Magyar Hirnök, 1964. július-december (55. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-17 / 38. szám
8. OLDAL \r\HT\P ITTPNfíir Thursday, September 17, 1964 AZ ISTEN KARDJA ÉS A HADAK ÚTJA Vájjon ho-vá temették Attilát? Horniéinak, a nagy görög költőnek születése felett hét város versengett, Attila sírját országok vitatták magukénak. A magyar krónikások sem tudtak megegyezni a helyben. Némelyek azt állítják, hogy túl a Dunán, Keveháza tájékán, a “nagy hunn nemzeti temetőben” alussza örök álmát, mások azt állítják, túl a Tisán, Dombegyháza tájékán. Vannak, akik a Baracska mellett fekvő szentiváni pusztán, Budapest és Fejérvár között, és vannak, akik a somogymegyei Attala faluban keresik a sírját. De az idegen népek közül is nem egy foglalta le sírját a maga földjének. Az osztrákok azt mondják: az ősrégi Hainburg táján porladozik Attila, de keresték a sírját, az Ets medrében is, Pettau környékén, Stíriaiban. A franciák a chalonsi síkságon kutattak, ott, aho'l Aetiussal azt a rettentő csatát vivta meg s ezen a síksági ti. egy1 magas sirhalmot Attila nevéről nevezett el a nép. Keresték a sírját Felső-Olaszorsztágban is, sőt többször hiresztelték, hogy meg is találták. Lengyel tudósok meg azt vitatták, hogy Galicia földjében pihen a nagy világhódító. íme, a magyaron feivüií négy országnak földjében adott pihenőt tudósok okoskodása, népek képzelete világverő Attila holttestének. Az ő élete, az ő tettei, az ő halála, az ő sírja századokon keresztül foglalkoztatta s foglalkoztatja az elmékét, bizonyságául az ő nagyságának. Valóban nagy volt ő, rneszsze t-ulszárnyalá korának minden más hősét, minden más fejedelmi személyét. Hirtelen jött halála megakadályozta, hogy szétbointhatatlanul megteremtse a rengeteg hunn birodalom egységét s még ki sem zöldült a fü azon a magas halmon, melyet sírja fölé emel a gyászba borult nép, összeomlott a hunnok birodalma, világverő nagy hatalma. Nyomban kitört az átkos viszálykodás Attila fiai közt a hatalom fölött s a meghódított népek egyszerre felemelték fejüket. Öt fia maradt Attilának: Ellákh, írnák, Emnedzur, Ultzindur és Dengezikh .Ellákhot, a legidősebbet illette a főhatalom, ám a testvérek nem tudtak ebbe belenyugodni, kitört a testvérharc, s mi természetesebb, mint hogy a népek megragadták a kedvező alkalmat: romba dönteni a hunnok világbirodalmát. Több ütközet után Pannóniában, a Nefcád-patak melkt volt a döntő ütközet. A gepidáik, gótok, svévek, rugiok és herulok egyesült hadereje tönkre verte a hunnok s a velük szövetkezett. alánok, skirek és satagarck seregét. Ebben a csatában esett el Ellákh s vele vagy harmincezer vitéz. Hősi halált halt Ellákh — írja Jordanes — hogy csak ilyet kívánhat vala Attila is neki! A megvert sereg visszahúzódott az Al-Duna és De n eper méli tikéba. Amott, Kis-Scythia végén, három fia telepedett meg Attilának: írnák, Emnedzur és Ultzindur, a Dencpor mellékén pedig Dengezikh, aki 469-ben a keletró- I maiak ellen viselt hadjárat| kon esett el. Az ötödik század vége táján már mind a déloroszországi, síkságon tanyáztak a hunnok ... Attila öt fián kívül még egy fiáról van emlékezés: Csaba az, kinek nevét nem a történetírás, de a népmonda őrizte meg. Gyönyörű egy monda ez. Azt regéli, hogy a hunn birodalom összeomlása után egy maroknyi hunn sereg itt maradt a mai magyar föld keleti szélén: Csaba vezér, Attila fia hagyta itt azzal, hogy hirt visz az “otthon” maradt magyar testvéreknek s visszajön velük újra romezer vitéz vált ki Csaba seregéből s telepedett le a mai Székelyföldön, — igy szól a monda. De mielőtt Csaba visszaindult Szittyaországba, áldoztak a tűznek, áldoztak a víznek, azután a levegőnek, végezetül a földnek. S megesküdtrk mind a visszatérők Isten szabad ege alatt, hogy, ha a székelyeket ellenség tán madná, visszatérnek még a világ végéről is. Hírül viszi nekik a tűz, ha ez nem: a viz; ha a viz nem: a levegő; ha ez nem: a föld. És háromszor tértek meg utjokból Csaba vitézei a hir] adásra s verték szét a székelyek elleneit. De aztán telt, múlt az idő, Csaba nem jött vissza a magyar testvérekkel, i Már rég por és hamu volt 1 elfoglalni Attila örökét. Há-Csaba, mikor újra ellenség támadott a székelyekre. Hiába néztek Szittyaország felé, nem jött segítség. De halljatok csudát, mi történt! Mikor éppen az utolsó csatára készült a székelysóg, éjnek éjszakáján világosodik az ég s im, a csillagoknak fényes ragyogása közt megjelenik Csaba 'királyfi s nyomában a vitézek, kik sok száz esztendővel annak előtte háromszor verték széjjel a Székelyek ellenségeit. Nem hagyta el a székelyeket az ő csillaguk, a Szaturmus csillag. Hírül vitte a magas menyországba: bajba’ van a székely! Fel, fel, vitézek kiáltott Csaba s im felkerekedének a halott vitézek, végig szágulnoka a csillagos ég boltozatján, sebes szélnél sebesebben, a gondolatnál is sebesebben s a székely határon, hol az ég reáhajlik a hegyekre, leszállanák az égből. Rettentő rémület szállj a meg az ellenséget, láttára a hunn vitézeknek, kik az égből szállottak állá s nem hagyják a székely testvért nagy veszedelmében. Fut a tenger ellenség esze nélkül, nincs az a vitéz, aki megállani merjen, aki vissza is tekintsen. És halljátok, csudáljótok, Csaba és vitézei ismét felszállanak a csillagos ég boltozatjára s visszaszáguldanak azon az utón, aimerről jü véneik. Ragyogó fehér ut verődélk a paripáik lába nyomán ,amely el nem enyészik soha s megmarad örökkönörckkis: a hadak útja ez. Ott ragyog az égen, csillagos estéken. A történetírás nyomról nyomra járó kutatása nem igazolja ugyan a felséges szép regét, de népünk lelke k:gyeletes szeretettel csüng az apáról fiúra szálló hagyományon, mely azt hirdeti, hogy a székel ys ég a hunnpk ivadéka s ez a maroknyi nép századokon át erős hittel várta a magyar testvérek bejövetelét, Attila földjének visszafoglalását. Él ez a hagyomány ma is a magyar nép lelkébes, s midőn négyszáz év múltán megjelentek a magyarok, Attila földjét, Attila örökét foglalták el; azt a földet, melyről annyi csodát regélt őseiknek Csaba vezér . . . (VÉGE) SZERELEM kije Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Az ajtón kárpit volt, melynek hasadékán át Rózsika benézett. Morvay doktor az íróasztalnál ült és szivarozott, egész lénye,, különösen pedig apró szeme elárulta, hogy valamivel nagyon meg volt elégedve. , . u . . , ; - Előtte egy karcsú termetű, rőt hajú férfi állt, aki nagy hévvel beszélt hozzá.' , -r- Azt hiszem, doktor ur, ön megértette mindazt, amit most elmondtam önnek és gyorsan el fogja magát .határozni. Valóban nincs sok vesztegetni való idő. Különösen én .alattam nagyon ég már a föld, A társalkodónő állapota tegnap határom zott javulásnak indult, az orvos állítása szerint a válság elmúlt és néhány nap mulya elméje is teljesen rendben lesz, Ezer mennykő — első dolga lesz megmondani, bogy ki voltaképpen, a. gyilkos. Erre nézve nem lehet semmi kétség, mivel a vizsgálóbiró alaposan ki fogja kérdezni. v.. — És ez természetesen önre nézve fölötte kellemetlen lenne, —- jegyezte meg Morvay minden gunk nélkül. — Az ördögbe is Soltész Feri, mikép jutott arra a gondolatra, hogy kést mártson Rédey Irma keblébe? Erre nem adtam önnek megbízást, ez egyáltalán nem fölvéve programunkba. Rózsikának össze kellett szednie minden erejét,,hogy tarthassa magát. Lábai remegtek, szive összeszorult, az a kevés is, amit eddig hallott, egy förtelmes örvényt tárt fel előtte. Most rpár tudta, ki, volt a gyilkos. Nem Földváry Alydár volt az, hanem ez a rőtíiajü férfi, aki Morvay' doktor élőtt állt, ez mártotta á‘gyilkos- tőrt Rédey Irma szivébe.1 Ez az igazi tettes, aki csakis-annak a körülménynek köszönheti, hogy még szabadlábon van, mert Rédey Irmát még nem lehetett kihallgatni. Ez tette lehetővé, hogy Földváry Aladárnak kellett helyette ülni és elszenvedni a büntetést is, melyet a törvény a gyilkosságra szab, ha a gyalázatos fondorlat ki nem derül. Rózsika feje szédült, midőn a gazsságnak eme förtelmes örvényébe tekintett. De csakhamar összeszedte magát. Mosterősnek, kellett lennie, összekellett szednie minden figyelmét, hogy meghallgassa a többit is, ami még hátra volt. De már az is elég volt, amit eddig halott. Ezzel is kiszabadíthatná börtönéből Aladárt. Egy hang azt súgta neki, hogy rohanjon el azonnal a gonosztevők közeléből, akik még a levegőt is megmételyezik. De valami titkos hatalom visszatartotta őt. — Voltaképpen, mit akar most tőlem? — kérdezte Morvay. — Csak azért jött, hogy mindezt nekem elmondja? A hir-: uapokból már ismerem az esetet és első gondolatom az volt, hogy a gyilkos nem lehet más, mint ön. Csak azt az egvet nem tudtam megmagyarázni, magamnak, mikép kerülhetett Földváry Aladár gyanúba? — Igen egyszerű. Rédey Irma egy alkalmatlan percben utamba került és veszélyes lett reám. Én tehát Földváry Aladár grófnak mondtam magam. így történt, hogy a súlyosan sebesült őt nevezte meg. — Ha beléje döfte a tört, miért nem ölte'meg egészen? — Akartam, de ugylátszik, ez egyszer nem sikerült, amit igazán sajnálok. De erről kár beszélni. Most arról van szó, hogy a fenyegető veszélyt elhárítsuk. — Ebben én nem segíthetek. — De segíthet. Adjon mérget, de olyat, mely gyorsan öl és mégis anélkül, hogy nyomot hagyna maga után. Erre most égető szükségem van. Az igazságnak nem szabad kiderülnie. Rédey Irmáról legfel jébb-azt: fogj ák-mondani, hogy szivbéhulás— ban hált meg. — És mi lesz akkor Földváry Aladárral? — kérdezte a doktor, mialatt egy gyors pillantást vetett Soltészre. — Hogy mi lesz? Erre nézve nem foroghat fenn semmi kétség. Ha Réday Irma belehal, akkor az ő életéért nein adnék egy fabatkát sem. A hóhér már köszörülheti is a bárdot. És akkor legalább ön is megszabadul tőle örökre. Adjon hát gyorsan valami mérget, ezt az ön érdeke is kivánja. Rózsika csak nagynehezen fojthatta magába felháborodását, a harag, a megvetés, hangos szava már ott leoegett ajkán, lángoló tekintettel már át akart rohanni a belső szobába, hogy a két gonosztevőre kiáltson: “Gazemberek”, le vagytok leplezve! Reszkessetek a törvény kezétől!” Ezalatt Morvay doktor egyszer-kétszer fel s alá nyugtalanul járkált a szobában. Végre megszólalt: — Legyen tehát. Kap tőlem mérget, mégpedig olyat, aminőt kiván. De nem most, mert élőbb el kell készíteni a laboratóriumban. Jöjjön el holnap, majd akkor kézhez kaphatja. — Holnap? Ön könnyen beszél, doktor ur. önnek huszonnégy óra talán semmi, de nekem a vesztemet okozhatja. Gondolja meg, hogy már a torkomon van a kés. Ha Rédey Irma beszél, akkor veszve vagyok, mert ő elő fogja adni az igazi tényállást. A legelső szembesítés elfogatásomat eredményezheti, én pedig nem egyedül megyek ám a börtönbe C. . — Haha! — kacagott Morvay rekedten. — A kis Lolát is magával viszi? — Önt is, doktor ur, önt is! — Hohó! Miért engem?! A vereshaju hozzáment és néhány szót súgott a fülébe. Morvay ettől egyszerre elsápadt, mint a fal. — Most tehát beláthatja —, folytatta Soltész, — hogy ön is veszélyben forog, ha nem sikerül Rédey Irmát még a kihallgatás előtt elnémítani. A világ bámulni fog, ha mégtudja, hogy a derék Morvay doktor szövetségre lépett a betörő királlyal, Szentiványi Géza kifosztása végett. Meg aztán mást is megtudna az ámuló világ, például azt is, hogy c$ a hires orvos, ez a derék emberbarát... — Csitt. .-.! Egy szót se tovább! — vágott szavába az orvos. — Nincs joga igy beszélni rólam. — Adja hát ide a mérget, mert különben az ördögbe is — ön lesz az első, akit magammal rántok. Az orvos dühsen járt fel s alá a szobában. — Azután be tudná-e legalább adni neki? És hogyan? — kérdezte azután. —Az a legkevesebb. Én járok be minden nap a gyógyszertárba orvosságért. Nagyon szépen be tudnám csempészni a mérget, mert az orvos nincs mindig ott. — így már jól van, — mondta Morvay megkönnyebbülve. — Ha igy áll a dolog, akkor nem kell kétségbeesni. De sokat ne keverjen bele a méregből, legfeljebb cgy-két cseppet, ettől aztán Rédey Irma meg lesz szabadítva minden földi kíntól . . . — Ide hát azokkal a cseppekkel, amelyeknek ön szerint ily jótékony hatásuk van. Égek a vágytól Irma őnagyságának és az ő tiszta lelkének a mennyország örömeit megszerezni. Addig nem megyek el, amig a mérget meg nem kapom. — Mondtam már, hogy mindjárt nem lehet — vetette ellen Morvay. — Az ilyet nem szokás készenlétben tartani a háznál. Előbb meg kell csinálni, még pedig nagy vigyázattal, amihez idő kell. Tegyen addig egy sétát, vagy üljön be valamelyik csapszékbe, igyon meg egy liter bort, hogy egy kis bátorsága is legyen és éjfél tájban térjen vissza. Akkor meg fogja kapni amit kiván. — Jól van — mondta Soltész Feri. — Azt az egy éjjelt még kivárhatjuk, mert Rédey Irma még nincs annyira, hogy már holnap beszélhetne. Az orvos legalább úgy mondta, hogy egy napig még ne bántsák őt. Nos, ezt az egy napot én fogom a magam céljaira felhasználni. Rédey Irma holnapután már nem fog beszélni, ha ugyan ön bizik a méregben. — Feltétlenül! — erősítette meg Morvay. •-------Akkor hát a viszontlátásra — szólt Soltész -- - -Ezen szavak hallatára Rózsika hirtelen abbahagyta a hallgatózást és gyorsan kimenekült a szobából. Ha ezek öt meglátják, akkor menthetetlenül veszve van. Ezek a gazemberek képesek lennének őt megölni. Minden tagjában reszketve tért vissza a cellájába. Felindulása oly nagy volt, hogy hamarjában nem is tudta, hogy hol áll a feje. Kimerültén dobta magát fekhelyére és mit tehetett volna egyebet, zokogott, anélkül, hogy tudta volna igazi okát. Voltaképpen azonban örülnie kellene. Ártatlan, tiszta lelke visszaborzadt attól a kimondhatatlan rosszaságtól, melynek az imént tanúja volt, de most legalább egész biztosan tudja, hogy ki a gyilkos. És ez az ember Szentiványi Géza gróf kastélyában van, ott úgyszólván bizalmi állást tölt be és most egy másik életet is ki; akar oltani. Rédey Irmát tehát meg akarják mérgezni. Ilyen módon akarják örökre elnémítani azt az egyetlen tanút, aki képes lenne Földváry Aladár grófról levenni a rettentő gyanút, melyet ez a gazember ráháritott. És ha tervük sikerül, akkor Aladár csakugyan veszve van. Rózsikg már-látta lélekben, hogyan viszik őt a vesztőhelyre, a lélekharangot kongatták, a vérpad mellett iszonyú bárddal állt, vérpiros palástban a hóhér. .Vad sikollyal szökött fel fekvőhelyéről és összekulcsolt kezeit ég felé emelve, zokogva kiáltotta: — Nem, nem,; Aladár, nem szabad meghalnod; saját életemmel váltalak meg a megszégyenitő haláltól. wSaját magamat áldozom fel, ha másképp nem menthetlen. Nem engedhetem, hogy az igazságot sárba tiporják, hogy ezek a gonosztevők győzedelmeskedjenek az ártatlan fölött. Én leszek a tanú melletted. Bizonyságot teszek az igazság mellett, jövök, Aladár, jövök! Ebben az órában, midőn Aladár veszedelmes helyzetét és szörnyű gyötrelmeit felidézte, most érezte csak igazán, menynyire szereti őt. De nem csupán az újból fellángoló szerelem serkentette őt. Máskülönben is tisztán látott már. Most megismerte, hogy Morvay doktor a hazugságok valóságos hálójával vette őt körül. Rájött, hogy mindazok a lelplezések, melyekkel őt szerencsétlenné tette, mind, mind csupa hazugság. Ez most oly tiszta volt előtte, mint a napfény. Hazudott a doktor, amikor azt niondta neki, hogy Földváry gróf az ő apja. Hazudott, amikor a grófnak alávaló, nyomorult szándékot tulajdonított. Ezzel csak elkeseredetté és ennek következtében lelkileg gyöngévé akarta tenni. Nagy ég, ez a beszélgetés, melynek az imént fültanuja volt, megmutatta, milyen förtelmes ember ez az orvos és milyen hallatlan képmutatás lakik benne . . . Rózsika az ablakhoz lépett és a kétségbeesés szenvedélyével ragadta meg a vasrudat és rázta, miközben forró könnyek peregtek le az arcán. — Óh, Istenem! — fohászkodott az éghez, — adj oly nagyerőt, amilyennel Sámson birt, hadd törjem szét ezeket a vasrudakat, melyek útját állják szabadságomnak. Ti, örök csillagok ott fenn a magas égen, tekintsetek rám, világítsatok be szivembe és lássátok azt a nagy szerencsétlenséget, melynek áldozatul estem. Ti mennybéli angyalok, kik a Mindenható trónjánál szent zsolozsmákat zengetek, segítsetek rajtam, nehogy végképp erőt1 vegyen rajtam a kétségbeesés. Nem maradhatok tovább ebben a házban, mert egy szent feladat teljesítése vár reám. Meg kell mentenem két emberi életet: Rédey Irmáét, akit istentelen kezek meg akarnak mérgezni, azután Földiry Aladárét, akit vérpadra akarnak juttatni olyan bűntény miatt, amit nem ő követett el. Oh, miért vagytok olyan szótlanok, ti csillagok, miért nincs megadva nektek a beszéd, hogy vigasztalhatnátok azokat szerencsétleneket, akiknek ezen a földön mör nincs mit remélniük. Lehorgasztotta fejét és könnyezett. Mikor ismét felnézett, egy csillag, fényes kört irt le és lebukott az égboltozatról. Oh, a csillaghullás! — mormogta maga elé Rózsika. Azt mondják az emberek, hogy aki csillagot lát hullani, annak teljesedik kívánsága, amelyet akkor táplál lelkében. Én tehát azt a kívánságot nyilvánítom, vajha megmenthetném Rédey Irmát és Aladárt a haláltól Engedjétek, óh, ti csillagok, hogy kívánságom teljesedésbe menjen. (Folytatjuk) Irta: BENEDEK ELEK