Magyar Hirnök, 1963. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-18 / 16. szám

6. OLDAL

MAGYAR HÍRNÖK

1963. ÁPRILIS 18

SZÉKELY MIHÁLY EMLÉKE

Székely Mihály 62 éves korában meghalt Budapesten. Világhírű alakja volt a magyar operamüvészetnek, aki mint szívesen látott vendég fellépett Európa nagyobb operaházaiban és egyidőben a new yorki Metropolitain is szerződtette. Leghíresebb szerepe Fülöp király volt Verdi Don Carlosában, de sokan emlékeznek rá, mint Leporellóra, Mozart Don Juan-jának furfangos szolgájára és Mozart Varázsfuvolájának Sarastrójára, a főpapra.

Székely Mihály óriási zenetudása mellett ragyogó tehetségű színész is volt. A budapesti Operaház ezzel a mondottal búcsúzik gyászjelentésében nagy halottjától: “Azt a sok szépséget, amit páratlan művészete nyújtott, megőrzi mindenki, aki csak egyszer is gyönyörködött benne . . .”

Emberi nagyszerűségét, meleg baráti szivét azok őrzik, akik közelről ismerték.

Kezdő, fiatal ujságiró voltam, mikor az Opera kávéházban bemutattak neki. Székely Mihály akkoriban már világhírű énekes volt.

A Három Hollóba a “Szentek és Bolondok” jártak. Egy pár nevet megemlítek közülük! Bányai Elemér, a költő, aki Zuboly néven irt, Reinitz Béla az Ady-dalok zeneszerzője, Révész Béla-kabátja gomblyukában az elmaradhatatlan szegfüvei, — Ady legkedvesebb barátja, Kéri Pál, Mikes és Hatvány báró is itt kóstoltak bele a lumpolásba.

Székely Mihály és asztaltársasága, a plüskanapékon ültek. Mellette trónolt a kutyája. Ezzel a kutyussal történt valami baj, talán hangosabban ugatott odahaza a lakásban. A kutya miatt felmondott a háziúr a világhírű énekesnek . . .

— Ezt írja meg kérem, — mondta nekem felháborodottan. — Egy művész nem tarthat Budapesten kutyát! Na, nézze meg az ember, — én dühösen indulatoskodott. A barátok, ami a felháborodást illeti, egy véleményen voltak vele és azt vártak, hogy én is velük dühöngjek.

— Na, mit szól ehhez ?—kérdezte Székely Mihály.

— Nem sokat, — válaszoltam, — mindössze csak

annyit ,hogy nem irom meg.

— Nem írja meg? — rámmeredt elképedve. — És miért nem?

— Hát csak azért, kedves művész ur, — mondottam, — mert az én praxisomban ilyesmi még nem fordult elő. Nekem eddig csak a macskákért mondtak fel . . .

Székely ■ Mihály és a társasága harsányan nevetett. Az élet kis hamisságai mögött mindig ott van a kacagtató humor is.

Székely Mihálytól hallottam ezeket a kis apróságokat : . ,

— Jászberényben születtem, — beszélte. — Ott jártam iskolába. Szegény, de életrevaló fiúcska voltam, s amikor a zsinagóga júhangu gyerekeket keresett a kórus számára, jelentkeztem. A hitközség egyik vezetője volt a szakértő, aki előtt skáláznom kellett. Meghallgatott, de nagy szomorúságomra úgy döntött, hogy alkalmatlan vagyok. Ez volt a lesújtó vélemiéyne: “Ennek a gyereknek nincs se hangja, se hallása . . .elmehetsz fiam haza.”

— Hát én el is mentem, s mikor már az Operaházban énekeltem, még akkor is szégeltem ezt a lesújtó kritikát. Csak jóval később nyugodtam meg, amikor elmesélték nekem ezt a történetet: — Egyszer volt, hol nem volt, a végtelen orosz sztyeppéken két vándorlegény bandukolt. így jutottak el Kazánba s az volt egyetlen problémájuk, hogy mikép szerezzenek valami harapnivaíót, amikor egy nagy plakát ötlött a szemükbe, s azon az állt, hogy egy színházi ügynökség tenoristát és basszistát keres. Gyorsan felcihelődtek és a megadott címen jelentkeztek. Az impresszárió leült a zongorához és kipróbálta a két vándorlegény hangját. A tenorista megtetszett neki, azonnal szerződtette, de a basszistát, mint hasznavehetetlent, elutasította. Képzeljétek, — mondta, — a tenoristát Maxim Gorkijnak, a basszistát pedig Saljapinnak hívták. A basszistáknak úgy látszik nin:sen szerencséjük a “szakértők” előtt . . .

Raymond Kienzl e Hammanton, N. J.-ban oktatja a Puerto Rico i Krnesto Felieianot a traktor használatára.

Elektromos állatok és növények

A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉBEN SZÓT EMEL A DIKTATÚRA LAPJA

BUDAPEST. — A magyarországi kommunista párt hivatalos lapja, a Népszabadság, harcos cikkben gyalázza Amerikát, ahol a kormány, a kongresszus, a bíróságok lábbal tiporják a demokrácia legszentebb elvét, a politikai szabadságot. Hallatlan, ami már megint történt Amerikában. A washingtoni esküdtbiróság 35 perc alatt 12 vádpontban bűnösnek mondta ki az Egyesült Államok Kommunista pártját! A párt 120,000 dollár büntetést köteles fizetni ,mert nem hajlandó bejegyeztetni magát idegen hatalom (a szovjet) ügynökeként. Ugyanakkor a kongresszusban hajszát folytattak a békeharcos nők ellen s Kennedy elnök öccse, az igazságügyminiszter, kommunistává minősített egy ifjúsági szervezetet.

Mint látható tehát — legalábbis a magyarországi szovjetkormány lapja látja —, “az Egyesült Államok történelmének minden mozzanatát, a polgári demokrácia minden egykori haladó vívmányát megcsufolva folyik ma a kommunista pártnak az üldözése . . . A látvány visszataszító, megalázó és veszélyes magára az amerikai népre is, annál is inkább, mert a kommunista párt üldözése sérti az ország alkotmányát is.”

Hát bizony, nekünk amerikaiaknak megvan minden okunk, hogy szégyenkezzünk azon, hogy csak egy bizonyos határig tűrjük a nemzet megrontására felesküdött kommunisták felforgaó üzelmeit ,lázitását a fennálló rend ellen. Példát kellene vennünk azoktól, akiknek nevében a Népszabadság szól; azoktól, akik a belső ellenségtől nem csaupán azt követelik meg, hogy mutassák meg igazi arculatukat, sőt egyáltalán semmitsem követelnek meg, hanem se szó se beszéd börtönbe csukják vagy hóhér kezére adjuk. Joggal kérdezhetjük tehát a Népszabadság cikkíróját: Elvtárs, miért nem seper a saját háza előtt?

Olvassunk tovább: “Erkölcsi züllés tünete és egyben előmozdítója is ez a modern inkvizíció. A kommunisták elleni hajsza a spiclik, a denunciánsok, a hivatalos besúgók, a provokátorok seregét tenyészti ki...” Nem úgy van ez, mint a szovjetmagyarországi demokráciában, ahol hivatalosan kirendelt spiclik és besúgók csak minden egyes lakóházban vannak . . . És minden gyárban és minden irodában és minden hivatalba és minden gyűlésen . . .

Hogy mi a célja az amerikai kommunista-üldözésnek? Azt is megmondja a pesti pártlap cikkírója, íme: Hoover, az FBI igazgatója, létrehozott egy Frankenstein szörnyeteget, a reakció hisztériát, mely mindent el akar pusztítani, aminek köze van a liberalizmushoz vagy a társadalmi haladáshoz. Ezáltal megteremti azt a hisztérikus légkört, amelyben a ragadozó nagytőkések ,elvakult tábornokok és felelőtlen szenátorok nap mint nap kereszteshadjáratot hirdethetnek a kommunisták ellen és folytathatják a háborús uszítást. Az amerikai kommunisták elleni hajsza nyílt és közvetlen fenyegetését jelenti a békének.

Az összefüggés a kommunista párt regisztrálási kötelessége és a világ békéje közt első tekintetre nem világos. Megvilágítja tehát az összefüggést a Népszabadság: A kommunistaüldözés zászlaja alatt teret nyernek a háború megszállottjai, akik az amerikai nép elemi szabadságjogait akarják eltiporni, hogy a demokrácia romjai közül egy atomháború csóváját .dobják majd a világra.

A hazugság álomvilágában téyelyegnek ezek. Háboruskedvü amerikai szörnyetegeket látnak, holott láthatták — ha nem is a Népszabadhágban — az. atombombás rakétákat, amelyeket az ő uruk és parancsolójuk, Nikita Kruscsev ültetett el éjnek idején Kuba földjén. Háboruskedvü amerikaiakról fecsegnek és nem számlálják Kruscsev atombombás fenyegetőzéseit. Hát számláljuk helyettük mi: A napokban a német kormányhoz intézett szovjet jegyzékben volt a 132-ik atombombás fenyegetés.

A magyar nép aggodalommal figyeli az amerikai kommunistaüldözés újabb és újabb hullámait — Írja a Kádár kormány irógépkopogtatója. De nem mondja meg, mikor kapott a Népszabadság a magyar néptől megbízatást ,hogy a nevében beszéljen. Minthogy ezt nem mondja meg, megmondjuk mi, hogy mikor kapott erre megbízatást — nem a magyar néptől, hanem a véreskezü budapesti gyilkostól: 1956 november 4-én.

A huszadik század embere el sem tudná képzelni életét elektromosság nélkül.

Az elektromos áram nem csupán , az élettelen világ terméke. Az élők birodalmában: az ember, az állatok és a növények világában is találkozunk villamos energiával.

Csaknem kétszáz esztendővel ezelőtt Galvani olasz tudós érdekes kísérleteket végzett békákon.

A békákat vaslemezre helyezte és a lemezhez a gerincvelőn átszűrt fémhorgot érintett. Érintéskor a béka izmai rángatóztak. Galvani úgy értelmezte az izomrángást, hogy azt a combizom belsejében felhalmozódott elektromosság kisülése okozza.

Volta, a hires fizikus tagad ta, hogy állati eredetű elektromosságról lenne szó: a békakisérletekben csupán a fém huzalok érintkezésekor keletkező úgynevezett kontakt elektromos jelenséget látott. Nobili tovább folytat, ta Galvani kísérleteit és megállapította, hogy az állati szervezetben valóban keletkezik áram. Az észlelt áramot 1830-ban már meg is mérte. Csakhamar megállapították, hogy a megsértett izmok fel színe negativ töltésű az éphez képest. A teljesen sértetlen izmokról nyugalmi állapotban nem vezethető el elekt romos áram.

A tudományos világnak a múlt század közepe táján egyik nagy eseménye volt az, hogy a szívben elektromos áramot mutattak ki. Közben az elektromos mérőműszerek finomodtak, és 1887-ben Waller már elkészíthette első felvételét a szív elektromos áramáról. Ma már a legegyszerűbb vizsgálatok közt ott van az elektrokardiogram készítése is, vagyis azoknak az elektromos feszültségkülönbségeknek a mérése és görbékben való ábrázolása, amelyek a szív körül, mint feszültségforrás körül keletkeznek, majd elérik a test felszínét.

Agyműködésünk közben szintén keletkezik elektromos áram. Az agykéreg különböző pontjaira helyezett elektródok segítségével meg is mérhetjük az agysejtek mü ködése közben keletkező

elektromos feszültségkülönbségeket. H. Berger 1929- ben ' figyelte meg először az ember agykérgének feszültség változásait. Két elektródot erősített a kísérleti alany fejére, s azokat az elektromos feszültségkülönb - •ségeket, amelyek az agyvelőben támadtak, fölerősitt zett hullámvonalakból kimutatta.

Más alakú folyamatos hullámokat jegyez fel a készülék akkor, ha nyitott a szem, s másmilyent, ha csukva van. Felismerhető rajta, ha a vizsgált szellemi munkát végez, ha álmos, ha daganat nyomja az agy egy részét, stb.

Az eirfoer még hírből sem ismerte a villamosságot, amikor — az állatvilágnak, közelebbről az elektromos halaknak a közvetítésével — a gyógyászatban már régesrég alkalmazták. Adataink vannak rá, hogy az orvostudomány atyja, Hippokra. tesz (K.e. 460-377) és mások jóval kétezer évvel ezelőtt a villamos halak — igy a Nílusban élő elektromos harcsa — által termelt elektromossággal különféle betegségeket kéjeitek.

A legérdekesebb és legveszedelmesebb édesvízi villamos hal a Dél-Amerika folyóiban és tavaiban élő elektromos angolna.

A benne termelt több száz Volt — némelyek szerint 650 V-ot is elérő — elektromos feszültséggel nemcsak a kisebb halakra, békákra mérhet halálos ütése két. a Hz a hét halálos ütéseket, áramütések a szív közelében érik az állatot, még a lovak is belepusztulhatnak. Ismeretes, hogy ütéseik emberek halálát is okozták már.

A hires természettudós, Sachs az elektromos angolnával kapcsolatos egyik életveszélyes kalandját

ekképpen ismerteti:

“A villamos ütések ellen védő gumikeztyüs kezemmel fölvettem az erősen fickándozó másfél méteres halat, hogy gyorsan tartóba tegyem. Az angolna azonban kicsu. szott a kezemből, s úgy zuhant a lábam elé, hogy a feje meg a farka hozzám ért. Abban a pillanatban olyan hatalmas ütést éreztem, a

milyet egyébként csak vala - mely nagy és frissen fogott angolna adhatott volna. Tetézte a bajt, hogy nedves ruhámhoz ért azzal a két testrészével, amellyel a legerő - sebb ütést mérheti: fejével és farkával, vagyis a negatív és a pozitív sarkával. A hal mindössze egy pillanatig volt ebben a helyzetben, de az ijedtségtől moccanni sem tud tam, s közben az erősen felingerelt szörnyeteg az óriási ütések egész záporát zúdította testemre.”

Sachs megemlíti még, hogy ha az elektromos ütések törzsét, vagy a fejét érik, bizony sokkal rosszabbul is járhatott volna.

Humboltot, a nagy világutazót és természetkutatót ugyancsak hasonló baleset érte: a villamos angolna ütésétől egész nap hevesen fájtak az ízületei.

Számos más tengeri és édes vizi hal termel áramot testében, Legnevezetesebbek a már említett villamos harcsán és angolnán kívül az elektromos rája. Az állatokban az áramerőssége nagymértékben változik. Az erős áramütések a védekezést, a táplálékszerzést segítik. A kisebb erejű, sőt egészen gyenge, néhány Volt feszültségű vagy még ennél is kisebb áramlökéseknek azonban más szerepük van. Erre akkor figyeltek föl a kutatók, midőn kimutatták, hogy a legerősebb villamosságot termelő halaknak — például az elektromos angolnának és az elektromos harcsának — szintén vannak nagyon gyenge áramlökéseik. Nos, ezek az álla tok e kis feszültségű elektromos kisugárzásokkal tájékozódnak. A lökések a farok tájékáról indulnak ki, s a fejben felfogó szervük van. Ezzel fogják fel a tárgyakról visszavert hullámokat. Tehát radarszerü módon tájékozódnak! Ezek a tájékozódást, a nemek egymásra találását szolgáló elektromos kisülések gyakran még az egy voltot sem érik el, de nagyon gyorsan következnek egymás után. Például a zöld késhalon másodpercenként 300 áramlökést észlettek.

Az elektromos áramot módosult izomrostok, vagy módosult mirigyek termelik. Az angolnában ezek vékony, szorosan egymásmögött elhelyezkedő lemezek formájában találhatók. Az angolna gerincoszlopának két olda. Ián fejlődnek ki. Az elektromos szerv súlya eléri az állat súlyának egyharmadát.

Elektromos áramlások nö vényekben, növényi részekben ugyancsak kimutathatók. Ezt egy egyszrü kísérlettel bizonyltjátjuk. A gyen ge vezetőképességü tápoldatba tett fiatal babnövényke úgy viselkedik, mint a parányi elektromos generátor. Növekedése folyamán az ép gyökérvégből gyenge áram in dúl ki, s ez csakhamar viszszatér a növénybe. A növényi áramok kimutatására rendkívül érzékeny műszerek

kellenek.

A növényeknek a föld felett levő részeiben a gyöke rekéhez hasonló elektromos erőtereket észleltek, s ezeknek szintén fontos szerepük lehet a hajtás növekedésében.

A villamosság bevonult az emberi, állati és növényi élettani kutatásokba. Uj tudományág: az elektroélettan vizsgálja az élő sejteket, szervek és szervezetek termelte elektromos áramnak, az elektomos ingereknek a hatását. Az elektroélettan mia már mind jobban földeríti a normális és a kóros áramok titkait, és fölhasználja azokat a betegségek fölismerésére és gyógyítására.

Munkácsy Mihály

emtoisznerő volt

Pátzay Pál magyar szobrászművész meséli:

Most készültem el egyik leg jobban szivemhez nőtt alkotásommal, Munkácsy Mihály szobrával, amelyet rövidesen bronzba öntenek, azután Kazincbarcikán, a Munkácsy téren állítanak fel.

Mint mindig, ha valakinek a szobrát mintázom, nemcsak az alakját, arcvonásait, fényképeit, hanem életét is alaposan tanulmányozom. Munkácsy Mihályról is nagyon sok

vidám apróságot tudtam meg, ezek közül egyet megemlítek.

RippLRónai József, aki gyakran beszélgetett Munkácsyval, pgyszer megkérdezte a világhírű festőművészt, hogy a ‘‘Zálogház’^ cirnü képének egyik alakja he lyett miért nem festett szebb nőt, olyat, aki bájával, csinosságával jobban magára vonná a figyelmet.

Munkácsy elmosolyodott és igy válaszolt:

—Miért nem festettem

szép nőt? Megmondom:életismeretből. Azt hiszi, hogy az a nő zálogházba járna, ha feltűnően szép lenne?

— Azt már csak kevesen tudják, hogy a háború utolsó évéiben a deportálást csak nagy szerencsével élte túl Székely Mihály. A kiváló énekes zsidó származású volt s bár meg volt a kormányzói legmagasabb kitüntetése: a “Signum Laudis”, amivel kivételezés járt, Székely Mihály élt a gyanúperrel, hogy Hitler, Vésenmayer, vagy Eichman dönti csak azt el, hogy ki számit zsidónak és kinek adnak kivételezést! A világhírű operaénekes nem volt optimista, tudta, hogy a zsidótlanitás kérdésében a németek nem ismerik a tréfát; tudós, művész, —senki sem számíthat tőlük mentességre.

Eszébe jutott az öreg kispesti apátplébános, pápai prelátus, régi tisztelője, akit felkeresett és meg- I kért, hogy segítsen rajta, bujtassa el. Az öreg pap készséggel segített; kopott reverendába bujtatta, felvezette a templom toronyszobájába.

— Ide osztom én be magát szolgálattételre. Tisztségéhez tartozik az is, hogy reggel, délben meg este harangoznia kell. — A sarokban pedig ott áll egy hatalmas hordó, teli miseborral.. . Ebből viszont adjon a szomszéd kolostor szerzeteseinek is.

A papi szerep nem volt idegen Székely Mihálynak, hiszen a Varázsfuvolában és az Aidában is főpapot alakított. Akik látták ebben a szerepben, azt mondják, hogy mintaképe volt a szentéletü papnak. A szomszédos rendházból egy laikus páter minden reggel átjárt hozzá borért.

Heteken keresztül folyt ez a játék s mikor a németek visszahúzódtak Kispestről, Székely Mihály levetette a reverendát, utoljára meg kimérte a páternek a bort, de akkor le is leplezte magát:

— Kedves páterkám, én most búcsúzom magától, mert bevallom, én nem az vagyok, akinek néz, én Székely Mihály vagyok, az Operaház művésze.

Nagy meglepetésére a borhordozó páter eképen szólott hozzá:

— Én sem vágyó az, akinek engem néz, mert én viszont a kecskeméti főrabbi vagyok . ..

Székely Molnár Imre