Magyar Hirnök, 1960. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-19 / 20. szám
SOUTH AMBOY — SOUTH RIVER — MILLTOWN — EDISON BOUND BROOK — SOUTH PLAINFIELD — METUCHEN DUNELLEN — NIXON — STELTON — MANVILLE MERGED WITH • BEOLVADT LAP THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER IN NEW BRUNSWICK AZ EGYEDÜLI MAGYAR ÚJSÁG NEW BRUNSWICKON VOL. 51. ÉVFOLYAM NO. 20. SZÁM THE OLDEST AND LARGEST HUNGARIAN PUBLICATION IN NEW JERSEY 2® NEW BRUNSWICK, N. J., THURSDAY, - 1960. MÁJUS 19 Az Istenre esküdött Hruscsov, hogy kémkedésben s minden, emberhez nem illő dologban az ő keze tiszta. . . . Ott, a párizsi kerekasztal mellett hangzott el ez a kijelentés és hogy az Istent emlegette, az első számú vörös ember esküre emelte a kezét. Párizsban mégegyszer bebizonyosodott, hogy a lókupeccel szemben mit sem ér a magas diplomácia; ordít, hadonászik, esküdözik. Előre sejtve, hogy úgy sem tud elérni semmit, csak úgynevezett “közönségsikerre” dolgozott. Egy pillanatig sem akart ő összeülni a nyugatiakkal és komolyan tanácskozni — amit különben Eisenhower elnök nyíltan meg is mondott. Hruscsov ágált, játszotta a sértettet, mert saját belpolitikai érdekei ezt kívánták. Igen, van belpolitika a Szovjetunióban, ha nem egészen nyugati értelemben vesszük is. Elsősorban a Vörös Hadsereg vezetői óriási nyomást gyakoroltak a legfelső szovjetre és magára Hruscsovra. Szemére hányták, hogy taktikája mit sem ér, ime a nyugati repülőgépek szovjet légtérben végeznek felderítést és ebből meg kell érteni, hogy a leghatalmasabbnak hirdetett Vörös Hadsereg gyenge, az amerikaihoz viszonyítva. Hruscsov nem sokat nyert a csúcsértekezlet romjain. A nyugatiak pedig leszálltak az illúziók felhőjéből a földre, a hideg háború viharába. “Csucshurutot” kaptak, v— ahogy ezt ezeken a hasábokon jósoltuk. Berlin ügye egyelőre nyugvóponton marad, ha a mostani állapotot annak lehet nevezni. Hruscsov belátta, hogy a berlini ügyben nem tud elérni semmit, a világháború veszélye nélkül s éppen ezért jobbnak vélte nem is tárgyalni róla. Nem valószínű, hogy erőszakoskodik, valami egyoldalú intézkedéssel a végletekig feszíti a hurt. Nem. A U-2 repülőgép esetéből ő is megtanulta, hogy vigyázni kell. Amerika erős, túlságosan erős. Úgy véljük, hogy háború most nem lesz. Csak Kruschev robbanthatná ki, de nem meri. Ehelyett el lehetünk készülve a hideg háború szokatlan arányú tom'bolására. Nixon-Kennedy — valószínűleg ez a két ember vívja meg majd a végső csatát az elnökválasztásokon. Kennedyt már aligha lehet megállítani, minden előválasztáson ő győzött, még azokon is, ahol voltaképpen nem jelent meg, nem korteskedett. Kétségtelen, hogy Kennedy jelölése a demokrata konvención dől el és lehetnek meglepetések. Lehetséges, hogy előrántják Stevensont, aki készen áll erre a szerepre, de magától nem tesz semmit. Ennél sokkal okosabb. Csak “enged a szelíd erőszaknak,” ha majd a kömlmények úgy hozzák. NiSnnak még mindig nincs ellenfele a republikánus vonalon s valószínűleg nem is lesz. Rockefellert újból emlegetik, de a new yorki kormányzó nem harap bele a kemény dióba. Politikailag a két párt Ígéretei közt nem lesz sok különbség. A republikánusok azt hajtogatják, hogy most mindenkinek jó dolga van, minek a változás? A demokraták azt hirdetik, hogy szükséges a változás. De külpolitikailag mindkét párt egy és ugyanazon vonalon halad. Nem szerezzük meg HrusCsovnak azt az örömet, hogy majd a következő amerikai kormánnyal könnyebb lesz tárgyalni. Leégett a régi Nazi-ház LAPZÁRTAKOR vettük a szomorú hirt, hogy Samosszegi Jenő, a trentoni “Függetlenség” ügyvezető szerkesztője szerdán, május 18-án este meghalt. Temetése szombaton reggel lesz Trentonban, a Szt. István r. k. templomban tartandó engesztelő szentmisével. A Reuters ügynökség jelenti Nüremberg, nyugatnémetországból, hogy a Nüremberg Názi-Hall a közeli napokban leégett. A tűzkár $40,000. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! KANADA SZÉPSÉGEI VÁRNAK Nekünk, Európából jöttéknek Kanada különösen kedves ország, mert valahogy emlékeztet az ó-világra . . . A fenti kép a Kanadai Gárda dsszőrségváltásáról készült Ottawában, az ország fővárosában, a Parlament épülete előtt. Júliustól szeptember közepéig, a turista-szezon alatt mindennapos ez a szines, érdekes jelenet a fővárosban. Kanada sok-sok szépségeivel, halász-vadász helyeivel, csodás tájaival várja vendégeit ... LESZ-E HÁBORÚ? A világtörténelemben szinte páratlanul áll az a szemtelen, gyalázatos viselkedés, amit Kruschev, a szovjet diktátor tanúsít a Nyugattal szemben: egy elkapott felderitő-repülőgép incidensből kifolyólag arcátlan módon “bocsánatkérést” követel az Egyesült Államok elnökétől s ameddig azt meg nem kapja, nem ül le tárgyalni velünk. Elnökünk Párisba repült a summit-találkozóra a többi nyugati hatalmak főembereivel együtt s a nagy találkozóból és tanácskozásból nem lett semmi, jóformán meg se kezdődhetett, mert Kruschev előállt előbb azzal, hogy lemondta a meghívást Eisenhower elnökünk tervezett moszkvai útjára vonatkozólag, majd lealázó, lekicsinyítő elégtételadási követelésével kötötte az ebet a karóhoz . . . E sorok írásakor, kedden éj-VÁLASZ EGY ÍRÓNAK (Sokatmondó üzenet Magyarországból — Ismeretlen költő verse) Azt irod — versben, mert a hontalanság Kínjai közt múzsád meglátogat —Hogy uj hazád, Anglia adta vissza Elveszett emberméltóságodat. Versed szavára döbbenten figyeltem, Pedig tudom ,szép ország Anglia, Nem értettem, népitől egy magyarnak Hogy lehetett igy elszakadnia. Én máshová nem vágytam, itt maradtam E nép közt, mely pokolra vettetett, Hol minden hőst halálra mart a vadkan, Vád lett a vágy és átok lett a tett. Emberméltóság! Kristálytiszta forrás Mocsok lett és ezt itta szomju szánk . . . És terjedt lelkűnkön a bénító láz, S mégis hittük, hogy egyszer lesz hazánk. De az az októberi lángoló nap, Mely elnyelte múltúnk gyalázatát, ügy tört reánk, ahogy az ámuló vak Sejti zokogva, fuldokolva: lát. Aztán sorsunk betelt. Hát igazad van: E földön nagyratörni nem szabad; Hiába vágytunk élni igazabban, A holtak sírján hazugság fakad . . . Mégis, mégis . . . hogy láttam ezt a harcot, örökre áldom érte Istenem: Hol ez a szélvész egyszer átviharcott, Helyében haza s szabadság terem. Forradalom volt, világszülő, tiszta, Amilyet száz év egyszer hogyha ad .. . Nekem Magyarország adta vissza Elveszett emberméltóságomat! szaka az a helyzet, hogy a világ rádiói és televíziói bömbölnek, hozzák a híreket a párisi nagy “összecsapásról,” az újságok részletesen tárgyalják a pergő eseményeket s a találgatások véget nem érő özöne folyik: mi következik ezután? Ha Kruschev Berlinbe megy s a kelet-németekkel megköti a különbékét — ami talán e héten megtörténik — a nyugatiak pedig nem lesznek hajlandók feladni. Nyugat-Berlint — ami eltökélt szándékunk — háború lesz-e? Vájjon Kruschevnek eltökélt szándéka-e odáig feszíteni a hurt, hogy az elpattan? Vájjon meddig mehetünk el vele szemben bármilyen engedékenységgel — ha erről egyáltalán szó lehet a jelenlegi helyzetben — s ha elmennénk akármeddig is, nem ugyanaz lenne-e a helyzet most vele, mint volt Hitlerrel 1939-ben, a mikor Chamberlin akkori angol miniszterelnök ama bizonyos és végzetes müncheni ‘mindent elintéző” egyezményt kötötte vele? Hogy a háború elkerülhetetlen Kelet és Nyugat, a Gazság és az Igazság között, azt mi már régen megmondottuk. Legfeljebb csak idő kérdése, hogy mikor kezdődik el. Elérkezette ez az idő,. Kruschev és a moszkvai betyárok akarják-e, hogy most elkezdődjön, nem lehet tudni. Egy bizonyos: ők tudják, hogy az idő ellenük dolgozik, hogy minden nappal ők távolodnak annak lehetőségétől, hogy egy háborút az egész világgal szemben megnyerjenek, tehát — az ő szempontjukból — minél hamarább MI ÚJSÁG BRUNSWICKON? NT. DR. KÓSA ANDRÁS 35 éves brunswicki lelkészi szolgálatának megünneplését a helyi és környéki magyarság igazán szépen sikerült nagy díszvacsorában fejezte ki legméltóbban a múlt vasárnap este, az Atléta Klub székházában. (Anyagtorlódás miatt erről szóló cikkünket csak a jövő héten hozhatjuk.) ID. EHÁSZ ISTVÁN, 8 Freeman St.-i lakos május 11-én 70 éves korában meghalt. Gyászolják: özvegye, sz. Vukam Vilma, fia Ifj. Ehász István és neje, sz. Kovács Vilma; testvérei: Ehász Gyula és Lajos és Mrs. Sophie Vajda, valamint sógorai, komái és más rokonsága ' úgy itt, mint az óhazában, Szombaton, május 14-én ment végbe temetése nagy részvéttel a Magyar Evangélikus templomból a Van Liew temetőben. Rév. Molnár végezte a szertartást. A MAGYAR Női Demokrata Kör szerda este magtartott gyűlésén megjelent Nt. Dr. Kosa András, mint az Amerikai Magyar Intézet igazgatóságának tagja s a Rutgers ÉPÍTŐ ÉS ASZTALOS. Házak építését és régi építmények javítását él átalakítását vállalja. Építkezési kölcsönöket elintéz: Fenyő József. Telefoni CHarter 7-8484. egyetemi mayar tanszék fenntartására adományt kért a körtől, mert az egyetemnek záros határidőn belül valami $3,000-t be kell fizetnünk. A kör agilis elnöke, Kára Péterné néhány ajánló szóval szavazat alá bocsátotta a kérést s magyar aszszonyaink $200 adományt szavaztak meg erre a szép és igazán érdemes célra. Csak dicséret illeti meg őket ezért és köszönet az összmagyarság nevében. Ebből is látható, hogy asszonyaink nemcsak politizálnak, kirándulnak és szórakoznak, hanem legelői járnak minden érdemes ügy felkarolásában! A kör még a következő adományokat szavazta meg: Hospital Fund $25, Atléta Klub építkezési alap $25, Cancer Society $25, Kiddie Keep Well Camp $25, a Férfi Körrel közös julius 10-i piknikre pedig $100. BÍRÓ PÉTERNÉ a magyarországi útról hazaérkezve kórházba került. A sok izgalom nem használt egészségének és az ut fáradalmait kórházban piheni ki. Állapota már lényegesen javult s reméljük, mire e sorokat olvassák, már kényel-VILLANY-SZERELÉSI munkákat szakértelemmel, lelkiismeretesen végzik. Telefonhívásra házhoz jövök: CHarter 9-6082. — Charles Kish. mes otthonukban várja teljes felgyógyulását! Biró Péter is már napok óta betegeskedik, de reméljük, nem komolyan! AZ EVANGÉLIKUS Oltáregylet most pénteken és szombaton süteményvásárt tart a templom konyhájában. Pénteken reggel 10-től d. u. 5-ig, szombaton 10-től d. u. 2-ig árusítják az asszonyok a magyarosan készített finom süteményeket. “PETTYES-BÁLT” rendez május 21-én, szombaton este a new brunswicki Amerikai Magyar Atléta Klub az uj székház dísztermében. A bál egyik érdekessége az lesz, hogy a nők pettyes ruhában lesznek, a férfiak pedig pettyes nyakkendőben. Ez az öltözet nem kötelező, de a rendezőség kéri a résztvenni szándék ozókat, hogy lehetőleg a nők valamilyen pettyes ruhában, a férfiak pedig ilyen nyakkendővel legyenek ott! A zenét a Szőke és Heffler zenekar fogja ez alkalommal szolgáltatni. Frissítő italokról a rendezőség, finom, Ízletes magyar ételekről pedig a klub női osztálya fog gondoskodni. Jegyezze fel magának EGY-CSALÁDOS (6íá szobás) ház a 76 Plum St.-en eladó. Érdeklődni: Kllmer 5-2421. mindenki ezt a napot: május 21. ID. LEFKOWITS JÓZSEF, 113 9th Ave., Highland Park-i lakos, a Rolfe Bldg. Materials Co. elnöke 85 éves korában meghalt. Márciusban elhunyt élete párját követte a sírba. A magyar betűnek és minden érdemes ügynek igaz barátja volt s emlékét szeretettel őrizzük a szivünkben! — Az Ohav Emeth hitközségnek, az Elks és Rotary Cluboknak volt megbecsült tagja. Fia ifj. Lefkowits József és cs., leánya Mrs. Herbert G. Milch (Plainfield), fivére Morris (New York), unokái és dédunokái és más rokonsága és barátai gyászolják. Csütörtökön, május 19-én temették az Iselin-i Mt. Lebanon temetőben. A SZENT JÓZSEF magyar görögkatolikus egyházközség szokásos évi szezon-nyitó piknikje május 29-én, vasárnap lesz az egyház piknikhelyiségében, a St. Joseph’s Groveban (22 Bradley Drive, Edison). A Kára-Németh zenekar fog ezidén is muzsikálni ezen az első nagy pikniken, ahová IDŐSEBB nőnek, vagy idősebb házaspárnak 3-szobás basement-lakás, melegvízzel és zuhannyal, havi $40-ért kiadó. Telefon: CHarter 9-218S. ingyenes autóbuszjárat lesz d. u. 1:30-től este 9-ig a Szent József gör| kath. templomtól. Legyünk ott minél többen! Kezdjük meg jól a piknik-szezont! A MAGYAR Női Demokrata Kör tagjai ismét autóbuszkirándulásra mennek, még pedig junius 19-én, a Tuxedo, N. Y.ban levő, május 10-én megnyílott uj Sterling Forest Gardenbe. A világ egyik legszebb virágoskertje ez, ahol lesz látnivalójuk bőven a kirándulóknak. Utána New Yorkban egy étteremben vacsorázik a társaság. A kirándulásra jelentkezni lehet Mrs. Bodnárnál, Mrs. Sütőnél és Mrs. Káránál. A JOHNSON & Johnson gyár öt üzemében Middlesex és Somerset megyékben sztrájkba ment a munkásság kedden, május 17-én. A Textile Workers Union Local No. 630 mintegy 1,700 tagja sztrájkol. Csak a szervezetbe nem tartozó munkások dolgoznak a gyárban. Az egyezkedés folyik. VISZLAY MIHÁLY és neje szerdán, május 11-én a Queen (Folyt, a 3-ik oldalon) SZÉP tiszta bútorozott szoba férfinek kiadó a Louis St.-en. Tel. Kllmer 5-2980. kezdik el, annál jobb — nekik. Gondolják. Pedig nem jobb se igy, se úgy: egy harmadik világháborúban tényleges győztes nem lesz: mindenki veszíteni fog, emberáldozatban, javakban, mindenben, borzalmasan! Egy újabb, egy harmadik világháború nem a katonák háborúja lesz most már, hanem a civileké: a polgári lakosság fog megszenvedni legjobban és legnagyobb mértékben, mindkét oldalon. Aki tehát ezt a háborút ,az atomháborút elkezdi, a legostobább és egyben a leggonoszabb ember a világon. S úgy látszik, Kruschevre ez a szörnyű, ez a gyalázatos szerep ráillik. Lesz-e háború a közeli napokban, hetekben, vagy hónapokban? ... ez a kérdés foglalkoztat ma mindenkit a világon. S mi lesz, ha háború lesz? Amerikai szempontbői nézve a dolgokat: mindenre, a legrosszabbra is el kell készülnünk. Ha jönnek az irányított lövegek, az atombombák, a Haderő és Polgári Védelmi hatóság rendelkezései az irányadók. Az országutakat azonnal lezárják :senki ne is gondoljon arra, hogy autóba ugorhat és mehet, menekülhet a hegyekbe, vagy ki tudja merre! Akinek van földalatti biztonsági menedékhelye (nagyon kevésnek van Amerikában) odabujhat, mások a pincében, telepes rádiójukat a Conelrad 640 és 1240 kilociklusára beállítva hallgathátják, mik az utasítások, mit kell tenniök. Ez minden, amit tehetünk. Kinek mennyi élelmiszere van felhalmozva otthon, szinte nem is fontos. (A minimális, 8 napra elegendő konzerv-féléje legyen a házban minden személynek, ez önmagunkkal szembeni kötelesség!) Akit szólít a Civilian Defense munkakötelezettség, amit magára vállalt, jelentkezzék az adott jelre az előirt helyen. A legfőbb szabály azonban: mindenki azt tegye, amire utasítást kap illetékes helyről. (Jó szemmel tartani mindenkinek az amerikai kommunistákat és tárutasokat, mert ezek moszkvai utasításra dolgoznak s ki tudja, mire képesek! Hogy a a föld alatt meg vannak szervezve, azt jól tudjuk, a kérdés csak az: mennyire jutnak majd a hazafias érzésű jó amerikaiak mintegy 175 milliójával szemben? Szabotálni tudnak majd itt-ott, de ennek borzalmas árát fogják fizetni a gazemberek!) Ha jön a háború —s ilyenkor jó erre a lehetőségre komolyan gondolni s beszélgetni erről — minden becsületes amerikai lakos tudni fogja, mi a kötelessége ezzel a hazával szemben! Amint egyek és egységek voltunk az elmúlt háború idején, úgy fogunk majd öszsze egy testvérként, egy nemzetként a vész idején s imáinkkal, két karunkkal, szivünkkel, minden erőnkkel és vagyonúnkkal ha kell ott állunk a Csillagsávos Lobogó alatt édes Hazánk, Amerika mellett! Ahogy egykor Decatur mondotta : “Külországokkal való viszonyában bár mindig igaza lenne ... de akár igaza van, akár nem: ez a mi Hazánk!”