Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)

1970-07-16 / 29. szám

( 14. oldal MAGYAR HÍRNÖK Thursday, July IS, 1970 MÉGY FIATAL NŐT ÜLT MEG A KÉJGYI1K0S I AKI CSÓKJUK MELYET! HALÁLUKAT ÄKAET1 A férfi magas volt, kövér­kés, puffadt-testü, könnyen iziadt, sörteszerü, ritka vörös haja volt, apró, majdnem szempilla-nélküli disznó-sze­mé barátságosan pislogott te­liholdhoz hasonló, puffadt ar­cában. A férfi kétségtelenül barát­ságos természetű ember volt. Általában magányos termé­szetű embernek ismerték. Ma­gányos, különös kedvtelései voltak;-imádta a tüsarku női cipőket és imádott azokban járni persze, csak titokban tette. Másik kedvenc időtöl­tése a fényképezés volt: egy ízben egy különös, pajkos fényképet készített önkioldó­val önmagáról: A fényképen meztelen volt, tüsarku cipőt viselt, meztelen testén egyet­len ruhadarab volt csak — egy női bugyi. A férfi ezenkívül imádott csinos, fiatal nőket elrabolni: a. npket meggyilkolta, miu­tán lefényképezte őket. Azu­tán holtan is lefényképezte őket: a hullákat rendszerint egy keresztgerendára húzta fel csigával, arcukat eltakar­ta és igy készített fényképe­ket róluk. Az érzékenylelkü férfi imádta öltöztetni a hullákat: egy ízben 4 napig tartott ott­hona garázsában egy női hul­lát, amely már büzlött és osz­lásnak indult, pusztán azért, hogy öltöztetni tudja. Mindezt másfél esztendőn keresztül cselekedte a barát­ságos, puffadt-testü férfi. Le­leplezését az tette rendkívül nehézzé, hogy semmiféle mo­tívuma nem volt a gyilkossá­goknak. Ez a kedves moso­­lyu férfi szinte személytele­nül gyilkolt, habár egyáltalá­ban nem bizonyos szenvedély nélküi. Mindez Portiandban (Ore.) történt. Az első áldozat a 19 éves Linda Kay Slawson (Alo­ha) volt, aki encyclopediákkal házalt és a történtek idején éppen Portlandot választotta ki működése színhelyéül. Linda 1968 január hónap­jának elején tűnt el. Linda elégedett, vidám lány volt, nem olyan teremtés, aki egy­szerre csak szakit a Társada­lommal és eltűnik az embe­rek szeme elől. A detektívek megtalálták elhagyott autó­ját, amelyben megtalálták retiküljét is, a retikülben pénz volt. Ezenkívül, Linda nem vet­te fel vállalatánál azt a 125 dolláros csekket, amit kiállí­tottak nevére a könyvelési osztályon és amely az eladott encyclopediák után járt neki részesedésként. Mindez arra- mutatott, hogy Linda nem “szökött meg” a Társadalomtól. Eltűnése vi­szont a legteljesebb mérték­ben érthetetlen volt. A következő áldozat a 23 esztendős Jan Susan Whitney (McMinville) volt. Jan Susan 1968 november 26-odikán Eu­­genebe hajtott kocsiján, mert folytatni akarta a két évvel azelőtt félbehagyott tanulmá­nyait a University of Oregon­on. /Angol fegyverek )D él-Afrika számára? LONDON — Az angol kor­mány — állítólag — megfon­tolás tárgyává tette, hogy esetleg újrakezdi fegyver­szállításait Dél-Afrika szá­mára. A hírek szerint viszont, amikor William P. Rogers, amerikai külügyminiszter, itt tartózkodott, közölte az an­gol kormány tagjaival: Ame­rika ellenzi az újabb délafri­kai fegyverszállitási tervet, mert az amerikai négerek mindinkább azonosítják ma­gukat az afrikai négerekkel, a fegyverszállítás a délafri­kai fehér kisebbség uralmát támogatná, Amerika viszont szeretne jóviszonyt fenntar­tani “fekete” Afrikával. Öngyilkos-infláció TAIPEI, Formása — Innen származó hivatalos kormány­­jelentés közölte: Nemzeti Kí­nában az elmúlt évben a leg­több halált az agyvérzés okoz­ta, az öngyilkosság a tizedik helyen állott és az öngyilko­sok arányszáma egyre növek­szik. HIRDESSEN LAPUNKBAN! J*V»»»V»VW»%WWWWWVWW*V» wwvvv* Miután közölték vele a be­iratkozási feltételeiket, visz­­szaült vörös-fehér, 1959-es Rambler autójába és elindult észak felé. Útközben az 5. számú állami országúton két potyautassal találkozott, aki­ket habozás nélkül kocsijába vett. Nemsokkal később a Ramb­ler motorjával valami történt: Jan Susan annyit még meg tudott tenni, hogy a kocsival leállt az országút szélére, nem. messze Albanytól. Néhány perccel később le­fékezett mellettük egy zöl­deskék szinü station wagon. A kocsiban ülő férfi felaján­lotta, hogy továbbviszi őket. A férfi magas volt, puffadt­­testü, barátságos külsejű, mindenképpen ártalmatlan­nak tűnő ember — az aján­latot Jan Susan és potyauta­sai is elfogadták. A férfi letette a potyauta­sokat Salem közelében, alig* 40 mérföldinyi távolságra Portlandtól és azután tovább hajtott Jan Susannah Jan Susan ezután eltűnt: autóját a rendőrség ott talál­ta, ahol a kocsit hagyta, az országút szélén, amikor a po­tyautasokkal együtt elfogad­ta a magas, puffadt-testü fér­fi ajánlatát. A harmadik áldozat a 19 esztendős Karen Elena Sprin­­ker (Salem) volt, aki a Uni­versity of Oregon vegyész­hallgatója volt Cornvailiaban. Karen 1969 március 27-edi­­kén találkozót beszélt meg édesanyjával: a “Meier and Frank’s” nevű salemi depart­ment storeban kellett volna találkozniuk, hogy együtt ebé­deljenek. Ezen a napon a magas, puf ­fadt-testü férfi éppen Salem­­ben ólálkodott, csinos fiatal nőket kutatva. Amikor Karen a department store egyik emeleti garázsában leparkolt kocsijával, a puffadt-testü férfi melléje lépett és revol­vert szegezve oldalának, foj­tott hangon felszólította: — azonnal kövesse őt. A pisztoly — játék-pisz­toly volt, Karen azonban ezt nem tudhatta. Karen Elena Spinker édesanyja hiába várt lányára aznap a department storeban ... és hiába várt rá azután is: Karen nyomta­lanul eltűnt. Pete különös ember volt: mindenekelőtt, senki sem tud­ta a vezetéknevét, sokan ar­ra gyanakodtak, hogy nem is volt vezeték­neve. Nyolcvan Ükörül járhatott és mind enki :esak igy hívta: Pete. . Pete különös ember volt, azért is, mert Xikrtíiy Uikl&t ^ a V a 3 sza* nyáron kijárt a parkokba és füvet evett. Pete olyan volt, mint a ku­tyák: nem mindenfajta fü­vet evett, válogatós volt, csu­pán bizonyos fajta füveket fogyasztott. Az összegyűjtött füveket hazahozta, házi préselőjében szörnyű, undorító, hinárszerü, mocsaras péppé préselte és az undorító folyadékot meg­itta, — Ez az igazi! — mondta ilyenkor diadalmasan:. — Ez az egészséges! Pete megvetően szemlélt bennünket, többieket, az át­lagembereket, akik T-bone steaket ás standing rib roast­­ot eszünk. Telenkint Pete ha­tározottan lefogyott, mivel télen nincs fü a parkokban. Nyáron visszahúzta. — Ez az egészséges! — mondta Pete, amikor a mocs­kos, hinárszerü folyadékot megitta és el kellett hinnünk neki, mert 80 éves volt. Pete a napokban öngyilkos lett. Kinyitotta a gázcsapot és amikor az ajtót betörték, hátán feküdt, hanyatvetett karokkal és már halott volt. Nyomorúságos szobájának nyomorúságos asztalán, nyo­morúságos, ákombákom be­tűkkel ezek a szavak voltak egy nyomorúságos, mocskos papírlapra vetve: — Nem érdemes élni. A fü­vek nem megoldás. Mindnyájan, Pete ismerő­sei és szomszédai, megren­dültén olvastuk a tömör bú­csúlevelet, Mi történhetett itt? Micso­da különös kapcsolat lehetett Pete és a füvek között, hogy ez az öregember nem tudta elviselni a füvekből való ki­ábrándulást és véget vetett életének ? Micsoda hit lehetett az, amelynek megrendülése után nem volt érdemes élni ? S mi lehetett az, amiben Petet megcsalták a füvek? Nem volt talán elegendő, hogy 80 évig életben tartot­ták? Mire gondolt Pete, ami­kor azt irta búcsúlevelében, hogy a füvek nem megoldás? Az életre? Persze, az életre nem megoldás a füvek és sem­mi sem megoldás. Pete egész életében a mocs­kos, hináros lével próbált har­colni az Élet apróbb-nagyobb egészségtelenségei ellen. S végül . . . nem bírta tovább . . . nincs megoldás . . . még akkor se, ha különc és bolond az ember . . . A negyedik áldozat a 22 éves Linda Dawn Salee (Bea­verton) volt. Linda egy vál­lalat titkárnője volt és azon­kívül a Portland State Uni­versity hallgatója. Vőlegényének születésnap­ja volt és Linda elment Port­iandban a Llyod Shopping Centerbe, hogy ajándékot vá­sároljon vőlegényének. A nap 1999 április 23-adika volt. Linda vásárolt egy kékszi­­nü velour inget, egy fekete pantallót, egy karóraszijjat s aztán visszament Volkswagen autójához, amelyet a föld­alatti garázs-részben parkolt. Amikor a kocsihoz lépett és az ajtót 'ki akarta nyitni, hirtelen mellette termett egy férfi. A férfi magas, puffadt­­testü. ember volt, apró, szem­­pillanélküli szeme barátságo­san pislogott. A férfi elővett egy detek­­tiv-jelvényt kabátzsebéből, — megmutatta a lánynak és majdnem kedélyesen, de azért erélyesen szólt: — Fiatal hölgy, maga áru­házi lopást követett el, azon­nal kövessen engem! Linda Daw«n Salee, ártat­lansága tudatában, nevetve felelte: — Rendben van, menjünk, Linda nem tudta, hogy ef ­fajta detektív - jelvényeiket minden five and ten cents üz­letben, vagy minden csecse­becse üzletben lehet vásárol­ni néhány pennyért. Linda Dawn Salee életével fizetett tudatlanságáért. Vő­legénye sohasem kapta meg a születésnapi ajándékokat, a csinos, barnahaj u Linda, aki­nek néhány hét múlva lett volna az esküvője — örökre eltűnt. A negyedik titokzatos el­tűnés után páirdk kerítette hatalmába a portlandi nőket. Az eltűnések teljességgel érthetetlenek voltak. Sem­miképpen sem lehetett az el­tűnéseket a Társadalomtól va­ló “szökésnek” minősíteni... Gyilkosságoknak sem lehetett azonban minősíteni az eltűné­seket, hiszen nem volt bizo­nyíték a gyilkosságokra. A rendőrség tehetetlenül állott a négy fiatal nő titok­zatos eltűnésével szemben. (Folytatjuk jövő heti számunkban.) j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents