Magyar Hirnök, 1969. január-június (60. évfolyam, 2-26. szám)
1969-06-26 / 26. szám
:2. OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday, June 26, 1969-“V11-**"—'(f-—— ——\fr~> ir|fiir) iii^tur Hires kémek, kalandorok és bűnügyek PIPÁS PISTA, A TANYAVILÁG HÓKÉBA (Folytatás) Késő éjszakába nyúló kihallgatásoknak vetették alá Rieger Pált, aki egy-egy ilyen vallatássorozat után holt fáradtan vánszorgott vissza a cellájába. Egy napon szokatlan bejelentést kaptak a detektívek: Rieger Pál cellatársai panaszkodtak, hogy Pipás Pista — noha lassan már két hete a cella lakója — még egyetlen egyszer sem mosakodott, s már olyan bűz tölti be a cellát tőle, hogy nem bírják ki az együttlétet. Ezért kérik a detektív urakat, gondoskodjanak Pipás Pista meghirdetéséről... A detektívek maguk is észrevették már az utóbbi napokban, hogy Reiger Pál ugyancsak irtózhat a viztől, ezért utasitást adtak a cellasor őrző rendőröknek, hogy fürdessék meg Reigert. Éjszaka került sor a mosdatásra, de másnap reggel a következőket kellett jelentenie a cellákat őrző rendőrnek: — Felügyelő ur alázatosan jelentem, az éjszaka folyamán megkíséreltük Pipás Pista .. . illetve Reiger Pál meghirdetését. De ő erőnek erejével ellenállt és azt mondta, hogy neki olyan betegsége van, hogy ha viz éri a testét, akkor napokon belül meghal. Ezért a kényszerítéssel felhagytunk. Várjuk a további parancsot. —Szóljon az irodának, hogy értesítsék a törvényszéki orvost, jöjjön ide a délelőtt folyamán és vizsgálja meg Reiger Pált, valóban beteg-e. Bár szerintem csak víziszonya van — folytatta nevetve a felügyelő. De gyorsan elmúlt a nevető kedve, amikor a törvényséki orvos ebéd után jelentette neki: — Megállapította, hogy Reiger Pál tulajdonképpen . . . vagy nem is tulajdonképpen . . . nem férfi, hanem — nő . . . A detektív felügyelő lélegzete egy pillanatra elakadt. Ez meglepetés volt a javából. — Úgy érti, hogy valójában férfi, csak most nővé alakul? — kérdezte aztán rettentő zavartan. — Nem kérem, ez soha sem yolt férfi, ez mindig is nő volt. Most, hogy megvizsgáltam, s ezt megállapítottam róla, most mondotta el, hogy neki férje is volt, gyermeke is van, sőt unokája is, valahol a Felvidéken. A vizsgálat különben nem volt könnyű, a cellatársak fogták le ... Mellei szabályosan kifejlettek, bár korának megfelelően már nem feltűnőek. Nemi szervén semmiféle korábbi elváltozást, vagy erőszakos beavatkozást észlelni nem lehet. Tehát nő! Az események most már peregtek. Pipás Pista, vagyis valódi nevén nem Reiger Pál, hanem Reiger Pálné — látva, hogy a két legutóbbi esetet, Dobák és Börcsök halálát teljesen rábizonyították — bevallotta a két gyilkosságot, a többit azonban tagadta, hiszen tudta, hogy a holtak nem beszélnek, az élőket pedig úgy sem tudják rábírni a vallomástételre. Az élőknek elég okuk van arra, hogy mélyen hallgassanak, hiszen ő csak amolyan Ítéletvégrehajtója volt az átokházi tanyavilágnak, az Ítéletet minden esetben a családi tanács mondta ki. így aztán a detektívek sem tehettek mást, mint hogy ebben a két gyilkossági ügyben adták át Pipás Pistát az ügyészségben, amely két rendbeli gyilkosság címén emelt vádat ellene. 1933. január 11-én kezdte meg a szegedi törvényszék Reiger Pálnénak, ennek a Duna-Tisza közi rejtélyes bűnöző asszonynak a felelősségrevonását, aki tizenhat év óta járt férfiruhában, pipázott, férfi módra káromkodott, s akiről senki sem sejtette korábban, hogy tulajdonképpen nő. Mellette ültek a vádlottak padján bűntársai is: özvegy Dobák Antalné, akit azzal vádoltak, hogy férje meggyilkolására felbujtotta Pipás Pistát; Börzsök Istvánné, aki ellen ugyanez volt a vád. S most már Pipás Pista — nyilván a hatóságok kényszerítésére — női ruhában jelent meg a törvényszéki épületben: babos kék szoknyában, barna blúzban, fekete kendővel a fején. Az ő kihallgatásával kezdődött a tárgyalás, s amikor elmondta történetét, hogyan jutott addig a gondolatig, hogy férfiruhában járjon — dermedt csönd ült a törvényszéki tárgyalóteremre. — Én itt születtem Átokházán, de 13 éves koromban elkerültem cselédnek a Felvidékre, Turócszentmártonba, egy földesurhoz — vallotta az ötvenéves asszony. — Két hevoltam ott, a főldesur birtokán belső cseléd, amikor magához rendelt és vele kellett töltenem az éjszakát. Én sivalkodtam, visítottam, de az a nagydarab ember részegen rámugrott és ott végem lett. . . Aztán már nekem jó dolgom volt a kastélyban, de ezt az éjszakát én soha nem tudtam elfelejteni és azt mondtam, hogy megbosszulom. Húszéves voltam, amikor férjhez mentem Reiger Pál ottani kocsishoz, aztán gyerekünk született, de a lányom kilencéves korában cselédnek állt Kassára. A háborúban elvitték az uramat, és ott el is pusztult. Akkor jöttem én ide vissza, férfiruhába öltöztem és megfogadtam, hogy bosszút állok minden férfin, aki iszik és veri a családját. Aztán Dobák Antalnét hallgatta ki a bíróság, aki ezt mondta: Csak annyiban érzi bűnösnek magát, hogy nézte, amikor Pipás Pista felakasztotta az urát. Azt már nem akarta vállalni, hogy az ő kívánságára történt volna a gyilkosság. — Ha már tagad, legalább azt beszélje el, hogy miért nem akadályozta meg az ura meggyilkolását? — kérdezi a biró. — Mert Pista azt mondta, hogy egy szót se szóljunk, különben családostól felakaszt minket. — Hát akkor maga szerint hogyan történt a gyilkosság? — Az urammal jöttem haza. Bementünk a szobába és már ott volt Pipás Pista. Egyszerre csak az uramat behúzta a szobába, a gyerekek sivalkodva kiszaladtak. Én kint álltam, nem mertem bemenni, de benéztem az ablakon és láttam, hogy az uram nyakán ott van a kötél és kékül az arca. Aztán később a Pista kiszaladt, s azt mondta, hogy egy tapodtat se, egy szót se, mert akkor az egész családot felhuzigálja a gerendára. Aztán visszament és nagynehezen felhúzta a kötéléi az uramat a szoba gerendájára... — Jöjjön csak ide, Reigerné. Hogy is volt ez a gyilkosság? — Dobákné meg a családja kényszeritett arra, hogy pusztítsuk el az urát, mert nagyon rosszul élnek. Én azt mondtam, hogy nem megyek bele ebbe a dologba, de amikor aztán azon az estén ott jártam, ott volt már az egész család, a Dobákné testvérei is és azt mondták, hogy minden elő van készítve, majd ők elvégzik a dolgot. Mikor Dobák hazaért a földről, akkor hirtelen kezembe nyomták a kötelet, én ránéztem Dobákra, aki úgy állt mellettem, mintha mozdulni sem tudna. Én rádobtam a kötelet a nyakára, elfogott az iszonyatos méreg, hogy ez a részeg disznó veri a gyerekeit, aztán jól meghúztam a kötelet, majd Dobákné segített, hogy felhúzzuk a gerendára. — Hol voltak a gyerekek? — Ott voltak a szobában és nézték . . . — Maga mikor látta a saját lányát? — Ó, én már nagyon régen nem tudok róla, mert valahová kivándorolt Amerikába .. . Nagy volt nekik a nyomoruk . . . Csak azt tudom, hogy van egy unokám . . . Amikor ez megtörtént, a Dobákné parancsolt, hogy vegyem ki a tárcát a halott zsebéből, aztán ő elosztotta a pénzt. Akkor levettük a gerendáról, együtt kivittük a boroskamrába és ott megint felakasztottuk, mintha öngyilkos lett volna. Mikor mindent eligazítottunk, tort csináltunk, aztán Dobákné elment, hogy bejelentse az öngyilkosságot. Horváth János — Dobákné testvére igy vall: — Pipás Pista mondta egyszer nekem, hogy most lehetne egy kis pénzt keresni, egy asszonynak ronda férjét fel kellene akasztani. Kapnánk egy kis sonkát, egy szál kolbászt, meg egy birkát, ez volna a fizetség, de én nem vállaltam. (Folytatjuk.)
