Magyar Hirnök, 1967. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-06 / 27. szám
8. OLDAL WüSY/iÄ HÍRNÖK A lélek, amikor elszáll, látható-e? PHOENIX, Arizona. — A Superior Court előtt tegnap kezdetét vette egy per, amelyben feleletet kell adni a fenti kérdésre. Minthogy 92 a pe*es felek száma és mindegyiket ügyvéd képviseli, valószínű, hogy a tárgyalás egész nyáron át fog tartani, de az sincs kizárva, hogy a szokatlan kérdés megvitatása a jövő évig fog tartani. Mindenesetre ez Arizona állam legnagyobb perének Ígérkezik. A per alapja James E. Kidd réz- és arany-lelőhely kutató végrendelete, ameüy úgy szól, hogy egész vagyonát az örökölje, aki tudományos bizonyítékát tudja szolgáltatni a lélek létezésének és feltud mutatni egy fényképet, amely ábrázolja a lelket, amint az a testből eltá/ozik. James E. Kidd 1949 november 9-én varázsvesszejével felfegyverkezve érckutató útra indult Arizona elhagyatott hegyvidéke felé, utoljára Globe város környékén látták. A körülbelül 70 éves férfinek, antialkoholista volt és hitt az ember halhatatlanságában, nyoma veszett. 1962- ben holttá nyilvánították s a First National Bank of Arb zona páncélszekrényében találták 100,000 dollár értékű részvényeit és ceruzával Írott végrendeletét. A részvények értéke azóta 200,000 dollárra emelkedett. A Superior Court kis tárgyalóterme zsúfolásig megítélt az első napon. Egyedül a felperese felhívása órákig tartott. A jelenvoltak nem kis meglepetésére az utolsó percben jelentkezett egy 93-ik igénylője a gazdag örökségnek. Mrs. Elyse Kidd kijelentette: “A James E. Kidd 1946 január 2-án kelt végrendeletében foglalt állítás, hogy ő egész életében nőtlen volt és Megjött a király válaszlevele — 750 esztendei késedelemmel... nincs öröklésre jogosult hozzátartozója, való tlan. Én James E. Kiddel 1937-ben Baja Californiában, Mexicoban, házasságot kötöttem, én vagyok tehát egyedüli örököse.” Robert Myers biró a tárgyalás megnyitása után bejelentette, hogy több mint 10,- 000 levelet kapott, amelyeknek irói közölték, hogy teljesíteni tudják a végrendeletnek azt a feltételét, amely őket a hagyaték öröklésére félj ogositanák. Ki j elentette továbbá a biró, hogy minden igénylőnek személyesein kell megjelennie a bíróság előtt és mindegyik köteles 15 dollár perfelvételi illetéket fizetni. így történt, hogy mire a peres felek számbavétele befejeződött, a 100,000 igénylő közül csak 92 vehetett részt a tárgyaláson. Ezeknek legtöbbje egy-egy személy, de vannak köztük intézmények, alapítványok, laboratóriumok is, az ország minden részéből Egyik-másik egész értekezletet mellékelt a petíciójához, fejtegetve paranormális fenoméneket, parapszihologiai kutatási eredményeket, metafizikai problémákat. Az Ameri can Society for Psychical Research beadványában Dr. Murphy, a szövetség igazgatója, ezt a véleményét nyilvánítja: “Ha a lélek létezik, szerintem valószínűleg nem kézzelfogható. A lélek létezését tudományosan csak oly módon lehetne demonstrálni, hogy fényképre rögzítsük és megmutathassuk, hogy a testtől elválasztható.” Russell L. Dilts, South Bend, Ind.-ból, azt ígérte, hogy a tárgyalóteremben fel fog mutatni egy fényképet, amely James E. Kidd lelkét ábrázolja. LÉGI CSÚCS-FORGALOM TOKIO — Japán szakemberek megállapitása: az 1966 március 5-én lezuhant, 124 halottas angol repülőgép katasztrófájának a szokatlan “légi csúcsforgalom” volt az oika OSLO. — Henry III angol király levelet irt Haakonsäon norvég királynak, de választ sohasem kapott. Abban a levélben az angol király békét ajánlott fel a norvégeknek, hogy angol és viking tengerészek ne háborgassák egymást folytonosan, a két ország közti kereskedelmi kapcsolat ártalmára. Henry a tengerészek kölcsönös megbékélését ajánlotta Haakonnak és hangoztatta a zavartalan árucsere biztosításának szükségességét mindkét fél érdekében. Az angol kormány most figyelmeztette a norvég kormányt, hogy erre a levélre a mai napig nem jött válasz; legfőbb ideje, irta — latin nyelven — az angol külügyminiszter a norvég külügyminiszternek, hogy Christiania fővárosban, amelynek most Oslo a neve, megírják a 750 év óta várt levelet. A norvég külügyminiszter ugyancsak latin nyelvű levélben most — végrevalahára — megírta a válaszlevelet. Mindenekelőtt bocsánatot kért a késedelemért, aminek az volt a? oka, hogy a király az egész 750 év alatt munkával túl volt halmozva, hasonlóképpen tanácsadói is nyakig úsztak az irásmunkában. Azonban, meg-agadva a levélváltás megújulásának alkalmát, a norvég jegyzék rámutatott arra, hogy mind e mai napig vannak elintézetlen ügyek a két ország közt. Az 1467 és 1469 évi államszerződések tanúsága szerint az angol király az Orkney és Shetland szigetekre 58,000 rajnai forint jelzáloghiteit vett fel, hogy össze házasíthassa Margrete hercegnőt a skót trónörökössel. Ez a mortgage adósság máig sincs letörlesztve és Norvégia most hajlandó az 1,200,000 norvég koronának megfelelő összeget a két sziget tehermentes tulajdonáért megfizetni. Erre az ajánlatra a norvég kormány feleletet vár. Thursday, July 6, 1967 Vakok állatkertje PRETORIA, Dél-Afrika — Az itteni nagy állatkert egy részét vakok állatkertjévé alakítják át. Ott világtalan gyermekek és felnőttek tapinthatják, simogathatják az állatokat és igy barátkoznak meg velük. A kis állatkertben nagyobbára házi és mező gazdasági állatokat tartanak, azonkívül szelid vadállatokat is. * * * TOKIO — Japánban nagy divat az európai-amerikai szer és orr. Évente 18,000 pár szemet és 3000 orrot operálnak meg a tokiói Junij-kórházban. Az átkozott Katinszki végrendelet Irta: GONDOS SÁNDOR Item F) Készpénzem, háztartásbeli ingóságaim, ékszereim, vadászfegyvereim’ más gyűjteményeim, amelyeknek értékét nem számoltam össze. Mindezekre a javakra vonatkozó hiteles telekkönyvi kivonatok, bérleti szerződések, kötvények és záloglevelek, továbbá betéti könyvek ezen végrendeletemhez vannak csatolva és annak végrehajtásáig a királyi közjegyző letétjében maradnak, r Járdánházi Kapitány Károly uram, a csizmadia céh jeles mestere, nem állhatja, hogy kíváncsian közbe szóljon: —Megvannak-e mindezek a felsoroltak' tekintetes közjegyző ur? A királyi közjegyző komoly, szinte szigorú arccal mutatta fel a végrendelethez tartozó csomagot: — Még van valamennyi hiány nélkül, céhmester uram. Az apró ingóságokat pedig zár alá tétettem a felbecslésig. Leiter Károly, a rövidlátó telekkönyvezető, könyökével oldalba döfte szomszédját, a sziszegve tamáskodó elemi iskolai igazgatót: — Nincs ám a holdban a millió, te Náci, hanem itt van a közjegyző kezén. A polgármester is megszólalt: — Azt már tudjuk’ hogy a millió megvan! Most már csak azt halljuk, hogy kire és mire marad ez a temérdek vagyon? A közjegyző hivatalos zordonsággal intette rendre a közönséget: — Megmondja azt bizonyosan a végrendelet, csak haladjunk sorján és türelemmel. Húszán huszfelől biztatgatták: — Olvassa már! Ne babráljon vele annyit! A közjegyző, a nagyobb hatás kedvéért, előbb megtörülgette lassan pápaszemének üvegeit, orrát is kifújta, csak azután kezdett újra a munkához: — Mindezen itt felsorolt ingó és ingatlan vagyanom felől pedig intézkedem a következőképpen . . . Recsegtek türelmetlenül a székek, előrehajolt mindenki és felzugott: — Halljuk . . . halljuk . . . lássuk a medvét! A közjegyző erre felemelte hangját és méltóságteljesen olvasta: ^ — Mivel a sors nem adta osztályrészemül azt az örömet’ hogy törvényes utódaim legyenek és halálommal a nemes prichdovski Katinszki családnak magva szakadna, eszembe vettem, hogy fiatalabb éveimben magam se voltam jobb ama bizonyos Deákné vásznánál és gyöngédebb, de a törvények által el nem ismert kötelékek fűztek némelyes női személyekhez, amit most beismerek. Hosszú esztendők során elmosódtak a nevek emlékezetemből, mert mi tagadás benne: szép számmal voltak életemben a fent jelzett női személyek, de emlékszem arra, hogy egyik-másik fehér személy azzal kecsegtetett vagy rémitgetett’ hogy ennek vagy amannak a fiúcskának ereiben Katinszki vér csergedezik, ha mindjárt más révre is keresztelték légyen annak idején a templomban. — Ejnye no! A vén gézengúz! De még ilyet! Pattant fel haragosan a nagy templomos Kapitány Károly uram, a csizmadiák tisztelt céhének mestere. Az apát-plébános ur szigorú szóval korholta: — A halottról csak jót vagy semmit, céhmester uram! A végrendelet — Kapitány Károly uram mérges dohogása dacára — tovább folytatta a különös mondanivalókat: — Felettébb szivemen fekszik, hogy a nemesprichodovski Katinszki családnak velem együtt nyoma ne múljék a föld szinéről és ezen oknál fogva összes ingó és ingatlan vagyonomat azon bizonyára derék és arra érdemes férfiúra hagyományozom, aki hitelesen igazolja, hogy a már korábban említett gyöngéd kötelékek leszármazottja. De ezt már nem állhatta szó nélkül a csizmadiák becsületes lelkű céhmestere. Kirúgta maga alól a széket és haragvó oroszlán módjára bömbölte: — Hej, azt az árgyélusát annak a minden hájjal megkent’ minden jóságos erkölcstől elrugaszkodott vén gazembernek! Hol volt a lelke, hogy ilyen ördögi furfangot kitaláljon? Még hogy tulajdon szülejének fia álljon elő és holmi hitvány örökségért anyja szennyesét ország-világ szájára, napvilágra teregesse? Agyonütném tulajdon öklömmel az ilyen hitvány embert! V Eleinte tetszett a csizmadia mester kitörése mindenkinek. Zugtak-morogtak erősen, keményen csúnya szavakkal emlékeztek a boldogult Katinszki felől. Csak akkor csendesedtek el, mikor az öreg Papolczy táblabiró szólalt meg lassú folyású, dé mindig józan szavú beszédével: — Lassabban a testtel, emberek! Nincs itt szó senki anyjáról. Nem mai gyerek volt ám Katinszki, hanem nyolcvanhat éves1 mikor ezeket irta. Körülbelül hatvan esztendő zajlott le azóta, hogy azok a bizonyos gyöngéd kötelékek szövődtek. Talán nem is itt, hanem más városban. Akik akkor fiatal menyecskék, viruló fiatal lányok voltak, azoknak javarésze ma már nem is nagyanya, hanem fogatlan dédanya, ha ugyan egy is él közülük. Javarészük rég ott porhad a temetőben. Fejfájukat elrágta az idő . . . — Világos, mint a kétszerkettő. Dohogta az elemi iskolai igazgató. A bölcs táblabiró továbbfolytatta mondókáját: — Erkölcsösnek éppen nem mondható a végrendeletbe foglalt gondolat’ de a törvény előtt helytálló. Már én csak azt mondom, hogy nagy zsivány volt Katinszki egész életében, csúfot űzött a legszentebb dolgokból is, de saját fajtáját — úgy látszik — szerette, azért próbálgatja, hogy ilyen furcsa módon tartsa életben. Meg aztán . . . ,Összehúzta szemeit a vén táblabiró és halkabbra fogta hangját: — Egy millió forint nem bolondság ám! Nem terem az minden bokorban vagy szalmakazal háta mögött. Egy kis félrelépésért nagy ár az akárkinek is. Olcsóbban is vállalnák a történteket nagyon sokan. Jó lesz, ha előbb meggondoljuk a dolgot. Itt vagyok példának mindjárt én. Ha nemzetségem nem lenne szabolcsi, ahol ez a zsivány Katiszki sohase járt, nyomban utána szimatolnék, hogy lehet-e jussom erre a hagyatékra? Szétnézett a tömegben, kiválasztotta a leglármásabbat, megakadt a szeme a csizmadiák céhmesterén, ahhoz intézte szavait: — Hát kelmedre, Kapitány Károly uram, nem férne el az a rongyos milliócska? Még az unokái is prémes mentében járhatnának akkora vagyonból. Az érdemes csizmadia lesütötte szemeit és röstelkedve szipogta: — Ha jól meggondolom a dolgokat, öreg szüleim nagyanyám, dédanyám mind arra a környékre valók, ahol a néhai Katisztki pajzánkodott fiatal korában. Én már csak ember korából ismertem . . . De már erre felpattant nagy haragosan Szatmáry Lőrinc mester, a becsületes szíjgyártó céh feje és indulatosan kiáltotta: í ; 'I /,!*♦' *' — Borseprő! Kopott kefe háta! Annyit se a kend szavára, csizmadia! Már ezt is a csizmadiáknak akarja. A kend nagyanyja hajdúsági leány volt. Hol járt volna a főerdőmester arra, ahol nincsenek erdők? A telekkönyvezető sietett a csizmadia védelmére. Bizonyosan adósa volt. — Mit lefetyel a szíjgyártó? A szíjgyártó családja se különb! Azok Békésből kerültek ide. Ismertem a kend apját, hallja-e Lőrinc, még vándorló legény korából. Úgy ragadt itt, hogy nagyon megszerette a sikárlói borokat. Attól volt olyan veres az orra. De asszonyt Békésből hozott. Nincs kendnek,, szíjgyártó uram, semmi jussa a Katinszki vagyonhoz! A megbántott szíjgyártó még haragosabban vágta vissza: — Már ezt is maguknak akarják az urak! Azért, mert én csak holmi közönséges iparos vagyok, egyszerű iparos szülök gyermeke, nem kell engem lenézzenek a hivatalban ülő urak. Ha annyira éhesek az urak, ám csak verekedjenek maguk között azért a piszkos hagyatékért. Nagy ur volt a Katinszki! Gőgös, büszke ember. Szeretőt is bizonyára csak az urfajtából válogatott. Azoknál szűkön állt a pénz amugyis. Egy kis selyem rongyért, cifra ékszerért könnyebben adták oda a becsületüket. Sokat tudnék én felőle, ha éppen beszélni akarnék ... De ezt már nem hagyhatta szó nélkül a közjegyző. Rá vágott öklével az asztalra: — Csend legyen ott az alvégen! Nincs itt helye a nyelvelésnek. Akinek követelése van, vagy bármi igénye a hagyatékra, jelentse törvényes módon az irodámban. Addig pedig vége a mulatságnak. Elmehetnek! * ( Alkonyatos estére az egész városka tudta a boldogult Katinszki különös végrendeletének históriáját. Bánatos arcú, fogatlan ajkú, reszketeg járású öreg anyókák felé furcsa gyanakvással nézegettek kincsvágytól éhes szemek: — Ki tudja? Az ördög nem alszik! Hátha éppen nyanyó lett volna? Nagy keletje lett egyszerre azoknak, akik ötven-hatvan év előtt voltak viruló hajadonok, jóképű menyecskék. Szégyen ide, szégyen oda, nincs olyan folt, amit egy millió forint malaclopó köpenye be ne takarna. így indította el a históriát az átkozott Katinszki végrendelet. ; 11 Ifl A KÍSÉRTŐ hagyaték A hófehér hajú, reszkető kezű vén asszony könnyezve állott a városi rendőrség főkapitánya előtt és félénken siránkozó hangon könyörgött: — Áldja meg az Isten, tekintetes kapitány ur, vitessen engem a szegények házába. Hátralevő kis időmre hadd legyen nyugodalmam. , ■ ^ A kis város lágy szivéről hires főkapitánya, aki még a patakba haj igáit kis macskákat is partra húzta, ápolgatta (nem gondolván arra, hogy emiatt majd az egerek haragszanak reá, hiszen nem lehet még jót se tenni úgy, hogy valaki kárát ne lássa), szelíden békitgette a bánatos panaszost: — Várjunk még azzal a szegények házával, nénémaszszony. Kegyelmed nemde-nem Szakmáry Lőrinc szigyártó mester öreg napája? — Az lennék instállom, — törülgette szemeit keszkenője csücskével a könnyező vén asszony, — az volnék én a néhai uram után. Nemes Dombrády János volt az én uram, valamikor a szigyártó céh mestere, meg Lőrinckének nagyapja anyai ágról. Annak voltam én hites felesége, azután meg bánatos özvegye mind a mai napig, instállom. De ha már a jóságos Isten elvette az én derék uramat (legyen neki könnyű a föld és fényeskedjék neki az örök világosság), miért hagyott itt engem ilyen szomorú sorsra? Miért? Ezt mondja meg n^kem tekintetes kapitány ur. A főkapitány áhitatos arcot öltött és templomba illő jámborsággal felelte: — Azt csak a Mindenható bölcsesége tudja, hogy miért tart öreg asszonyokat a föld kerekségén! Ne kutatgassuk mi a teremtő útjait, hanem maradjunk inkább a magunk apró dolgai mellett. Hát voltaképen mi panasza van nénémasszonynak Lőrincke ellen? (Folytatjuk)
