Magyar Hirnök, 1967. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-29 / 26. szám
Thursday, June 29, 1967 MAGYAR HTRNÖR A biro, aki tiz nőt gazdaggá tett, majd feleségül vette őket Az alábbi különös történet színhelye Tunisia Tunis nevű fővárosa, a történet “hőse” pedig egy Habib Akhdari nevű, 46 esztendős, tunisi körzeti biró. A biró jelenleg már büntetését tölti: kollégái ugyanis tizenkét esztendei kényszermunkára Ítélték. A különös biró különös történetének lényege a következő: Habib Akhdari, bírói működése idején, elvált asszonyok, vagy özvegyek javára döntött, döntésével gazdaggá tette ezeket a nőket, azután pedig, részint a pénzükért, másrészt pedig azért, mert a biró nagy szoknyabolond, feleségül vette őket. A bírónak mindehhez csu pán tizenkét esztendőre volt szüksége és tizenkét év alatt összesen tizenkét nőt vett feleségül. Habib Akhdarit végülis, legutolsó, tizenkettedik felesége, “buktatta le”, ez az asszony ugyanis kiderítette, hogy férje szembeszállt a tunisiai törvénnyel. Tunisiában egy férfinek egyidőben “mindössze” négy felesége lehet, Habib Akhdarinak azonban ebben az esetben egy feleséggel több volt a kelleténél, pontosan öt. így indult meg ellene a vizsgálat, amelynek folyamán azután lelepleződött az élelmes biró és nőcsábász tizenkét esztendeig tartott, szélhámosságokkal alaposan teletűzdelt élete. íme, a különös biró különös- története, dióhéjban öszszefoglalva: Habib Akhadari első felesége, Kawsar Ahmad, 1949- ben, gyerekszülés következtében, meghalt. A gyerek halva született. Akhdari 1951-ben nősült másodszor, amikor körzeti ügyész volt Khadra városában. Ő maga 29 éves volt ekkor, második felesége, Balkis Shawki, pedig valamivel elmúlt negyven esztendős a házasságkötés idején. Balkis Shawki házassági bontóperi keresetet nyújtott be férje ellen. A nő rendkivül gazdag és rendkívül csinos volt. Habib Akhdari, körzeti ügyész, segítette az jék férjétől, azután pedig — feleségül vette. Habib azonban 1954-ben elvált Balikistól, mert az aszszony túlságosan vigyázott pénzére és nem volt hajlandó azt megosztani férjével. Habib Akhdari 1955-ben lett tunisi körzeti biró és ettől kezdve közvetlenül a birói emelvényről válogatta ki feleségeit. A biró harmadik felesége Samba Farig volt. Samba gyönyörű özvegyasszony volt és meghalt férje hagyatékának egyrészéért indított pert. Habib Akhdari az asszony javára döntött, majd azután, a hagyatéki pénzzel együtt, feleségül vette Sambat. A pénz azonban elfogyott 1957-ben és ekkor a biró elvált Sambatól, mivel pénz nélkül még a szépséget sem tudta sokáig elviselni. Habib Akhdari negyedik felesége Shanenda Tarabas lett. Shaneda rendkívül gazdag, azonban rendkívül csúnya volt. A bírónak azonban rend kívüli szüksége volt a pénzre és ezért szemet hunyt Shanenda külseje felett. A negyedik feleségről készült fényképek bizonyitják, hogy Habib Akhdarinak valóban mindkét szemét be kellett hunyia, amikor negyedik feleségére nézett. A bíró segítette elválni akkori férjétől a csúnya Shanendat és azután (mit meg nem tesz az ember a pénzért?) feleségül vette. Shanenda azonban szinte napról-napra csúnyább lett és rövidesen már az sem segített, ha férje behunyta a sze mét, amikor ránézett: a biró 1959-ben elvált Shanenda Tarabastól. Ugyanebben az esztendő ben, egy csinos özvegyaszszony jelentkezett a bíróságon és pert indított elhalt férje hagyatékáért. Habib megítélte a hagyatékot s a csinos és most már jómódú özvegyet, Haifa Dililit, feleségül vette. Haifa azonban 1961-ben, autószerencsétlenség következtében, szörnyethalt. A hatodik feleség Aisha Sobhani volt. Aisha volt az egyetlen, aki becsapta Habibot. Úgyszólván semmi pénze nem volt, a biró azonban ezt nem tudta. Alig néhány hónapig éltek együtt, Habib akkor elvált ettől a feleségétől. A hetedik feleség Somaii Madaini, egy jómódú üzletember özvegye volt. Habib Akhdari az örökösödési perben az asszony javára hozott Ítéletet, azután feleségül vette a jómódú özvegyet. Az asszonyok számában a nyolcadik Ikbal Salam volt, akit akkori férjétől Habib Akhdari elválasztott, jelentős tartásdijat ítélt meg számára, azután pedig feleségül vette. Egy évig éltek csak együtt, azután Habib elvált a nyolcadik asszonytól. A kilencedik feleség Aisha Hamadani, egy gazdag régiségkereskedő özvegye volt, akinek örökségi ügyét Habib kedvezően elintézte, majd feleségül vette a jómódú özvegyet Vannak elveszett amerikaiak, mondják éppen ott, ahol mindahányan vagyunk, számba vesznek bennünket — a Népszámlálási Hivatalban. Az 19-60. évi népszámlálás alkalmával, a hivatal becslése szerint, körülbelül öt millió amerikait valami okból, nem lehetett számlálni s a népszámlálás hivatalos összesítő adataiból hiányoznak. Jelenleg a Népszámlálási Hivatal 198 millióra becsüli az amerikaiak számát, de ha számbavesszük az utolsó népszámláláskor elveszett öt milliót, ezt a becslést fel kell emelni s meg leheht állapítani, hogy a lakosság száma már meghaladta a 200 milliót. Minthogy a nem-számláltak közül körülbelül két millió színes volt, ez a feltevés arra vezet, hogy Amerika lakosainak nem 12, hanem 13 százaléka néger, vagy más szines fajhoz tartozik. * * A közlekedési minisztérium hosszas titkolózás után most megnevezte a 18 kongresszusi képviselőt és szenátort, akik resztvettek a párizsi kiránduláson, a nagy repülő kiállításon. A kongresszusi tagok az Eastern Air Line jet repülőgépén utaztak, a viteldij odavissza 282 dollár volt, vagy inkább: semmi, mert az egyes kongresszusi bizottságok azt megtérítik és ráadásul még napi 50 dollár költőpénzt adnak a kirándulóknak. Végeredményben a kellemes párisi weekendezés egész költségét a jámbor adófizetők adóiból fedezik. * * * A farmerek jövedelme nyolc hónapon át egyre csökkent, májusban aztán kedvező fordulat állt be, 2 százalékos emelkedés. Főleg a sertés és a marha ára ment fel, jelenti a földművelésügyi minisztérium, és ez a háztartásoknak újabb drágulást harangoz be. A szenátus egyik albizottsága Amerika katonai felkészültségének vizsgálatával foglalkozik. Meghallgatja a hadvezetőség magas rangú tisztjeit. A kihallgatások többnyire zárt ajtók mögött folynak, mert sok szó esik ott katonai titkokról. A bizottság ülésein felvett jegyzőkönyveket azután a sajtó informálására kibocsátják. Néha ugyancsak sovány információ jön onnan. Itt egy kis példa: McDonald tengernagy: (törölve) , A tizedik feleség Kamla Haithami lett. Kamla elvált asszony volt, aki elvált férjét tartásdijért perelte. Habib kedvezően ítélkezett ügyében, majd őt is feleségül vette. Ez volt az egyetlen a feleségek között egyébként, akitől Haibnak gyermeke született, egy fiú, aki jelenleg, amikor ezeket a sorokat Írjuk, egy éves. A tizenegyedik feleség a tizenöt esztendős Jamila Zoltán volt. Jamila nagybátyját perelte elhalt szüleinek vagyonáért. Habib Akhdari segített Jamiliának a vagyon megszerzésében, azután feleségül vette a lányt és ő maga, személyesen vette kézbe a vagyon kezelését. Ezzel egyébként önmagában véve is bűncselekményt követett el a biró: Jamila ugyanis kiskorú volt, akinek nem lett volna szabad gyámja beleegyezése nélkül férjhez mennie. Az esküvő alkalmával a bíró azt állította 15 éves menyasszonyáról, hogy tizenhat esztendős. A tizenkettedik feleség, Jamila Hesham, lett azután Habib veszte. A 25 éves Jamila különös problémával került Habib Akhdari biró elé: Ja-Stennis szenátor, a bizottsága elnöke: Mi az? McDonald: (törölve). Törölte: a Pentagon. De nem radirgumival töröl a Pentagon, hanem igy: Amit jobb elhallgatni az amerikai és az orosz újságolvasók előtt, azt a katonai cenzor piros zászlójelekkel látja el. Ami a piros zárójelek közt van, azt a bizottság elnöke kivárja, mielőtt a jegyzőkönyvet a nyomdába küldik. így nem tudhatjuk, például, azt, hogy miből mi hiány van. McDonald tengernagy: “(törölve) hiány van.” Thurmond szenátor kérdést intéz Greene tábornokhoz, a Marine Corps parancsnokához; “Mi egyebet tenne ön még?” Greene tábornok: “Én szeretném, ha (törölve).” * * * Ismét “valami uj” a Legfelsőbb Biróság tájékáról. Az ősrégi angol mondás, hogy “az én házam az én váram”, csak Didergő tolvaj a jégyszekrényben MOSZKVA — A United Press International nevű amerikai hírügynökség közölte: A közelmúltban Ukránia egyik városában, Rovnoban, egy állami füszerkereskedés üzletvezetője, reggel belépett a hűtőkamrába és legnagyobb meglepetésére, egy alvó férfit talált odabenn. Kétségtelen, hogy a férfi az éjszaka folyamán behatolt, lopni akart, valamiképpen azonban elaludt a hűtőkamrában. Amikor az üzletvezető felébresztette, a tolvaj dideregve eszmélt fel, mindenesetre azonban, készségesen megadta magát. Amikor a rendőrök megérkeztek, engedelmesen nyújtotta csuklóját megbilineselésre és mielőtt elvezették, még mindig vacogó foggal, odaszólt az üzletvezetőnek: — Mindenesetre, rendkívül köszönöm, elvtárs, hogy felébresztett, hiszen megfagytam volna. Köszönöm szépen, ez igazi elvtársi segítség volt. PAKISTANI VILLANY DACCA, Kelet-Pakistan — Hivatalos jelentés közli: az elmúlt évben összesen 99,000 panasz érkezett a daccai városi hatóságokhoz, a villanyszolgáltatás ideiglenes megszűnése miatt. miila már két Ízben ment feleségül ugyanahhoz a férfihez, most ismét elvált volt, azonban harmadszor is feleségül akart ugyanahhoz a férfihez menni. Az izlám házassági törvényei szerint azonban, egy nő csak akkor mehet harmadszor is feleségül ugyanahhoz a férfihez, ha előzőleg egy másik férfi felesége volt és attól elvált. Habib vállalkozott arra. hogy formálisan, 24 órára feleségül veszi Jamila Heshamot. A házasságkötés megtörtént, utána azonban Habib, férji jogainál fogva, nászéjszakára kényszeritette az aszszonyt. A nászéjszaka után viszont kijelentette: olyan nagyszerű volt a dolog, hogy ő nem bolond elválni. Jamila ekkor megkérte bátyját, Káder Hesham, televíziós riportert, né: yen utána a biró ügyeinek. Csakhamar kiderült, hogy Habibnak abban a pillanatban nem négy, hanem öt felesége volt, ezt pedig a tunisiai törvények nem engedik. S igy kapott 12 évi kényszermunkát a csók és pénzkedvelő biró. egy törvényi kivételezést engedett meg: azt, hogy birói végzés alapján igenis hatósági személyek beléphetnek a házunkba, a várunkba. Most a főbiróság ezt a kivételt megtoldotta még eggyel: az egészségügyi, tűzbiztonsági, iparfelügyeleti szervek is csak akkor léphetnek be egy lakásba vagy üzembe, ha házkutatási végzéssel vannak felfegyverkezve. Ez azonban másfajta házkutatás, mint az, amelyet bűncselekmény gyanúja miatt rendel el a biróság. Ilyen házkutatási végzést ki lehet bocsátani anélkül, hogy bármilyen szabálysértés gyanúja forogna fenn. Például egy háznak vagy házak egy csoportjának megvizsgálására az egészségügyi hatóság házkutatási végzést bocsáthatnának ki egyszerűen utalva arra, hogy bizonyos idő elmúlt a legutolsó felülvizsgálás óta, vagy ha már kívülről is látni lehet, hogy egyes házak vagy házcsoportok bennlakásra alkalmatlan állapotban vannak. Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészt hivatal minder délelőtt 9—12 között nyitvs van. Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:3f órakor. LAPZÁRTA minden vasár nap van. Terjedelmesebb, bonyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik kéknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerüljeneá a lapba. Mrs. Osváth, la punk irodavezetője és képviselője személyesen, vagy te lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentései? felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvétü két kifejezőknek, hogy talefo náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett i asszonyt abban, hogy elvál-MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítványok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy választékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bármilyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT Izraeli katonák egy szovjet SA-2 földről levegőbe lőhető rakétát zsákmányoltak, melyet az egyiptomi csapatok állítottak fel a Sinai félszigeten. WASHINGTONI LEVÉL írja: SPECTATOR S OLDAL Tudja-e, hogy a WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET az amerikai magyarság legrégibb és legnagyobb testvéri biztositó intézménye .legújabban már olyan biztosítási kötvényeket is ad ki, amelyekben AZ EGÉSZ CSALÁD minden tagja biztosítva van. Egy havidij összegében az egész család biztositása fizetve van. UJ! - . UJ! - UJ! Legújabban bevezetett biztosítási kötvényeink között van a TAKARÉK-BIZTOSÍTÁS azok számára, akik öreg, nyugdijas éveik biztonságáról előre, idejében és kellően gondoskodni kivannak. Másutt nem kapható, csakis nálunk! OKVETLENÜL ÉRDEKLŐDJÖN MÉG MA HELYI KÉPVISELŐNKNÉL! New Brunswick, N.J.: Fekete A. és Pukás B. CH 9-7752 Perth Amboy, N.J.: Mrs. Ann Hrabar — VA 6-9190 Trenton, N.J.: Miss Margaret Kovach — OW 5-354Ö Bethlehem, Pa.: Dance Frank P. — UN 8-4102 Passzív N T • i-ino* vagy pedig közvetlenül a Központi Hivatalnál: vagy pedig közvetlenül a Központi Hivatalnál: WILLIAM PENN FRATERNAL ASSOCIATION 429 Forbes Avenue Pittsburgh, Pa. 15219 Húsz évvel fogunk fiatalodni még ennek a századnak vége előtt WASHINGTON. — A Sceince cimü folyóiratban Dr. Augustus B. Kinzel, a San Diego, Calif.-ban levő Salk Élettani Intézet elnöke, az “alkalmazott mérnöki tudomány” nagyhírű művelője, azt fejtegeti, hogy már 1980 táján az ember képes lesz szabályozni az öröklést befolyásoló tényezőket, képes lesz a természetes halál időpontját évekkel, két évtizeddel is kitolni, és képes lesz szupermaneket produkálni. Azokat a betegségeket, amelyeket a szervezet hibás funkciója okoz (rák, arthritis, érelmeszesedés, allergiák, stb.) lehetséges lesz legyőzni. A századvégi ember 66—75 éves korban olyan munkaképes lesz, mint ma 45—55 éves korban. És lehetséges lesz előre elhatározni, hogy szülők fiút vagy leányt akarnak-e. Az öregedést és halált okozó betegségeken igy úrrá lesz az ember és a halál leggyakoribb oka a baleset lesz. Ami a születendő gyermek .nemének szabad választását illeti, ez súlyos szociális problémákra vezethet. Egy uj házaspár először fiúgyermeket akar, aztán leányt, utána megint fiút. Ha a család igy megtervezhető lesz, kétszerannyi férfi lesz, mint nő. Mi lesz akkor? Hogyan oldjuk meg a férfifeleslegből adódó problémákat? Erre a kérdésre ma még nem tudunk felelni. VAKÁCIÓZZON A CATSKILL HEGYEKBEN! litíutyrtrí íijutH BIG INDIAN, NEW YORK (Rt. 28) A MAGYARSÁG NÉPSZERŰ TALÁLKOZÓ HELYE KELLEMES SZOBÁK USZODA MAGYAR KONYHA TENISZPÁLYA HÉTVÉGÉN MŰSOROS-ESTÉK CIGÁNYZENE { írjon a fenti címre, vagy telefonáljon: | 914—254-5250~~~| ; Magyaros vendégszeretettel várja vendégeit MRS. FENYVES HAJÓ, VAGY REPÜLŐJEGYEIT és azokhoz szükséges utazási okmányait, MAGYAR "IKKA" és CSEH "TEZUX" átutalásokat és MINDENFÉLE TŰZ, AUTÓ, stb. BIZTOSÍTÁSAIT LEGTANÁCSOSABB beszerezni a több mint hal évtizeden keresztül megbízhatónak bizonyult CSÍPŐ által 303 Maple Si., Perth Amboy. N.J.—201-VA G-3661 TRAVEL BUREAU Mielőtt világkörüli repülőutjára indul 30 éves gépén, a 30 éves Ann Pellegrini búcsúzik férjétől Detroitban.