Magyar Hirnök, 1967. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-07 / 36. szám
Thursday, September 7, 1967 Magyar hírnök 5~IK OLDAL V-ú l'. V: BEJELENTÉS ÉS FELHÍVÁS! A Szabad Sajtó passaici “ügyvezető szerkesztői” pozíciója, a 80-ik életévébe lépő Dr. Kormann Frigyes lemondásával megüresedett. Amidőn ezt most bejelentjük olvasóinknak, egyben felhívjuk mindazok figyelmét, akik tehetséget és hajlamot éreznek magukban arra, hogy egy régi alapítású, sok-sok évtizedes tisztes múltra viszsza tekintő amerikai magyar hetilap helyi képviseletét kellőképen ellássák, a lapnak • hirdetéseket szerezzenek és az előfizetéseket beszedjék, a laphoz érkező postát Központi Irodánkhoz pontosan továbbítsák stb., hogy ez a pozíció nyitva áll egy megfelelő személy számára. Egy ügyes, rátermett férfi, vagy nő, fiatal, vagy idősebb, aki magyarul és angolul írni is tud, jó mellékfoglalkozást talál magának a helyi szerkesztői és lapképviselői teendők ellátásával, ami egyben újságírói előnyöket is biztosit neki minden téren. Javadalmazás százalékos alapon. Érdeklődők lépjenek öszszeköttetésbe a lap szerkesztőjével, Diénes Lászlóval, kinek cime: 216 Somerset St. New Brunswick, N. J. 08903 (lapvállalatunk New Jersey-i központi irodája). Telefon: VI 6- 9707, vagy pedig: VA 6- 7707, esti órákban pedig lakás-telefonja: LI 8-1369, (Metuchen, N. J.). Tekintettel arra, hogy lapunk passaici cime a mindenkori helyi ügyv. szerkesztő címén van, szeretnénk a pozíciót minél előbb valakivel betölteni, hogy az ügyek intézésében és a posta továbbításában fennakadás ne legyen. Felkérjük tehát mindazokat, akiket fenti ajánlatunk érdekel, jelentkezzenek azonnal! DIÉNES LÁSZLÓ szerkesztő Baj van a "Playboy" — széplánya körül LOS ANGELES — Az elmúlt júniusban a “Playboy” folyóirat középső, belső, mélynyomású színes oldalán, ahol mindig egy-egy különlegesen szép fiatal nő mezítelen fényképét közük, a 21 esztendős, szép, izgalmas alakú, szőke Joey Gibson mezítelen fényképe jelent meg. Júniusban ő volt az a Playboy folyóiratban, akit a szerkesztőség ezzel a büszke címmel ruházott fel: “Playmate of the Month.” Nemsokára kiderült azonban, hogy egyetlen karriert sem zökkenésmentes. A szép és izgalmas alakú Joyet ugyanis, júliusban, egy hollywoodi bérház egyik lakásában, egy másik nővel és egy TRENTON, N. J. ES KORNYÉKE férfivel együtt, letartóztatták. Joey Gibson a közelmúltban került a los angelesi városi bíróság elé és ekkor de rült ki, hogy igazi neve Nancy Cole. Joey-Nancyt ä bíróság elitélte hivatásos prostitúcióért. Jo-ey-Nancy kommentárja a riporterek számára a tárgyalás után: — Én a saját magam ura vagyok és életemet pusztán saját erkölcsi és társadalmi megitélésem alapján rende zem be, senki más véleménye — beleértve a bíróság véleményét is — nem számit. MI UISAG TBENTONBAN? HALÁLOZÁS Péntek Miklós, Rusling St-i Lakos meghalt. Gyászolja özvegye, fia, két leánya, unokái és más rokonsága. Temetése a magyar református egyház szertartásai szerint ment végbe a Colonial Memorial Park temetőben. Nt. Kovács István Lelkész végezte a szertartást. PASSAIC, N. J. és környéke MI UISAG PASSAICON? A SZABAD SAJTÓ helybe. li képviseletére eddig jelent: ; kezők személye nem volt megfelelő és igy megismétel>.jük multheti felhívásunkat. Addig is, amig a helyi szerkesztői pozíció betöltést nem ■nyer, kérjük a lapunkba szánt mindennemű közlemény, valamint hirdetések és • előfizetések alábbi cimre küldését: Szabad Sajtó ■ , Associated Hungarian Press. Inc. 216 Somerset St. New Brunswick, N. J. 08903 : (Telefonszám: VI 6-9707) Hírek a Szent. István Bomai Katolikus Egyházközségből Közli: Ft. Dr. Dunay Antal plébános 223 Third St., Passaic, N. J. Az egyházközség tagjai részére novemberben tervezett floridai kirándulásra Mrs. Coopernél lehet jelentkezni. (Telefon.: GR 2-2051). Szept. 14-én a Ntl. Council of Catholic Women nagygyűlést tart iskolánk dísztermében, amelyre egyházunk tagjait is szeretettel meghívják és kérik, hogy ezt a napot már most vegyék nyilvántartásba. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk Gyönyörű házi kápolna, vala mint ambulance betegek szállítására. NYITVA ÉJJEL-NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIÓ N. J. Telefon: GReqory 3-3037 Bútorát vásárolja ROTH Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Market St., Passaic, N.J. Telefon: PR 7-1834 BIZUB T. JÓZSEF temetkezési igazgató a legmodernebb felszereléssel áll a gyászolók rendelkezésére. 203-5-7 THIRD STREET. PASSAIC, N. J. Telefon: 777-4332 és 515 LEXINGTON AVE., CLIFTON, N. J. Telefon: 777-4332 Ruby levele szerint Johnson felelős a Kennedy gyilkosságért NEW YORK — A közelmúltban került nyilvánosságra egy magántulajdonban levő levél, amelyet állítólag Jack Ruby, Lee Harvey Oswald gyilkossá, csempésztetett ki annakidején dallasi börtönéből. A levelet Ruby egy mindmáig nem nevezett ismerőséhez akarta juttatni. A levél nincs aláírva, azonban Charles Hamilton, Amerika egyik legkiválóbb írásszakértője, kijelentette: a levelet kétségtelenül Jack Ruby irta. A Ruby féle, szakemberek által eredetinek nyilvánított levelet a közeljövőben árverésre bocsátják. A levél két-: ségtelenül mutatja, hogy Rüby őrült volt. Erre mutat a; levél szaggatott hangja és erre mutatnak a levél egyes különös részletei is. A Ruby levél egyik részlete a következő: — A Kennedy gyilkosságról beszélve: emlékezz arra, hogy egyedül Lyndon Johnson nyerhetett valamit Kennedy halálával. Oswald, aki egész életében egyik helyről a másikra vándorolt, hirtelen elhatározta, hogy Dallasban vállal állást, még mielőtt Kennedy maga tudta volna, hogy odamegy. — Ki értesítette erről Oswaldot? Ki beszélte rá Kennedyt, hogy menjen Dallasba?. Hidd el, hogy mindezt Lyn-' dón Johnson tervezte! őt, Kennedy utódját. Amerika elnökét, amugysem merte senki kérdőre vonni egy összeeskü vés miatt. —A Kennedy gyilkosság; ért egyedül Lyndon Johnson felelős. Teve helyett vonat JAIPUR, India. — Rajast han állam Thar nevű sivatagjában, most készült el egy 72 mérföldes sínpálya, Pokaran és Jaisalmer között és rövidesen megindul rajta a vasúti; közlekedés. A két város csak 60 mérföldnyre van a pakisztáni határtól s eddig kizárólag tevekaravánok bonyolították le a személy és teher forgalmat. BAUM BÚTOR ÜZLET 172 Market St., Passaic, N. J. Telefon: PR 9-2584 Budapesti munkásszálló: AHOL A KULTÚRÁNAK NINCS GAZDÁJA Az épület nagy és tetszetős; a sok folyosó mind más színű, csempéi a tükröt is helyettesíthetnék, pedig abból is van itt bőven. A. háromágyas szobákban az olvasólámpáktól a beépített szekrényig minden a modern élet kényelmét szolgálja. Olyan az egész, mint egy uj szálloda. Az is, csakhogy nem turisták és egyéb utazók lakják; háromszáz kőműves, keszonos, segéd- és betanított munkás él a Betonutépitő Vállalat hatemeletes, Boráros téri munkásszállójában. Háromszáz építő piheni itt munkája fáradalmait, éli szabad, idejét, gondolkodik, tervez — és vágyakozik családja után. Kellemes ilyen szép házban élni ; a klub, a könyvtár, a televízió és sok játék kitűnő szórakozást kinál a pihenés óráira, a tanuló munkások pedig zavartalanul, ideális környezetben művelődhetnek. Mindent -megkapnak tehát ezek az emberek, ami a kulturált élethez szükséges. De vajon tudnak-e élni is vele? Az első lakót, akit megszólítunk, Uyés Károlynak hívják. Tizenkilnec éves, a Hajdúságból jött és segédmunkás.’ Mivel tölti szabad idejét? Meghökken. Ilyet még senki nem kérdezett tőle. — Hát . . .sétálok, néha táncolni megyek ... —■ Mozi? — Láttam az Utánam, gazfickókat ... — Színház? — Még néni voltam ... — Mit olvas? — Semmit. — Hogy képzeli a jövőjét? — Nem tudom, nem szoktam tervezni . . . — Egyedül vagyok, unatkozom . . . Ezt mondja a második megszólított, ugyancsak fiatalember; Császár János lakatos. Háromszáz társa között — egyedül érzi magát és unatkozik. Azt sem tudja, hogy a munkásszállóban, ahol lakik, könyvtár is van. És azt sem, hogy előadásokat szoktak tartani. Nem fejezte be, abbahagyta az általános iskolát. De vajon törődik-e ezzel valaki ott, ahol minden ragyog a tisztaságtól, a csapból állandóan melegviz folyik, s ügyelnek még arra is, hogy egy karcolás se kerüljön a falra? — Nagyon nehéz itt, kérem, bármit is csinálni — panaszkodik Aranyi Béla, a szálló gondnoka. — Hiába tesszük ki a lenkünket, a közönyt, az érdektelenséget nem bírjuk áttörni . . . — Mit tettek ? — Mindent. Kevés olyan rendezvény van, amivel már ne próbálkoztunk volna. Színház: Azt is . . . Jegyeket kértünk letétbe. De egyet sem vettek meg. A népfronttal a szálló szomszédságában külön is rendeztünk egy rajkózenekari estet, az sem érdekelte őket, még az ötforintos jegyek sem fogytak el. Ahány lakótól érdeklődünk, mind elégedett az ellátással, a kényelemmel, s amint meg is győződünk róla, a művelődési, szórakozási lehetőségek nem hiányoznak. Hát akkor, hogy lehet, hogy Császár János mégis unatkozik? A szobákat járva, feltűnően sok füzetet és tankönyvet látunk mindenfelé . Szóvá is tesszük: — Azért, úgy látszik, iskolába sokan járnak . . . — Hogyne, a fiatalság zöme ...1-1 Hát akkor hogy lehet ilyen gyér a szellemi érdeklődés? Ezt a gondnok nem tudja megmagyarázni. Dé mit mond egy idősebb lakó; Gáspár Gyula alagutvájár? 1 — Nem igaz az, kérem, hogy minket semmi sem érdekel. Látja, ezt bizonyltja éppen a sóik iskolába járó . . . Én is szívesen foglalkoznék valamivel, de ne^ tudom, hol kezdjem. Szeretem a televíziót nézni, olvasgatni is szoktam, de ha valamit nem értek, az elveszi a kedvem . . . Ki magyarázná meg Gáspár Gyulának, hol kezdje a rendszeres művelődést, ki törődne azzal, hogy Gáspár János ne unatkozzék, s kinek terjedne még arra is figyelme, hogy Ilyés Károlynak tervei sincsenek? Ki segíthetne? A szálló teraszai a Dunára, a forgalmas Petőfi-hidra nyílnak. Jól látni a szobákból a Gellért-hegyet a Szabadságszoborral, s különösen fentröl kinyílik az egész főváros. De még ennél is többet le-Özv. Stefan Ferencné, sz. Bartus Julia, Hamilton Township-i lakos meghalt. Gyászolja hat leánya: Mrs. Julia Kovách, Mrs. John Dobos, Mrs. Irene Hanna, Mrs. Stephen Fejti, Mrs. Joseph Borbás és Mrs. Richard Shumate, hárem fia. Ferenc, Lajos és János, 16 unokája, 13 dédunokája és más családtagjai. Temetése a Szent István r.k templomban megtartott gyászmisével ment végbe. hetekre, majd Jackson, Mich-i otthonukban telepednek le, ahol Jadk W. Butler az Alcoa aluminium vállalat kötelékében dolgozik. Mindketten a Grove City College végzetjei: ismeretségük diákéveikben kezdődött s a trentoni magyar templomban lett belő le életreszóló frigy . . . Boksák boldogságot kívánunk az ifjú párnak! BUTLER-KOVÁCS NÁSZ Fényes esküvő színhelye volt a trentoni magyar református templom, amikor az egyház lelkészének, Nt. Kovács Istvánnak és feleségének szépséges leánya, Kovács Judith Irén és Jack Wayne Butler, Paul R. Butler és rajé Pittsburghi lakosok fia esküdött egymásnak örök hűséget. Az esketési szertartást a menyasszony édesapja, Nt. Kovács István végezte, a vőfély tisztjét pedig a menyasszony fivére, Ifj. Kovács 'stván töltötte be. Miss Pamela Tenney, Bath, Ohio-i lakos volt a nyoszolyólány 'maid of honor), a koszorúslányok pedig a következők: Barbara Dvorznak, Diane Pavük, és Mrs. Frank Orris, valamennyien McKeesport, Pa.ból, valamint Mrs. Raymond Bauch, Rochester, N. Y.-ból. A virágoslány Susan Pavuk volt. A best man tisztjét William Lurtish (Pittsburgh) töltötte be, a koszorúslányok kísérői pedig a következek voltak: La w r en ce McKee (Youngstown, O.) John Long Phila) Neal Butler, a vőlegény fivére és Kovács Dániel, a menyasszony fiatalabb fivére. Esküvő után az egyház termében volt a lakodalom, amely után a fiatal pár Cape Cod, Mass.-be utazót a mézeshetne látni. Csak legyen, aki megmutassa . . . Győri Illés György REPÜLŐ- ES HAJÓJEGYEK BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — PÉNZKÜLDÉS IKKAésTUZEX-ALTALANOS. MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS— L & M. REVESZ AGENCY 1112 So. Broad Street Trenton. N. J. Telefon: 392-0078 és 392-0016 TAKARÉKBETÉTEK BIZTOSÍTOTT JELZÁLOG KÖLCSÖNÖK OLD BOROUGH SAVINGS & LOAN ASS’N. 858 South Broad Street. Trenton, N. J. A Trentoni Független Református Egyház hírei Közli: Nt. Kovács István lelkipásztoi TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAM0SSZEG1 1ENÓNE 37 Cummings Avenue. Trenton, N. J. 08611 OW 5-6517 * HÁZJAVITÁSI * KÖLCSÖNÖK ________ Telefonok: EX 3-4148 EX 3-4149 A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGUAK Menjen be egy olyán üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui ízletesek, frissek és jutányos árúak JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue ...tri Trenton, N. J. Istentiszteletek ideje: magyar 9:30, angol 11 óra. Vallásos nevelése gyermekeinknek és ifjainknak ismét megkezdődik a nyári szünet után. Szeptember második vasárnapján 9:30-kor megnyílik a vasárnapi iskola mindén korú gyermek részére. Ugyancsak azon a vasárnap este 7 órakor megkezdi a két ifjúsági csoport a heti gyűléseit. Szeretettel kérjük a szülőket, hogy gyermekeik vallásos neveltetéséről gondoskodjanak. Az egyetlen maradandó érték, amit gyermekeink tőlünk örökölhetnek: a hivő, erkölcsös keresztyén élet. Fáradt postás nem szállít levelet TREVISO, Olaszország —A UPI nevű amerikai hirügy nökség itteni levelezője jelentette a következő, nem mindennapi hirt a közelmúltban: Trevisob^n az utóbbi hónapok folyamán egyre több panasz érkezett a helyi postahivatalhoz. A trevisoi polgárok azt panaszolták, hogy azokat a leveleket, amelyeket más városokban élő ismerőseik, barátaik, rokonaik, írnak hozzájuk, újabban egyszerűen nem kapják meg. A postahivatal titkos nyomozást indított az ügyben és a nyomozásnak váratlan és megdöbbentő eredménye volt számos kikézbesitetlen levelet találtak a trevisoi szántóföldeken és réteken, mezőkön, szertedobálva. Az ilyen módon kikézbesitetlen levelek mennyisége majdnem ezer darabra rúgott. A nyomozás szálai a 27 esztendős Carlo Borietto, levélkézbesitőhöz vezettek, aki nyomban beismerte tettét és igy védekezett: —Olyan fáradt vagyok az egésznapi járkálástól, hogy képtelen vagyok minden egyes vacak leveliét kihordani A “fáradt postást” nyomban elbocsátották állásából és megindult ellene a bűnvádi eljárás. Ellenséges sirály SUNDEiRLAND, Anglia. - Az itteni madárrezervátumban sirályok dühödten rátámadtak egy dushajzatu nőre, percekig tépdesték a haját. Nyilván azért haragudtak meg a hölgyre, mert azt hitték, hogy az ellopott egy sirályfészket. WILSON A FONTRÓL LONDON — Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy az angol kormány le akarja értékelni a fontsterlinget — mondotta Harold Wilson, angol miniszterelnök. Ingatlant akar vásárolt? Kö*jegyzőre van «TiiksÁCT#»? Utazni akart GEORGE M. PREGG MAGYAR IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad SI., Trenton. N.J. Telefon.: EX 3-4469 Di. Herbert I. Bell OPTOMETRIST SZEMVIZSGÁLAT 1964 N. Olden Avenue, Trenton, N. J. Telefon: 883-4407 ég 394-5233 EZ AZ, AMI ÉVI KAMATOT Jelent önnek a TRENTON TRUST COMPANY-nál Takarékbetétjén a pénzét “munkába állíthatja” teljes' 4% évi kamatjövedelmet hozóan, amit negyedévenként a tökéhez számítunk. Az összes takarékbetét most 1/3-al magasabb kamatot jövedelmez. Fektesse pénzét biztos dologba. Nyitasson egy Takarékbetét Számlát magának MOST a Trenton Trust Companynál — a banknál, amelyre pénzének szüksége van! TRENTON TRUST COMPANY 28 W. STATE ST. — SO. BROAD AND MARKET SO. BROAD AND HUDSON — PENN STATION PROSPECT AND PENNINGTON — 1564 EDGEWOOD AVE. HAMILTON AND LOGAN Mary Roebling Neil G. Greens ides Chairman of the Board President — Member Federal Deposit Insurance Corp. —