Magyar Hirnök, 1967. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-18 / 20. szám
6. OLDAL VAGYAK HÍRNÖK Thursday. May 18, 1967 WASHINGTONI LEVÉL írja: SPECTATOR A Pentagonban röviden, velősen és keserűen mondják: Senkisem tudja megmondani, hogy az Észak-Vietnam elleni légi háború megéri-e az árat, amelyet azért fizetni kell. 1965. február, a légi támadások kezdete óta — a legújabb hivatalos összegezés szerint— 523 amerikai repülőgép pusztult el. Ezek átlagos ára két millió dollár, tehát a veszteség több mint egy billió dollár volt. A repülőgépek legtöbbjét orosz és kinai, uj újabb, tökéletes és tökéletesebb, halálos és halálosabb elhárító ágyuk lőtték le, csak 15 veszett el orosz MÍG repülőgépekkel folytatott légi csatákban. A gépveszteség csak egy része a nagy veszteségnek. A bombázó missziókat végző pilóták elvesztése még nagyobb kár, pilóta-hiány mutatkozik, és az ellenség civil lakosságát érő elkerülhetetlen veszteségek Amerika ellen hangolták a közvéleményt sok országban. És mindennél nagyobb baj a had vezetőség nézete szerint az, hogy a légitámadások nem vezettek a várt stratégiai előnyhöz — nem akadályozták meg az északvietnami katonai beözönlést a délvietnami harcok színhelyére. Más szóval: a légitámadások nem segítettek hozzá bennünket, hogy megnyerjük a háborút Dél- Vietnamban. A vezérkar a hiba okát abban látja, hogy nem bombáztuk a vezérkari listán feltüntetett katonai célpontok 10 százalékát,, éppen a legfontosabb célpontokat. Azt mindenki tudja, hogy ezeknek a 1 egf ontosa bb c él pont oknak, például Haiphong kikötőjének bombázása azért maradt el ezideig, mert orosz ellenakciótól — a háború “kiterjesztésétől” kell tartani. Egy világos pontot lehet találni a sötét képben: A légi támadások tempója idővel le fog lassulni azért, mert Észak- Vietnamban nem lesz elég célpont, amelyek elpusztításáért érdemes lenne amerikai repülőgépeket s repülők életét kockáztatni. * * * A képviselőház népszámlálási és statisztikai bizottságának elnöke, W. J. Green képviselő, törvényjavaslatot terjesztett elő, amely szerint ezentúl nem 10 évenként, hanem 5 évenként legyen népszámlálás. A rövidebb időszakok mellett szól elsősorban az, hogy számos népjóléti, közegészségügyi, gazdasági-fejlesztési és egyéb programot a kongresszus az utóbbi években törvénybe foglalt és ezeknek eredményességéről, hasznáról korábban kell tudnunk, mint tizévenként, ha a célokat el akarjuk érni, esetleges hibákat idejében kell felismerni. A korábbi évtizedekben a tizévenkénti népszámlálás még célszerű lehetett, de újabban nem tarthat lépést a gazdasági élet fejlődésével, a nép szaporodásával, az örökös vándorlással, mely az országban végbemegy. Az országos kormány, évi 50 billió dollárt költ hazai programokra, az állami és városi kormányzatok 75 billió adót szednek be, és — nincsen módúkban rövid időszakokon belül megállapitani, hogy jó és kellő eredményekre vezettek-e ezek a programok, jól vagy rosszul, költöttünk-e el billiókat. Ma, 1967-ben, már tudnunk kellene, például, azt, hogy az egészségvédelmi programok milyen mértékben valósultak meg és lettek a nép hasznára, de ezt csak az 1970. évi népszámlálás eredménye mutathatja meg. Addig azonban nagy változások lesznek a nemzet életében. California és Florida népessége egyharmaddal több lesz, mint ma. Az összlakosság száma 17 százalékkal nagyobb lesz, mint volt 1960-ban. És 1970-ben, túl későn fogunk rájönni arra, hogy egyes államok és kisebb közösségek túlsókat, mások tulkeveset kaptak. Az ötévenkénti népszámlálás ilyen igazságtalanságok kiküszöbölését elősegítené. ❖ :|: ❖ Pénzzavarban van a pénzügyminisztérium. Nem tudja, mit csináljon három millió dollár értékű ezüstdollárrosokkal. Az ezüstdollárosok verését már évekkel ezelőtt beszüntették, mert azokat a gyűjtők felvásárolták és a lakosság visszatartotta a forgalomból, otthon felhalmozta Mi történjék a kincstárban megmaradt három millió ezüstdollárral? Felmerült az eszme, hogy a szív- és rákalapok kapják és felárral eladhassák. De a pénzügyminisztérium ilyesmivel nem tud megbarátkozni, hivatalos feketepiactól idegenkedik. Lesz. ahogy lesz, mondják a kongresszus pénzügyi bizottságaiban . . . Döntés még nem történt. Szomjanhal János és sorstársai PÁRIS — Jean Meurdesoif francia állami tisztviselőnek gyakran meggyűlt a baja a tréfacsinálokkal. E bajok főforrása — a neve volt. A szerencsétlen tisztviselő vezetékneve ugyanis magyarra fordítva nem más, mint Szomjanhal János. S Monsieur Szomjanhal nem áll egyedül szerencsétlenségével. Hazájában se szeri, se száma az ilyen, tréfára ingerlő, nem egyszer meglehetősen pikáns, vagy éppenséggel a tiszteletet gyökerében aláásó vezetékneveknek. Monsieur Szomjanhal ezért elhatározta, hogy önvédelmi szervezetbe tömöríti a vezetéknevek áldozatait. Dehát miért nem szabadulnak meg e szerencsétlen nevek tulajdonosai kellemetlen vezetéknevüktől? Nos, a dolog nem olyan egyszerű — ezért is volt szükség Monsieur Szomjanhal szervezőképességére. A francia belügyminisztérium rendelkezései alapján ugyanis rengeteg bürokratikus akadály tornyosul a névváltoztatás útjába. Valóságos beadványhegy, aktaharc, tucatnyi elvesztegetett munkaóra, s nem utolsósorban tekintélyes pénzösszeg kell ahhoz, hogy valaki megszabaduljon kellemetlen vezetéknevétől. Ez a magyarázata annak, hogy például az az ember, akit szerencsétlen sorsa a Lenyirtülepü Péter név viselésére kényszerít, inkább életfogytiglan tűri a számlájára elsütött rossz vicceket, mintsem koldusbotra jusson. S most Szomjanhal János ur elnöklete alatt megalakult a “Vezetéknevek Áldozatainak Szervezete”, amelynek első célja: rábírni a francia belügyminisztériumot, hogy az eddiginél kevesebb bühokratikus bonyodalommal, s nem utolsósorban olcsóbban szabadítsa meg az embereket bajt okozó vezetéknevüktől. Másik célja, hogy harcra buzdítsa azokat, akik a nevük körüli csatározásban már-már befelásultak. Hogy milyen óriási lehetőségek állnak a szervezet előtt, azt bizonyítja az a tanulmány is, melyet egy Jóróme nevű levéltáros állított össze a Franciaországban fellelhető furcsa vezetéknevekről. A francia férfiak például leküzdhetetlen ellenszenvet éreznek a cocu (felszarvazott) szóval szemben. Most képzeljük el milyen érzést kelt e szónak vezetéknévként történő kényszerű viselése azokban a becsületben megőszült családapákban, akiknek egy része talán nem is szolgált rá nevére. És ki tudja, hány lánynak kell elpirulnia bemutatkozásakor, mivel a sors — vagy egy ősük — szeszélye folytán vezetéknevük, Catin, szajhát jelent. Nem is beszélve azokról, akiknek vezetékneve bizonyos testrészek anatómiai elnevezésével azonos. Akad közöttük Grossetéte (Nagyfejül, Longeugucue (Hosszufarok), Taillefesse (Ülepvágás), de vannak még ennél cifrább nevek is. A levéltári dokumentumokban sok Pucelle (Szűz) nevű hölgy is szerepel, akik megváltoztatták vezetéknevüket — bizonyára nyomós ok miatt. Monsieur Szomjanhal — szervezete megalakítása óta — rengeteg levelet kap, amelyekben a vezetéknevek áldozatai hálájukról és támogatásukról biztosítják. Hogy milyen tragédiák forrása lehet egy-egy szerencsétlen vezetéknév, hadd álljon itt elrettentő példaként annak a vénlánynak az esete, aki —* mint Meurde-soif úrhoz címzett levelében megírta: azért maradt pártában, mert élete nagy szerelmét Cochon-nak (Disznó) hívták. Barátnői már az eljegyzéskor azzal boszszantották, hogyha feleségül megy szerelméhez, bizonyára sok kis malacuk lesz. A gúnyolódások hatására felbontotta eljegyzését, de szerencsétlen sorsát azóta is vigasztalhatatlanul siratja . . . Mit éi a dollár, amerre a turista jár? NEW YORK. — A világ minden részébe ellátogató amerikaiaknak nem kis gondot okoz az a kérdés, hogy mennyit ér egy dollár ott, amerre jár — Nyugat-Európában, vagy a vasfüggöny mögötti országokban, a Karibi-szigeteken, vagy akár a Távol-Keleten és a közeli Mexikóban, ha éppen ott töltjük a vakáció heteit. Az átszámítást most nagyban megkönnyítik a zsebben elférő kis tabellák, amelyekről szempillantás alatt leolvashatja a turista, hogy 10 vagy 100 dollárja az ottani valutára átszámítva mennyit ér. Foreign money calculator az ilyen átszámitónak a neve. Egy-egy területre vonatkozó példánya 50 centért kapható ezen a címen: Harold Reuter and Co., Pan American Building, 200 Park Avenue, New York, N. Y. 10017. Az első fiú trónörökös 1851 óta a holland királyi házban, atyjával, Claus herceggel. MIÉRT A SOK UJSÁGHALÁL ? NEW YORK. — Max Lerner professzor, a New York Post napilap dkkirója, “halotti beszédet” irt a newyorki ujsághalálokrcl. Emlékeztet arra, hogy New York újsághalálozási statisztikája feketébb, mint más amerikai nagyvárosoké. Az utolsó 50 év alatt 13 newyorki lap közül 10 megszűnt, az utolsó másfél évtized alatt 10 lap közül 7 kimerült és meghalt. Ennek a nyugtalanító, félelmes enyészetnek fő okául most, a Word Journal Tribune elmúlta alkalmából, az uniók túlzott bérköveteléseit emlegetik. Kétségtelen, hogy a 21 százalékos fizetésemelés, amelyet az unió követelt, a kegyelemdöfés volt, de a newyorki sajtó bajainak és nehézségeinek más okai is vannak és figyelmet érdemelnék: A lapok, mint minden újságolvasó és ujság-nem-olvasó tudja, nem tarthatók fenn egyedül az olvasók és előfizetők 10 centjeiből, hanem szükségük van bőséges és kiadós hirdetésekre is. És az utóbbi évtizedekben, méginkább az utóbbi években, a lapok hirdetési bevételei megcsappantak, mert a város lakosságának éppen abból a rétegéből, amelyhez a hirdetések szólnak, a családok tömegesen elvándorolnak a külvárosokba s nyomukban a hirdetések és a lapok hirdetési bevételéi is elvándorolnak. Az újság előállításának költségei egyre emelkednek. A TV 'sok családnál pótolja az újságot, mint hírközlőt ás szórakoztatót. Súlyos — és az utóbbi évek tapasztalatai szerint elviselhetetlen — teher az évről évre nagyobb személyzeti költség. Immár szabály lett, hogy a 10 unió minden évben több fizetést, munkabért és egyéb kedvezményeket követel; az uniók vetélkednek, egyik többet követel, mint a másik. így aztán megesik, mint most a WJT esetében megtörtént, hogy tiz szék közt a süllyesztőbe zuhan 2600 férfi és nő, köztük sok családfenntartó. A haláloknak ez a felsorolása első tekintetre mindenkit meggyőzhet arról, hogy a legújabb beteg különféle nyavalyákban szenvedett, mignem kiszenvedett. A halált okozó betegségek közül a boncoló szakértő kiemel kettőt : az uniók követelték 500 munkaerő megtartását, akikre a három lap egyesítése után nem volt szükség, azok számára pedig, akik elbocsáthatók lettek volna, tulnagy felmondási fizetést követelnek. A fő unió vezére mossa a kezét, nem-bünösnek vallja magát, azt állítja, hogy a nagyvárosi sajtó helyzete gazdaságilag tarthatatlan, és emlékeztet arra, hogy ő már az öt év előtti hosszú sztrájk idején megjósolta, hogy emiatt —da mindenféle gazdasági okok miatt — New Yorknak végül csak három napilapja lesz. Ez a jóslata bevált és ezért a jóslatáért nem jár neki dicséret, mert más egy katasztrófa megjóslása és más annak akár csak részbeni okozása. Ma New Yorknak, a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb városának, két reggeli és egy esti lapja van. Ez egészségtelen állapot, mert nélkülözi a verseny fontos tényezőjét. Az amerikai életnek egyetlen területén sem nélkülözhető a verseny. Monlee Atkins, a Lincoln Park állatkcrt alkalmazottja Chicagóban, egy 5 hetes oroszlán kölyköt tart a kezében. Jó reggelit kell adni a férjnek 1 máskülönben csődöt mond a házasság SAN EEtRlNiARDINO, Calif. — A Loma Linda egyetem életvegytani intézetének vezetője, Dr. U. D. Register, érdekes előadást tartott a Kísérleti Élettani Intézetek Országos ■Szövetsége évi gyűlésen a diéta és a házasság összefüggéseiről. Azt fejtegette tudós hallgatóság előtt, hogy a jóízű, kiadós reggelinek fontos szerepe van a házaséletben, A ’eggeli, amely kielégítetlenül hagyja a férjet, ingerlékenységre hajlamosítja és idővel az alkohol rabjává teheti a férjet s a házasság hajótörést szenvedhet. Jó reggelivel el lehet hárítani a válás veszélyét. Urak és hölgyek, férjeik és feleségek nem fogadhatják 'örömmel, vagy élvezettel, Dr. Register további fejtegetéseit, ímelyek sósán állatkísérleteiről számolt be. íme: Patkányokkal folytatott kísérletek arra a felismerésre vezettek, hogy amely patkány sovány kosztüt kapott, az fokozatosan és végül fenomálissn alkoholista lett. A fenomális ittasság és az ezzel járó ingerlékenység akkor állt be, amikor az alkoholra ráadásul a patkányoknak kávét és fűszereket adtak. Talán érdekli az olvasót, hogy milyen koszt volt ez a sovány koszt. Ilyen volt: Breakfast, kávé. Lunch, virsli. Dinner, meatballs with spaghetti és francia fehérkenyér. És közbe-közbe kaptak a patkányok candyt, kukit és TV-harapnivalókat. Ami pedig a patkányok italozását illeti, választhattuk viz és alkohol-oldat közt. Az alkoholos vizet előnyben részesítették a tiszta vízzel szemben. Amikor aztán az alkoholba koffeint (kávé-mérget) és fűszereket vegyítettek, az alkoholfogyasztás négyszeresére ugrott fel és annyit tett ki, mintha egy ember naponta egy kvart 100 proof whiskyt inna. A jó koszton tartott patkányok buxapelyhet, tejet, zöldséget, gyümölcsöt és húst kaptak. Azonkívül kaptak könnyű alkohol-oldatot is, de az nem részegítette le őket még akikor sem, ha belekevertek koffeint és fűszereket. Persze a patkány más, mint az ember s ezek a patkánykísérletek nem vonatkoztathatók véglegesen az emberre. De kiindulópontul szolgálhatnak és ezért Dr. Register és munkatársai hasonló diéta-alkohol kísérleteket kezdenek emberekkel is. Mindenesetre már most megállapítható, mondta Dr. Register, hogy az ingerlékenység, amelyet a sovány koszton tartott patkányok az alkohol hatása alatt mutattak, előfordul embereknél is. Dr. James Orten, a detroiti Wayne egyetem tanára, hangsúlyozta, hogy az alkoihol-okozta ingerlékenységet nem szabad összetéveszteni a hétfői “hangover’-hangulattal• ezt főleg az italok tisztátlansága okozza, például sok cukorral vegyítés. Továbbá rámutatott Orten professzor arra, hogy helyes diéta szerint táplálkozó emberek megihatnak, akár . rgy pint whiskyt vagy egy üveg bort naponta, mégsem kell ísirlerakódástól félni a máj körül, amely zsírlerakódás az alkoholizmus veszedelme. J. J. Barboriak, a Marquette egyetem tanára, úgy vélekedett, hogy ha az ember étkezés előtt négy uncia vagy több alkoholt isz k, a mozgósítja a vér zsírtartalmát és a vérerek megbetegedéséhez vezethet. A SZÁZ ÉVES ÍRÓGÉP t Lillian Sholes kézzel-lábbal operJ apja irómasináján. MILWAUKEE, Wis. — Az írógép, ahogy ma 1 mérjük, 100 évvel ezelőtt született meg Milwaukee városában; A gép segítségével való Írás álma megelőzte a gépek korszakát. Már jóval az angliai Ipari Forradalom előtt, 1714-ben, Anna angol királynő patentét adott egy tákolmányra, amellyel írni lehet: egy “mesterséges gépre”. Amerikában először Jackson elnök adott szabadalmat egy írógéptalálmányra, 1829-ben. De ezek primitiv, gyakorlatilag hasz- • nálbatatlan modelek voltak. A mai típust megközelitő írógépet Christopher Sholes milwakueei nyomdász, szerkesztő, feltaláló, tudós, politikus teremtette meg, két barátjával hét éven át. folytatott kísérletezés után, 1867-bes. Ezt az Írógépet lábbal kellett hajtani, a, varrógépek mintájára. Sholes leánya Lillian volt az első, aki ezen a gépen sebesen tudott írni. Joggal nevezhetjük tehát Lillian Sholes kisasszonyt az első gépirónőnek. Találmányát Sholes 1873-ban eladta az E. Remington and Sons cégnek, varrógép- és mezőgazdasági gép gyártónak. Remington mindjárt elkezdte az irómasina sorozatos gyártását és forgalomba hozását. Mark Twain, a kor nagy humorista írója vásárolt egyet ebből az irómasinából 125 dollárért. Azt irta róla a fivérének: “Azt hiszem, ezzel a masinával gyorsabban tudok írni, mint kézzel. És az az előnye is van, hogy nem hagy tintafoltokat a papíron.” Mark Twain “Life of the Mississippi” cimü könyve voltaz első Írógéppel irt könyv.
