Magyar Hirnök, 1964. július-december (55. évfolyam, 27-53. szám)

1964-12-03 / 49. szám

8. OLDAL)

vncv\n nmRKöK

Thursday, December 3, 1964

SZEGÉNY ORSZÁG GAZDAG NÉPE

Svájc népe gazdag. Az egy főre eső nemzeti jövedelem tekintetében évi 1036 dollárral a negyedik a nyugati világban. De az emberek külső megjelenéséből erre nem lehet következtetni. A lakosság szemérmesen, szinte szégyenkezve elrejti gazdaságát. Sehol sem találkozni kirivó eleganciával, kérkedéssel, hivalkodó jómóddal. Az emberek: tisztán, de egyszerűen öltöz-j nek és igyekeznek kerülni minden feltűnést, mint ami-1 lyen a Cadillac, vagy a Jaguar. Olcsó kisautók futkosnak. Azt mondják idegenek: menn '1 kisebb, kopottabb az autó, annál gazdagabb a tulajdonos. Majdnem ugyanez vonatkozik az öltözködésre is. Rojtos nadrága férfit ritkán látni, de ha mégis felbukkan egy-egy utcán — az csaknem | bizonyosan milliomos.

A gazdagságot másutt lehet lemérni. Például a lausannei Beaulien-palotában, ahol az országos kiállítással egyi időben kiállították a svájci magán gyűjtők tulajdonában levő képzőművészeti alkotásokat, 1863-tól 1963-ig. A nyugat-európa festészet 350 remekműve függ a kiállítási termék falain.

Valamennyi svájci magángyűjteményben van. (A kiól-' litás rendezői még a Svájcban letelepedett idegenektől sem kértek képet, pedig sok milliomos van köztük.)

A FRANKOCSKA

Svájc szilárd ország. Nemcsak a másodperc pontossággal közlekedő vonatokban, vagy a postásokban ölt ez testet, akik télen-nyáron, esőben-hóban ugyanazon óra ugyanazon percéiben hordják ki a leveleket. Idegen számára talán legtapinthatóbban akkor jelentkezik, midőn cigarettát vásáról, benyúl a zsebébe és 1883-ban vert ezüstfrankkal fizet. Hányszol változott azóta az angol font, a német márka, a rubel, a lira, a koronáról és a pengőről nem is beszélve. A svájci frank, ahogy itt mondják, a frankocska, maradt a régi.

És szilárd Svájc olyan értelemben is, hogy a Napóleon óta nem volt háború az országban, azt megelőzően pedig legutoljára a 15-ik században. Az 1813-as bécsi kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak először Svájc örökös semlegességét.

Mikor a 19-ik század közepén Svájc bekapcsolódott az európai vasúti hálózatba, a legtöbb élelmiszert és nyersanyagot sokkal olcsóbban lehetett külföldről behozni. így mindinkább visszafejlődött a

szántóföldi művelés és teljesen megszűnt az ipari növények termesztése Az egyoldalii tej- és gyümölcstermelésre való átállást mi sem jelzi szembetűnőbben, mint hogy 1850-ben Svájc még 290 napi gabonaszükségletét biztosította saját termésből, 1915-ben már csak 52 napit. Manapság ez nem több 100 napnál.

EXPORT ÉS IDEGENFORGALOM

Svájc gazdaságának alapja az ipar. Már 1888-ban a lakosságnak 42 százaléka élt az iparból és 37 százaléka a mer zögazdaságból. Jelenleg az arány még inkább eltolódott az ipar javára. Negyhenhat százalék él az iparból, 16 szábzalék a mezőgazdaságból, 12 százalék a vendéglátóiparból.

Kezdetben a textilipar foglaltai el az uralkodó helyet, majd kifejlődött a gépipar, ma a turbinák, generátorok, transzformátorok, szerszám- és textilgépek, valamint villamossági készülékek tartoznak a legfontosabb svájci exportgyármányok közé. A svájci óraipar még ma is a világ óráinak mintegy felét gyártja. Különös jelentőség re emelkedőt a vegyiipar és a gyógyszerészeti ipar. A hazai piac aránylag nagyon kicsi. Az összes gyártmányoknak egyharmadát kell exportálni, egyes iparágaknál, így a gépiparban és a vegyiparban a termelésnek több mint 90 százaléka megy exportra.

Az export egymagában azonban nem képes fedezni a külkereskedelmi deficitet. A hiányzó 7-800 millió frankot az idegenforgalom szolgáltatja. 196?-ben 1820 millió frankra ingott az idegenforgalom bruttó bevétele, amiből le kell számítani a svájciak által külföldön elköltött 740 miliőt. A külföldön beruházott töke ugyancsak évi 7- 800 millió között jövedelmez, így azután jelentős . felesleg mutatkozik a külkereskedelmi mérlegben. Az idegenforgalom fejlettségére jellemző, hogy a 7553 svájci szálloda | és szanatórium 218,221 vendégággyal rendelkezik.

Természettől Svájc szegény ország. Kevés a termőföldje, nyersanyaga egyáltalán nincs, egyedül víziéner■ giáiban van feleslege. De tény az, hogy a természeti kincsekkel nem rendelkező ország is lehet gazdag,, ha népe szorgalmasan dolgozik, megbízható, jó minőségű árukat I állít elő. Emellett fejlett üzleti érzék szükséges a táj, a ; kéklő hegyek, a zöldelő völgyek, a tengerszemek és gyors sodra patakok tőkévé változásához. Napfény és levegő, hó és bársonyos fü, mind pénzt iiadzik a svájci embernek.

WASHINGTON—Az Ame rikai Magyar Szövetség min den év végefelé levélzáró bélyegeket nyomtat és azok fejében adományokat kér az, amerikai magyarságtól, a Szövetség anyagi támogatása-, •a. Az idei, á karácsonyi szezon megnyíltával szétküldésre kerülő bélyeg Madách Imrét, “Az ember tragédiája” nagy költőjét ábrázolja, mü-j vészi kivitelben, halálának 100-ik évfordulója alkalmából.

Az Amerikai Magyar Szövetség vezetősége — Király Imre elnök, Kecskeméthy József ügyvezető igazgató és Eszenyi L. László Pénztárnok — arra kérik a magyar testvéreket, hogy ezekből a Madách emlékbélyegekből még többet vásároljanak, — mint tették korábbi években. Azért van a szövetségnek most több bevételre szüksége, mert a jövő év elején tartandó országos közgyűlésen alapvető átszervezésre 'kerül sor s a megerősödő szervezet az eddiginél is eredményesebben igyekszik majd ellátni a magyar egyletek, egyházak, a magyarság egészéinek érdekeinek képviseletét Washingtonban, az amerikai központi főhivatalok székhelyén. A fokozott munka fokozott anyagi erőt igényel.

Minden magyar jóakaratára és segitőkészsógére sziik-Neversink. N. Y.-ban a duzzasztógát vízállása 65 lábbal alacsonyabb a rendesnél, a szárazság következtében.

SZERELEM

KUFÁRJAI

■ ■1 t ■■■

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

*— Látogatót? — kérdezte Rózsika csodálkozva.

— Na, na, nem kell mindjárt olyan idegenül rám nézni. Mi rossz lenne ebben? Egy rokonomról van szó, aki már előbb tudtomra adta, hogy meg fog látogatni. Oroszországból jön, szép szál ember és borzasztóan gazdag.

— Hogy van áz, hogy maga' mégis olyan szegény, holott ,gazdag rokonai vannak?

— No lám, milyen naiv vagy, angyalkám, A.z emberek nem egyformák és a vagyon is különféléképen van köztünk felosztva. Az egyiknek több van, a másiknak kevesebb. Az egyik jobban vigyáz a vagyonára, mint a másik, no, meg a szerencsétől is igen sok függ. De most legalább próbaképp vedd fel a ruhát, hadd lássuk, lesz-e rajta valami igazítani való.

Segitett Rózsikának az átöltözködésben, miközben nem győzte magasztalni a leány szép termetét.-—Jaj, a lábad is milyen piciny! — kiáltott elragadtatással. — Hallottad már a mesebeli hamupipőke hírét? Még annak sem volt kisebb, mint a tiéd.

— Ugyan, ugyan, néni.

— Alig várom, hogy a gazdag rokon megérkezzék. Akkor igazán jó napot csinálunk magunknak. Lesz finom vacsora, sőt még pezsgő is, és ki tudja mi. Hanem pénzt, óh, azt nem lehet kivasalni tőle semmiért sem. De az igazat megvallva, sokkal büszkébb is vagyok, semhogy kérnék tőle.

Rózsika már ott tartott, hogy a szép selyem harisnyát is felpróbálja. Kótainé ebben is segítségére akart lenni.

— Nem, — mondta a leány határozottan. — Harisnyámat mindig magam szoktam felhúzni.

Pár perc alatt készen volt és megnézte magát a tükörben.

— Jaj, milyen szép vagy! — szólt Kótainé lelkendezve.

Rózsika is meg volt elégedve magával. Ebben az elegáns

ruhában egész másképpen nézett ki, szépségét sz a ruha hihetetlenül emelte.

Ez azonban most mellékes volt neki. Egy kevésbbé szép ruhának is örült volna, mert abban legalább kimehetett az utcára és ő el volt tökélve, még ma éjjel felkeresi Aladár védő-v jét, dr. Ocskay Benőt.

Nem lett volna nyugta és egyenesen súlyos mulasztással vádolta volna magát, ha a felmentő bizonyítékok közlésével csak egy percig is késett volna.

Kótainé valóságos elragadtatással nézte őt. Jobbra, balra forgatta és egyre ezt hangozttata:

— Milyen szép Vagy) de milyen szép! Ez a termet, ez a karcsú derék, át lehet fogni egy kézzel. Egy királykisasszonynak sincs különb. És amellett milyen teltek az idomaid. Igazán szobrásznak való modell. Még a cipő is milyen fess. Hja, tiz forintot adatm érte. De várj csak, most jut eszembe, hogy van ám még valami, ami különösen díszedre lesz. Oh, Kótainé, mindenét odaadja annak, aki szeret.

A fiókból kivett egy csillogó tárgyat.

— Nesze, itt van ez a bross. Tiszta arany, gyöngyökkel

.kirakva. : ' ..........-..--........ - . • . ..... ... .... . ..

Feltette neki.

— Lám, milyen jól áll! — mondta örvendve. — Nézd meg

magad.

Kézitükröt nyomott kezébe és Rózsika megnézte magát. A melltü csodálkozást keltett benne.

— Igazán értékes, — mondta csaknem ijedten. — Nemcsak gyöngyök vannak benne, hanem még egy szép gyémánt is.

— Még pedig valódi, — szólt a takarítónő dicsekedve. -— Nem is adom örökbe neked, Isten ments, hogy megváljak tőle. Az ember soha sem tudja, milyen bajba jöhet és ilyenkor jó, ha van valami, amiből pénzt lehet csinálni.

— Honnan szerezte? — kérdezte Rózska gyanakodva, miután ezzel az értékes ékszerrel legkisebb összhangzásban sem állott a szoba egyszerű berendezése.

— Hogy honnan szerezteti?,Hát . . . hát, a nevelt lányomé volt, a kis Loláé.

— Oh, neveltlányát Lolának hivták?

Lolát mondtam? — kérdezte. Kótainé különös hangon, mintha már bánta volna, hogy elszólta magát. No, igen Lolának hivták és ha. ez a hálátlan teremtés ...

Hirtelen abba hagyta, mert az ajtón éppen kopogtatott valaki.

Rózsika megijedt.

— Nagy Isten, hátha Morvay doktor zörget? Tudja a lakása cimét?

— Dehogy tudja. Mindig hamis cimet mondtam be neki, mert tudtam, hogy előbb-utóbb teszek valamit annak a vén zsugorinak és erre való tekintetből már idejekorán volt rá gondom, hogy üldözőbe ne hevessen. Azért ne félj, angyalkám. Más valaki, vagy valakik vannak künn és akár velem is jöhetsz tartam a gyertyát.

Rózsika remegve bár, de követte őt a gyertyával.

— Ki van itt? — kérdezte a takarítónő csupa óvatosságból, mielőtt kinyitotta a kaput.

— Mi vagyunk — válaszolta egy hang, —■ sarki hordárok.

Rózsika megkönnyebbülve lélekzétt fel, a takarítónő pedig

örvendezve tolta hátra a reteszt, miközben mondt:a

— Ugye, megmondtam? Ezeket a gazdag rokon küldi. Bizonyosan sok mindenféle jót.

Amint kinyilt az ajtó, legelsőbben is szembeötlőit a nagy kosár, mellyel a két közszolga belépett.

— Itt lakik Kótainé asszony? — kérdezte egyikük.

— Itt, itt. Én vagyok az. Úgy látom, hoztak valamit.

— Igen, az “István főherceg” szállodából küldi egy ur.

— Oh, igen, a rokonom, — mondta Kótainé lelkendezve.

— Jöjjenek csak be.

A. hordárok bevitték a kosarat avtakaritónő szobájába. Ott azonban titokban elfintorították az orrukat.

— Annak az előkelő, finom urnák ilyen rokonsága van?

— gondolták magukban.

Egyikük aztán Rózsikára vetett egy pillantást és sajátszerüen megsodorta bajuszát. Ettől a perctől kezdve ez a két ember egyszerre olyan arcátlan és tiszteletlen magaviseletét kezdett tanúsítani, mely vérig sértette Rózsikát, habár ártatlan naivságában nem tudta a viselkedés okát mindjárt kitalálni. , .

— Jó étvágyat a finom portékához, — mondta az egyik.

— Pezsgő is van közte. Jó magunk örülhetünk, ha közönséges karcolt ihatunk néha napján. Hja, persze, nem születtünk ilyen szép kisasszonynak. Az a fő, hogy valaki szép legyen, annak aztán áll a világ.

Rózsika csaknem kővé meredt ezeknek a szavaknak a hallatára. Mire célzott ez az arcátlan ember ezzel a sértő beszéddel? Vájjon ő róla mondta-e, hogy aki szép, annak áll a világ?

A megdöbbenés első pillanatában egy szót sem tudott volna előhozni.

A hordárok jelentős köhécselések között távozták a szobából és Kótainé kikisérte őket, nyilván olyan célból, hogy bezárja utánuk a zajtót.

Mire visszatért, a fiatal leányt könnyekben úszva találta.

— Mi baj, mi baj? — kérdezte és színlelt aggodalommal sietett a leányhoz. — Mi történt? Miért könnyezel? Tudtommal nem bánttot senki. Csak nem érzel honvágyat Morvay doktor intézete után? No, még csak az kellene. Majd mindjárt enyhítve lesz fájdalmad, nézzük meg, mi minden szépet és jót küldött az én derék rokonom? Néz, nézd . . . Szarvasgombapástétom, fácán, pezsgő és minő sütemények! Ez aztán csemege. Minden eddigi nyomorúságunkat rögtön elfelejtjük, sutba lökjük a szomszédságot és vígan leszünk, huj, huj!

Közben a finom csemegéket a pezsgős palackokkal együtt mind kirakta az asztalra. A csomagolás módja is mutatta, hogy előkelő helyről jött a küldemény és igen kirivó ellentétben állt az itteni környezettel.

Aki még tegnap este szalonnázni látta Kótainét, az bizony nagyon is kirívónak találta ezt az ellentétet.

— Nézd angyalkám, — szólt a takarítónő egy üveg pezsgőt tartva Rózsika elé, — ittál már ilyet? Nem? Akkor nem is tudod, mi a jó. No, de most megtudod!

— Hagyja el, — szólt Rózsika sírva és eltolta a pezsgőspalackot. — Semmi sem kell. Egy falatot sem eszem semmiből sem. Hozzá sem nyúlok.

— Ejha! És ugyan miért nem?

— Kótainé, — szólt a lány hirtelen kigyenesitve magát. — Mire célzott az egyik hordár, mikor azt mondta, hogy aki szép, annak áll a világ? Magyarázza meg nekem a szavak értelmét. Az az ember engem sérteni akart. Megvető köhécselései is rám vonatkoztak.

\

— Ugyan, mit gondolsz, angyalkám? — felelte Kótainé alattomos vigyorgással. — Ki törődik az ilyen részeg kamaszok beszédével? És miért gondolod mindjárt a legrosszabbat? Erről azonban kár beszélni. Most ülj ide az asztalhoz és falatozzunk. Van ám, mit. Még a rokonnak is jut belőle, ha eljön.

— Kótainé megteritette za asztalt és a csemegét szépen elrendezte. Valóban még a legelkényeztettebb Ínyencnek is folyt volna a nyála utána.

/ — Már én alig bírok magammal, — szólt a vénasszony

és egy széket maga elé rántva, mindjárt kézzel nyúlt a pástétom után. — Azt hiszem, te is örülsz, hogy egyszer becsületes vacsorához ülsz. Morvaynál nem volt ám szarvasgombapástétom, meg pezsgő.

Elkezdett enni. Közben letörte a nyakát egy pezsgőspalacknak és telitöltött egy hosszunyaku poharat.

— Éljen Morvay doktor! — kiáltott nevetve. — Az ő egészségére üritem az első poharat.

Rózsika mozdulatlanul ült helyén és maga elé meresztette tekintetét. — Rémes sejtelmek keletkeztek agyában, félelme percről-percre nőtt, énnek az Oroszországból való rokoPnak a dolga sehogy sem tetszett neki.

Ekkor egyszerre felszökött helyéről. Arcának erélyes kifejezése mutatta, hogy szilárd eltökélés érlelődött meg benne. Odaállott a takarítónő elé, aki nagy élvezettel gyűrte magába a pástétomot és utálatos csámcsogással nyeldeste magába.

— Ahá, — szólt Kótainé vigyorogva. — Megkívántad már. No jó, ülj le ide mellém. Mondhatom, nagyszerű. Hej, de jó is az, mikor valakinek sok pénze van. Nekünk is lesz! Ezentúl mindennap igy fogunk vacsorázni.

Erre Rózsika komolyan mondta:

í

(Folytatjuk)

AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG KARÁCSONYI MADÁCH EMLÉKBÉLYEGEI

I ség van. Minden magyar vá* I sároljon minél többet a Madách emlékbélyegekből, küld* I je be adományait erre a cimjre: American Hungarian Fe! deration, 1346 Connecticut Avenue, N. W., Washington, D. C. 20636.