Magyar Hirnök, 1970. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-05 / 6. szám
12. oldal MAGYAR HÍRNÖK Thursday, Feb. 5, 1970 1 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek] Wunderlichné és a tiizönjáró Kiida Bux (Folytatás) Nos, valami hasonló képességről tett bizonyságot Kuda Bux, ez a “csodálatos” hindu is. Tele voltuk vele a lapok, amikor Budapestre érkezett. Nyilatkozott, hogy már gyermekkorában vonzotta őt a “mágia” és 13 évesen fedezte fel magán a “földöntúli csodát”: rendelkezik a recehártyán kívüli látás képességével. “Különben nemcsak a recehártyán kívüli látáshoz ért, kívánatra megeszik egy koteg szénát is, ha elébe rakják, vagy élve eltemethetik akár három órára is” — írták a lapok. “Meg tudja állítani szive dobogását, ha kell, mérget eszik, anélkül, hogy valamilyen baja lenne belőle, képes arra, hogy meztelen talpakkal végigsétáljon az izzó parázson.' Sokoldalúságával tele voltak az újságok, s felső fokon szóltak Kuda Buxról, a “hetedik világcsodáról”. Sokan ugyan kételkedtek e rendkívüli képességeiben, de ugyanakkor kiváncsiak is voltak rá és Kuda Bux hajlandónak mutatkozott egy tudományos vizsgálatra. Nagyhírű orvos-tudósok gyűltek össze, hogy vizsgálatnak vessék alá a “földöntuliakkal paktáló hindut”. Vezetőjük igy számolt be a vizsgálatról: — Elérkezett a mutatvány ideje, s akkor egy probléma előtt álltunk: hogyan kötözzük le Kuda Bux szemét úgy, hogy sehogy se élhessen normális látóképességgel? Tudtuk, hogy a világon a legnehezebb dolog valakit megakadályozni abban, hogy a szemét használja, ha pusztán csak rendes kötést alkalmazunk. A látás megakadályozásához majdnem olyan drasztikus beavatkozásra van szükség, mint amilyen egy sebészi műtét. Ezért elláttuk magunkat szebészi kötszerrel, tapasszal, vattával és egy speciális maszkkal, amelynek három rétege volt: két vastag szövetréteg, közte egy réteg vatta. Kuda Bux semmi mást nem hozott magával, csak egy csomó friss kovászt. Kérte, hogy előbb egy -egy darab kovászt rakjunk a szemeire, úgy, hogy* az betöltse a szemgödröt, Efölé helyeztük a vattát, amelyet ragtapasszal erősítettük meg, majd sebészi kötést alkalmaztunk es ráhelyeztük a fekete maszkot, amelyet szintén tapaszokkal erősítettük fel. így Kuda Bux koponyája és arca egészen be volt burkolva, csak az orrcimpái és a szája maradt szabadon. A szembekötés alatt Kuda Bux az asztal mellett ült a szeánszteremben, szemben a bizottsággal. Amikor készen voltunk a kötéssel, egy könyvet kért. A könyvespolchoz mentem és levettem az alsó’ könyvet, aki éppen a kezem ügyébe esett. Vaktában felnyitottam és az asztalra helyeztem, Kuda Bux elé. Ujjamat az egyik bekezdésre tettem és kértem, hogy olvassa hangosan. Azonnal olvasni kezdett, majdnem olyan gyorsan, mint, aki szabad szemmel olvas. A habozásnak a legkisebb jelét se mutatta. Más könyveket is eléje raktunk, nagyobb és apróbb betűs könyveket, s mindenből egyformán, folyékonyan olvasott. Nagyon keveset mondok, ha azt állítom, hogy meg voltunk lepve. Már egyáltalán az is csodálatos lett volna, ha egy ennyire bekötözött szemű ember a tárgyak legdurvább körvonalait meglátja. Egy darabig azt hittük, hogy talán a kötözés nem volt tökéletes. Újra megismételtük a kötést, s az orrcimpák és a száj most is szabadon maradtak. Az olvasás ugyanúgy sikerült, mint az első kísérletnél. Ekkor lefüggönyöztük a termet, felcsavartuk és megint Iscsavartuk a villanyt és kértük, közölje, mikor világit és mikor nem Ez a kísérlet azonban nem sikertilt. világit a villany. Elárulhatom, hogy orreimpáit azért hagytuk szabadon, mert Kuda Bux azt állította, hogy ő az orrcimpáival lát. Ez“mind nagyon szép, mondhatná bárki, de ha nem engedi elfödni az orrát, akkor valószínűleg az orra mellett néz le, akárhogyan tapaszszák és kötözzék is be a szemét. Végül is, sok-sok vizsgálat után állapítottuk meg ezt. De Kuda Bux azzal érvelt, igen logikusan, hogy amennyiben mutatványát trükknek tartják, utánozza valaki, ha tudja. Feltétlen bizonyitéka Kuda Bux röntgenszemének az volna, ha egy dobozba zárt vagy ki sem nyitott könyvből is tudna olvasni. Állítása, hogy “orrcimpáival lát”, — fantasztikusnak tűnhet, de Jules Romains a “Recehártyán kívüli látás” cimü könyvében hasonló elméletet állított fel. Romains is állítja, hogy az orreimpájukat szabadon kell hagyni, mert a vak vagy bekötött szemű egyének csak igy tudják a színeket megkülönböztetni. Azt állítja, hogy az “orr nyálkahártyája érzékeny a fényre és a színkép különbözőképpen színezett területeire. Ez a funkció élesen különbözik a szaglástól. A szerep, melyet az orr nyálkahártyája játszik, a következő kérdés feltevésére vezet bennünket: a recehártyán kívüli látás ismeretlen szerve a test egy bizonyos részében van-e elhelyezve? Egy helyre van-e lokalizálva, vagy szét van-e osztva?” Kuda Bux azt állította, hogy az ő esetében ez az ismeretlen szerv az orrában lakozik. Ugyancsak megvizsgáltuk a tüzönjárás képességét. A tiizönjaras ceremóniáját, amelynek gyakran vallásos jellege van, már évezredek óta ismerik, különösen a Távol- Keleten. A rítus részletei különbözőek az egyes országokban, de egy dolog mindig ugyanaz: Az extázisba került hivők mezítláb járnak a forró kövön vagy az izzó parázson. Ezeket rendszerint árokban helyezik el. Indiában a papok, fakirok és más aszkéták mutatják be. De látni lehet Kinában, Tahitiben, Japánban, a Fidzsi-szigeteken, Dél- Afrikában és Honoluluban is. Vajon trükkön alapszik-e a tüzönjárás, vagy a tüzönjárók preparálják a lábukat? Megégetik-e egyáltalán a bőrfeliiletet? Egzaltált állapotba kell-e jutni a tüzönjáráshoz ? A hamu szigetelő réteget képez-e a parázs felületén és igy mentesiti-e az égéstől? A tűzön járó érzésteleniti-e a lábát? A talp bőrének keménysége-e a titka az égéstől való mentességnek? Gyorsan kell-e végigrohanni a tűzön, vagy lehet álldogálni is? Ilyen kérdésekre próbált választ találni a bizottság. Indiában minden év koratavaszán mutatják be a tüzönjárást. Egy ilyen szertartásról a Pesti Napló kiküldött tudósitója számolt be éppen Kuda Bux budapesti tartózkodása idején: “Az emberek ezrei tolongtak az Umbilott hindu templom szomszédságában tegnap délután, hogy lássák a különös vallásos ceremóniát, a triminit, vagyis a tüzönjárást. Európaiak és hinduk taszigálták egymást, hogy jobban lássanak. Hat tonna fát használtak fel a parázshoz, amelyen a hivők jártak, de lábukon semmi nyomot nem hagyott a tűz, ámbár a parazsak fehéren izzottak. A ceremónia reggel kezdődött. A hat tonna fát hatalmas máglyán égették el. Tizenegy óra körül olyan vadul égett a tűz, hogy közeledni sem lehetett felé. A hinduk, akik a tüzönjárásra készülődtek, szokatlanul imádkoztak. Észre se vették a lármás tömeget, amely folytonosan körülöttük tolongott. Kilenc férfi és egy nő vett részt a tűzönjárásban; valamennyien idősebbek voltak. Hindu asszonyok hordták az ajándékokat a három brahmán istennőnek, Brahma, Visnu és Siva szobrát. A tömeg lassan vallásos lázba esett. Aztán megérkezett a főpap, majd a parazsat hosszú piszkáló vasak segítségével elsimította. A parázsrakás egyik végénél vizzel és tejjel töltött gödör várta a tüzönjárókat, hogy lábukat hűsítsék a tüzönjárás után. keztek és körüljárták a gödröt. Majdnem ájult állapotban voltak, és az asszonyt kivéve, mindannyiuknak a hátába és karjaiba ezüst horgok voltak tűzve, a horgokon pedig sulyok lógtak. (Folytatjuk.) j
