bujkáló magyar fasiszták hajtogatásaival szemben. Ai demokráciát becsületesen megvalósító román-magyar pártok között zavartalan a harmónia. Súrlódások csupán a reakció oldalán mutatkoznak mindkét részről. Tgy hát mindenkép remélhető, -hogy amilyen mértékben erősödik Romániában a közös demokrácia. — némely sajnálatos helyi tünet ellenére is — ugyanolyan mértékben gyengül, fogy és tűnik el végkép a társadalmi életéből a nemzetiségi kérdés mérgező anyaga. Nemcsak a jószándékú korátok, hanem átka az egész vi lágnak.

A középosztály nevelése

Most egy könyvet vesz elé Miliők Sándor. Angol íré

könyvét, amelyben a középosztályról így vélekedik a szerző:

»A birka a középosztálybeli állat, úgy kellene, bogy külvárosokban éljen, mindig a konzervatív párt tagja legyen és állandóan becsapják a tőzsdeügynökök. A birka a veszély, fenyegetés, vagy akár a változás első jelére mindjárt körben kezd forogni és egymást taszigálva igyekszik a nyáj biztonságos közepére. Akár a birkák, ezek is csak biztonságot keresnek és annyi legelőt, hogy életben maradhassanak. Ez az osztály, ez az egész társadalom amely jó egy század alatt fejlődött ki, az ipar, a technikai találmányok, a kereskedés, a pénzkölcsönzés segítségével, az emberi törekvések tetőpontját jelenti, azt halálos émelygéssel hallgatja. Voltak pillanatok, amikor úgy tetszett neki, hogy a Nyugat betegségéért és hanyatlásáért a középosztály és csak a középosztály felelős, talpnyalásával, érzelgősségével, nacionalizmusával és tökfejüségével.«

— Ezt angol író írta, mert az angol demokráciában így mutatkozott be a középosztály — emeli ki Miliők Sándor. — Hát akkor hogyan mutatkozott be nálunk, MagyarorsZnon, különösen a vidéken?! riási problémáink vannak a neveléssel kapcsolatban. Ha ezeket a kérdéseket nem sikerül megoldanunk, ha nem sikerül tankönyvekkel kirakni a jövő útját, akkor újra és újra vissza fogunk zuhanni oda, hogy megint olyan hirdetések jelennek meg az ujságban, amelyek mögött legyilkoltak és megkínzottak millióinak árnya lebeg. Űjra elpusztulunk, ha nem találunk olyan-nevelési rendszert, amellyel ájt tudjuk formálni a lelkeket, és’ az egyéneket.-Eddig tart a bátorhangú nyilatkozat. Miliők Sándor hivatott a kérdésekről beszélni, mert maga is végigszenvedte a kínok útját. ___________________(—r. -r.)

mányzati politika, hanem a törvényes rendelkezéseknek érvényt szerző végrehajtó hatalom síkján is.

A segesvári népi találkozó, ez a közös Petőfi-ünnep világító példa volt és marad minden időkre. Két öntudatra ébredt nép testvér-baráti összefogásának, megértő együttműködésének kezdetét jelzi — a tiszta demokrácia szellemébe a. Épp azért lehetetlen, hogy folytatás nélkül maradjon.