Magyar Hirnök, 1970. január-június (61. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-22 / 4. szám
12. oidal M AC’Y Mi WTRNÖK Thursday, Jan. 22, 1970 Wunderliche és a tiizönjáró Kuda Bux (Folytatás) Az anyagi jelenségeknél olyasmiket tapasztalni, hogy valamely tárgy vagy személy abnormális módon felemelkedik a földről, tehát legyőzi a föld vonzóerejét, továbá azok a jelenségek is, amelyek kopogások formájában jelentkeznek. A vegyes tünemények közé sorolható a “kisértetjárás*' és a szubjektív látomás. — Van aztán úgynevezett “zörgő kisértet” is, amelyet csupán az különböztet meg a közönségestől, hogy nagyon “zajos és kártékony természetű”. Egyébként roppant egyszerű ellenőrizni azokat a médiumokat, akik valamiféle “lelki tüneményeket” produkálnak. Egyszerűen bizonyos felvilágosításokat kell kérni tőlük, amelyhez állítólag természetfölötti utón jutottak, és csak arra kell vigyázni, hogy olyanok legyenek a kérdések, amelyeknek megválaszolásához előzőleg a médiumnak nem volt módja hozzájutni. Tegyük fel, hogy az ember ki akar próbálni egy jósnőt, vagy egy transzmédiumot, akit nem ismer személyesen. Kívánatos, hogy a médium se ismerje a kérdezgetőt. Még olyasmire is vigyázni kell egy ilyen beszélgetésnél, hogy milyen ruhába öltözik az ember. A médiumok ugyanis ebből a roppant egyszerűnek tűnő dologból is sok következtetést vonhatnak le. Nem szabad például gyűrűt viselni, sőt a jegygyűrűt néhány nappal a látogatást megelőzően le kell venni, hogy még a nyoma is eltűnjön az ujjúnkról. Egy ilyen beszélgetésnél hagyni kell, hogy lehetőleg a médium fecsegjen. Ha az embernek van türelme kivárni, rögtön rájön, hogy a médium fog kérdéseket feladni és nem fordítva. Ha a médiumot “irányitó szellem” mindenáron beszélgetni akar veled, légy barátságos és nevess mókáin, de ne válaszolj a kérdéseire. Gyakran előfordul azonban, hogy a transzba esett médiumon keresztül maga a “szellem” tesz megjegyzéseket, amelyek olyan természetűek, hogy lehetetlen folytatni a szeánszot, ha nem válaszolunk rá. Jgy például esetleg azt mondjöa, hogy ó Anti bácsi, vagyis a te nagybácsid. De pillanatok alatt tudod, hogy soha életedben nem volt ilyen nevű nagybácsid, s ha belemégy a beszélgetésbe, rájössz, hogy még azok az általános megfogalmazások sem fedik a valóságot, amelyeket a “szellem” családi viszonylatokról tesz. Még egyetlen egyszer sem fordult elő, amikor a transzba esett médium “szelleme’’ akárcsak megközelítőleg is pontos adatokat mondott volna, ha jól felkészültem egy ilyen beszélgetésre. S ez természetes is, szellemvilág nem lévén bármennyire ügyes is a médium, ha teljesen ismeretlen vagyok a számára s nem válaszolok a kérdéseire, aligha fog tudni kihámozni életemből adatokat. Hasonló a helyzet az úgynevezett anyagi tüneményekkel: a csalást itt is viszonylag gyorsan le lehet leplezni. Az ilyen médiumok rendszerint ragaszkodnak a teljes sötétséghez, a minél hangosabb zenéhez és egyéb zajokhoz, ami állítólag szükséges a megfelelő hangulat és a transz előidézéséhez. Hogy miért; az oka nagyon egyszerű: szinte megbénítják a két legfontosabb érzékszervet, a látást és a hallást. A legjobb módszer persze a sötétségben a lefényképezés infravörös sugarakkal. De még igy is nagyon fontos az előzetes ellenőrzés. Ha a médium tulvilági fényt, vagy úgynevezett materializációt akar produkálni, rendszerint valami apró készüléket vagy vegyszert csempész a szeánszterembe. A test minden nyílását át kell kutatni. De még igy is előfordul, hogy nem sikerül felfedezni az elrejtett apró anyagok búvóhelyeit. — így például a legalaposabb ellenőrzés sem volt képes megállapítani, hol rejtőznek az egyik médiumnál azok a fátyolszövet darabok, amelyekből kísérleteit előállította. — Csak jóval később derült ki, hogy az illető valamikor kardnyelő volt, s szinte a tökéletességig kifejlesztette magában ezt a képeséget, hogy lenyeljen valamit, de a lenyelt holmi csak a gyomorszáj nyílásáig jusson, majd szükség esetén visszapréselődjön a szájába. Az ilyen fátyolszövet darabkákat, amelyeket foszforos folyadékkal itatott át és szárított ki, a szeánsz előtt már jó két-három órával lenyelte, majd képes volt mindvégig olyan összehúzott állapotban tartani gyomomyilását, hogy nem engedte felszívódni a szövetet. Ezzel a képességével ámulatba ejtette az egész világot: sokáig még materialistákat is megtévesztett, noha sejtették, hogy valami roppant ügyes trükk rejtőzhet a dolog mögött. Ez volt az egyetlen eset, amelyről jómagam sem tudtam sokáig megállapítani, valójában mi az anyagi eredője a “tulvilági” jelenségnek. A médium ugyanis a szeánsz során egyenként kifújta a szájából a fátyoldarabokat — előtte a legalaposabban átvizsgálták és semmit sem találtak nála — s a foszforos fátyolszövetecskék kétségkívül kísérteties jelenséget kölcsönöztek a sötétben, sokakat az ájulásig megfélemlítve. Kérdezhették, hogy a szeánsz után miért nem vizsgáltuk meg a szobát, hiszen akkor megtalálhattuk volna a szövetdarabkákat. Megtettük. Elmulasztottuk viszont figyelemmel kisérni a médium társát a sötétben, aki mindig szemben ült a médiummal, s a ‘kísérletek’ valahányszor a szájába hullottak, neki csak nyelnie kellett egyetegyet, s már el is tűnt a “szellem”. Nyilván sok-sok gyakorlat eredményeként lett ilyen tökéletes az összjáték a szájból ki, szájba be —, s csak a sokszoros, hcszszu figyelés vitt addig a felismerésig, hogy a médium társa ezeket a “kísérteteket” a szájával elkapja és lenyeli. A leleplezés különben úgy történt, hogy a médiumot egy olyan helyiségbe vittük s egy olyan székbe ültettük, amely hátulról röntgensugarakkal volt megvilágítva. Ez a nagyszerű tudományos eszköz rántotta le a leplet erről a roppant ügyes csalásról. Miközben én a médiummal foglalkoztam, s voltunk a szobában még vagy tizen, egy orvostársam jól elrejtőzve, a szomszéd szobából figyelte a röngenkészülék ernyőjét, ami azután kimutatta, hogy a médium nyelőcsöve alatt, a gyomorszáj nyílása fölött apró csomócskák rejtőznek. Cikkeztem is a dologról, s akkor jelentkezett nálam egy kardnyelő, aki elmondta, hogy mutatványainál roppant vigyázni kell, a lenyelt kardnak csak a nyelőcső végéig szabad érnie, és semmiképpen sem szabad érintenie a gyomornyilást. Ezt pedig úgy tudják elérni, hogy tompa tárggyal éveken át edzenek, gyakorolnak, s valahányszor a gyomorszájhoz ér a ledugott tárgy, az izmok görcsösen összezárulnak a gyomorszájnyilásban. , Tavaly a spiritiszta lapok közölték, hogy Budapesten egy fiatal gépírónő teljes világosságnál rózsákat és egyéb virágokat képes “materializálni”. A spiritiszták csak úgy tolongtak a szeánszaikra. Jómagam is ideutaztam, de végül is feleslegesen, mert a médium nem volt hajlandó beengedni, amikor megtudta, hogy ki vagyok. Ekkor egy barátom utján próbáltam leleplezni a csalást. Ez sikerült is. Megállapítottuk, hogy az ifjú hölgy, aki mindig egy koffert vitt magával a szeánszokra, a hálószobában levetette rendes ruháit és fürdőruhát, rövid kabátot vett fel. Az átöltözés alatt két nő ügyelt rá. Ez az öltözködés mindig hosszú ideig tartott, sokszor másfél óráig is, bár erre azt mondták, hogy azért ilyen sokáig, mert pihennie kell. Mikor aztán kész volt, a szeánsz-szobába vezették és ott “transzba került”. (Folytatjuk.)
