Magyar Hirnök, 1965. július-december (56. évfolyam, 27-51. szám)

1965-11-04 / 44. szám

t-TK OLDAL MAGYAR HTRNfiTT Thursday, November 4, 1965 NEW BRUNSWICK N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG BRUNS WICKON? A BUDAPESTI Gyermek­­kórur, nagysikerű amerikai körútja során november 23- án, kedden New Brunswickra is ellátogat s itt a Rutgers Egyetem hatalmas tornacsar­nokában fog hangversenyez­ni. Külön cikkben foglalko­zunk ezzel, de e helyen is fel­hívjuk a figyelmet a nagyion­­tosságu eseményre, amely iránt máris óriási az érdeklő­dés. (Olvassa el a külön hir­detésben megadott informá­ciókat a jegyelővételre vonat­kozólag.) NEW BRUNSWICKI irodavezetőnk Osváth Lászlóné (Mrs. Anna Osvalh) 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 NEW BRUNSWICK és kör­nyéke magyarsága ezidén is megrendezte az 1958 évi ma­gyar szabadságharf emlékün­nepélyét, október 24-én, va­sárnap este, az Atléta Klub disztermében. Szépszámú kö­zönség részvételével folyt le a sikerült ünnepély, amelyen az egyesitett vegyeskar, Nt. Bertalan Imre ref, lelkész hozzáértő vezényletével reme­kül mutatkozott be. Lapunk szerkesztője, Diénes László, megnyitó szavaiból érdemes mindössze két mondatot idéz­ni: “A világon legárvább, a kommunista rabságban szen­vedő legszerencsétlenebb ma­gyar népünknek nincs más szószólója, fájdalmának nincs más hangadója, csak mi, sza­bad földön élő magyarok!” “Ma, amikor szerte Ameriká­ban úgynevezett béketünteté­sek, az egyetemeken esti “seat-in” viták folynak, s ezek mögött mindenütt ott lappangónak a kommunista agitátorok;, nekünk, magya­roknak igenis ilyen a ma esti­hez hasonló ellentüntetése­ken és ünnepélyeken van a helyünk, hogy ezzel is mint-KÖLTÖZTETÉST helyben és Amerika bármely részében szakértelemmel végez GALLEN ISTVÁN Bútorát 100%-os garanciával szállítjuk! WAREHOUSE Telefon: 846-3695 New Brunswick, N. J. egy odakiáltsuk Amerikának és az egész világnak, hogy a kommunizmus ellen bárhol a világon ha harc folyik, az a mi harcunk!” Főt. Végváry Vazul ferences atya volt az est főszónoka, aki 1956-ban maga is szabadságharcos volt Budapest utcáin és aki most, 9 év után oly megható, oly gyönyörüszép, költői érzéssel átszőtt beszédben emlékezett az akkori nagy eseményekre és a nagy napok hőseire . . . Mély gondolatokat felszínre hozó magasröptű beszédét a hallgatóság mindvégig csend­ben és elmélyedve hallgatta s a végén óriási tapssal jutal­mazta. Lothringer József sza­­badságosharcos szép szavala­ta, Peleskey Erzsika művészi zongorajátéka, a Szent József görög katolikus egyházi ifjú­sági tánccsoportjának szép magyar táncai, Zilahy Sán­dor betanításában és vezény­letével, egészítették ki a szép műsort. Dr. Doszpoly Dezső ismertette magyarul azt a Ha­tározati Javaslatot, amelyet angol eredetiben megküldött New Brunswick magyarságé az amerikai kormány főembe reinek és az Egyesült Nemze tek jelentős személyiségei hez. Somody Pál szinmüvés: volt a műsorközlő. Az ünne pélyt az amerikai himnusszá nyitották meg, melyet Findre Dorothy énekelt el gyönyörű hangján, , Végezetül pedig i közönség elénekelte a magyai himnuszt. A táncokhoz a zon gorakiséretet Dr. Medriczkj Andor nyújtotta. UTAZÁSI ÜGYEKET. PÉNZKÜLDÉST, IKKA CSOMAG és orvosság küldést, bevándorlási ügyeket Ingailan adás-vételt Mindenfajta bizlositásl Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismretesen intés BÍRÓ PÉTER és FIAI irodája 98 French Street, New Brunswick, N. J. Tei.: VI 6-1000 OLCHVARY SANDORNE 947 Herman Avenue, Nortl Brunswick-i lakos 712 éves ko rában, október 27-én meghalt Gyászolja leánya, férjezet Mrs. Marion Koch (akinél la kott) úgyszintén három fia Elemér, Richard és Jenő, ' unokája, 3 dédunokája és más rokonsága. Temetése október 30-án ment végbe a Gowen te­metkezési intézetből, a Szent László r. k. templomban meg­tartott gyászmisével. Importált magyar, né­met, francia, spanyol és más BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök be­szerzési központja a i=jy............a„ . LARKS yi I LIQUORS W ...............IS (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 WILLIAM FERCHO és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítási Magyarul beszélünk! BENEDIKOILCO. 827 Ridgewood Avenue, North Brunswick, N. J. FŰTŐBERENDEZÉSEK OLAJÉGŐK Javítása — Karbantartása és eladása Kilmer 5-6310 Legfinomabb magyar készitésü * KOLBÁSZ. SONKA, FÜSTÖLT HÚSOK és Mrs. Szabó befagyasztott készítményeinek beszerzési helye: SZABO’S (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 BITÓ J. PÁL, 62 Roosevelt St. South River-i lakos októ­ber 28-án meghalt, Gyászol­ják: özvegye sz. Szalóczi Má­ria, leánya Alice, két fia Ru­dolf és Pál, 4 unokája és más rokonsága. Temetése október 30-án ment végbe a Monumen­tal temetőben. TÓTH ISTVÁN és neje South River-i lakosok leánya, Arlene és Kondek G. József szombaton, október 23-án örök hűséget esküdtek egy­másnak. A WM. FENN Fraternális Egyesület New Brunswick-i 19. osztálya november 13-án, szombaton este 7 órai kezdet­tel vacsorával egybekötött táncmulatságot rendez az At­léta Klub disztermében. Ezen alkalommal fogják megtisz­telni és ünnepelni az osztály nyugalomba vonult tisztvise­lőit, valamint mindazokat, akik már 50 éve tagjai az egyesületnek. A tánchoz a ze­nét a hires “Ilona” cigányprí­más és zenekara szolgáltatja. Finom büffé-vacsora lesz fel­szolgálva, utána pedig kezdő­dik a tánc. Jegyek ára $3.50. Jó, hangulatos mulatságra /an kilátás. Mindenkit szere­lttel hívnak és várnak. ÖZV. HALUSKA JÓZSEF­FÉ, 305 Suydam St-i lakos leá­­íyát, Beverly t, eljegyezte kó G Jenő, Özv. Ikó Vilma, 18 Alexander St-i lakos fia. \z esküvőt december 4-re tüz­­ék ki. Televíziókat a CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen jutányosán Tel.: KI 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos javítások jótállással Vigye orvosság receptjeit megcsináltatni a RUTGERS PHARMACY gyógyszertárába New Brunswickon 429 Livingston Avenue Tel.: 249-6666 SOMERSETBEN: 912 Easton Avenue Tel.: 247-6666 A Magyar Savings uj épületét szombaton, nov. 13-án nyitják meg kis kulcsot kap és akinek a kulcsa kinyitja a “kincses lá­dát”, abból külön ajándéktár­gyat vihet haza magával. (Aki nem kap kulcsot postán, az menjen be a bankba a meg­nyitás előtt és kérjen egyet magának a jelenlegi ideigle­nes bankhelyiségben a French St. 100 szám alatt). A Magyar Savings & Loan Association modern, uj épü­letét szombaton, november 13- án nyitják meg ünnepélyes keretek között New Bruns­­wickon, a French St. 101 szám alatt. A “magyar bank” uj épüle­te a lebontott régi épület he­lyén van, a francia nevű “ma­gyar utca” kellős közepén. Üveg és márvány falai, stí­lusos modern külseje és gyö­nyörű belső berendezése elő­rehaladásról, fejlődésről tesz tanúságot. A legmodernebb felszerelésekkel, kitűnő sze-MAGYAR MOZI Értesítjük ezúton is New Brunswick és környéke magyarságát, hogy A CSERKESZ­­HÁZBAN November 8-án, hétfőn este1 fél 8 órakor Magyar filmeket vetítünk. A Cserkészház helye: 66 Plum St., New Brunswick, N. J. Szeretnénk ezután is minden hétfőn, ugyancsak fél 8 órai kezdettel magyar filmet vetí­teni, ha az érdeklődés úgy kí­vánja. Részletes műsort kap­hat mindenki a helyszínen. Jöjjön, szórakozzon velünk; ezáltal is segít bennünket ki­építeni uj cserkészházunkat és hozzásegít bennünket nagy cé­lunk eléréséhez: a cserkészet fellendítéséhez világszerte. Kívánunk jó munkát! A CSERKÉSZEK A BUDAPESTI GYERMEKKÓRUS első amerikai hangverseny körútja során NEW BRUNSWICK0N vendégszerepei NOVEMBER 23-ÁN, KEDDEN ESTE 8:30 órai kezdettel a RUTGERS EGYETEM "GYMNASIUM" TORNACSARNOKÁBAN (College Avenue, New Brunswick, N. J.) A RUTGERS UNIVERSITY és az AMERIKAI MAGYAR TANULMÁNYI ALAPÍTVÁNY rendezésében Jegyek elővételben kaphatók (posta utján is rendelhetők): Rutgers University Concerts, New Brunswick, N. J. — vagy telefonon: CH 7-1766, Ext. 6591 és az American Hungarian Studies Foundation irodájában, Prof. Molnár Ágostonnál, 177 Somerset St., New Brunswick, tel.: 846-5777. Számozott helyek: $4.00, $3.50, $3.00 és $2.50 Nem számozott belépőjegy $1.50 mélyzettel és sokféle nagysze­rű szolgálattal áll ez a pénz­intézet a nagyközönség ren­delkezésére. A közel 20 millió dolláros tőkével rendelkező Magyar Savings jelenleg 4%-os kama­tot fizet betéteseinek; jelzá­­log-kölcsönöket, házjavitási kölcsönöket folyósít, bel- és külföldi pénzesutalványokat állít ki és sok más bankszol­gálatot nyújt. A pénzintézet naponta reggel 9-től délután 4-ig van nyitva, csütörtök es­ténként 6-tól 8-ig, az uj épü­let “walk-up” külső ablakánál pedig csütörtökönként délután 4-től 6-ig is az ügyfelek szol­gálatára állanak. Az ünnepélyes és formális megnyitás napján, november 13-án minden látogató emlék­tárgyat kap ajándékba. Ezen kívül mindenki postán egy Koszorúk, csokrok, vágóit és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar világüzlet 93 DOUGLAS AVENUE New Brunswick. N. J Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS A BELLA FÜZŰ-UZLETBEN minden ismertnevü fűző kap­ható. Mérték szerint testhez passzitjuk, teljesen ingyen. Melltartók 32-től 54 számig, fűzők 26-tól 42 számig, a leg­finomabb anyagokból. Orvosi rendelésre a kórházba, vagy a házhoz is személyesen kime­gyünk! RELEA CORSET SHOP 50 Paterson St. (A Young’s áruház mellett) New Brunswick, N. J. Arky Jenöné tulajdonos Mrs. Vilma Kovács, Corsetiere MAGYARUL BESZÉLÜNK MEGBÍZHATÓ KÖLTÖZTETŐ ALLSTATE MOVING & STORAGE, INC. 31 French Street, New Brunswick, N. J. 08901 Telefon: KI 5-8807 “Vegye figyelembe az árat, mielőtt határoz!” LOCAL & LONG DISTANCE Jutányos árszabás HASZNÁLT BÚTOROK VÉTELE ÉS ELADÁSA ABLAKÜVEGEK TÜKRÖK Üveglapok bútor tetejé­re. Viharablakokat bete­szünk, javitunk! Ablak­hálókat javitunk! Tükröket ujraezüstözünk Rosenthal Glass Co. 5 Harvey Street New Brunswick. — KI 5-2976 A William Penn Fraternális Egyesület NEW BRUNSWICKI 19. SZ. FIÓKOSZTÁLYA I November 13-án, szombaton este 7 órai kezdettel VACSORÁVAL EGYBEKÖTÖTT TÁNCMULATSÁGOT RENDEZ AZ ATLÉTA KLUB DÍSZTERMÉBEN (198 Somerset St., New Brunswick, N. J.) melyre ezúton is meghívja a helyi és környékbeli tagtársakat és a magyarságot. A zenét a hires "ILONA" cigányprímás és zenekara szolgáltatja. Finom büffé-vacsora lesz felszolgálva. — Jegyek ára $3.50. Ezen vacsora keretében ünnepeljük a nyugalomba vonult volt tisztviselőket és az egyesület 50 éves tagjait. ORVOSSÁGOK RECEPTJEIT gyorsan, pontosan elkészítjük New Brunswick legrégibb gyógyszertáfa most magyar kezek­ben és magyar vezetés alait van. Bármilyen orvosi receptet azonnal elkészítünk s bármilyen drogéria-cikkre van szüksége, nálunk mindent megtalál! _____ _____CL HOAGLANDS AZ ÖNÖK MEGBÍZHATÓ PATIKÁJA 1872 ÓTA 365 George Street Tel.: KI 5-0049 MAGYARUL IS BESZÉLÜNK! FRANK J. SZEGESKI tulajdonos A BUTGEBS CHEVB0LET “O. K.” HASZNÁLT AUTOMOBILJAI A LEGMEGBIZHATÚBRAK! fW RUTGERS Alf vIV CHEVROLET vJA HASZNÁLT KOCSI TELEPE — Könnyű GMAC részletek — 70 Woodbridge Avenue Highhnd Park, N. J. Telefon: CH 7-1124 • Nyitva reggel 9-től este 9-ig, szombaton 5-ig • Szereltesse át FŰTŐBERENDEZÉSÉT OLAJRA! Tétessen olaj égőt (Oil burner) szén kazánjába, vagy egy tel­jesen uj, modern olajkazánra cseréltesse ki a mostanit) KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOT! OLAJ FŰTŐ­­BERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNKI BESSENYEI ALBEBT és FIA Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállítók 588 HAMILTON STREET Telefon: KI 5-6453 JELINEKS MEAT MABKET Magyar Hentes és Mészáros Üzlet 169 French St. New Brunswick, N.J. — KI 5-5156 Frissvágásu húsok, saját készítményü felvágottak nagy raktára. GYÁSZ ESETÉN hívjon minket . . , ÉJJEL-NAPPALI SZOLGALAT! GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Joseph J. Staudt, Manager — Tel.: KI 5-1344 KITŰNŐ FÜTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít a Varga Oil Co. FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: 297-2200 vagy AX 7-2202

Next

/
Thumbnails
Contents