Magyar Hirnök, 1970. július-december (61. évfolyam, 27-44. szám)
1970-10-08 / 41. szám
Thursday, Oct, 8, 1970 MAGYAR HÍRNÖK 11. oldal Szeretet miatt: nem kapcsol Irta: IVÁNI ZOLTÁN Kázmér és amerikai felesége, Beverly — régi jó barátaim. Már csak azért is, hogy ez az úgynevezett “vegyes házasság”, otthoni férfi, itteni feleség között, nagyon jól bevált. Nem utolsó sorban azért, hogy Kázmér a számok embere volt, otthon is. Pontos, szinte kinosan pontos az időbeosztásban, a végzett munkában, az adott ígéretekben. Erre felé, a sínen futó életben, az ilyesmi nagyon jól jön. S Beverly, egybeköltözésüktől fogva, mint kenyérkereső, mint magánéletbeni társ-mivoltában, Kázmért értékelte is. Egészen természetes, hogy a megengedett kötelességi időn túl, ha Kázmér mégis néha álmodozásra adta fajét, különösen abban, hogy felépített házuk köré valóságos függőkertet varázsol, — sziklákkal, s a sziklák között csobogó forrásokkal — Beverly ezt mosolygással fogadta. Legfeljebb néha csodálkozón húzta el a száját, s használta néhány magyar szókincsét: Darling, ez valóban romantikus-kus-kus! Egyszóval, jól megvoltak együtt. 13 év alatt soha nem veszekedtek. Egy percre se. Még félreértés alapján sem. Nos, most, amikor Kázmér hazájában első Ízben tettek látogatást az idei nyáron — Becsben bérelt gépkocsival visszaérkezve nyaralásukról, hívtak azonnal, telefonon. Mentem, hogyne mentem volna. Hiszen végigjárták Magyarországot, Erdélyt. Sok apróságot, sok színes élményt hoztak magukkal. S olyan hangulatban fogadtak, amiben mindezeket sejteni lehetett már előre. Többek között, a pillanatot értékeltem, amikor Kázmér csekket ragadott, s kitöltötte. Annak a szovátai székely fiúcskának a címére, akire rábízták a gépkocsijukat, hogy őrizze, mig távol vannak. — Hiszed-e, hogy meg se moccant a helyéről, ahová odaállitottuk? Pedig kéthárom óra múlva érkeztünk vissza az erdőből — mondja Kázmér lelkesen . . . Még talán ma is ott ülne a gépkocsira tapadt szemeivel. Mert ugye a kötelesség, a becsület, mindenek előtt! — No lám — mosolyodok el. —- Igen, azt mondta, az apja éjjeliőr a szövőgyárban. — A dollár! — jegyeztem meg én kissé cinikusan. •' — Nem, nem! — ellenkezik Beverly. Kázmér lelkesül: Na, látod, ő is megérti, hogy nem a pénzért. Hanem ezen felül másért tette. így tanították, hegy, az erdő, a levegő úgy együtt. És amint a csekket félretette Kázmér, Beverly konyakot töltött, én pedig levetettem kiskabátomat — mert büszkeségféle pásztázta mellemet, — kis idő múlva, poháremelés után, az általános jóérzés közé mégis beékel ő-Iváni Zoltán dött Kázmér megjegyzése. Mint váratlan bomba. — De lám, mégis összevesztünk. — Kik? Ti, Beverlyvel? — Igen, igy, ahogy hallod . . . Mégpedig csúnyán, nagyon csúnyán. Csodálkozón fordulok Beverly felé: — Hogyan? Hiszen ti igazán . . . — Hagyd csak, majd elmondom én. | És Kázmér, szavait kis izgalommal egymásba fűzve, [elkezdett mesélni. Olyan mesét, amely az ő legnagyobb ! nyári élményüket jelentette az idén. | Beverly pedig ráhagyóan, ! most már mindenen túl, mosolygott hozzá. Elmondták, hogy pontosan nyolc óra tízkor szálltak fel New Yorkban, pontosan tizenkét óra tíz perckor érkeztek Bécsbe, pontosan tiz perc múlva ültek a rájuk váró bérelt “Volkswagen” kocsiba, telefonáltak Budapestre, a Városmajor utcában lakó rokonoknak, ismerősöknek, hogy délután hat órakor érkeznek, egyszóval ment minden, mint a karikacsapás. Egészen addig, amikor egyóratájban Győrbe érkeztek. Semmi üzemzavar, semmi gumidefekt, semmi karburátor-baj nem akadt. Csak hirtelen leálltak, hogy az el3Ő szállóból telefonáljanak még egyszer. Hogy igen, “jövünk, hatra ott leszünk.” Először Beverly vette kezébe a kagylót. Semmi válasz. Aztán Kázmér próbálkozott. Eredmény ugyanez. Cseng, cseng, kicseng a telefon, senki sem veszi fel. Ekkor jött az összeveszés. Kázmér: Kizárt dolog . . . Hol lehetnek? Hiszen várnak ránk! Beverly: Te azt hiszed, hogy csak körülötted forog a világ. Hát egyszerűen végzik a napi teendőjüket. Majd hazakerülnek. Vagy nem emlékszel, mikor először mentünk látogatóba szüléimhez Denverbe, mamy azt telefonálta: értesítsük őt, ha már a hotelba érkeztünk, hogy megjelölhesse a vizit idejét. Nálunk, otthonunkban. Kázmér: Ne beszélj butaságot. Nem otthon vagyunk. Azaz, éppen hogy most vagyunk csak igazán otthon. Beverly: “Bjuta” vagy te! És a párbeszéd után viszszaülve gépkocsijukba, folytatták útjukat. Tovább veszekedve, tovább szapulva egymást, a váratlan helyzet felett. Budapest határán már az elközelgő supreme-courtelőtti válást emlegetve, mérlegelve. — Azt hiszed, az én szüleim cigányok voltak? . . . Várnak, ha mondom. — Azt hiszed, a te hazádban is megáll a világ és mindenki téged ajnároz már hetekkel megérkezésed előtt? — Ne beszélj egy szót se. — Miért ne, te romantikus-ku-s-kus, talán megártott neked a honvágy? A feszültség, a harag, ami támadt köztük, csak akkor oldódott fel, amikor a Volkswagennel Kázmér bekanyarodott pontosan hat órakor a Városmajor utcába. Beverly kerekre nyílt sze- I mekkel bámult a megadott házszám felé. Kázmér, az erkélyen a sokaságot látva, haragjából vij dáman kezdett kurjongatni. I S mikor a ház előtt kiszálltak a gépkocsiból, a le és felfutó érkezők és várók siki. toztak, és a csodálkozó pilla| nat ott ült Kázmér és Beverly szemében, szülök, rokonok, ismerősök egyszerű mosolygással feleltek: — Hogy miért nem vetít ük fel a telefonkagylót? . . . Istenem, Istenem . . . már : négy óra óta itt állunk az erkélyen mindnyájan . . . Hojgyan hallhattuk volna meg j a telefont, bent a szobában ? Vártuk a percet, hogy érkez,zetek! — Ó, igen — sóhajtotta i Kázmér. | — Na látod? — mondta | Beverly. I — Na látod — mondta Kázmér. | — Óh, igen, sóhajtotta Beverly. Aztán a nagy szeretet.— mely a bajokat okozta, 3 mely most összekötött mindnyájunkat, úgy ficánkolt az otthoniak, Kázmér és Beverly j sinenfutó élete között, mint , a jobb sorsra érdemes emberiség kis hala, mely néha kikirándul a vízből, néhány levegő-kapásra. Vészhir nyomán indultam Szalkaszentmártonba. E hir szerint bűnös mulasztás miatt pusztul egyik legértékesebb irodalmi emlékünk; a ház, amelyben petőfi egyik legnagyobb összefüggő költői korszakát töltötte, ahol annak idején a keserű és csalódott versei termettek. Pestről menekült 1845-ben ide, Nádaskay, Sujánszky, Hiador, a Honderű költőcskéinek hada űzi, kergeti ide — viszsza a szülői házba a fővárosból. De akkor, Szalkszentmártonban érik talán igazán forradalmi költővé is. Az őrült, a Tigris és a hiéna, a Tündérálom, a Szilaj Pista keletkeztek itt. Aztán a Fekete kenyér, a Fa leszek, ha . . .’ A jó öreg kocsmáros, a Felhő-ciklus sok darabja. Száztizenkét vers. VESZÉLYBEN A MŰEMLÉK? Nos, erről a jelentős nemzeti értéket képviselő házról jött a hir, hogy tető nélkül pusztul. Szétázik a népi freskó, a “jó öreg kocsmáros” egykori cégérének sokáig épen maradt rajzolatja, melyről azt hallani: a népi iparművészeinek felbecsülhetetlen értékű, s az országban egyedülálló kincse. Egy kicsit dramaizált volt a híradás. A károkról már inkább illő múlt időben szólni. Amikor érkeztem, talán a községi tanács intézkedő nyomán, talán a sajtóközlés hatására, javában dolgoztak a Szabadszállási Vegyes KTSZ ácsai, kőművesei. Ha határidő után jóval, ha csakugyan mulasztások és hanyagságok után is, ugylátszik, még a rossz idő beállta előtt helyére kerül a tető, elkészülnek az ajtók, ablakok. FELE SE De mégsincs minden rendjén a szalkszentmártoni Petőfi-ház körül. Ha ugyanis még az “életmentést” el is végzi a ktsz, ismét hamarosan kénytelen lesz félbehagyni a munkát. De most már törvényesen, a szerződésnek megfelelően. Ahhoz ugyanis mégsem áll elegendő pénz rendelkezésre, hogy teljes egészében helyreállítsák a házat, s az eredeti terveknek megfelelően berendezzék a múzeumot. 19€8-ban a Petőfi irodalmi Muzeum, a müemlék-felügyelőség, valamint a megyei tanács részvételével bizottság alakult, tervek készültek, hogy helyreállítsák ezt a meglehetősen ütött - kopott műemléket. A számítások szerint ehhez másfél millió forint kell. De mikor 2 éve nekiláttak a munkának, csak 200 ezer forint állt rendelkezésre. Ez az összeg időközben 700 ezer forintra emelkedett. Ebből csak a legfontosabbakat lehet elvégezni. A múzeumhoz összegyűlt értékes és nagyérdeklődésre számot tartó relikviák, továbbra sem kerülhetnek a látogatók szeme elé. A Petőfi-ház sokáig, tudj’ Isten, meddig befejezetlen é3 csak kívülről megszemlélhető épület marad. íme, egy futó és kivonatos leltárszerü felsorolás ezekről, a hitelesen a család tulajdonát képező darabokról. Itt van Petrovicsék sok-sok apró használati tárgya: a lakat, amellyel Petőfi apja a pincét zárta, a mángorló, a gyalogszék, a lámpás, amelynek fényénél a költő dolgozott, a sublót, amelyből az édesanya elővette fiának a neki oly kedves fekete kenyeret; a láda, amelyben Petőfi az Írásait tartotta. A porzó, amelyből beszórta a Búcsú Kunszentmiklóstól cimü versét, hogy felitassa a tintát. Azután sok évvel ezelőtt egy nevezetes Petőfi-rajongó: Verebes károly nótaköltő és müasztalos sziszifuszi munkával megalkotta a Petrov ics-család bútorainak hiteles mását: — Ezek ugyan a háború idején elpusztultak, de a felvételek megvannak róluk. Rekonstruálni lehetne őket. Itt lehetne kiállítani a Petőfi Muzeum által készített másolatokat Petőfi itt készült verseinek kézirataiból. N. Sándor László PÁRTOLJA HIRDETŐINKET MAGYAR EMLÉKEK PUSZTULÁSA Mi lesz veled, Petőfi-ház?
