Magyar Hirnök, 1964. július-december (55. évfolyam, 27-53. szám)

1964-08-20 / 34. szám

8. OLDAL

n *,ctap mr?Kfiir

AZ ISTEN KARDJA ÉS A HADAK ÚTJA

II.

Valóban, ha nem is afc egész világ, egy nagy világ hóditója volt Attila és az ő nagysága a történelem világitó fénye mellett sem kisebbedik. Egykorú és később élő krónikások rengeteget Írtak össze Attiláról, “Isten ostoráról’’, Írtak róla iszonyattal, Írtak róla csodálattal ; Írtak káromlással, áradozó dicsérettel és mindé sokféle hangú Írásnak egy a vége; a legnagyobb hőse volt ö annak a kornak, amelyben élt. Őmellette a történelem más nevezetes hősei elhal arányodnak, nevük a feledés tengerébe merül, de Attilla nevét még századok múltán is csodálattal, rettegéssel emlegetik a népek. ,

Ázsia belsejéből, Khina szomszédságából indult a hunnok rengeteg áradatja világhódító útjára, és a merre hu-Irta: BENEDEK ELEK

zódik, magával sodorja a különféle népeket. Krisztus után a negyedik század utolsó felében Balambér volt a hunnok királya, az ő vezérségével hódították meg a mai Oroszország akkor leghatalmasabb népét, a keleti gotokat, a Dáciában (a mai Erdélyben) lakó nyugati gótok pedig a római uralomnál kerestek menedéket a népeket elsöprő áradat elől. Az ötödik század első felében lép a történelem színpadára Attila, Mundzuk fia. Hol és melyik évben született, erről a történetírás sem tud bizonyosat. Valószínű, hogy a Volga folyó vidékén született, és némelyek innét származtatják a nevét is, amenynyiben a Volga tatár nyelven Atil-t, nagy folyamot jelent. Bizonyos csak az, hogy Mundzuk volt az atyja, aki korán halt meg és ekkor a főhatalom

egyedül Rughának, Mundzuk testvérének a kezébe került. Rughától a kelet-római birodalom 350 font arany évi tiszteletdijjal vásárolt békességet, adott neki tábornoki címet is, ő meg kezesül unokaöccsét, Attilát küldötte a keletrómai udvarba. Ez az egy tény ismeretes világverő Attila ifjúságából. Itt, az udvarnál ismerkedett és barátkozott meg egy Aetius nevű római ifjúval, — kivel később rettentő nagy csatában mérte össze fegyverét — és itt nyílt alkalma megismerkedni az akkor már hanyatló római hatalom gyengeségeivel, minek utóbb nagy hasznát vévé.

Kevés adatunk van tehát Attila ifjúkoráról, de ez a kevés is sejti, hogy Attila komoly lélekkel készülődik nagy elhivattatására és midőn nagybátyja, Rugha, meghal

(433 körül eshetett a halála,) fiatal létére is Attila az, ki a hunn nép rengetegéből hatalmas szálfaként emelkedik ki. A korán elhunyt Mundzukon kívül még két testvére volt Rughának; Optar vagy Oktar és Oibarsz. Mind a kettő túl élte Rughát, de a hatalom mégis Attilára és testvérére Blédára (Buda) szállott. Ám csaki rövid ideig tart a két testvér társas uralkodása; az erősebb, a hatalmasabb Attila félrelöki utjából Budát, ő lesz egyedül a királya a világverő népnek.

“ Az egész föld, a világ népeinek sanyargatására és rémületére született ez az ember, kinek félelmetes hire mindent rettegésbe ejtett és valamennyi nemzet bámulatát magára vonta. Hatalmát már büszke magatartása és kevélyen körüljártatott szemeinek parancsoló tekintete is elárulta. Szerette a harcot, de mérsékelte magát. Elhatározásaiban szilárd, könyörgésre engesztelékeny és kegyelmes azokhoz, kiket egyszer hívei közé számított. Külsejében igazi hunn, alacsony termetével, széles mellével, nagy fejével, apró szemével, ritka szakáiéval, lapos orrával és

sötét testszinével egyesítvén magában nemzetének faji sajátságait.”

így irt róla, ilyenek rajzolta világverő Attilát egy századdal később Jordanes, a gótok történetírója. S míg a rómaiak kegyetlen barbárnak hirdették és minden rosszat, borzalmasat összeírtak róla, a germán népek előtt közel ezer esztendeig úgy állott neve, emléke, mint nagy, bölcs, hatalmas, gazdag és bőkezű, nagylelkű, emberséges és igazságos királyé, kinek párja sohasem volt és sehol sem található. Kinek udvarában tizenkét király, hercegek ós grófok szolgáltak. Aki mellett a germán népek képzeletében eltűntek, elhalványodtak a nagy gót hódítók, mivel kivész emlékük a mondákból, de Attilára úgy emlékeznek vissza, hogy ő jól fogadja és becsületben tartja azt, ki hozzája csatlakozik. Jobban szeret békével mint fegyverrel uralkodni, de összetiporja, megsemmisíti, aki ellene szegül. És bármennyire ellenségesen is Írnak róla a rómaiak, közülük is többen élnek Attila udvarában és Priszkus Rhetor görög iró tanúsága szerint, a görög eredetű Onegeziusz úgy nyilatkozott, hogy inkább lepne szolga Attilánál, mint nagy ur és gazdag a rómaiaknál. Ugyanígy nyilatkozott egy görög kereskedő ember is. Azt mondta: sokkal jobb hunn, mint római alattvalónak lenni, mert a hunn törvények megengedik, hogy aki meg tudja magát váltani,----ós vitézségével mindenki szerezhet magának annyi zsákmányt, hogy ezt megtehesse — visszakövetelheti szabadságát, és ha vége a háborúnak, senki sem háborgatja vagyonában, békével élvezheti. A törvény egyforma mindenkire, nem úgy mint a rómaiaknál, kiknél a gazdag és hatalmas büntetlenül sértheti meg, az csak a szegényt sújtja, ki pénzért és hosszú perlekedés után is nagy nehezen juthat az igazsághoz.

Nem minden ékes szónál ékesebben beszélnek-e ezek az egyszerű vallomások Attila nagysága meleltt, ki nem csupán kardjával hódította meg a népek nagy sokaságát, de meghódította bölcseségével, igazságszerető szivének melegségével is?

A Kaspi-tengertől a Rajnáig, az Alsó-Dunától a Keleti Tengerig a mi nép e végtelen

területeken élt: mind meghódolt világverő Attilának. A különböző fajtája és vallásu népeknek óriási tömege ismerte el urának, királyának Attilát; szarmaták, osztrogótok, gepidák, svévek, markomannok, herulok, turkilingok, skirek, turingok, saxok, szlávok és egyéb név szerint is alig ismert népek. És ezek e népek most már egységes birodalomnak voltak a népei; az a világ, melyt ők Attila uralma alatt alkottak, a keleti és nyugati római birodalomtól különálló nagy világ volt. S ennek a nagy, hatalmas világnak a közepe a Duna-Tisza rónasága, volt. Ez a rónaság volt középpontja a hunn világbirodalomnak. Itt volt valahol, talán a mai Szeged tájékán, e világbirodalom fővárosa és e fővárosban Attila halmon épült, fatornyos palotája. Magának a hunn népnek nagy tömege a szarmata síkságon élt. A birodalom középpontján csupán az előkelők vették körül a világverő királyt. Nagy nevezetességű történeti tény ez: a mai magyar föld ekkor volt először középpontja egy nagy és hatalmas birodalomnak.

(Folytatjuk.)

SZERELEM

kefArjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Gyilkos! — kiáltotta remegő hangon, — gyilkos! Ismételve kiáltom, gyilkos! Mindaz, amit beszéltél, arcátlan hazug' Ságnak bizonyult. Azt mondod, hogy négy hétig Morvay doktor tébolydájában voltál? Haha! Nem is láttak ott. Maga a doktor és alkalmazottai egyhangúan bizonyítják, hogy hazudtál,

— Ők hazudnak----káiltott Aladár. — Egyébiránt Morvaytól nem is vártam volna egyebet. Az egy aljas gazember és oly nyomorult emberekkel van körülvéve, hogy házában Uincs helye az igazságnak. Oh atyám, ha. más tanúra nem tudsz hivatkozni, mint ilyen emberekre, akkor annak a veszélynek teszed ki magad, hogy hamis tanuk alapján Ítélsz el engem. Hát Rózsikéval nem beszéltél? Pedig hogy kértelek erre. Mit.mondott?

— Azt, ami ezen a papiroson áll — felelte az öreg ur fagyosan és zsebéből előrántott egy teleirt papírlapot, melyet fiának szeme elé tartott.

Olvasd! — kiáltotta. — Vedd tudomásul, nyomorult, hogy akire mint angyalra hivatkozol, akit állítólag oly forrón szeretsz, megtagad téged. Őt nem tartják akarata ellenére fogva az intézetben, sőt ellenkezőleg, egész nyomatékosan kijelenti ebben az okmányban, hogy Morvay doktorban atyai barátját tekinti, akinek hálával tartozik. Nos, elfajult fiú, mit mondasz erre1? Bizonyára valami uj mesét fogsz hamarjában kigondolni, mert hiszen - mi sem könnyebb, mint hazugságokkal megtörni egy apa szivét.

Aladár reszketve emelte fel mindkét kezét. Szemét rámeresztette az okmányra, a betűk egy percig ugrálva táncoltak szemei előtt, utóbb azonban mégis el tudta olvasni. Nagy ég, csakugyan Rózsika irta volna ezt?

Nem, nem. Ez lehetetlenség. Ég és föld összeomlását inkább elhitte volna, mint ezt, hogy Rózsika megveti őt.

— Atyám! — kiáltotta rekedten. — Ez az irás hamis! Rózsika ezt nem Írhatta. Morvay doktor, ez a körmönfont gazember, gyártotta ezt az okiratot . . .

— Ne sértsd azt a férfit —, szakította félbe az öreg gróf dörgő hangon. — Morvay doktor tetőtől talpig derék, becsületes ember, aki képtelen arra, amit te rá akarsz fogni.

— De Rózsika?

— Vele is beszéltem. Kívántam a doktortól, hogy hivassa el őt és a lány eljött.

— Ah, eljött, tehát láttad őt és beszéltél véle? Akkor ki is kellett derülni az igazságnak.

— Igen, kínlódott, — válaszolt az öreg ur fagyosan — Rózsika beismerte előttem, hogy ezt az okmányt ő irta saját kezével,' sőt tűrnöm kellett, hogy megvető pillantásokkal mérjen végig engem, csak azért, mert atyád vagyok. Aztán kezeivel elfödte arcát és zokogva kifutott a szobából.

— Rózsika tehát ellenem vallott, — nyögte Aladár csaknem magán kívül. — Beismerte, hogy ezt az okmányt ő irta? Akkor végem van.

Őrjöngő fájdalmában földre dobta magát és arcát a szőnyegre nyomva, azt rágta kinjában. De ezzel nem érte be, szép fürtös haját kezdte tépni, szemei forogtak, olyan volt, mintha egyszerre megőrült volna.

Az öreg gróf egy percig szótlanul nézte fiának kínos ver" gődését. ;■» ji mm fi

— Kelj fel — szólalt meg azután oly hangon, mely elárulta, hogy az apa felébredt benne és-szánalom kezd gerjedezni szivében a szerencsétlen fiatalember iránt, aki egy gyönge

pillanatban oly tettet követett el mely egész életére tönkreteszi őt. — Kelj fel, mert még nincs vége. Még lesz egy-két komoly szavam hozzád.

Aladár az örjöngő elkeseredés első rohamának elmúltával nagynehezen fölemelkedett.

De a néhány perc alatt is teljesen megváltozott. Dúlt vonásai szép fiatalos arcát egészen elékteleniték, barna szeméből a reménytelenség tompa kifejezését lehetett kiolvasni. Lankadt karjai elárulták, hogy úgy testi, mint lelki ereje teljesen meg van törve.

— Mit akarhatnál még tőlem? — kérdezte siri hangon. — Tovább már nem is védekezem, tehetsz velem, amit akarsz. Számomra már teljesen közönyös az élet, a világ és minden, ami benne van. Idézd fel ellenem a törvény és a tömlöcök összes borzalmait, — kötöztess meg, adj át a hóhérnak, óh csak vigyetek el minél előbb. Nincs már mit keresnem ezen a világon, ahol ilyen kegyetlénül bolond dolgok történhetnek. Hadd merüljek alá a sir mélyébe, legyek kitörölve az élők sorából és elfelejtve örökre, örökre!

A panaszos szavak hallatára az öreg gróf egész testében megrendült.

— Fiam, — mondta. — Egész idő alatt most történt először, hogy fiának mondta őt. —Ártatlannak mondod magad még most is?

— Mondtam már, hogy nem védem magam. Tehettek velem, amit akartok. Itt mindenki megtagad, akkor nincs mit keresnem ezen a földön.

— Hallgass meg tehát fiam, hogy mire határoztam el magam. Nem tudom, vájjon csakugyan ártatlan vagy-e, vagy sem. A látszat ellened szól, az eddig kipuhatolt ténykörülmények ellened vallanak, eszem is azt mondja, hogy bűnös vagy, hogy te követted el azt a szörnyű gyilkosságot. Szivem azonban ellene szól, apai érzelmem tiltakozik eme föltevés ellen. Nem hihetem, hogy te, kit oly gondosan, oly erkölcsösen neveltem, kibe a legnemesebb erények csiráit ültettem, akinek gondolkodása egész mostanáig nemes és magasztos volt, — mondom, nem hihetem el, hogy gyilkos légy. De már nem segít" hetek rajtad, a rendőrség már értesítve van, emberei mindjárt itt lesznek.

Alig fejezte be, máris megjelent a küszöbön egy rendőrtiszt komor alakja.

Az öreg gróf újra összerázkódott ,aztán szivének gyengébb érzéseit erőszakosan leküzdve, az ajtó felé ment és igy szólt;

— Uram, tegye kötelességét. íme, átadom önnek azt az egyént, akit a sólyomvári kastély kertjében felfedezett gyilkosság elkövetésének gyanúja terhel. Vigye őt magával.

A magastermetü férfi belépett. Egyenruha nem volt rajta, polgári ruhát hordott. Komoly arca egészen Üzletszerűen látszott felfogni a dolgot. Közönyös flegmájából még ez a rendkívüli eset sem volt képes őt kizavarni.

Mögötte feltűnt hat rendőr alakja, akik valamennyien egyenruhát viseltek. Kardjaik és kabátjuk fémgombjait megcsillogtatta koronkint a gázlámpák fénye.

A szolgák mind összeverődtek a folyosón és meglehetős izgatottan tárgyalták az esetet, melyhez hasonlót a kastély falai még nem láttak és egyhamar talán nem is fognak látni.

Aladár mindent látott és mindent hallott, de teljesen közönyös maradt. Lelki eltompultságából most már semmisem tudta őt felrázni.

A rendőrtiszt megállt előtte és komor, hivatalos hangon mondta:

— Földváry Aladár gróf ur, a törvény nevében ezennel letartóztatottnak jelentem ki önt, mert gyilkossággal vádoltatik. Rédey Irmát ölte meg, akit átszűrt mellel találtak a kastély kertjében. Kövessen!

E szavak hallatára Aladár mégis összerezzent. Egy percig szótlanul bámult az előtte álló detektivre, mintha nem jól értette volna szavait, vagy'-azokat különösnek találta volna. Végre azonban büszkén hátraszegte fejét és úgy felelte:

— Én pedig kijelentem, hogy az ellenem emelt vád hamis, a gyanú, mellyel terhelnek, alaptalan és szörnyű tévedés van a dologban. És én áldozata vagyok ennek a tévedésnek.

— Ezt nem az én feladatom megállapítani, hanem a vizs" gálaté, — felelte a rendőrtiszt. — Legyen meggyőződve, hogy vizsgálat nélkül senki sem lesz elitélve, legkevésbbé ön, akinek fedhetetlen múltja van. Kérem tehát, legyen szives velem jönni. Remélem, nem fog szökési kísérletet tenni, sem pedig más tekintetben sem fog nekem nehézségeket okozni. Éppen ezért nem teszek béklyót kezére.

— Erre nincs szükség, — felelte Aladár most már nyugodtabban. — Láthatja rólam, hogy már el vagyok szánva és amit rám mér a sors, azt zúgolódás nélkül elfogadom. Csak legalább gyorsan végeznének velem.

Indult az ajtó felé. Ekkor sietve jött Szentiványi Géza gróf. Mögötte egy női alak suhant be a szobába.

Lola volt. Arca még mindig halvány volt az izgatottságtól. Nem is csoda. Ilyen éjszaka, mint ez a mai, nem volt még ebben az életben.

Valóban szerencséről beszélhetett, mert csak egy hajszál hijja, hogy le nem bukott arról a fényes polcról, melyre csalárd módon felküzdötte magát. Igéző, hófehér pongyola volt rajta, mely ködfátyol gyanánt fogta körül karcsú termetét. s

Szentiványi Géza gróf rögtön átlátta a helyzetet. A rendőrök látása annyira lesújtotta őt, hogy hamarosan szólni sem tudott, pedig ő volt a házigazda.

— Nézd, nézd atyám, — szólalt meg Lola remegve. — Úgy látom, hogy letartóztatták és magukkal akarják vinni. Szegény gróf! De ezt, mint házigazda nem engedheted és ne is engedd, atyám!

— Nem hiszem, hogy segíteni lehessen rajta, lányom.

— De hiszen ő ártatlan!

Ezt meghallotta az öreg gróf és odajött hozzá.

— Ön ártatlannak mondja őt? Higyje el gyermekem, életemnek hátralevő éveit szívesen odaadnám, ha erre bizonyságot szerezne nekem valaki.

,— Mondom, hogy ártatlan, én azt határozottan tudom! — kiáltott Lola.

— Tudod? — kérdezte Szentiványi Géza csodálkozva.

— Azaz csak sejtem, — javította ki magát Lola — Oh, hogy is lehetne ő gyilkos. Ezt én lehetetlennek tartom.

— Fogadja köszönetemet jó véleményéért, kisasszony, — szólt Aladár hálásan. — Szavai nagyon jól estek szétmorzsolt szivemnek.

Lolát a szerencsétlen fiatalember sorsa úgy meghatotta, hogy meg is siratta. Egy pillanatban a jobb érzés felülkerekedett benne és ajkát szólásra nyitotta, de hirtelen újra elnémult.

A rendőrök mögött ott állott Soltész Feri, aki fenyegető pillantásokat vetett feléje. Mint mindig, úgy ezek a tekintetek most is szinte delejes hatással voltak reá és a távolból is megfélemliték őt.

Szentiványi Géza odament Aladárhoz és megragadta kezét.

— Én is — mondta — szilárdul meg vagyok győződve ártatlanságáról, Aladár. El is fogok követni mindent, hogy azt bebizonyítsam. Nem lesz nyugtom, amig a sajnos félreértést ki nem derítem és a valódi tettest fel nem fedezem. Erről meg lehet győződve. Mogy pedig bebizonyítsam, mennyire becsülöm még mindig s hogy ártatlannak tartom: ime, fogadja meleg baráti kézszoritásomat. Tudom, hogy nem méltatlannak nyújtom jobbomat.

Örömkiáltás röppent ki Aladár ajkán és mindkét kezével nyúlt Géza jobbja után, melyet melegen megszorított, miközben oly mélyen hajolt föléje, mintha meg akarná csókolni.

— Köszönet, — rebegte mély megindulással. — Gróf ur,

e perctől fogva oly hálára kötelezett, melyet soha sem leszek képes leróni. Ha életemmel szabadon rendelkezném, még azt is odaadnám önért. Nagyon szép, hogy hiszi ártatlanságomat, leányának szép szemében pedig, a részvét nemes könnyeit láttam. Az Isten fizesse meg. (Folytatjuk)