Magyar Hirnök, 1968. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-25 / 30. szám
t2. OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday, July 25. 19S3 BŰN ES BUNHODES PÉLDÁTLAN JUSTIZMORD FOLYTATÁS 1 1962 december 4-én a Brühne-Ferbach-féle bűnügyben a karlsruhei szövetségi biróság 1. számú büntető tanácsa előtt végre sor került a felülvizsgálati tárgyalásra. A jogi ügyekben járatlan emberek elképzelésével ellentétben itt nem azt vizsgálták felül, hogy a müncheni esküdtbiróság előtt elitéit vádlottak bünösek-e, vagy sem. Az 1871-ből származó és a szövetségi köztársaságban még érvényben levő büntető perrendtartás értelmében a felülvizsgálati eljárásban részt vevő biráknak csupán azt volt szabad ellenőrizniük, hogy az esküdtbiróság az Ítélethozatalnál a megfelelő törvényeket alkalmazta-e, betartotta-e az eljárási rendelkezéseket és nem sértette-e meg a logikus gondolkodás törvényeit. Ebben a felülvizsgálati eljárásban szóba sem kerültek az esküdtbiróság úgynevezett tényállásbeli megállapításai, amelyek szerint a vádlottak követték el a két gyilkosságot. Több órán keresztül csak szőrszálhasogató jogi vita folyt. A szövetségi biróság végül is elutasította a vádlottak felülvizsgálati kérelmét, amelyet “kétségtelenül alaptalannak” minősített. Ezzel a Vera Brühne és Johannes Ferbach életfogytiglani fegyházbüntetésére vonatkozó Ítélet jogerőre emelkedett és megmásithatatlanná vált. A büntetés letöltése céljából mindkét elitéltet fegyházba szállították, Vera Brühnét az aichhachi női fegyházba, Berbachot pedig Straubingba. Hogy védenceik életkedvét végleg ne vegyék el, a védők biztosították őket arról, hogy ujrafelvételi eljárás elrendelését fogják szorgalmazni. Erre azonban csekély kilátás volt. A több mint kilencvenéves büntető perrendtartás értelmében annak eldöntése, hogy egy jogerősen lezárt büntető eljárást újra tárgyalásra bocsássanak-e, kizárólag arra a bíróságra tartozik, amely az ügyben első fokon eljárt. A két vádlott sorsáról tehát ismét ugyanannak a müncheni esküdtbiróságnak kellett döntenie, amely Brühnét és Ferbachot életfogytiglani fegyházra ítélte. Nem volt nehéz elképzelni, hogy a müncheni bírák milyen döntést fognak hozni. Valószínűleg csodának kellett volna történie, hogy az igazi gyilkosnak önként kellett volna jelentkeznie ahhoz, hogy a védőknek az ujrafelvételi eljárás elrendelésére irányuló kérelme eredménnyel járjon. Ferbach nem hitt a csodákban és abban sem bízott, hogy az igazi gyilkosokat valaha is meg fogják találni. Az igazságügyi bizottsággal a straubingi fegyházban 1963 május 27-én történt találkozása az utolsó reménysugártól is megfosztotta. Amikor ennek a napnak a reggelén megtudták, hogy bizottság érkezik Münchenből, és egyes fegyenctársai, sőt az őrök is biztosították arról, hogy a bizottság bizonyára az ő ügye miatt jön és rövidesen szabadulni fog, Ferbach néhány óráig valóban hitt abban, hogy sorsában fordulat fog beállni. Amikor azonban az igazságügy-minisztérium tanácsosa közölte vele, hogy a törvényben előirt összes fórumok igazságot szolgáltattak az ügyében és törvényesen Ítélték el, minden reménye összeomlott. Az nap este Ferbach öngyilkosságot kísérelt meg. Nehogy ebben cellatársai megakadályozhassák, éjszaka nyaka köré kötötte zsebkendőjét, és kanalának nyelével csavarni kezdte. Öngyilkossági kísérletét azonban egy váratlan éjszakai ellenőrzés az utolsó pillanatban meghiúsította. Mivel a börtönszabályok az életfogytiglani fegyházra ítélteknek büntetés terhe mellett megtiltják, hogy megérdemelt büntetésüktől öngyilkosság utján próbáljanak megszabadulni, Ferbachra fegyelmi büntetésként tizennégy napi szigorított pincefogságot róttak ki. A csoda, amelyben Ferbach már nem hitt, de amire a védők mindig vártak, 1963. junius 14-én, alig három héttel Ferbach meghiúsult öngyilkossági kísérlete után mégis bekövetkezett. Pelka ügyvéd, Ferbach védője több mint egy évig tartó fáradozás után felkutatott egy női tanút, aki az állítólag 1960 zöldcsütörtök estéjén pöckingi villájában agyonlőtt dr. Praunt ugyanaznap este kilenc óra tájban lingertorplatzon levő Hahnhof borozóban, kitűnő hangulatban látta a müncheni Send- Sőt, a tanú ebben az időpontban nemcsak látszonyt Gertrud Becherernek hívták, korábban pincérnő volt a borozóban és azért emlékezett olyan pontosan az orvossal való találkozásra, mert a kissé becsipett dr. Praunnak egy kis húsvéti dalt énekelt és tőle ezért öt márka borravalót kapott. A tanú arra is emlékezett, hogy Praun csak 10 óra után hagyta el a borozót. Ha pedig Praun este 10 órakor a müncheni borozóban ült, akkor Pelka pontos ellenőrzése szerint legkorábban 11 órakor érkezhetett Pöckingbe, és igy halála a villában egy perccel sem következhetett be korábban. Ezel Rueth államügyésznek a gyilkosság időpontjára vonatkozó számítása összeomlottak. Amennyiben ugyanis tényleg Ferbach lett volna a gyilkos, Praunt Pöckingben legkésőbb 19 óra 45 perckor kellett lelőnie és utána Volkswagenjével a Kölnbe vezető több mint hatszáz kilométeres utat a legnagyobb sebességgel kellett megtennie, mert nagypénteken hajnali 4 órakor már kórházba vitte súlyosan beteg édesanyját. Ez utóbbi tényt két betegszállító igazolta, ezenkívül a kórházba szállítás időpontját az anya betegnyilvántartó lapjáról percnyi pontossággal meg lehetett állapítani. Ha azonban Praunt csupán 23 órakor gyilkolták meg, akkor Ferbach nem lehetett a tettes. A Pöcking—München— Köln útvonalat ugyanis négy óra alatt még egy autóversenyző sem tudja megtenni. A Brühne-ügyben bekövetkezett szenzációs fordulatról közzétett sajtótudósitások arról is beszámoltak, hogy további két mentő tanú lépett a porondra. Ferbach két kölni cimborája most már emlékezett rá, hogy a kérdéses zöldcsütörtök éjszaka a szerelő-lakatossal kártyáztak, és Anni Pertls, a Hahnhof borozó egy másik pincérnője ugyancsak megerősítette, hogy doktor Praun zöldcsütörtökön legalább 22 óráig tartózkodott a borozóban. Felmerült persze az a kérdés, miért nem jelentkeztek ezek a tanuk már a bűnvádi eljárás folyamán? A két pincérnő és az egyik cimbora kijelentette: nem akarták, hogy nevük a sajtóban szerepeljen, azonkivül a vallomásnak annak idején nem tulajdonitottak jelentőséget, mert Vera Brühne és Ferbach elitélését lehetetlennek tartották. Végül a harmadik tanút a müncheni gyilkossági per során már kihallgatták. Akkor azonban jobb tudomása ellenére azt adta elő, hogy nem állíthatja teljes biztonsággal, hogy a gyilkosság éjszakáján Ferbachhal Kölnben kártyázott volna. A tanú most elmondta, hogy annak idején miért “hagyta cserben” az emlékezete. Korábban lopás miatt börtönbüntetésre ítélték, és kérte a büntetés feltételes felfüggesztését. Az államügyészség erre “megmagyarázta ” neki, hogy jó lesz, ha még egyszer alaposabban megfontolja vallomását a Ferbach-ügyben, mert attól tehetik függővé kérésének teljesítését. Hogy ügyét az államügyészségnél el ne rontsa, mint tanú nem mondta meg a teljes igazságot. Úgy gondolta, hogy Ferbachot amúgy sem fogják elítélni. A régen esedékes ujraf el vétel eljárást az sem siettette, hogy Pelka ügyvéd, Ferbach védője a mentő tanukat és a mentesítő bizonyító anyagot a nyilvánosság elé tárta és a képesuj ságok a két elitéit mellett foglaltak állást. A bajor igazságügyi hatóságok döntésüket csaknem egy évig huzták-halogatták. Nyilvánvalóan időt akartak adni az államügyészségnek, hogy a tarthatatlan esküdtbirósági Ítélet megdöntésére irányuló utolsó kísérletet is meghiúsítsa. Csupán 1964 április 3-án került sor a müncheni igazságügyi palotában a nyilvánosság kizárásával a Pelka által megnevezett mentő tanuk kihallgatására. Már majdnem úgy látszott, hogy az ártatlanul elítélteknek végre igazságot szolgáltatnak. Elsőként Gertrud Becherer vallotta, hogy Praun 1960 április 14-én 22 óráig a müncheni Hahnhof borozóban tartózkodott. A bírák 3 órán keresztül hallgatták ki s újra megpróbálták bebeszélni neki, hogy ilyen hosszú idő elteltével nem emlékezhet a szóban forgó tényre. A tanú azonban nem hagyta magát zavarba hozni. — Zöldcsütörtök délelőttjén a munkaközvetítőben voltam és megtudtam, hogy a Hahnhof borozó felszolgálónőket keres. Mivel korábban már ott dolgoztam, este a férjemmel odamentem, hogy -*:bóli alkalmaztatásomat megbeszéljem. A pincérnő kivette zsebéből 1960. április 14-én lepecsételt munkanélküli nyilvánr tartólapját, amely egyértelműen bizonyította, hogy vallomása megfelel a valóságnak. (Folytatjuk i
