Magyar Hirnök, 1969. január-június (60. évfolyam, 2-26. szám)
1969-01-30 / 5. szám
t2. OLI>AL MAGYAR HÍRNÖK Thursday. January 30. 1963 AZ ANGOL KEMFEJEDELEM FOLYTATÁS Az utca ostromállapot képét mutatta. A Vlagyimirovszkij körúton a járókelők futva menekültek a kapualjakba és a mellékutcákba. Vöröskatonákkal zsúfolt autók száguldoztak. Reilly csaknem futva igyekezett megközelíteni az angol követséget. Amikar annak az utcának a sarkához ért, ahol a követség épülete volt, hirtelen megtorpant. A követség előtt néhány holttest feküdt. A szovjet biztonsági szervek emberei voltak, akiket a követség épületéből lőttek le. A követséggel szemben vöröskatonákkal zsúfolt autók álltak, és az utcán vöröskatonák sürü sorfala vont kordont. A követség vastag kapuját betörték. — Nos, Relinszkij elvtárs, eljött megnézni a farsangunkat? — szólította meg Reilly- Relinszkijt egy fiatal vöröskatona, akivel a kém a VCSK tagjának álcázva többször is találkozott. — Mi történt, elvtárs? — érdeklődött Reilly. — A VCSK valamilyen Sidney Reilly nevű egyént keres — hangzott a felelet. Néhány percnyi kérdezősködés után Reilly előtt már tisztán álltak az események. Urickij meggyilkolása után a pétervári hatóságok — amelyeknek bizonyítékaik voltak a terroristák és a brit diplomaták közötti kapcsolatokra — körülzáratták az angol követség épületét. Cromie kapitány lerohant a lépcsőn és a szovjet titkosrendőrök orra előtt bezárta az ajtót. A VCSK emberei, akiknek parancsuk volt arra is, hogy behatoljanak a követség épületébe — betörték a kaput. A szorult helyzetbe került brit kémek, Cromie parancsára tűzharcot kezdtek. Cromie maga agyonlőtt egy rendőrtisztet, és a követségről váratlanul megnyitott tűznek már áldozatai is voltak a VCSK emberei között. A szovjet biztonsági szolgálat emberei is használták ezek után fegyvereiket. Cromie-t fej lövés érte és összeesett. Erősítés érkezett, vöröskatonák vették körül az' épületet, kordont vontak az utcán. A VCSK emberei közben odafenn, az épületben megtaláltak jó néhány bizonyító erejű okiratot, amelyeket Cromie-nak és társainak már nem volt ideje és módja megsemmisíteni. Reilly jobbnak látta, ha nem kisérti tovább a sorsot, és otthagyta a helyszint. Éjszaka menedéket talált egy szociálforradalmár lakásán, akinek egyelőre még nem akad tak nyomára a szovjet elhárító szervek. A házigazda reggel rövid időre eltávozott, hogy körülnézzen a városban, értesüléseket szerezzen. Dornoszkij gyorsan visszatért. A Pravda egy példányát lobogtatta a kezében. — Vér fog folyni az utcákon! — jelentette ki. — Valaki Moszkvában Leninre lőtt. Sajnos, nem találta el! Reilly gyorsán átfutotta a Lenin elleni merényletről szóló beszámolót. Előző este Lenin a Mihelszon-gyárban, egy gyűlésen beszélt. A gyűlés végén, amikor a szovjet forradalom vezetője már a gyár elhagyására készült, egy Fanja Kaplan nevű szociálforradalmár közvetlen közelről két lövést adott le Leninre. Mérgezett és reszelt, úgynevezett dumdum golyókat használt. Az egyik lövés a szív fölött a tüdőbe hatolt, a másik a nyakat érte, a főütőér közelében. Lenin nem halt meg, de állapota életveszélyes. Az angol kém elhatározta, hogy azonnal visszautazik Moszkvába. Kabátujjába töltött browningot rejtett el, hogy szükség esetén egyetlen mozdulattal felfegyverezhesse magát. Az ut sokáig tartott. Az utazás másnapján Reilly a klini állomáson friss újsághoz jutott. Részletes olvasott benne az egész öszszeesküvésről, beleértve azt a tervet, hogy Lenint és a többi szovjet vezetőt megölik, Moszkvát és Péter várt elfoglalják, s Szavinkov és Jugyenics vezetésével katonai diktatúrát állítanak fel. — A gazember! — kiáltott fel fojtott hangon Reilly, amikor azt olvasta, hogy René Marchand francia újságíró, aki jelen volt az amerikai főkonzulátuson tartott kémülésen, az ott elhangzottakról tájékoztatta a bolsevikokat. És amikor Reeilly a szovjet sajtóban annak a levélnek a teljes szövegét is elolvashatta, amelyet Bruce Lockhart adott a második találkozó során Berzin ezredesnek, hogy azzal jelentkezzék a sikeres puccs után a brit csapatok parancsnokságán Arhangelszkben, már tudta, hogy mindent lelepleztek. Egy percig sem volt áruló, csupán a szovjet elhárítás megbízásából puhatolózott a már gyanús Lockhartnál, aki lépre ment. A Berzintől kapott adatok alapján megkezdődött az egész szervezkedés felgöngyölítése, magát Lockhartot is letartóztatták. S mindezt Berzin tette lehetővé. Berzint a személyi kultusz éveiben kivégezték. Reilly szerepe sem maradt homályban. Az angol kém személyleirását Moszkva utcát a falragaszok közölték a nyilvánossággal. Ismerték különböző álneveit is — Massino, Constantine, Relinszkij —, tehát papírjait már nem használhatta. Megindult a hajtóvadászat az összeesküvés egyik mozgató'a ellen. E jóllehet Moszkvában százméterenként saját körözése nézett vele farkasszemet a házfalakról, Reilly nem tehetett mást, mint hogy még jó néhány napot töltött a fővárosban. Elő kellett készítenie menekülését. Hiszen amikor Relinszkij irataival Pétervárra utazott, csak egy kisebb összeget vitt magával, arra gondolván, hogy bármikor kaphat pénzt Pétervárrott Cromietól. Moszkvában Lockhart volt Reilly bankára, és most ez a pénzforrás sem létezett többé. A kémet azonban nem hagyta el hagyományos szerencséje. Amikor vállalva a kelepcébe kerülés veszélyét, felkereste Dagmara, a balett-táncosnőt. nemcsak hogy nem került a VCSK kezére, hanem pénzhez is jutott. Dagmara azzal fogadta Reillyt, hogy jóllehet a VCSK néhány nappal azelőtt házkutatást tartott a lakásán, sikerült elrejtenie előlük kétmillió rubelt ezer rubeles bankjegyekben. Mindezt visszaadja Reillynek, hiszen a pénzt tőle kapta. az összeesküvés céljaira. Reilly nek nem kis fejtörést okozott, hogy vajon miért nem tartóztatták le Dagmarát. Talán úgy gondolták, hogy rajta keresztül eljutnak hozzá. S az angol ügynököt ezúttal sem hagyta el hagyományos szerencséje. A szovjet állambiztcnsági szervek nem vették őrizetbe Dagmarát, és nem is figyelték lakását. így Reilly elkerülte a leleplezést. Hiába volt azonban már tele rubellel a kém zsebe, korántsem volt biztonságban. Hol görög kereskedőnek, hol volt cári tisztnek, hol hivatalos szovjet személynek álcázta magát, néha pedig egyszerűen munkásnak maszkírozva rótta Moszkva utcáit. Meg kellett szerveznie a menekülését. S erre egyedül nem. volt képes, kapcsolatokat kellett találnia. Nem kis örömet okozott Reillynek hogy meglelte kollégáját, George Hillt. Hillnek is sikerült elkerülni a letartóztatást. A kémfejedelem nagy bosszúságára azonban Hill használhatatlan állapotban volt. Pánikhangulat vett rajta erőt, azt hajtogatta: minden elvesszett, egyetlen amit tehetnek, ha kihasználják a szovjet és angol kormány között a foglyok kicserélésére létrejött egyezményt, amelynek értelmében a szovjet hatóságok szabadon bocsátját Lockhartot és a többi angol foglyok, az angolok viszont szabad utat engedélyeznek az általuk letartóztatott szovjet megbízottaknak, többek között Litvinovnak is. — Megyek és feladom magam! — jelentette ki Hill kapitány. — Akkor én is beleesem a fogolycserébe, és veszély nélkül visszajuthatok Angliába. Reillynek azonban nem tetszett ez a megoldás. Hetvenkedve kijelentette, hogy két hónap múlva Londonban, a Savoy-Hotelben hajlandó találkozni Hillel. A fogadást meg kötötték, és azt Reilly nyerte meg. Sikerült hamis útlevelet szereznie, amellyel Norvégiába jutott, onnan ped^g Angliába hajózott. Amikor az Intelligence Service központjában beszámolt akciójának sikertelenségéről, ismét azt állította, hogy a szovjet állam nem lesz hosszú életű. Most már nem a belső összeesküvéstől, hanem a fehérgárdista hadseregek erejétől várta a fordulatot. Reilly összekötőtisztként is működött a különböző európai szovjetellenes csoportok között Parisban, Varsóban és Prágában és szabotázsügynökséget szervezett meg. (Folytatjuk.)
