Magyar Hirnök, 1968. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-31 / 44. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRNÖK Thursday, October 31. 1966 "OPERABÁL 1 3" (FOLYTATÁS) Jellemző Redlre egy másik eset is, amely 1912-ben történt. Ferenc Ferdinánd trónörökös látogatást tett az orosz cárnál, és kíséretében volt Müller alezredes osztrák-magyar katonai attasé is. Amikor visszafelé jöttek, Varsóban meglátogatta Müllert egy orosz vezérkari ezredes és tekintélyes összeg ellenében felajánlotta, hogy rendelkezésére bocsátja a Monarchia elleni orosz felvonulás szigorúan titkos terveit. Müller tárgyalásba bocsátkozott vele, de azonnal táviratozott a nyilvántartó irodába, hogy küldjék el a hírszerző szolgálat egyik tisztjét, aki lebonyolítja az ügyet. Ronge — mert akkor már ő volt utódja Redlnek, akit Giesl már maga mellé vezényeltetett — el is küldte egyik tiszt jét Varsóba, természetesen polgári ruhában, hamis útlevéllel, és nem utolsósorban, tárcájában a szükséges pénzösszeggel. A felvonulási tervet csakugyan meg is vették. Redl tudomást szerzett az ügyről, és azonnal elárulta megbizóinak az orosz ezredest. Az orosz kémelháritás körülfogta az ezredes lakását, és ő, mivel látta: nem gondolhat menekülésre, agyonlőtte magát. Ezek az esetek kétségtelenül mutatják, hogy abban az időben, a levegőben lógó, küszöbön álló első világháború előtt könnyű volt még magas beosztásban levő katonákat is megvesztegetni. A tisztikarban szokásos életmód, az ivás, a dőzsölés, a nagylábon élés, a nőzés, a kártya, a lóverseny sokszor kergették hazaárulásba a tiszteket, akiknek jövedelme nem volt elegendő ehhez az életmódhoz. Megjegyzendő, hogy a tisztek jelentős része — mind a Monarchiában, mind a cári Oroszországban — nem az illetményből, hanem jelentős magánvagyonból, birtokainak jövedelméből élt. Azok a viszonylag szegényebb tisztek, akik megfelelő előrehaladást tettek a katonai ranglétrán, de illetményükön kívül nem rendelkeztek más jövedelmi forrással, nem bírhatták a versenyt velük. Társadalmi helyzetük, abban a “fenn a zernyő, nincsen kas” világban viszont azt követelte tőlük, hogy két kézzel szórják a pénzt, mintha nekik is tele lenne a zsebük. Ilyen körülmények között viszonylag könnyű dolguk volt a beszervező ügynököknek, akik a pénzzavarban levő, könnyelmű tisztekben — teljes joggal —, azóta is ügynökjelöltet szimatolnak. Redl azonban, amikor az oroszok ügynöke lett, már tapasztalatban, rangban és jövedelemben is messze elhagyta ezt a színvonalat, amikor a beszervezők egyszerű anyagi ajánlattal kísérleteznek. Ő — jóllehet ügyében természetesen nagy szerepet játszott a pénz is — zsarolás áldozatává vált. Mint a kémek osztrák-magyar irányítóját természetesen megfigyelték az idegen hatalmak ügynökei, mindent tudni akartak róla. Nem volt nehéz tudomást szerezni horn oszexualitásáról. És ekkor már készen volt a terv. Vagy vállalja a kémfeladatot, vagy ellenfelei megfelelő magas osztrák-magyar köröknek tudomására hozzák természetellenes hajlamait. És akkor le kell mondania rangjáról, beosztásáról, elveszett ember. így viszont, hogy engedett a zsarolásnak, még egy évtizedig fokról fokra emelkedett a katonai ranglétrán, egészen a prágai hadtest vezérkari főnökségéig, amig végül is rajtavesztett. Egon Erwin Kisch szerint az orosz katonai attasé zsarolta meg Redlt, hogy kémkedjék. Miután Redlt eltemették, megállapították, hogy lakásának berendezése összesen 33,167 koronát ér, ezzel szemben 40,000 korona adósságot hagyott hátra. Az árverésen mindössze csak 14,938 korona 30 fillért sikerült kiárusítani. Ezt a hitelezők kapták meg. Elárverezték többek között hihetetlen mennyiségű hímzett fehérneműt (többek között 195 inget), 10 selyem vagy szőrme bélésű tiszti köpenyt, továbbá gumi- és lovaglóköpenyeket, 25 nadrágot, 400 pár glaszékesztyüt, 8 tiszti kardot, 10 pár lakkcipőt. Könyvtára 125 katonai tárgyú könyvből állt. Néhány érdekes, bár nem éppen Ízléses csecsebecse is kalapács alá került. Például egy hermelinköpenyes alabástrom nőalak, amelyről egy rejtett gomb megnyomásakor lehullott a bunda és ott állt meztelenül. Örültek az árverésre összegyűltek a fényképésszeti laboratóriumból kiárusított gépeknek, objektiveknek, nyersanyagoknak. Egy prágai reáliskali tanuló az árverésen néhány filmtekercset vásárolt. Később felfedezte, hogy az egyik filmtekercsre már fényképeztek. Tanárával együtt az iskola fizikaszertárában hívta elő a filmet és másolta le a felvételt, amely a háborús menetrendhez kiadott bizalmas kiegészítő lapról készült. Nem bocsátották áruba azt a mintegy 300 szerelmes levelet, amelyeket férfiak Írtak Redlnek, és amelyek legtöbbje pénzköveteléssel fejeződött be. Néhány levelet — bár ezekben nem esett szó szerelemről — egy Ludmilla nevű prágai kokott irt Redlnek. Ezt a nőt tartották Redl szeretőjének. Ludmilla azonban csak látszatszerető volt, és csak azért volt szüksége rá a vezérkari ezredesnek, hogy a természetellenes hajlam gyanúját elterelje magáról. Ludmilla, amikor leveleiben pénzt követelt Redltől, azzal érvelt, hogy a Redllel való látszólagos kapcsolata, “a látszatnak általa mindig követelt megőrzése” megfosztja őt attól, hogy másoktól bevételhez jusson . . . Miután mindez napvilágra került, sőt, a katonai körökben az is kiderült, hogy a Redl-ügy “elintézésének” ez a módja azzal is veszélyeztette a Monarchia érdekeit, hogy a kém néhány perc alatt Rongénak szóban tett “vallomását” minden fenntartás nélkül elhitték, s Redl halála után már nem is volt lehetőség a további vizsgálatra, a közvéleménnyel együtt magas rangú katonai körök dühe is a nyilvántartó iroda és a vezérkar felé fordult. Ferenc Ferdinánd trónörökös a legnagyobb felháborodással vette tudomásul az esetet és úgy nyilatkozott, hogy Redlt szabályszerű vizsgálat és bírósági eljárás utján kellett volna szigorúan felelősségre vonni. Ferenc József császár és király azonban helyeselte az elintézésnek ezt a módját. Elismerésének azzal adott kifejezést, hogy Urbanski ezredesnek magas kitüntetést, a Lipót-rend lovagkeresztjét adományozta. A trónörökösnek azonban már oldalról sikerült elérnie, hogy Urbanskit eltávolítsák a nyilvántartó iroda éléről, és helyére Ronge ezredest nevezzék ki. A vezérkari főnök, aki tulajdonképpen utasítást adott arra, hogy Redl legyen öngyilkos, ügyesen kivonta magát az ügyből. A világháború idején még mindig ő volt. a Monarchia nagy vezérkarknak főnöke, helyettese pedig Höfer, aki a hirhedtté vált, hazug, ködösítő hadijelentéseket irta alá. (VÉGE* 14. G. W. Az előkelő svájci idegszanatórium igazgatófőorvosa, aki külföldről érkezett kollégáját vezette végig a szanatóriumon, és ismertette vele betegeinek kortörténetét, benyitott az egyik különszobába: — Szokványos eset — mutatott az ágyra, ahol a takaró alatt sovány, aszott testű nő feküdt, csak sápadt arca, természet-ellenesen nagy szeme látszott a párnán. — Kábítószer, kokain, formium nagy adagokban. Amikor megpróbálták elvonni tőle, nem sikerült. Hozzánk már ebben az állapotban hozták . . . gyógyíthatatlan, reménytelen . . . És ezzel az igazgatófőorvos már húzta is be maga után a különszoba ajtaját. Az ágy mindaddiig némán és mozdulatlanul fekvő lakója azonban megszólalt, szavait a számára ismeretlen vendéghez intézve: — Ön külföldi? — Az vagyok — mondta a vendég ideggyógyász. — Akkor ön bizonyára elutazik innen. Ugye, más országokba is szokott utazni? Az orvos bólintott. — Németországba is? — Németoországba is. — Ha Berlinben jár, okvetlen keresse fel a Bülowsstrassén Matthesius gépkocsialkatrész kereskedését. Keresse a tulajdonos Matthesius urat. Mondja meg neki, hogy 14. G. W. szolgálatra kész. FOLYTATJUK
