Magyar Hirnök, 1966. július-december (57. évfolyam, 27-50. szám)

1966-07-07 / 27. szám

Thursday, July 7, 1968 MAGYAR HÍRNÖK 3-IK OLDAL Adatok egy olyan zsidó-keresztény szektáról, amely Jézus idejében alakult A tel avivi (Izrael Övezet) Héber Egyetem egyik pro­fesszora, Dr. Shlomo Pines, nemrégiben rendkívül érde­kes kutatási eredményekről számolt be a sajtó képviselői­nek. A professzor, aki egyébként főképpen az Izlámra vonatko­zó kutatásokkal foglalkozik, nemrégiben talált egy istan­­buli (Törökország) könyvtár­ban egy 600 oldalas eredeti kéziratot. A kézirat körülbelül ezer essztendős és a kereszténység közvetlen keletkezésével és legelső időszakával foglalko­zik. A kéziratból kiderül, hogy már Jézus életének utolsó hó­napjaiban megalakult Jeru­zsálemben egy zsidó-keresz­tény szekta, amely közvetle­nül Jézus halála után is mű­ködött. A kézirat pontosan jelzi az első keresztényeik éles vitáit egymás között és rámutat azokra az ellentéteikre, ame­lyek ebben az időben mutat koztak Jézus tanításának ér­telmezése körül. A kézirat tanúsága szerint például, ennek a zsidó-ke­resztény szektának a tagjai élesen birálták Pál apostolt. Kifogásuk az volt, hogy Pál Jézust Messiásnak nevezte beszédei alkalmával és a krisztusi tanításokat nemcsak a zsidók számára hirdette. Ennek az első zsidó-keresz tény szektának a véleménye az volt, hogy Jézus Isten ki­váló szolgája volt, azonban nem volt Isten Fia, valamint evangelizáló munkája kizáró­lagosan a zsidóik számára ér­vényes. Ez az Istanbulban talált eredeti kézirat több olyan AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerülete: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Boád FRANKLIN PARK. N. X Tel.: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK, N. X Tel.: 846-4242-------o------­NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-in. Csütörtökön 9-től 5-ig Pénteken 9-tól 5-ig, MRS. ÍDAÍANKO, Secretary Rev. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, címe, teleíonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmort, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield, N. J. GR 1-4083 20—Imre Bogár 225 Howell St„ Trenton, N. J. 393-5250 25—Joseph S. Tóth 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset Sr. 308—New Brunswick. N. J. 367—Tel: 846-4242 33—Andrew Pobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—-Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 92— Mrs. P. Tóth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 93— Mrs. M. Corigliano Boonton, N. J. DE 4-6105 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Geza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N. J. KI 1-7640 209—J. Horvath RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J. RA 2-1962 228—Charles Toth 27 Joline Ave., Tottenville, S. I, N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266— S. Varga 266 6th Ave., Roebling, N. J. 499-0275 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. VVH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. FU 1-6413 327—George Siniea 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176' 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CÁ 2-7919 388—Rev. L. Novak P. O. Box 16. Eagle Lake, Fla. CY 3-7788 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT a mi élei-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, iskoláztatást, ott­hont, családot és jövedelmet védő biztositási módozatainkkal, melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! 70 évi szolgálat — $15-millió vagyon — $45-millió biztosítás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 evangéliumot is közöl, ame­lyek eddig ismeretlenek vol­taik, ezenkívül azonban, több részletet közöl az általánosan elfogadott négy evangélium­ból is. A kézirat ezenkívül, két kü­lönböző változatát közli Jé­zus halála körülményeinek. Az egyik változat szerint nem bizonyos, hogy Jézust kereszt­re feszítették a rómaiak. Ezenkívül, a kézirat néhány részletet kő: jól Jézus gyer­mekkoráról. Ezek a részletek bizonyos mértékben külön­böznek az eddig elfogadott történetektől. Pines professzor azonban nem közölte a sajtó képvise­lőivel az eltérést, A kézirat tanúsága szerint ez az első, zsidó-keresztény szekta, a körülmények kény­szerítő hatása miatt, Krisztus halála után, körülbelül 62 év­vel, elmenekült Jezruzsálem­­ből. A szekta tagjai ekkor a ma Szíriának és Iraknak is­mert területen vándoroltak keresztül, az eredeti kéziatot azonban magukkal vitték. A kézirat eredeti nyelve a sziriai nyelv volt és csak a Krisztus utáni ötödik, vagy hatodik században fordították le arabra. A tizedik század vé­gén egy Abd al-Jaibbar nevű, mohamedán teológus fordítot­ta le újra a kéziratot és ez az a változat, amelyet Pines pro­fesszor Istanbulban tanulmá­nyozott. Annak (ellenére, hogy az első keresztény egyházatyák tudtak annnak a zsidó-keresz­tény szektának a létezéséről, ez az első eset, hogy a szektá­ra vonatkozóan Írásbeli doku­mentumot találtak. Pines professzor szerint, a kézirat jelentős forrás lehet azokra az első keresztényekre vonatkozóan, akik nem fogad­ták el Krisztus Isten-voltát. Az eredeti szerzők kétség­telenül ehhez a korai zsidó­­keresztény szektához tartoz­tak. Az eredeti szerzők meg­tartották a zsidóság vallási hagyományait és ragaszkod­tak ahhoz, hogy Jézus tanítá­sai csupán a zsidóságra vo­natkoztak. Ennek a korai zsidó-keresz­tény szektának a tagjai nem Isten Fiának, hanem prófétá­nak tekintették Jézust és Pál apostolt a kereszténység áru­lójának tartották, mert — szerintük — nem Jézus nyom­dokain haladt, hanem a ke­reszténységet összevegyitette a római szokásokkal. A kézirat egyik része még ennél is tovább megy bírála­tában és kijelenti: Pál apos­tol egyszerűen “eladta” a ke­reszténységet a rómaiaknak és formálisan elárulta Jézust. Ez a szekta úgy tartotta, hogy Jézus mindenfajta tisz­teletet megérdemel, minit Is­ten különös kegyben tartott és kiválasztott prófétája, Jé­zus isteni származását azon­ban a szekta tagjai mindvé­gig tagadták. A kéziratból kiderül, hogy Jézus halála után két, egy­mással élesen szembenálló szekta fejlődött ki Jeruzsá­lem. Az egyik szekta meg­ígérte a pogányáknak, hogy a krisztusi evangéliumokat hozzájuk juttatja, a másik szekta azonban, amely ezt el­lenezte, ekkor — a szent ira­tokkal együtt — elmenekült Jeruzsálem városából. A menekülés oka — állító­lag — mindenekelőtt, az volt, hogy a szent iratok ne kerül­hessenek a pogányök birtoká­ba. Pines professzor, aki Fran­ciaországiban született és 1940- ben vándorolt ki Palesztiná­ba, elmondotta az újságírók­nak: a résziieteskutatásairól írott könyv először franciául jelenik majd meg Párisban, körülbelül két hónap múlva. Ezt követő egy éven belül a könyv — a professzor állí­tása szerint — mejelenik an­golul, héberül és arabul is. Pines professzor a tel avivi egyetemen héber és általános filozófia történetet ad elő. Az uj adatok kétségtelenül világosságot vetnek majd ar­ra az ellentétre, amelynek je­lei megmutatkoznak az Uj Szövetségiben is. Ez az el­lentét Pál apostol hi vei és el­lenfelei között tört ki. Pál apostol véleménye az volt, hogy a Megváltó egyál­talában nem korlátozta taní­tásait a zsidók számára és evangelizáló tevékenysége ál­talános és egyetemes jellegű volt. Ez a vita egyébként évszá­zadok óta folyik a katolikus egyházban és a protesitáns egyházakban egyaránt. Kétségtelen, hogy maga a kézirat nem pontosan Krisz­tus életlében íródott, azok, akik Írták, azonban még na­gyobbrészt személyesen em­lékeztek Jézusra, legnagyobb részük személyesen ismerte őt. Érdekes lesz tehát megis­merni Pines professzor majd kiadásra kerülő könyvéből, hogy miképpen vélekedtek a közvetlen kortársak Jézus Krisztusról és arról az erköl­csi és világnézeti forradalom­ról, amely az egész akkori vi lág képét megváltoztatta és voltaképpen teljessé tette a rabszolga társadalmi rend­szer bukását és megnyitotta az útját az uj, fejlettebb tár­sadalmi rendszernek, a feuda­lizmusnak. Pisinek kutyabaja sem lesz MIAMI, Fia. — Pisinek, a kubai kutyának, biztosain jó dolga lesz Amerikában, ahová Castro paradicsomából azért menekült, miért hallotta, hogy itt kiannázott Ikutyape­­csenyót hirdetnek az újságok­ban és a televízión. Carmelo Boas Bofil társaságában jött Pisi. Carmel és még 12 kubai agy 60 láb hosszú, illetőleg rö­vid csónakon menekültek Mi­ami irányában, Castro milíciá­ja követte őket és lövöldözött A magyarok szeretik a jó életet. És a kellemes társaság élvezetét, meg az ünnepi alkalmak hangulatát nagyban emeli kedvenc sörük a — Rheingöld. Miért szeretik? Nem tudjuk. De nekünk valami tökéleteset kell csinálnunk. Kheiitgofö — a tökéletes sör Legyen biztos benne, hogy Rheingoldot kap kedvenc italüzletében, vagy vendéglőjében. HHEIfiGÓLC BREWEÍfES, INC-, NEW YORK, N.Y.-ORANGE, Rfc ájuik, amíg segítségükre jött egy venezuelai teherhajó és fedélzetére vette a 13 kubait és a vezérnek, Carmelonak Pisijét. Miért hozta magával négylábú barátját? “Azért — mondta Carmelo —, mert ku­tyának se való az élet Kubá­ban.” EGY TUDÓS SZERINT A NŐK - AZ ERŐSEBB NEM JOHANNESBURG, South Africa — Az Associated Press nevű amerikai hírügynökség itteni munkatársa jelentette: A “National Council of Women” nagy-gyűlést rende­zett és annak meghívott fő­­szónoka egy 76 esztendős anthropológus, Dr. Marvyn Jeffreys’ volt. Dr. Jeffreys — többek kö­zött — kijelentette előadásá­ban: — Egy férfi esetleg leterit egy tehenet, egyetlen ököl­­csapással, egy nő erre nem képes. Ez azonban körülbelül a határa a férfiak felsőbbren­dűségének a nőkkel szemben. — Statisztikai adatok bi­zonyítják, hogy a női autóve­zetők tizenháromszor olyan biztonságosan vezetnek, mint a férfiak. Az emberi történe­lem folyamán számos alka­lommal kiderült, hogy egy­­egy kedvezőtlen környezet­ben, a nők élve maradtak, míg a férfiak elpusztultak.-— A történelem mindegyik korszakában a nőik átlagos életkora felülmúlta a férfiak átlagos életkorát. — Átlagosan, testük sulyá-DIAL AGENCY Real Estate & Insurance 466 New Brunswick Ave. FORDS, N. J. Tel. HI 2-7890 Házak, telkek vétele és el­adása. Általános biztosítás a mi specialitásunk SZILLER KÁROLY a cég magyar embere készség­gel áll az önök szolgálatára. hoz viszonyítva, a nők agy­veleje nehezebb, mint a fér­fiaké. A nők szervezete in­kább képes a súlyos beteg­ség elviselésére, mint a fér­fiaké. — A nők — testalkatuknál fogva — képeseik arra, hogy nagyobb súlyokat emeljenek és nehéz fizikai munkát vé­gezzenek. A férfiak testalkata erre nincs berendezve — ne­hezebb munka végzése esetén a férfiak sérvet kapnak. — A férfiak nagyobb szá­zaléka hajlamos az elmebajra, mint a nőké és az elme és ideggyógyintézeteikben több férfi van, mint nő, ezenkívül pedig, a férfiak fiatalabb ko­rúikban kerülnek oda. — A férfiak nagyobb száza­léka hajlamos az öngyilkos­ságra, mint a nőké. A férfiak nem egyebeik, mint — nyomo­rék nők. Dr. Jeffreys fejtegetéseit a megjelentek — kizárólagosan nőik — óriási kpikjesedtj ;sel és tets z é s n y ilváni tá ss al fo­gadták. MUNKA VAGY SZÓRAKOZÁS BUFFALO, N. Y. — Az ál­lami munkaközvetítő hivatal figyelmezteti a munkanélkü­lieket, akik fürdőruhában jönnek a hivatalba: “Mi nem irigyeljük senkitől a frissítő fürdést ezekben a meleg na­pokban, de kételkedünk an­nak a munkakedvábein, aki fürdőruhában jelentkezik munkára.” PLASZTIK ŐSEMBEREK ZÁGRÁB. — Jugoszláv ré­gészek összefogásának ered­ményeként a krapiniai barlang és környéke hamarosan olyan arculatot ölt, mint százezer évvel ezelőtt, amikor a bar­langot és környékét még a “homo crapiniensis” népesí­tette be. A barlang látogatói egy egész ősembercsaládot csodálhatnak meg. A barlan­gi tűz körül néhány hónap múlva láthatók lesznek a férj és feleség és gyermekei meg­szólalásiig hű műanyag szobor­másai. A szobrokat Sztanko Tucakovies zágrábi művész készíti. A rekonstrukciós munkálatokat a barlang ta­lált és a zágrábi múzeumban őrzött gazdag tudományos le­letek alapján végzik. A bar­lang környékét a százezer év­vel ezelőtti növényvilággal né­pesítik be. BÜNHULLÁM NEW ROADS, La. — Egy éjszáka két itteni üzletben j ártak betörők és összes zsák­mányuk 30 cent volt. Magyaros vendégszeretettel várja régi és uj vendégeit a CASIMIR’S LODGE BIG INDIAN. N. Y.-ban A Catskill hegyek egyik leggyönyörűbb völgyében levő HIRES MAGYAR NYARALÓHELY Töltse nálunk weekendjét és vakációját! Jöjjön hozzánk e földi paradicsomba, élvezze a természet szépségét, vakációja örömeit, csörgedező hegyipatak mentén levő üdülőhelyünk csodás nyu­galmán — Minél előbb Írjon, vagy telefonáljon nekünk: Teleíonszámunk: (914) 254-5609 Posta címünk: CASMIR'S LODGE, BIG INDIAN, N. Y. SPECIÁLIS HÉTVÉGI. VAGY EGÉSZ HETI ÁRAK! Ne szenvedjen a melegtől, vagy szalmaláztól! Jöjjön fel hozzánk egy kis pihenőre! FINOM MAGYAR KONYHA! MAGYAROS VENDÉGLÁTÁSI MAGYAR-ANGOL. VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyitvá nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. 3. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. X ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N- X MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT

Next

/
Thumbnails
Contents