Magyar Hirnök, 1964. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-05 / 10. szám
Thursday, 1964 March 5 MAGYAR HÍRNÖK 7. OLDAE PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG PERTH AMBOYBAN? CSIPŐÉK IRODÁJA 1964- ben három csoportutazást tervez Magyarországra. A Csípő Lajos és felesége által vezetett utolsó négy társutazásnak sikere oly nagy érdeklődést keltett mindenfelé, hogy Csipőék tekintetbe véve a mostani leszállított árakat, egymás után több csoportutazással akarnak alkalmat adni ügyfeleiknek arra, hogy a nekik megfelelő időpontban mehessenek az óhazába rokonlátogatóba. Az első csoport rendes-járatú jet-repülőgépen megy julius 1-én. A második csoport julius 22-én indul, a harmadik csoport pedig szeptember 2-án. Csípő Lajos 1907 óta minden idejének, tudásának és befolyásának latba vetésével ügyfelei érdekeinek biztonságáért és megvédéséért dolgozik. Sokezer magyart hozatott ki és küldött haza, s panaszmentesen kezelt minden ügyet 57 éven át. Csípő Lajos és Fia Arnold irodáját nyugodtan ajánlhatjuk bárkinek, bizalommal fordulhatnak hozzájuk akár utazási, akár real estate, vagy bármilyen más ügyben. KEMÉNY PÁL magyar ügyvédet a Markét St. 115 szám alatt lévő lakásán, ahol az irodája is volt, a múlt héten halva találták. Erős szívbaja volt, az ölte meg. Kemény Pálnak évtizedeken át ügyvédi irodája volt Amboyban, ismerte őt jóformán mindenki. Ha szórakozni, mulatni vágyott, bement New Yorkba és magyar csárdákban mulatozott, mindig büszkén vallva magát magyai n; k . . . Legényembe]- volt, családot nem hagyott maga után. A Hopelawn-i Beth Mordecai temetőben temették el, Max. D. Davidson rabbi végezte a szertartást. Nyugodjék békében' LUKÁCS S. WILLIAM 696 Hanson Ave. Fords-i lakos 55 éves koráiban meghalt. Özvegye, sz. Klempa Erzsébet, két leánya Margit és Mrs. Louis Ufa, két fia: William Jr. és Lawrence, édesanyja Mrs. Mary Lukács, fivérei István és József és más rokonsága gyászolja. Temetése hétfőn ment végbe a római katolikus egyház szertartásai szerint. PALENCSÁR RÓBERT FŐHADNAGY HAMVAI A NEMZETI TEMETŐBEN Beszéljünk a KÉNYELEMRŐL! Próbálja ki a mi hozzájárulásunkat az ön kényelméhez. Ahelyett, hogy parkolóhelyet keresgélne és ki meg be kellene mászkálnia kocsijába — ottmaradhat, ahol ül a kocsiban. Csak odahajt kocsijával az autóhajtók számára szolgáló külső ablakhoz akármelyik irodánknál a három közül, elintézi a kocsijából bankügyeit velünk és tovább hajt! Miéri nem próbálja ki kégyelmes "DRIVE-UP" ablakainkat még ma? Cjdrst Bank 3 trust company» . FORDS O PERTH AMBOY • AVENEL-COLONIA New Jersey A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Annakidején részletesen beszámoltunk olvasóinknak arról, hogy Palencsár Elemérnek, a philadelphiai magyar egyleti és társadalmi élet egyik vezető emberének ési nejének fia Róbert, főhadnagyi rangban szolgálta a hazát a második világháborúban. A Washington, D.C. Bolling Air Force 60-ik fighter squadron tisztje volt és egy misisziiója alkalmával az észak afrikai Tunisz felett vívott légiharcban 1943 március 29-én a németek lelőtték a, gépét. Palencsár Robert főhadnagy életét áldozta hazájáéit és a világszabadságért. Palencsár ELmér 20 éven keresztül követelte az amerikai hadvezetőségtől, hogy kutassanak elhunyt fia sírhelye után. Külön levelet küldött John F. Kennedynek, valamint Tunisz amerikai kö-Élet-, balesel-, automobil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co., Inc. általános biztosítási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 EGY CENTET SE FIZESSEN KEZELÉSI DIJAT NYITTASSON a Perth Amboy NATIONAL BANK-ban egy "DÍJTALAN" RENDES SZEMÉLYI CSEKKSZÁMLÁT Ha legkevesebb 200 dollárt állandóan Rendes Személyi Csekk számláján tart . . . SEMMIFÉLE KEZELÉSI KÖLTSÉGET, vagy hasonlót nem számiiunk-Bővebb felvilágosításért JÖJJÖN BE. TELEFONÁLJON, VAGY TÖLTSE KI EZT A SZELVÉNYT: BANKÜGYEIT LEVELILEG INTÉZHETI A póstadijal mi fizetjük mindkét irányba! PERTH AMBOY NATIONAL BANK CR. 1 FIVE CORNERS — Perlh Amboy, N. J. Please send information and signature cards on your “NO CHARGE” CHECKING ACCOUNTS----- Individual Account ------ Joint Account NAME Í— .........................................................................:..........................—.......... ADDRESS .............................................................................................................. JITY___________________________________ STATE______________ Telefon: VA 6-2700 Perth Amboy National Bank FŐIRODA: A "FIVE CORNERS"-NÉL, PERTH AMBOY, N. J. PERTH AMBOY-I FIÓK: CARTERET-I IRODA: BRACE AVE. and CONVERY BLVD. 25 COOKE AVE., PERTH AMBOY, N. J. CARTERET, N. J. A Federal Deposit Insurance Corp. és a Federal Reserve System tagja vetének. Dacára washingtoni kitűnő összeköttetéseinek, a vizsgálatok sokáig eredménytelenek voltak. 1962 elején Palencsár Elemér és neje elhatározták,, — hogy elutaznak arra a helyre, ahol Robert fiuk hősi halált halt. Palencsárék először is Tuniszban arabul beszélő lalmerikai misszionáriusok segítségével megtudták, hogy annaik idején az arabok felismerték a halottban Palencsár Robert főhadnagyot a karján lévő személyazonossági karperecről és állítólag eltemették a holttestet, amelyet később a többi hősökkel együtt az Amerikai Vörös Kereszt által elszálitottafk a Maknassy amerikai temetőbe. Mikor a Palencsár házaspár visszatért Amerikába, jelentést küldtek Kennedy elnöknek, a honvédelmi miniszternek és a tuniszi nagykövetnek, amire végül megindult a tüzetes vizsgálat Weisley A. Neep vezetésével. 1963 május havában a U.S. kormány értesítést kapott, hogy megtalálták Palencsar Robert főhadnagy hamvait a carthagesi és florenci temetőkben. A németországi Frankfurtban megejtett orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy minden kétséget kizárólag a két sírhelyben talált személy, Palencsar Robert főhadnagy földi maradványa. Az amerikai haderő washingtoni főirodája utasította a frankfurti amerikai temető igazgatóságát, hogy (Palencsair Robert főhadnagy földi maradványát haza számíttassa. Ez már meg is történt. A magyar származásy amerikai tiszt földi maradványait március 10-én kedden fogják örök nyugalomra helyezni a hősöknek kijáró katonai pompával az Arlingtoni Nemzeti Temetőben. hallotta, már? millió dollárba került. . . és hogy az ezt követő körülbelül tiz kilövésnek átlagos költsége egyenkint 60 millió dO’Jlár lesz. BARRY GYŐZNI FOG? WASHINGTON — Nem kétséges, hogy Barry Goldwater lesz a republikánus párt elnökjelöltje — mondotta John G. Tower szenátor. Ismeri nevű, kész NŐI FŰZŐK corselek, brazirok, magyar szaküzlele IRENE’S CORSET SHOP 331 Meple Sl., Perlh Amboy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból eorseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő . . hogy a Saturn-1, a nemrég a világűrbe kilőtt óriásrakéta súlya annyi volt, mint nyolc teljesen megrakott vasúti teherkocsié. . . hogy a 16 emelet magas rakéta 200,000 alkatrészből állt . . . hogy ez az rakéta 60 A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hírei NI. ABRAHAM DEZSŐ, lelkész 331 Kirkland Place, Perlh Amboy, N. J. Telefon: VA 6-0794 Istentiszteletek vasárnaponként a szokott időben. A Férfi Kör és a fiatal Női Kör kuglizó csapata minden pénteken este tartja mérkőzéseit a város többi egyházainak csapataival. Az ifjúsági csoport kosárlabda csapata Rychlicki Kenneth vezetésével szombaton délutánonként tartja mérkőzéseit a város Egyházi Szövetségének Ligájában: a Y.M.C.A. tornatermében. A Férfi kör gyűléseit minden hónap első és harmadik szerdáin este 8. órakor tartja az. iskolában lévő klubhelyiségben. Minden egyházunkhoz tartozó férfit hiv és vár a vezetőség. A Női Kör csigakészitése folytatódik kedden esetenként. Elhatározták, hogy egy közepes nagyságú dagasztógépet vásárolnak s ezzel is segítik a munkásokat. Csigakészitő asszonyokat és természetbeni hozzájárulást szívesen fogadnak. Böjtben minden csütörtökön este 7:30-kor esti áhítatot tartunk; egyik héten angolul, másik héten magyarul. Finom miőségü gyémántok, órák — ékszerek KREIELSHEIMER az ékszerajándék üzlet __Sazkszerü óra és ékszerjavitás— 133 Smith St., Perth Amboy, N. J. Tei.: Hl 2-1549 HA GYÁSZ ERI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámok-. VA 6-1712 és VA 6-1713 KIADÓ LAKAS Perih Amboyban (213 Hall Avenue 3-ik emelet) 4- és 2-szobás lakás Érdeklődni telefonon: VA 6-9147 ADÓÍVEK. polgárpapírok IRÁNTI BEADVÁNY szakszerű elkészítése céljából bizalommal fordulhat hozzám. Zachariás László a BEN-HUR Life Ass'n kerületi képviselője 27 BRIGHTON AVENUE, PERTH AMBOY. N. J. Telefon: HI 2-2213-Telefonhivásra házhoz megyek Fayette és Wilson Street, Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" Ezévze tervezett rokoni látogatásra Ajánlatos már most beiratkozni, azoknak, akik kellemesen és panaszmentesen, felelőségteljes utazási szakértő védelme alatt óhajtanak utazni. Ilyennek bizonyult a CSÍPŐ LAJOS utazási irodának a szolgálata, aki fellelkesülve az elmúlt négy éven vezetett utazások sikerein, ezen a nyáron három különböző utazásra lehet beiratkozni. TTTT TTTO 1 Scheduled Jel-Gépen. New JUL1UD X-r.1V York-Budapesi iériijegy TTTT TTTC nn Scheduled Jel-Gépen. New JUX.XUO Z.Z.-Z.XN York-Budapest iériijegy Q7rT) n k T\J Scheduled Jel-Gépen, New A-A1V York-Budapesi iériijegy $652.00 $468.40 $468.40 Komoly érdeklődők jelentkezzenek, hogy helyüket biztosíthassuk és részükre az utazási okmányokat beszerezhessük. Csípő Lajos és fia Arnold 303 Maple Si.. Perih Amboy. N. J. — VA 6-3661 FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusítója 159 New Brunswick Avenue, Perih Amboy, N. J. Telefon: VA 6-0591 Az ember legjobb barátja... A TAKARÉK BETÉTJE lehet Osztalék betétekre Egy takarkbetét igazi, megbizható, hűséges barát lehet. Megvédi vagyonodat és még jó jövedelmet is ad félretett pénzed után, amely bármikor rendelkezésedre áll, itt a bankban, amikor szükséged van rá. Egy takarékbetét egyszersmind kényelmes és Üzletszerű módja annak, hogy egy készpénz tartalékot gyűjtsön fel magának jövőbeli szükségletekre és alkalmakra. Nyisson, vagy adjon takarékbetétjéhez még ma! 33á% ÉVENTE l—N ♦ kJL.l Ml Smftty Ior Savihp Simet lt<* The PERTH AMBOY Savings Institution A hires, uj, 1964-es DODGE Dodge Dart - "880" Dodge Trucks automobilok központi elárusítója valamint ezen kocsik és megbizható hozzáértő Dodge .JAVÍTÁSOK központja