Magyar Hirnök, 1960. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-23 / 25. szám

3 MAGYAR HÍRNÖK I960. JUNIUS 23 EZ TÖRTÉNT LIGONIERBEN, 1960 JUNIUS MÁSODIK HETÉBEN... (Folyt, a 2-ik oldalról) hétfőn délelőtt 10 órakor—mint mindig—most is Istentisztelettel kezdődött a “Mória Hegyén” é­­pült kis templomban, Apostoli köszöntést végezte Nt. Szathmá­­ry Bertalan, előfóhászt mondott és Bibliát olvasott Nt. György Árpád, majd Főt. Borshy Kere­kes György megrázóan szép, el­­gondolkozáisra intő “Megnyitó Imádsága” emelte magasba a lelkeket. Az Urvacsorai ágendát Nt. Kecskeméthy József mon­dotta, a szentjegyeket pedig Főt. Dr. Béky Zoltán psüpök és Nt. Dr. Szabó István egyházkerületi elnök osztották. Hálaadó imád­ságot mondott Nt. Nagy Lajos és áldást osztott Főt. Borshy Ke­rekes György. Déli 12 órakor ült össze a köz­gyűlés a Bethlen Otthon társa­dalmi termében, ahol Borshy Ke­rekes György, az Egyesület el­nöke köszöntöttte a megjelente­ket s az amerikai és a magyar himnusz együttes eléneklése u­­tán formálisan megnyitotta az Amerikai Magyar Református Egyesület 26. közgyűlését. Sze­­gedy István, az American Life Insurance Association (Bridge­porti Szövetség) elnöke, aki a legnagyobb elismeréssel szólott a Református Egyesület által az elmúlt négy évben elért nagysze­rű eredményről s kifejezte jókí­vánságait. Nadányi Pál, az Ame­rika Hangja magyar osztályá­nak vezetője, Dobozy Arthur az Egyesült Magyar Segélyakció, Nt. Dr. Szabó István az Evange­lical and Reformed Church Ma­gyar Egyházkerületének elnöke, Főt. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke, Nt. Szigety Béla, a Presbiteriánus Konferencia, Nt. Nagy Lajos a Református Lel­készegyesület, Nt. Dr. Harangi László a Reformátusok Lapja, Nt. Dr. Harslányi András a Ma­gyar Egyház, Fáy Fisher Andor az amerikai magyar hetilapok, Nt. Molnár Ágoston a Rutgers Egyetemi Amerikai Magyar In­tézet, Nt. Daróczy Sándor pedig a Bethlen Otthon nevében kö­szöntötték a közgyűlést. Az egy­házi sajtót Nt. Harsányi László és Nt. Harsányi András, a keleti magyar hetilapokat Diénes Lász­ló képviselte. Delegátusok igazolása _ után Kecskeméthy József titkár je­lentette, hogy a nagygyűlésnek összesen 96 szavazó tagja van, szavazati joggal nem rendelke­zőkkel együtt pedig összesen 120. Az első nap további ülésszaká­ban az elnök és a többi központi tisztviselők olvasták fel jelenté­seiket, amelyek az Egyesület el­múlt négy évének nagyszerű e­­redményéről számoltak be és a­­melyeket a közgyűlés résztvevői örömmel és megelégedéssel hall­gattak. Az első nap délutánja folya­mán Báchkai Béla, az Amerikai Magyar Szövetség titkára kö­szöntöttte a közgyűlést s megkö­szönve az Egyesület jelentős tá-Az orvosi tudomány elismer) a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méh­­fulJánkmérget tartalmaz. Fájda­lom nélkül enyhicőleg hat Rheu­ma, Arthritis, Csípő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hiilés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Ne hagyja el a járt utat a járatlanért ! Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Elküldjük a U.S. és Canada terü­letén bárhová. Cim: TÓTH-MUS­­CULAID. (Alapította Tóth János) P. O. Box 664, South Bend, Indi­ana. mogatását, valamint a főtisztvi­selők aktiv részvételét a Szövet­ség vezetésében, röviden ismer­tette a Magyar Szövetség törek­véseit és a Trianoni béke 40., év­fordulójával kapcsolatban egy Washington-i napilapban meg­jelent kiáltványának lenyomatai terjesztésre kérte a közgyűlés tagjait. Báchkai főtitkár beszé­de után a közgyűlés egyhangúlag ismét megszavazta a következő négy évre a múltban is nyújtott anyagi támogatást. A közgyűlés első napjának ülésszakát Nt. Daróczy Mátyás i­­mája zárta be. A második nap reggelén, az el­nöki megnyitó és Nt. Nagy Fe­renc imája után Nt. Daróczy Sándor, az Otthon igazgatója be­­mutatt Adalbert R. Erdman Li­­gionier polgármesterét, aki mele­gen üdvözölte a közgyűlést. A különböző bizottságok kije­lölése után délután 5:30-kor ült össze ismét a közgyűlés, melynek második napi ülésszakát aztán Nt. Nagy Ferenc imája zárta be. Szerdán, a konvenció harma­dik napján a közgyűlés megnyi­tó imája után Nt. Bertalan Imre megemlékezett a trianoni átkos békeszerződésről és Isten segít­ségét kérte a magyar nép sorsá­nak jobbraforduláisáért. A kü­lönböző bizottságot gyüléseztek egész nap, d.u. 6 órakor pedig a plenáris ülésen megjelent a Wm. Penn Fraternális Egyesület kül­­dötsége: Révész Kálmán elnök, Stelkovits Albert titkár, Szabó János számvevő, Charles Elemér főszervező, Somogyi Gyula pénz­­tárnok, Lénárt Gyula igazgató és Banes (Bányácski) Géza jog­tanácsos, akiket Borshy Kerekes György elnök mutatott be és Ré­vész Kálmán tolmácsolta a nagy testvéregylet jókívánságait. A harmadik napi ülésszakot Nt. Nagy Emil imája zárta le. A 4-ik napi ülésszakot Nt. Csordás Gábor imája nyitotta meg, majd Borshy Kerekes György elnök a Hawaiiban élő Nt. Szabó László költőnknek a konvencióhoz szóló szép költe­ményét olvasta fel. A különböző bizottságok jelentései után a kö­vetkező határozatokat hozta a közgyűlés: minden fiók, mely­nek legalább 300 tagja van, 1 de­legátust küldhet a jövőben a kon­vencióra és minden újabb 400 tag után egy további delegátust. Több fiókból összeállított cso­portok minden 400 tag után küldhetnek 1 delegátust. A kollektálási dij 20 centre e­­melésének ügyét közgyűlés a szeptemberi vezértestületi gyű­lés elé utalta azzal, hogy annak határozatát azonnal léptessék életbe. Kimondották, hogy az Egye­sületnek 3 alelnököt és 9 vezér­testületi tagot választanak. A központi tisztviselők fizeté­sét évi $12,000-ban állapította meg a közgyűlés, az alelnökökét évi $600-ban, a vezértestületi ta­gokét pedig évi $500-ban. Nt. Daróczy Sándort — aki­nek jelentését és a Bathlen Ott­honban nejével együtt végzett kitűnő munkásságát köszönettel honorálta a közgyűlés — kérte az amerikai magyarságot ennek a szeretetintézménynek további bőkezű támogatására. Este 6:30-kor Nt. Beercz Ár­pád imájával a gyűlést 8:30-ig felfüggesztették, amig a kikül­dött jelölő bizottság munkáját elvégzi. ' Az esti záró ülésszakon meg-SZERELTESSL Ál Fűtőberendezései OLAJRA ! Tétessen olij egét <Oil Burner) szén kazánjebs «*gy teljeaen a» SBoedrn olajkazánra cseréltesse ki a mostanit t KÉRJEN DÍJTALAN ÁRAJÁNLATOT 1 OLAJ FUTÓ BERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK 1 BESSENYEI ALBERT és Fia Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállitók 586 Hamilton St. Tel. KI lmer 5-645? tartották a választást, Nt. Be­­recz Árpád elnöklése mellett. Elsőnek egyhangúlag és nagy ovációval választották meg ismét elnöknek a következő négy évre Ft. Borshy Kerekes Györgyöt, valamint Nt. Kecskeméthy Jó­zsef titkárt és Eszenyi László számvevőt. Pénztárossá titkos szavazással Szentmiklóssy Pált választották meg, ugyanakkor pedig a távozó pénztárnokot, Ki­rály Imrét, aki évtizedeken át hű­ségesen, odaadással szolgálta az egyesületet és az amerikai ma­gyarság egyik legtiszteltebb köz­életi férfia, meleg ünneplésben részesítette a közgyűlés és egy­hangú felkiáltással örökös tisz­teletbeli vezértestületi taggá vá­lasztotta, teljes jogkörrel. Alel­­nökökké közfelkiáltással Ft. Bé­ky Zoltán püspököt, Nt. Dr. Sza­bó István egyházkerületi elnököt és Veszprémi Gézát választották meg. A vezertestület tagjai a kö­vetkezők: Syposs István, póttag Nt. Csordás Gábor (New York-i kerület); Molnár József és Nt. Sz^thmáry Bertalan, póttagok, Nt. Bertalan Imre és Szabó Zol­tán (New Jersey-i kér.); Nt. Nagy Lajos és Szüch Béla, pótta­gok, Rezes Mihály és Rigó József (Pittsburghi kér.); Palágyi Zsigmond és Nt. Daróczy Má­tyás, póttagok, Áros Béla és Tóth Mihály (Ohioi kér.); Nt. György Árpád, póttag Neviczky István (Chicago-i kér.); Nt. Tóth Tibor, póttag Biró Mihály (Detroit-i kér.) A központi tisztviselők és ve­zértestületi tagok eskütétele u­­tán a Református Egyesület 26. rendes közgyűlése éjfélkor Nt. Daróczy Sándor imájával, zsol­tárénekléssel és Ft. Borshy Ke­rekes György elnök zárószavai­val végétért. A KÁRA-NÉMETH RÁDIÓ-ZENEKAR MULATSÁGI NAPTÁRA A Reformtus Egyesület közgyűlése junius 15-én megemlé­kezett néhai William Borah, Idaho állam nagynevű szenátorá­ról, aki a trianoni igazságtalan békeszerződésnek az Egyesült Államok részéről való jóváhagyása ellen emelte fel szavát an­nakidején eredményesen. Borah szenátor özvegyének a közgyű­lés az alábbi szövegű táviratot küldte : “The Hungarian Reformed Federation of America assembled for its quadrennial convention at Ligonier, Pa., on June 13, 1960, in solemn memorial expressed its grate­ful appreciation with sincere admiration for the immortal and heroic stand of your great husband, the late William Borah, U. S. Senator from Idaho. His never to be forgotten courageous historical struggle stopped the ratification by our Government of the tragic and unjust Treaty of Tria­non which dismembered the ancient land of our forefa­thers and became the foremost cause of the immense bloodshed of the Second World War and the chaotic state of our present unbalanced world. History will undoubtedly justify the grand Senator of Idaho. His memory will al­ways live in the hearts of all true Hungarians and Amer­icans of Hungarian descent—indeed, in the hearts of all freedom-loving peoples of the earth. With warmest greet­ing, Rt. Rev. George E. K. Borshy, President.” Magyar fordításban: “Az Amerikai Magyar Református Egyesület, amely négy­­évenkinti konvencióját most tartja Ligonier-ban (Pa.), kegye­­letes emlékezéssel fejezi ki háláját és őszinte elismeréssel adó­zik az ön boldogult pagy férje, William Borah, Idaho-i szená­tor halhatatlan emlékének, hősies állásfoglalásáért. Az ő soha el nem feledhető bátor történelmi kiállása akadályozta meg azt, hogy Kormányunk a végzetes és igazságtalan Trianoni Bé­keszerződést elismerje, amely feldarabolta a mi ősapáink föld­jét és közvetve okozója lett a második világháború borzalmas vérontásainak és a mostani bizonytalan világhelyzet zavaros állapotának. A történelem kétségtelenül igazolni fogja Idaho nagy szenátorát. Emléke örökké élni fog minden igaz magyar és magyar-származású amerikai szivében, mint ahogy élni fog e földkerekség minden szabadságszerető népének a szivében is. — Meleg üdvözlettel: Borshy Kerekes György, elnök.” NYÁRI MAGYAR ISKOLA A LIG0- NIERI BETHLEN OTTHONBAN SZENTMIKLÓSSY PÁL az Egyesület uj pénztárnoka, aki 1961 márciusában foglalja el hivatalát Washingtonban. TENGERRE MAGYAR! . . . Széchenyi mondotta ezt annakidején ... s az Aldunát kikotortatta, hajózhatóvá tette a Vaskapunál, hogy a magyar hajók a Dunán a Fekete-tenge­rig s onnan a világ tengereire mehessenek. Nekünk nem kell, legfeljebb a zsebünkben koto­rászunk egy kicsit s máris ott lehetünk a tengerparton, még pedig New Jersey egyik leg­szebb tengerparti vidékén, Bel­­marban, ahol a Llanymor Ho­tel nevű nagyszerű vendégfo­gadó, szép nagy szálloda, ma­gyar vezetés alatt áll. A 200 3rd Ave., alatt, Belmarban levő szállodában finom magyar kosztot, jó ellátást kap jutá­nyosán a tengerre menő ma­gyar ... a tengerpart onnan alig egy blocknyira van és akár a szezon elején, akár a “legbizibb” szezonban szál­­lunk be a Llanymor Hotelbe, otthonosan fogjuk magunkat érezni, mert jó magyaros ellá­tást kapunk. Vannak dolgok, miket szívesen mulasztunk el, még ak­kor is, ha évenként ötvenkétszer van alkalom arra, hogy azt meg­tegyük. Előfizetőink évente öt­venkétszer nézhetik meg, hogy mikor jár vagy mikor járt le az újságjuk és aki hátralékban van, láthatja, hogy itt az ideje a fizetésnek. — Csak egy tele­fonhívásba kerül s kollektorunk kimegy a pénzért. . . Bethlen Otthonunk Fel­ügyelő Bizottságának határo­zata értelmében immár hagyo­mányossá vált nyári magyar iskolánkat ezen az éven is megtartjuk. Több mint 40 éve fennálló szeretetintézményünk Pennsyl­­vániának olyan részén van, amely mint üdülő, nyaralóhely is országszerte hires: a csodá­latosan festői szép ligonieri .völgyben. Iskolánk, amely a gyerme­keknek egyben nyaralást is je­lent, négy hétig fog tartani: julius 2-től julius 30-ig. A tan­tárgyak : vallás, ének, irás-ol­­vasás, magyar földrajz, törté­net, kézimunka, szabadkézi rajz, stb., lesznek. A felvétel feltételei a követ­kezők : 1. Korhatár: már betöltött 7 év, de túl nem haladott 13 év. 2. Asziilőknek és gyerme­keknek az Amerikai Magyar Református Egyesület tagjai­nak kell lenniök. .3. A jelentkezők csak a tel­jes négy heti tanfolyamra ve­hetők fel. 4. A beiratkozott gyerme­kek és szüleik a tanfolyam ide­­jérp elfogadják az Otthon re­formátus jellegét és nevelését, valamint minden házi szabá­lyát. 5. A beiratkozás hivatalos jelentkezési ivén történik. A kitöltött jelentkezési ivet a he­lyi lelkipásztor, vagy a kerületi szervező, esetleg az ügykezelő hitelesíti. A gyermek egészségi állapota orvosi bizonyitvány­­nyal igazolandó. 6. A nyári iskolai ellátási dij, ami tanítást, lakást, étke­zést, takarítást, mosást, felü­gyeletet és szórakozást foglal magában, egy gyermek után $80, egy családból két gyer­mek után $150, három gyer­mek után $180. Ez az összeg a gyermek behozatalakor a Bethlen Otthon pénztárába fi­zetendő. A tanfolyam alatt esetleg felmerülő orvosi és gyógyszerköltségek a szülőket terhelik. Ezen a nyáron mindössze 35 gyermeket vehetünk fel, éppen ezért tanácsos, hogy az érdek­lődők minél előbb, de legké­sőbb junius 9-ig jelentkezze­nek a Bethlen Otthon igazgató­jánál, aki részükre minden szükséges felvilágosítást meg­ad s a jelentkezési ivet, vagy iveket megküldi. Az érdeklődés és jelentkezés az alábbi címre küldendő: Rév. Alexander Daróczy Superintendent ' Bethlen Home Ligonier, Pa. 1960 JUNIUS 26, vasárnap: Református Nap, Recreation Park, Manville, N. J. JULIUS 3, vasárnap: (üres) JULIUS 10, vasárnap: Piknik, Pfeiffer’s Grove, Hopelawn, N. J. JULIUS 17, vasárnap: Piknik, St. Joseph’s Grove, Edison, N. J. JULIUS 24, vasárnap: (üres) JULIUS 30, szombat: Lakodalom, Református Terem, Passaic, N. J. JULIUS 31, vasárnap: Piknik, Danish Grove, Metuchen, N. J. AUGUSZTUS 7, vasárnap: Piknik, St. Joseph’s Grove, Edison, N. J. AUGUSZTUS 14, vasárnap: Piknik, Pfeiffer’s Grove, Hopelawn, N. J. AUGUSZTUS 20, szombat: Lakodalom, Atléta Klub terme, New Brunswick AUGUSZTUS 21, vasárnap: Piknik, St. Joseph’s Grove, Edison, N. J. AUGUSZTUS 28, vasárnap: Piknik, St. Joseph’s Grove, Edison, N. J. SZEPTEMBER 3, szombat: Lakodalom. Bronx Casino, New York SZEPTEMBER 11, vasárnap: Szüreti Piknik, St. Joseüh’s Grove, Edison SZEPTEMBER 17, szombat: Lakodalom, Bethlen Hall, Carteret, N. J. SZEPTEMBER 18, vasárnap: Bankett, Atléta Klub terme, New .Brunswick SZEPTEMBER 24, szombat: Lakodalom, Bronx Casino, New York SZEPTEMBER 25, vasárnap: Kabaré-bál, St. Michael Hall, Perth Amboy OKTÓBER 1, szombat: Bál, Fehér Terem, New York OKTÓBER 8, szombat: Bál, Uj Református Terem, Passaic ÖKTBER 15, szombat: Bál, Mt. Carmel r.k. terem, Woodbridge, N. J. OKTÓBER 22, szombat: Bál, Fehér Terem, New York OKTÓBER 23, vasárnap: Bankett, St. Elias Auditorium, Carteret OKTÓBER 29, szombat: Bál, Szt. László Terem, New Brunswick NOVEMBER 5, szombat: Bál, Janek’s Hall, Perth Amboy NOVEMBER 6, vasárnap: Nóta-Est, Szt. László Terem, New Brunswick NOVEMBER 12, szombat: Bál, Fehér Terem, New York NOVEMBER 19, szombat: Bál, Szt. József g.k. terem, New Brunswick NOVEMBER 23, szerda: Bál, Hotel Sheraton, Philadelphia, Pa. NOVEMBER 24, csütörtök: Bál, Szt. Mihály Hall, Perth Amboy NOVEMBER 26, szombat: JótékonycéLi.Bál, Szt. László Hall New Brunswick DECEMBER 31, szombat: Szilveszteri Bál, Szt. László Hall, New Brunswick 1961 JANUÁR 7, szombat: Bál, Fehér Terem, New York JANUÁR 14, szombat: Bál Fehér Terem, New York JANUÁR 21, szombat: Bál, Fehér Terem, New York JANUÁR 28, szombat: Kabaré-bál, Atléta Klub Terme, New Brunswick FEBRUÁR 4, szombat: Bál, Fehér Terem, New York F'EBRUÁR 11, szombat: Bál, Szt. István Terem, Trenton, N. J. FEBRUÁR 18, szombat: Bál, Atléta Klub Terme, New Brunswick ÁPRILIS 8, szombat: Bál, Fehér Terem, New York ÁPRILIS 15, szombat: Lakodalom, Pines Hotel, Metuchen, N. J. MÁJUS 13, szombat: Bál, Fehér Terem, New York A NAPOT - - - NYUGTÁVAL DICSÉRD DICSÉRD A LAPOT! ELŐFIZETÉSI NYUGTÁVAL NEW JERSEY ÁLLAM TERÜLETÉN FORDULJON BÁRKI BIZALOMMAL ALÁBBI SZERVEZŐINK BÁRMELYIKÉHEZ: ST. MIKLÓSSY PÁL 0-95 34th Street Fair Lawn, N. J. Tel. SW. 6-2256 ST. MIKLÓSSY ALBERT 23 Evergreen Ave. Fords, N. J. Tel. HI. 2-7384 FERENCZY PÁL 93 Louis Street New Brunswick, N. J. Tel. CH. 9-6228 GYENES JÓZSEF * 78 Craske Street Woodbridge, N. J. ME. 4-8185 Távirat néhai Borah szenátor özvegyéhez oS\f • íeléírj, fcóbitóiéi“ *• ^ . , uÍ^indlSte^TÜnHbeVsad0, ^ • V *\ tnifideTl gre^e*1 u i AXv&oU5

Next

/
Thumbnails
Contents