Magyar Hirnök, 1964. július-december (55. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-15 / 42. szám

Thursday, October 15. 1964 «AGYAR HÍRNÖK 7. OLDAL PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG PERTH AMROYRAN? “ED PATTEN EST” elne­vezéssel nagy politikai rallvt és spaghetti vacsorát rendez október 19-én, hétfőn este 7:30 órai kezdettel a Polish Hóméban (Hall és Amboy Ave.) a Perth Amboyi Magy. Demokrata Klub. Beléptidij nem lesz, a vacsorát is telje­sen ingyen szolgálják fel a vendégeknek. Az est ceremo­­riiamestere Kovács Olivér vá­rosi tanácsosunk lesz, angol főszónck Edward J. Patten 154k kerületi kongresszusi képviselőnk, magyar szórtok pedig Fohl András, a borbé­lyok állami commissioner je. Az estén részt vesznek a me­gyei demokrata jelöltek is, akiknek újra választása érde­kében a magyar demokrata klub is mindent elkövet. *. * * CSÍPŐ LAJOS, aki úgy a nemzetközi, mint az 'amerikai belföldi utazásokat ellenőrző országos hatóságok által en­­gedé-Iye-zett s az egész világra kiterjedő repülő, hajózási és vasút társaságokat ké pviseli, s mint ismert, 1907 óta ál­landóan panjaszmentes szol­gálatot végző utazási szakér­tő jelenti, hogy ez év októ­ber 1-iével Amerika és szülő­hazánk között létrejött meg­egyezés alapján úgy az itt élő, valamint az óhazai rokonok látogatását kérvényezők uta­zási okmányait, szükség ese­tén 48 órán belül kiadják. Azonkívül a Budapest és New York közötti térti jegyek árait $362.60 és $567.40 közötti csz­szegre leszállították a repülő­­társaságok. / Csipő Lajos ezenkivül a kö­vetkező nyilatkozatot tettte: “Erkölcsi kötelességemnek tartom felhívni az érdekeltek figyelmét arra, hogy a jegyek ugyanazon gépen, időben, tá­volságra és osztályban min­dönki részére csak egyforma árúak lehetnek, akár a repü­lőtársaság, annak megbízott ügynöke, akár pedig egy zug­ügynök utján vannak besze­­rezva. Tudomásomra jutott, hogy egyes zug-ügynökök olyan híreiket terjesztenek, hogy ők direkt importálják a magyar forintot és olcsóbban vényes alapon működő uta­zási jegyeket is, mint a tör­­véríjyos alapon működő uta­zási irodák. így próbálnak 'könnyen befolyásolható em­bereket léprecsalni. Ilyen be­ugratás sikeres lehet azoknál, akik járatlanjok vagy tudatla­nok, akik ia biztonságnál és kényelemnél többre becsülik a dollárt, vagy akiket az ős­régi “magyar nyavalya”, az irigység, vagy a régi ameri­kai magyarok elleni bosszú­vágy kerített hatalmába. Azonkívül remélem, hogy az intelligensebbek, mielőtt be­dőlnének egy zugügynökség­nek, előbb elmennék egy tör­vényesen működő ügynökség­hez, szeretteik és a saját biz- Loáguik érdekében, ahol sem hamis forintokat njem kap­nák, sem halál vagy bukás esetén nem lesznek vesztes­ségnek kitéve és ahol egy fil­lérrel sem kell a jegyekért többet fizetniö'k . Csipő Lajos 303 Maple St., Perth Amboy,, New Jersey KANADAIAK KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEI A MAGYAR KORMÁNY ELLEN OTTAWA, Ont. — Paul Martin, Kanada külügy­minisztere közölte, hogy több érdekelt magyarszár­­mazásu kanadai kérelmére Magyarország ellen kárta­­lanitási kérvények benyújtásának október 1-re jelölt határidejét december 1-ig meghosszabbították. A kanadai kormány és a magyar kormány meg­bízottai junius 11-én megállapodtak abban, hogy a leg­rövidebb időn belül elintézik a kanadaiak kártalanítá­sát. A háború előtti adósságok, háborús károk és in­gatlanok államosítása, vagy elkobzása alapítanak meg kártérítési igényt. A követeléseket okmányokkal kell alátámasztani. Kérvény-formák beszerezhetők a Claims Section of the Department of External Affairs, Ottawa, Ont. címen. Beküldési határidő 1964 december 1. MAR A KÖZÉPKORBAN FELMERÜLT AZ EGYESÜLT NEMZETEK ESZMElE FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusítója 159 New Brunswick Avenue, Perth Amboy. N. J. Telefon: VA 6-0591 NEW YORK - Az UNES­CO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének gazdasági és kulturális bizottsága felhív­ta a tagállamok figyelmét Podjehrádj György (1452-71) cseh király emlékének megün­neplésére, ©ki — a varsói és párisi levéltárakban előke­rült okimé rívok tanúsága sze­rint — éppen ötszáz évvel ez­előtt, 1464-ben tett kezdemé­nyező lépéseket egy nemzet­közi békevédelmi szervezet megalakítására, s így a Uni­ted Nations szeméjének kö­zépkori előhirzöke volt. A cseh király által megszö­­vegeztetett és jelenleg Varsó­ban őrzött tervezetben fellel­hetők a nemzetközi élet mai törekvései :az államok egyen­jogúsága, az agresszió elleni közös védekezés, a vitás 'kér­dések békés utón való meg-Beszéljünk a KÉNYELEMRŐL! Próbálja ki a mi hozzájárulásunkat az ön kényel­méhez. Ahelyett, hogy parkolóhelyet keresgélne és ki meg be kellene mászkálnia kocsijába — ott­maradhat, ahol ül a kocsiban. Csak odahajt ko­csijával az autóhaj tók számára szolgáló külső ab­lakhoz akármelyik irodánknál a három közül, el­intézi a kocsijából bankügyeit velünk és tovább hajt! Miér£ nem próbálja ki kégyelmes "DRIVE-UP" ablakainkat még ma? irst Bank n TRUST COMPANY-, PERTH AMBCY • WOODBRIDGE • FORDS • AVENEL-COLONIA »AVENEL • ISELIN, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Magyar Ref. Egyház hírei ft ABRAHAM DEZSŐ, lelkész 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799. Angol istentisztelet és va­sárnapi iskola minden vasár­nap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hó­nap első vasárnapján és az ün­nepeken. Megindult az őszi idővel az egyházi élet á különféle szer­vezeteikben. Kérjük tagjain­kat, vegyék ki részüket tehet­ségük szerint abból a mun­kából, amelyikhez leginkább vonzódnak. Énekkarunk próbáit min­den szerdán este 7 órától tart­ja. Uj tagakat is hívunk és szeretettel várunk. Férfi Körünk összejövete­leit minden hó első és har­madik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk­ban lévő klubhek’ségben. Ifjú Női Kör gyűlése min­den hónap első és harmadik kedden este van 3 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagokat hivnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűlé­seit minden hónap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyű­léseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt sze­retettel hiv és vár a vezető­ség vasárnap esténként 7 óar­­kor. Vasárnapi iskolánk folyta­tódik minden vasárnap reg­gel 9 órakor. Egészen kis gye­rekekről is gondoskodunk. oldása, a békés egymásmel­le tt élés elve. Az okmány bevezető részé­ben Podjebrád György meg­indokolja az európai béke­­unió szükségességét. Kifejti, hogy a keresztény államok közti béke megőrzése csak­úgy, mint az Európát fenye­gető török veszedelem egysé­ges 'nemzetközi szervezetet követel, melynek valamennyi keresztény állam tagja lehet. “Mivel az az óhajuk, hogy a háborúk, rablóbadj áratok, zűrzavar, gyújtogatások és — óh, kárhozat! — gyilkosságok, melyek magát a keresztény­séget is tépázzák, tönkrete­szik a termőföldet, városokat és országokat, megannyi gyöt­relemmel, bajjal sújtják a ki­rályságokat és fejedelemsége­ket, megszűrjenek és telje­sen kiküszöböltessene'k . . . valamint, hegy a kölcsönös szeretet és testvériség' szük­séges állapota dicséretes egyetértéssé váljék elhatároz­tuk ... a béke, testvériség és összetartás szövetségi unió­jának létrehozását . . .” A tervezett további cikke­­yei részletesen körülírják a békeunió jogi és szervezeti alapelveit. Az unió vezetését a tagállamok teljhatalommal felruházott állandó küldönít­­teinek kongresszusa látta vol­na el. Az uralkodó csupán az elvi jelentőségű kérdések megtanácskozására gyűltek volna össze. A kongresszus székhelyét a tervezet ötéven­ként más-más tagállam fővá­rosába helyezi. A kongresz- 5ZUS mellett nagy szerepe lett volna a nemzetközi bíróság­nak, amely arra volt hivatott, íogy a vitás kérdéseket tár­gyalások utján, békés utón rendezzék. Az unió költségeit, HA GYÁSZ ERI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámok-. VA 6-1712 r-, VA 6-1713 Finom miőségü gyémántok, órák — ékszerek KREIELSHEIMER az ékszerajándék üzlet „Sazkszerü óra és ékszerjavitás__ 133 Smith SI., Perth Amboy, N. J. Te\: Hl 2-1549 Élet-, baleset-, automo­bil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & CoInc. általános biztosítási és real estate iroda utján 336 STATE STREET, PERTH AMBOY VA 6-4496 katonai kiadásait a közös kinllstárbál fedezték volna. Érdemei fél évezred távla­tából idézni a tervezet beve­zető cikkelyét: “Kinyilatkoztatjuk és Ígér­jük, hogy ettől a naptól kezd­ve .. . fenntartjuk egymás között a barátságot és bizony­ságot teszünk a tiszta, igazi 'és őszinte testvériség mellett, hegy nem engedjük meg sen­­kineik, hogy fegyvert fogjon semmiféle nézeteltérés, sem­miféle panasz, vagy perpat­var esetén” . . . A fcéiketervezet voltakép-1 pen kettős célt szolgált. Egy- j részt az akkori agresszív tö­rök birodalom ellen irányult, másrészt biztosította volna Csehország békéjét. A tervezet a cseh király számára kedvező nemzetközi helyzetben készült el: a hu- j szitaellenes hadjáratok ekkor éppen szüneteltek. Kázmér lengyel1 király, Hunyadi Má­tyás’ és a Velencei Köztársa­ság el is fogadták a terveze­tet. Ezután Podjebrád köve­teket küldött XI. Lajos fran­cia király udvarába és mag akarta őt nyerni a békeunió gondolatának. A párisi levél­tárból előkerült okmányok tanúsága szerint a pápa legá­tusa által lebeszélte a fran­cia királyt “'az eretnekekkel való srlövetsiágrőil.” így XI. Lajos, aki egyébként rokon­szenvezett a békeur.ió tervé­vel, nem fogadta azt el. ŐSZI BAL PERTH AMBOYBAN A Woodbridgei Magyar Polgári Kör atléta osztálya október 24-én, szombaton es­te 8 órai kezdettel őszi bált rendez Perth Amboyban, a Yarxík’s Hallban (281 Grace St.), melyre lapunk utján is meghív mindenkit a rendező­ség. A zenét a Szivárvány zenekar szolgáltatja, amely­nek muzsikája nagyszerű hangulatot tud teremteni. A rendezőség gondoskodik ar­ról is ,hogy finom magyaros ételiek és italok várják a ven­dégeket. “ED PATTEN EST” SPAGETTI-VACSORA ES POLITIKAI RALLY magyarok számára A PERTH AMBOY-I AMERIKAI MAGYAR DEMOKRATA KLUB rendezésében OKTÓBER 19-ÉN, HÉTFŐN este 7:30 órai kezdettel a POLISH HOME-BAN (Amboy Ave. és Hall Ave. sarok) Belépődíj nincs! A vacscra is teljesen díjtalan! Angol-nyelvű szónok Magyar-nyelvű szónok: Hon. Edward J. Patten ,,^0^ András Ceremónia-mester: 15. Kér. U. S. Kongresszusi KOVÁCS OLIVÉR képviselőnk Városi tanácsos MINDEN MAGYAR HONFITÁRSUNK HIVATALOS! (Ord. & Paid for by the P. A. Hungarian Democratic Club) ŐSZI BÁL A W00DBRIDGE-I MAGYAR AMERIKAI POLGAR KÜR ATLÉTA OSZTÁLYA 1964. OKTÓBER 24-ÉN, SZOMBATON ESTE rendezi meg őszi mulatságát Perth Amboyban, a YANEK'S HALL-BAN (281 Grace ST.) este 8 órai kezdettel. A zenét a SZIVÁRVÁNY ZENEKAR szolgáltatja KITŰNŐ MAGYAROS ÉTELEK ÉS ITALOK , TÁNC. NAGYSZERŰ SZÓRAKOZÁS. Mindenkit szeretettel hiv és vár A RENDEZŐSÉG HAJÓ-, VAGY REPÜLŐJEGYEIT és azokhoz szükséges utazási okmányait, IKKA befizetéseket, MAGYAR és TUZEX átutalásokat CSEH területekre és MIN­DENFÉLE TŰZ. AUTÓ. stb. BIZTOSÍTÁSAIT LEGTANÁCSO­SABB beszerezni a több mint öt évtizeden keresztül megbíz­hatónak bizonyult. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI IRODÁJA UTJÁN 303 Maple Street, Perth Amboy, N. J. — VA 6-3661 NYUGODTAN ALHAT... ... ha van egy növekvő bankbetétje Vegyen egy szabadságot . . . vonja el magát az anyagi gon­doktól ... és nézzen biztonsággal előre a jövőbe. Építse fel takarékbetétjét. És amikor elhatározta, hogy elmegy arra a régen tervezett útra, vagy pedig hasznát akarja venni valamely nagyszerű üzleti alkalomnak, a készpénz rendelkezésére fog állni. Hagyja növekedni taka­rékbetétjét. — Nyitasson, vagy a meglevő takarék­­betétjéhez adjon hozzá ál­landóan valamennyit. Osztalék betétekre 4% Évente • AA.I PA Safety for Savings Simm lüt The PERTH AMBOY Savings Institution PftTM AAMOT, MW JMUV •MM MMIAl MPOSIT MSUtANCI COIPOIAWH SI. R VICE TO SAVERS SINCE 1B69 Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corselek, brazirok. magyar szaküzlele IRENES CORSET SHOP 331 Meple St., Perth Amboy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anya­gokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő \ '/ • mwm- jmmfl Fayette és Wilson Street, Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" A Perth Amboyi Független A hires, uj, 1965-ös DODGE Bodge Dart - 'mir Dodge Trucks automobilok központi elárusítója valamint ezen kocsik ALKATRÉSZEI és megbízható hozzáértő Dodge .JAVÍTÁSOK központja

Next

/
Thumbnails
Contents