Magyar Hirnök, 1965. január-június (56. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-20 / 20. szám

Thursday, May 20. 1965. MAGYAR TTTRNÖK 7. OLDAL PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI UJSAG PERTH AMBOYBAN? TAMÁS (THOMAS) JÁ­NOS, 485 State St.-i lakos 83 éves korában a Marlboro kórházban meghalt. Gyászol­ják; leányai Kovács Jánosné (Rahway) és Villányi Károly­­né (Seaford, Long Island), fia Gyula, 4 unokája, 5 déd unokája és más családtagjai. Temetése a Szt. Mihály gör. kát. templomban megtartott gyászmisével ment végbe szombaton, az egyház teme­tőjében. "BUGYIKAT AKARUNK!" TUCSON, Ariz. — Megjött a tavasz, a hőmérő 100 plusz fokot mutatott, a University of Arizona diákjainak ereiben forrni kezdett a vér, késő es­te ezer diák megrohamozta a diáklányok kvártélyát s a ve­zér torkaszakadtából ordítot­ta a hagyományos csatakiál­tást: “Bugyikat akarunk!” De a lányok csukva hagyták ablakaikat, nem dobáltak le bugyikat. A fiuk előszedték a HA ÓHAJT HAZALÁTOGATNI A NYÁRON És nem mindenáron a legolcsóbb, de kényelmes és legbiztonságosabbnak nevezhető utazást akar, akkor azonnal jelentkezzen a védelmünk alatt szer­vezett csoportokhoz. Indulunk julius 14-én és visszaérkezünk augusztus 4-én, Budapestről, modern jet gépen. TÉRTIJEGY ÁRA ......................................$468.40 Még van egy pár lenemfoglalt helyünk! CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI SZAKÉRTŐK 303 Maple Street, Perth Amboy, N. J. — VA 6-3661 Beszéljünk a KÉNYELEMRŐL! Próbálja ki a mi hozzájárulásunkat az ön kényel­méhez. Ahelyett, hogy parkolóhelyet keresgélne és ki meg be kellene mászkálnia kocsijába — ott­maradhat, ahol ül a kocsiban. .Csak odahajt ko­csijával az autóhajtók számára szolgáló külső ab­lakhoz akármelyik irodánknál a három közül, el­intézi a kocsijából bankügyeit velünk és tovább hajt! Miért nem próbálja ki kégyelmes "DRIVE-UP" ablakainkat még ma? irst Bank < n TRUST COMPANY-, . PEHTH AMBOY • WOODBRIDGE • FORDS • AVENEL-COLONIA • AVENEL • ISELIN, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Fayétte és Wikon Street, Perth Amboy, N. J. Tel.; VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" A hires, uj, 1965-ös DODGE Dodge Dart — "880" Dodge Trucks automobilok központi elárusítója valamint ezen kocsik ALKATRÉSZEI és megbízható hozzáértő Dodge JAVÍTÁSOK központja zsebeikből a támadó fegyve­reket: köveket, és betörték az ablakokat. “Bugyikat akarunk!” — Az ablakokból nem repültek le bugyik, ezért a dühödt diák­­tömegből sokan tüzijáték-sor­­tüzet zúdítottak a betört ab­lakokon át a lányok hálószo­báiba. A rend helyreállítására a rendrőség és a sheriff hivatal 80 főnyi rohamcsapatot ren­delt ki a csatatérre s meg­kezdődött az ütközet. A diá­koknak volt még néhány tar­talék kövük és tűzijátékuk, azokkal ostrom alá vették a rendőrautókat. A csata négy óra hosszat tartott. Amikor aztán elült a harci zaj a, rend­őrök és a sheriffek magukkal vittek 16 fiút és 1 lányt, az utóbbit azért, mert autójával le akart gázolni egy sheriff rendőrt. ELECTION NOTICE OFFICE OF THE CITY CLERK CITY HALL, PERTH AMBOY, N. J. VÁLASZTÁSI KÖZLEMÉNY A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hirei 't. ABRAHAM DEZSŐ, leikés* 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799. Angol istentisztelet és va­sárnapi iskola minden vasár­nap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hó­nap első vasárnapján és az ün­nepeken. Énekkarunk próbáit min­den szerdán este 7 órától tart­ja. Uj tagokat is hívunk és szeretettel várunk. Férfi Körünk Összejövete leit minden hó első és har­madik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk­ban lévő klubhelységben. Ifjú Női Kör gyűlése min­den hónap első és harmadik kedden este van 8 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagokat hívnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűlé­seit minden hónap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyű­léseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt sze­retettel hiv és vár a vezető ség vasárnap esténként 7 óar­­kor. Vasárnapi iskolánk folyta­tódik minden vasárnap reg­gel 9 órakor. Egészen kis gye rekekről is gondoskodunk. Élet-, baleset-, automo­bil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co.. Inc. általános biztosilási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corselek, brazirok, magyar szaküzlele IRENE'S CORSET SHOP 331 Meple 3i., Perth Ambcy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anya­gokból oorseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő Ezennel közhirré tétetik, hogy a Re­gisztrálási és Választási Tanács mind­egyik szavazó-helyen össze fog ülni Perth Amboy Varosában, Middlesex menyében, New JerseyDen. Kedden 1965. junius 1-én, reggel 7 óra és este 8 óra Kozott (mostan, időszámítás ize­­rint) abból a célból, hogy megválasz­­szák a különböző politikai pártok Me­gyei Bizottságainak tagjait és két eszközölhessenek az itt felsorolt állásokra ebben a megyében: (1) Kormányzó, (1) Sheriff, (3) Három Megyei Board of Chosen Freeholders tag, (1) Állami Committee man és (1) Ál­lami Committee Woman a Demokrata Párt részéről. (1) Állami Committeeman és (1) Ál­lami Committee Woman a Republiká­nus Párt részéről. (2) Állami Szenátor. (4) General Assembly (állami képvi­selő) tag. Közhírré tétetik ezennel, hogy mind azok a személyek, akik Perth Amboy városában laknak és a választói név­jegyzékbe fel kívánják vétetni magu­kat, vagy címüket változtatni akarják abban, hogy szavazhassanak az Álta­lános Választáskor, amely 1965. Novem­ber 2-án. Kedden lesz, megtehetik azt akár a Városi jegyzői Hivataiuan, a Városházán, a High és Market utcák­nál, vagy pedig a Middlesex Megyei Választási Tanács Irodájában, a Perth Amboy National Bank épület 7-ik eme­letén, 313 Statp Street, bármelyik hét­köznap, 1965 Junius 2-től kezdve, hét­főtől péntekig bezárólag, 1965 szep­tember 23-ig bezárólag, a szokásos Hi­vatalos órák alatt, reggel 9-től délután 5-ig (a folyó időszámítás szerint.) Nyitva lesz továbbá mindkét hiva­tal bármilyen címváltoztatás, vany re­­gisztárlás céljára 1965 szemptember 20, 21, 22, és 23 napjain este is, este 7 és 9 órák között (akkori időszámítás sze­rint). Ezennel közhirré tétetik, hogy az Általános Választások meg lesznek tartva" "á külöiíböző szSVazölfélyísegek­­ben, Perth Amboy városában, Middle­sex Megyében, New Je'sev államban 1965 november 2-án, Kedden, reggel 7 órától este 8 óráig (aKKori időszá­mítás szerint), a következők megvá­lasztása céliából: (1) Kormányzó. (1) Sheriff. (3) Három Megyei Board of Chosen Freeholders tanácstag. (2) Állami Szenátor. (4) General Assembly tag (állami képviselő). A különböző kerületek határvonalai és azok szavazóhelyiségei a követke­zők: Ellő kerület: Első szavazókörzet kezdődik a Gor­don és Water utcáknál; nyugatra a Gordon utcán a Kearney Avenueig délre végig a Keamy Avenuen a Lewis utcáig, keletre véigig a Lewis utcán a Water utcáig, északra a Water utcán a kezdő pontig. Szavazóhely a Tennis épület a Brighton Avenue kezdeténél. MÁSODIK KÖRZET — kézdödik a í»amv Avenuenél és Gordon utcá­nál; délre a Kearny Avenuen a Lewis utcáig, nyugatra a Lewis utcán a Brighton Avenueig, északra a Brighton Avenuen a Gordon utcáig, keletre a Gordon utcáii1 a kezdő pontig. Szava­­íóhely a 7 számú Iskola a Paterson utcán. HARMADIK KÖRZET — kezdődik a State és Gordon utcáknál; nyugatra a Gordon utcán a Brighton Avenueig, délre a Brighton Avenuen a Lewis ut­cáig, nyugatra a Lewis utcán a Ma­dison Avenueig, északra a Madison Avenuen a Market utcáig, keletre a Market utcán a State utcáig, délre a State utcán a kezdő pontig. Szavazó­hely a High School a State utcán. NEGYEDIK KÖRZET — kezdődik a Brighton Avenue és Raritan River nél; északi irányban a Brighton Ave­nuen a Lewis utcáig, nyugat felé a Lewis utcán a Madison Avenueig, észak felé a Madison Avenuen a Pa­li irányban végig a Central Railroadnál a Raritan Riverig, kelet felé végig Raritan Rivernél a kezdő pontig. Sza­vazóhely a 7 számú Iskola a Pater són utcán. ÖTÖDIK KÖRZET — kezdődik a Paterson utcánál és a Madison Avenue­nél, nyugatra Paterson utcán a Cent­ral Railroadig, északra végig a Cent­ral Railroadnál a Market utcáig, kelet­re a Market utcán a Madison Avenue­ig, délre a Madison Avenuen a kez­dő pontig. Szavazóhely a High School n State utcán. HATODIK KÖRZET — kezdődik Gordon utcánál és a Staten Island Soundnál; nyugatra a Gordon utcán a Water utcáig, délre a Water utcán a Lewis utcáig, nyugatra a Lewis utcán a Brighton Avenueig, délre a Brigh­ton Avenuen a Raritan Riverig, kelet­re végig a Raritan Rivernél és észak­ra végig a Staten Island Soundnál a kezdő pontig. Szavazóhely a Tennis épület a Brighton Avenue kezdeténél Második kerület: ELSŐ KÖRZET — kezdődik a Gor­don utcánál és a State Island Sound­­nál; nyugatra a Gordon utcán a State utcáig, északra a State utcán a Mar­get utcáig, keletre a Market utcán a High utcáig, északra a High utcán a Smith utcáig, északra a Smith utcán a State Island Soundig, délen végig a State Island Soundon a kezdő pontig Szavazóhely 1. számú Iskola a State utcán. MÁSODIK KÖRZET — kezdődik a Smith utcánál és a State Island Sound­nál; nyugatra a Smith utcán a High utcáig, délén a High utcán a Market utcáig, nyugatra a Market utcán a State utcáig, északra a State utcán a Fayette utcáig, keletre a Fayette utcán a State Island Soundig, délre végig a State Island Soundnál a kez­dő pontig Szavazóhely 1. sz. Iskola a State utcán. HARMADIK KÖRZET — kezdődik a Fayette utcánál és a State Island Soundnál; nyugatra a Fayette utcán a State utcáig, északra a State utcán 3 Broad utcáig, keletre a Broad ut­cán a State Island Soundig, délre vé­gig a State Island Soundnál a kezdő pontig. Szavazóhely 1. számú Iskola a State utcán. Harmadik kerület ELSŐ KÖRZET — kezdődik a New utcánál és a New Brunswick Avenue­­él; nyugatra a New Brunswick Ave­­uen a Central Railroadig, északra vé­ig a Central Railroadnál a Washing­­>n utcáig, keletre a Washington ut­án a State utcáig, délre a State ut­án a Broad utcáig, nyugatra a Broad (teán a Park Avenueig, déire a Park Lvenuen a Barracks utcáig keletre i Barracks utcán a New utcáig, délre a New utcán a kezdő pontig. Szava lóhely a Grammar School a Barracks iteán. MÁSODIK KÖRZET — kezdődik a Ltrk Avenuenél és a Broad utcánál; léire a Park Avenuen a Barracks ut­cáig, keletre a Barracks utcán a New utcáig, délre a New utcán a New Brunswick Avenueig, délre a New 3runswick Avenuen a Madison Ave­­lueig, délre a Madison Avenuen a Market utcáig, keletre a Market ut cán a State utcáig, északra a Statt utcán a Broad utcáig, nyugatra ; Broad utcán a kezdő pontig. Szavazó lely a Grammer School a Barracks utcán. HARMADIK KÖRZET — kezdődik a New Brunswick Avenuenél és a Cent­­-al Railroadnál; keletre a New Bruns­­vick Avenuen a Madison Avenueig, léire a Madison Avenuen a Market ut :áíg, nyugatra a Market utcán a Cent­ral Railroadig, északra végig a Cent­ral Railroadnál a kezdő pontig. Szava­­-óhely a Grammar School a Barracks utcán. Negyedik kerület: ELSŐ KÖRZET — kezdődik a Cent ral Railroad és a Lehigh Valley Rail­road keresztezésénél, nyugatra végig a Lehigh Valley Railroadnál a Pros­pect utca keresztezéséig, délre a Pros­pect utcán a Market utcáig, keletre a vlarket utcán a Central Railroadig, (szakra végig a Central Railroadnál a *ezdő pontig. Szavazóhely a 10. számú skola, a Stockton utcán. MÁSODIK KÖRZET — Kezdődik a vtarkei utcánál és a Central Railroad­­iál; délre végig a Central Railroad­­iál a Raritan Riverig, nyugatra végig i Raritan rivernél a város nyugati latáráig, északra a nyugati határon a izembenlevő Market utca nyugati vég­pontig, keleten végig az említett vo­­íalon az emiitett Market utca pont­éig és végig a Market utcán a kezdő pontig. Szavazóhely a 10. számú Isko­­a a Stockton utcán, HARMADIK KÖRZET — kezdődik a Washington utca, a Lehigh Valley .iailroad és a Central Railroad összeérő pontjánál; nyugatra a Washington ut­­:án a New Brunswick Avenueig, nyu­gtra a New Brunswick Avenuen a dattans Piacéig, délnyugatra a Mat­­ans Piacén a Lehigh Valley Railroad­­g, keletre végig a Lehigh Valley Rail­­oadnál a kezdő pontig Szavazóhely i 8. számú Iskola a Neville utcán. NEGYEDIK KÖRZET — kezdődik a Gifford és Simth utcáknál; nyugatra a Smith utcán a város határáig, északra végig a város határán a Lehigh Valley tailroadig, keletre végig a Lehigh /alley Railroadnál a Gifford utcáig, léire a Gifford utcán a kezdő pontig. Szavazóhely 10. számú Iskola a Stock­en utcán ÖTÖDIK KÖRZET — kezdődik a Smith és Prospect utcáknál; északra a Prospect utcán a New Brunswick Avenueig. nyugatra a New Bruns­wick Avenuen a Lehigh Valley Rail­­oadig, nyugatra végig a Lehigh Val­­ey Raildoe.dnál a Gifford utcáig, del­­•e a Gifford utcán a kezdő pontig. Sza­vazóhely a 10. számú Iskola a Stockton iteán HATODIK KÖRZET — kezdődik az Augustine Place-nél és a New Bruns­wick Avenuenel; nyugatra a New Brunswick Avenuen a város határáig, délre végig a határon a Lehigh .Val­ley Railroadig, keletre végig a Le­high Valley Railroadnál az Augustine Piacéig, északkeletre az Augustine Pia­ién a kezdő pontig. Szavazóhely a 8. izámu iskola a Nevi’le utcán. HETEDIK KÖRZET — kezdődik a Smith és Prospect utcáknál: délre a Prospect utcán a Market utcáig, nyu­gatra a Market utcán a város határáig, északra a határon a Smith utcáig, ke létén a Smith utcán a kezdő pontig Szavazóhely a 10. számú Iskola, a Stockton utcán. Ötödik kerület ELSŐ KÖRZET — kezdődik a State itcánál és a De Kalb Avenuenél: ke etre a De Kalb Avenuen és keresztül i General Cable területén mintha a Ge Kalb Avenue folytatódna a Stater 'sland Soundhoz északra végig a Sta­­en Island Soundnál a Lehigh Valiev Railroad területének határáig, nyu latra a Lehigh Valley Railroad határé tói a State utcáig, délre a State utcán i kezdő pontig. Szavazóhely 2. számú skola a State utcán. MÁSODIK KöF-'lT — kezdődik a .Washington és State utcáknál; észak »•a a State utcán a Lehigh Valley Rail -oadig, délnyugatra végig a Lehigh /alley Railroadnál a Washington ut :áig, keletre a Washington utcán a lezdö pontig. Szavazóhely 2. számn skola a State utcán. HARMADIK KÖRZET — kezdődik a °ennsvlvania Railroad keresztezésénél és a 753 State utcán fekvő terület dé li határánál, keletre végig az említeti léli határnál keresztül a Chauncey utcán a Staten Island Soundig úgy amint ha a Chauncey utca folytatódna; északra végig a Staten Island Soundnä’ a Woodbridge Creekig. nyugatra vé gig a Woodbridge Creeknél a Cent cal Railroadig, délre a Pennsylvania Railroadtól a kezdő pontig. Szavazó '-piv a Liberty Fire House a Wayne utcán. NEGYEDIK KÖRZET — kezdődik a State és Broad utcáknál; északra a State utcán a De Kalb Avenueig. ke letre a De Kalb Avenuen keresztül a General Cable Co. területén, mintha a De Kalb Avenue folytatódna a Staten Tsland Soundnál, délre a Staten Is­land Soundnál a Broad utcáig, nyu­gatra a Pröad utcán a kezdő pontig Szavazóhely 2. számú Iskola a State Utcán. ÖTÖDIK KÖRZET - kezdődik a Pennsylvania Railroad keresztezésénél és a 753 State utcán fekvő terület déli határánál; keletre végig az emiitett déli határnál keresztül a Chauncey ut­­•an a Stale Island Soundig úgy mint ha a Chauncey utca folytatódna; dé­len végig a Staten Island Soundnál a Lehigh Valley Railroad déli vona­­'áig, nyugatra végig a Lehigh Valley Railroad déli határán a Pennsylvania Railroadig, északra végig a Pennsyl­vania Railroadnál a kezdő pontig. Sza­vazóhely a Liberty Fire House a Way ne utcán. Hatodik kerület: ELSŐ KÖRZET — kezdődik a Central Railroad keresztezésénél és a Lehigh Valley Railroadnál; északkeletre végig a Lehigh Valley Railroadnál a Pennsyl­vania Railroadig, északra végig a Penn ;ylvania Railroadnál a Huntington ut­­:áig, nyugatra a Huntington utcán a Central Railroadig. délre végig a Cent­ral Railroadnál a kezdő pontig. Szava­­lóheiy 5. számú Iskola a Cortlandl •iteán. MÁSODIK KÖRZET — Kezdődik a lall és Amboy Avenuek keresztezé­sénél; keletre a Hall Avenuen a John iteáig, délre a Johnstone utcán a Washington utcáig, nyugatra a Wash­ington utcán az Amboy Avenueig ’szakra az Amboy Avenuen a kezdő pontig. Szavazóhely a Holy Trinity. School a Lawrie utcán. HARMADIK KÖRZET — kezdődik a Brace Avenue és a Florida Grove Rd keresztezésénél; délre a Florida Grove Roadtól p. New Brunswick Avenueig. keletre a New Brunswick Avenuen a Groom utcáig, északra a Groom utcán 3 Brace Avenueig, nyugatra a Brace Avenuetől a kezdő pontig. Szavazó­­helv 8. számú Iskola a Neville utcán NEGYEDIK KÖRZET — kezdődik a; \mboy és Bruck Avenuek keresztező désénel; észkra az Amboy Avenuen a Spa Spring Brook mellett fekvő váró si határig, keletre végig a Spa Spring Brooknál a város hataránál a Penn sylvania Railroadig, délre végig a Pennsylvania Railroadnál a Bruck Avenueig, nyugatra a Bruck Avenuen a kezdő pontig. Szavazóbely a 9. számú Iskola, a Lawrence utcán. ÖTÖDIK KÖRZET — kezdődik a Bingle utca és Raritan Avenue közepén vonalának keresztezésénél, aztán nyu­gat felé végig a Raritan Ave. közép vonalán a John Pfeiffer Boulevard közép vonaláig. Aztán kelet felé vé­gig a John Pfeiffer Boulevard közéj vonalán az Amboy Ave. közép vona 'áig, majd dél felé végig a Amboy Ave. közép vonalán az Alpine temeti déli vonaláig; aztán nyugat felé végig az Alpine temető déli vonalán az Al­pine temető nyugati határáig; azt/r. íszakfelé végig az Alpine temető ny i­­gati határán a Harrington utca közé" vonaláig; maid nyugat felé a Harring ton utca közép vonalán a Hanson Av;. közép vonaláig; aztán észak felé vég g a Hanson Ave. közép vonalán a Bing = utca közép vonaláig; majd nyugat ft végig a Bngle utca közép vonalán Raritan Avenueig a kezdő pontig. Ezt a körzetet úgy kell venni, mi’ a 6-ik KERÜLET 5-ik körzetét és > szavazó helye a County Vocations School épülete a New Brunswick Ave nuen. HATODIK KÖRZET — kezdődik a Hali Avenue és a Johnstone utca ke resztezésénél; keletre a Hall Avenuer. a Central Kailroacug. aelre végig a Central Railroadnál a Washington ut cáig, nyugatra a Washington utcán a Tohnstone utcáig, északra a Johnstom utcán a ktzdö pontig. Szavazóhely i Holy Trinity School a Lawrie utcán' HETEDIK KÖRZET — kezdődik í Groom utca és a Brace Avenue kérész tevésénél; északra a Brace Avenuen a Cornell utcáig, délre a Cornell utcái i Washington utcáig, nyugatra a Wash ington utcán a New Brunswick Ave nueig, nyugatra a New Brunswick Ave "nuen a Groom utcáig, északra a Groon utcán a kezdő pontig. Szavazóhely 8 számú Iskola a Neville utcán. NYOLCADIK KÖRZET — kezdődik a Central Railroadnál és a Huntington utcánál a Pennsylvania Railroadig 4szakra végig a Pennsylvania Railroad nál a Central Railroadig, délen végig i Central Railroadnál a kezdő pontig Szavazóhely 5. számú Iskola a Cort landt utcán, KILENCEDIK KÖRZET — Kezdődik a Cornell utca és a Brace Ave. kérész tezésénél; keletre a Brace Avenuen az \mboy Avenueig, délre az Amboy Avenuen a Washington utcáig, nyu g; tra a Washington utcán a Cornell ut caig, északra a Cornell utcán a kezdő pontig Szavazóhely a 11. számú Iskola a Hall Avenuen. TIZEDIK KÖRZET — kezdődik t Hall és Amboy Avenuek keresztezésé nél; északra az Amboy Avenuen ai Eagle Avenueig, keletre az Eagle Ave nuen a Central Railroadig. délen vé gig a Central Railroadnál a Hall Ave inpiff. nyugatra a Hall Avenuen a kezdő pontig. Szavazóhely a Shull Iskola a Hall Avenuen. TIZENEGYEDIK KÖRZET — kéz dódik az Amboy és Eagle Avenuek ke resztezésénél; északra az Amboy Ave nuen a Bruck Avenueig, keletre a Bruck Avenuen a Pennsylvania Rail "oadig, délen végig a Pennsylvania Railroadnál a Central Railroadig, de len végig a Central Railroadnal az Eagle Avenue folytátásáig, nyugatra az Eagle Avenuen a kezdő pontig. Szava ’óhely 9. számú Iskola a Lawrence ut cán. TIZENKETTEDIK KÖRZET — kéz dődik a Florida Grove Road és a Bing le ufco keresztezésénél; keletre a Bing le utcán a Hanson Avenueig, délen t Hanson Avenuen a Harrington utcáig keleten a Harrington utcán az Alpin* temetőig, délen és keleten az Alpin* ’emető határán az Amboy A/enueig HZlpn az Amboy Avenuen a Brae* Avenueig, nyugaton a Brace Avenuer a Florida Grove Roadig. északon f Florida Grove Roadon a kezdő pontig Szavazóhely Vocational School a Neu Brunswick Avenuen. TIZENHARMADIK KÖRZET — kez­dődik a John Pfeiffer Boulevard (Route 440) közép vonal keresztezésé­nél a Colgate Avenuen folytatólago­san északra a 393 és 396 blockon ke­­"esztíil a Florida Grove Roadig. Észak és északkeletre az Amboy Avenueig, délre az Amboy Avenuen a John Pfeiffer Boulevardig, ahol nyugatra kinyúlik az induló pontig. Szavazóhelye ennek a körzetnek a Community Hall Dunlap Homes, Am­boy Avenue. TIZENNEGYEDIK KOXtZET — kéz dódik a Florida Grove és Bingle Streel közép vonalon a Florida Grove Road­on, a Colgate Avenueig. Délre keresz­tül vezet a 396 és 393 blockokig a kö­zép vonalon a Colgate Avenuen, egé­szen a John Pfeiffer Boulevardig (Route 440). Keletre a Pfeiffer Boule­­vardon a közép vonalon a Raritan Avenuen halad a déli közép vonal a Bingle Street középvonalán a Florida Grove Road kezdő pontjáig. Szavazóhelye ennek a körzetnek a Memorial Fire House, John Pfeiffei Boulevard. Közzétéve a Chapter 221, Session Laws of 1911 évi törvénycikk, vala­mint az idevonatkozó számos pótlás és változtatás értelmében, valamint a General Election Act. (Revised State, Title 19) szerint. Witness my hand and seal thi 9th day of April, 1965. HAROLD E. AUGUSTINE city Clerk NEVESSÜNK :— Azt mondom neked, fiam, hogy csakis nagyon szép hölgyet vegyél el fele­ségül. — Miért? — Mert akkor meglesz a, reményed arra, hogy meg­szabadulj tőle ... * * * — Tulajdonképpen a felesé­ged szőke, vagy barna? — Egy óra múlva biztosat mondhatok. Most van a fod­rásznál. * * # — Oly szerencsétlen va­gyok. A férjem egy este sem jön haza és sohasem akarja elárulni, hogy hol volt. — Ha elárulná, sokkal bol­dogtalanabb volnál. * * * A párisi szobalány beront asszonya budoirjába és így kiált fel: — Madame, az ur eszmélet­lenül fekszik a földön, kezé­ben egy papírdarab és mellet­te egy nagy doboz. — Ez remek! — kiált fel az asszony. Végre elkészült az uj kalapom­ig * * — Miért éppen stewardess akarsz lenni — kérdi az anya szép lányától. — Vájjon azt hiszed, hogy másutt nem ta­lálkozhatsz csinos, kedves fia­talemberekkel ? — De hol tudom őket a székhez kötni? * * * A pszichiáter felvilágosítja páciense férjét, hogy nagy baj van az asszonnyal. — Kérem — mondja —, az ön felsége skizofréniás. — Azt mit jelent, doktor ur ? — Énhasadás, olyan mint­ha két ember volna. — És mind a kettőt nekem kell öltöztetnem ... * * * A szónok beszél, beszél, — egyszercsak egy hatalmas ká­posztafej repül feléje. Nyugalommal szólt a tö­meghez. — Úgy látom, itt valaki el­veszítette a fejét... HA GYÁSZ ÉRI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámok: VA 6-1712 r~, VA 6-1713 Osztalék betétekre 4% ÉVENTE 11 AA.IRA k*ll Mmjoty far Mp Hmm II# The PERTH AMBOY Savings Institution NYUGODTAN ALHAT... ... ha van egy növekvő bankbetétje Vegyen egy szabadságot. . . vonja el magát az anyagi gon­doktól ... és nézzen biztonsággal előre a jövőbe. Építse fel takarékbetétjét. És amikor elhatározta, hogy elmegy arra a régen tervezett útra, vagy pedig hasznát akarja venni valamely nagyszerű üzleti alkalomnak, a készpénz rendelkezésére fog állni. Hagyja növékedni taka­rékbetétjét, — Nyitasson, vagy a meglevő takarék­­betétjéhez adjon hozzá ál­landóan valamennyit. . FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusítója 159 New Brunswick i* venue, Perth Amboy, N. J. Telefon: VA 6-0591

Next

/
Thumbnails
Contents