Magyar Hirnök, 1960. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-09 / 23. szám

4 MAGYAR HÍRNÖK I960. JUNIUS 9 A grófi kastély titka REGÉNY (Folytatásokban) Irta: BODONYI ZSIGMOND Junius 13-án kezdődik a Református Egyesület közgyűlése Ligonier, Pa.-ban — No lássa, nagyságám?! E- gyikbe sincsen semmi! Olyan boldogságot adjon az a jóságos Devlám, mint ahogy nem én cse­lekedtem ! Ella hinni kezdett a vajda ő­­szinte, megilletődött szavaiban. Féltő, rémes gondolata támadt. Hátha gyanúba veszik Petit s ha az igazi gyilkos nem kerülne ha­marosan kézre, úgy biztosra vet­te, hogy a vajdát elfogják. Most érezte csak, hogy ezt az embert, ezt a kóborló cigány vajdát meny­nyire szereti. Homlokához ka­pott. Itt gyorsan cselekedni kell. — Peti, — mondta hévvel, szaporán. — Én hiszek magá­nak! Látom az arcáról, szemé­ről, hallom őszinte, becsületes szavaiból, kiérzem, hogy nem maga az uram gyilkosa. I Jól hiszi, mert nem vitt volna rája a szivem se! — Ug^ van! De magának me­nekülnie kell ! — De miért? — Azért, mert ha a gyilkost mielőbb nem bírnák elfogni, ak­kor maga jön gyanúba! És ki tudja, mi várna magára?! Erre nem gondolt a vajda. Most hirtelen észbe kapott s ijedt kétségbeeséssel kiáltotta: — Jaj-jaj, nagysága, ez igaz! Valósággal igaz! Jaj, dehát mit tegyek?! Hova menjek?! — Nagy a világ, Menjen, szökjön messzire, külföldre, kül­országba! De hamar! Nincs kés­ni való idő! — Jaj, de mivel, ha pénzem sincsen! Ahhoz sok pénz kell, Áldja meg a Devla, — búcsúzott mindkét kezét csókolva Ellának. Ella homlokon csókolta a vaj­dát. Az sietve távozott. Ella a kas­télykapuig kisérte, ahol kezét nyújtva a vajdának, suttogta: — Járjon sok-sok szerencsé­vel! Gondoljon rám! — őse felejtem a nagyságát! Majd csak visszakerülök valami­kor, talán nemsokára! . . . Kö­szönöm a jóságát! Az ösvényen elindult, onnét a legközelebbi faluba nyúló dűlőn ballagott szapora lépéssel a falu vasúti állomásához. Még a reg­geli órákban odaért s várta a leg­közelebb induló vonatot, hogy azon Bécsbe s onnté tovább jut­hasson. (Folytatjuk) \ New Brunswick-i Első Magyar Refor­mátus Egyház hírei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI. 5-1058 22 Schuyler Street New Brunswick, N. J nagyságám — Az ne okozzon gondot ma­gának ! Adok én! Ellátom annyi­val, hogy azon a pénzen odautaz­hat, ahova akar. Csak gyorsan, rögötn meneküljön, — mondta Ella s a szekrényéhez sietett, on­nét nagy csomóban bankjegye­ket vett magához s olvasatlanul átadta Petinek. — Majd, ha szerencsésen visszakerül, visszafizeti. Most csa ksiessen, de az utón ne fus­son, mert gyanút keltene! — Jaj, nagyságám, csókolom a kézit, lábát, — hálálkodott Pe­ti, — meglássa, meghálálom! UTAZÁSI ÜGYEKET, PÉNZKÜLDÉST, SZERETETCSOMAG KÜLDÉST, BEVÁNDORLÁSI ÜGYEKET Ingatlan Adás-vételt, Mindenfajta biztosítás Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismeretesen intéz BÍRÓ PÉTER és FIAI irodája 98 FRENCH ST. Tel. CHarter 7-7993 New Brunswick, N. J. Istentiszteletek sorrendje vasárnaponként: 10 órakor angol, 11 órakor magyar isten­­| tisztelet. Junius 29-30-31-én autó­busz-kirándulást tervezünk Li­gonier, Pa.-ba, a Ref. Árva és Aggmenházba. Jelentkezni le­het a Nőegylet vezetőinél. Úti­költség oda-vissza $12.50 — (szállás, étkezés külön). Junius 12-én Gyermekek Napja. E napon fejeződik be a vasárnapi iskola. Utána kirán­dulás a Johnson Parkba. Vasárnap, junius 12-én a Nőegylet Czető Sándornénál tartja havi gyűlését, ahol egy kellemes délutánt töltenek együtt a tagok. A nyári iskola junius 20-án kezdődik és julius 1-ig tart. Junius 14-én az Egyházta­nács havi gyűlése lesz. Junius 15-én a Women’s Guild havi gyűlése. Junius 18-án a Women’s Guild vacsorát rendez este 6:30 kezdettel. Metélt-tészta és csigakészi­­tés minden szerdán d. u. 9-től 1-ig. HAPPINESS 38 ALBANY ST. New Brunswick, N. J. (2 blocknyira a George St.-től) Női és gyermek RUHÁK 2.98 Női ALSÓSZOKNYÁK Gyapott, vagy Nylon ..1,49—3.98 HÁLÓINGEK, vagy PIZSAMÁK (nem kell vasalni) $2.98 FÉRFI SPORT INGEK Rövidujju, mosható, erős $1.79 Férfi MUNKA NADRÁGOK $3.98 FÜGGÖNYÖK, drapériák, csinos mintásak ..........................$2.98 1 Magyaros vendégszeretetttl várja régi és uj vendgeit a CASIMIR’S LODGE BIG INDIAN, N.Y.-ban A Catskill-hegyek egyik leggyönyörűbb völgyében levő HIRES MAGYAR NYARALÓHELY Töltse nálunk vakációját! Jöjjön hozzánk a földi paradicsomba és élvezze a viruló természet szépségét, vakációja örömeit, csör­gedező hegyipatak mentén levő üdülőhelyünk csodás nyugalmát! Bizonyára már ön is tervezi nyári vakációját . . . Töltse itt nálunk azt, családjával, barátaival együtt! Mi mindent el­követünk, hogy kellemessé tegyük ittlétüket. Intézze el rezer­­vacióját minél előbb; Írjon, vagy telefonáljon nekünk: JUNIUS HÓNAPBAN, LESZÁLLÍTOTT SZEZON-ELEJI ÉS HÉTVÉGI ÁRAK! 1 , TELEFONSZÁMUNK. PINE HILL 2401 ÍZLETES MAGYAR KONYHA! MAGYAROS VENDÉGLÁTÁS! Modern, tágas, kényelmes Social Hall. Zene. Tánc. Szép, nagy úszómedence. Kellemes szórakozás. Előzékeny kiszolgálás! (Folyt, az 1-ső oldalról) Református Egyesületnél is van még betegsegélyző osztály. Ré­gebben a magyarok inkább a be­­tegsegély,' mint az életbiztosítás kedvéért lepték be az egyesüle­tiekbe. Sokan éltek magányosan ebben az országban s biztonságot kerestek arra az esetre, ha bete­gek lesznek itt a messzi idegen­ben ... Az akkori betegsegély­­biztositás ma már idejét múlta, de akik évtizedekkel ezelőtt ki­vették azokat, tartják ma is, mert ma már nem kapnának se­hol általuk megfizethető összeg­ért a mai időknek megfelelő, be­tegség esetére szóló biztosítást. Ezeknek száma a halálozás kö­vetkeztében a Református Egye­sületnél is fogy: 1952 január 1- én még 1894 tagja volt a beteg­segélyző osztálynak. 1955 dec. 31-én 1,615, 1956 dec. 31-én 1,750, 1957 dec. 31-én 1,683,. 1958 dec. 31-én 1,610 és 1959 dec. 31-én ez a szám már l,50á­­re fogyott. A betegsegélyző osz­tályban a tagok száma az öregek halálozásával arányban fog csök­kenni, mig végül teljesen kiapad. Az elmúlt évtized alatt Ame­rikában a kórházi segély-bizto­­sitás vált népszerűvé. A betegség éppen annál a tömegnél, amely­ből magyar egyleteink biztosítá­si alanyaikat szerzik, nagy csa­pás, mert az orvos, gyógyszer s igen sok esetben a kórház sok ki­adást jelent s szinte felborítja egy-egy család pénzügyi egyen­súlyát. Külön biztositó társasá­gok alakultak betegség és kórhá­zi-segély biztosításra s nekife­küdtek ezek árusításának. Ter­mészetesen magyar egyleteink is követték a példát, de nem nagy sikerrel. Nem azért, mintha i­­lyen biztosítási kötvények nem lennének éppen olyan jók, mint az amerikai nagy társaságoké, hanem talán azért, mert a mun­kásszervezetek nyomására ma már a legtöbb munkaadó gyógy­kezelési és kórházi csoport-biz­tosítást nyújt. A Református E- gyesületnél 1952 januárjában 207 kórházi segély-biztositás volt érvényben, 1955 december 31-én 698, 1959 dec. 31-én pedig 1,080. A Református Egyesületnek 1955 dec. 31-én 204 osztálya volt az ország különböző államaiban, 1959 dec. 31-én pedig 214 osztá­lya volt. Az Amerikai Magyar Refor­mátus Egpesület az elmúlt négy évben nagyon szépen fejlődött, ami megcáfolja azt a nézetet, hogy a magyar testvérsegitő egyleteket ma már nem lehet gyarapítani s magyar egyletbe nem lehet uj tagokat szerezni. Az Egyesület aránylag kis szer­vezői karral és osztálytitkáraik­kal érte el ezt a nagyszerű ered­ményt. Biztató ez a jövőre nézve is. Az Egyesület pénzügyi helyze­tét a következő számainkban fogjuk ismertetni. Még pedig e­gészen közvetlen forrásból: ott a helyszínen, a konvención sze­rezve az adatokat. És magáról a konvencióról és annak összetéte­léről is írni fogunk, hogy olva­sóink, akik között ezerszámra vannak Református Egyesületi tagok, mielőbbi pontos értesülést nyerjenek a nagy ligonieri négy­­évenként megísmétőlődő köz­gyűlésről. A New York 11-ik utcai Függ. Magyar Ref. Egyház hírei Címe: 337 E. 24th Street Lelkész: Laiányi Zsigmond Templom: 206 E. 11-ik utca HALÁLOZÁS: Kanalas Já­­nosné — Balog Helen Pérbe­­hyík Zemplén megyei ■Születésű New York East 6-ik utcai Jakos rövid szenvedés után 72'éves ko­rában május 27-én elKalatőkött. A jószivü, áldásos életű Kanalas Jánosnét junius 1-én a megható egyházi szolgálat és búcsúztatás után testvére Balogh János, ke­resztfia Vince Arthur, barátnő­je Mrs. Julia Tóth Metz, 'Mrs. Frank Fiber Allentown Pa.-i la­kos, a new yorki Harlem-i Jó­tékony Egyesület k ldöttsége, jószomszédai és tisztelői szere­tettel kisérték ki a Linden Hill brooklyni temetőkertbe nyugvó férje mellé. GYÜLEKEZETI HÍREK: A 11-ik utcai egyház tagjai és ba­rátai junius 5-én templomláto­gatással, urvacsoravétellel és jó­tevő adakozással emlékezetes pünkösdünneplést tartottak. Az ünnepi istentiszteleten Mrs. Ve­ra Makláry, Mrs. Julia T. Metz, a Tóth kegyes család kérésére néhai Kanalas Jánosné emléke imádságos kegyeletben részesült. Mrs. Julia Veress 10-ik utcai la­kostól Kanala1 Jánosné emléké­re, Nagy Elektől néhai Julia Ma­gyar emlékére rádiósistentiszj;e­­leti adományt kapott az egyház. Chomos Sándor és neje Áfra Julia Bethlehem, Pa. közelében Birchwood Farms-on szép mo­dern házbirtokot vásároltak. Chomos Sándoréknál* Áfra Im­­rénénél junius 4-én tiszteletláto­gatást tett a lelkipásztor. Tovay Mihály érdemes new­­yorki lakost a Bellevue kórház-Az orvosi tudomány ölismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsöld módszer, mely méh­­fullánkmérget tartalmaz. Fájd* lom nélkül enyhitőleg hat. Rheu­ma, Arthritis, Csipő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hiilés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Ne hagyja el a járt utat a járatlanért! Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Elküldjük a U.S. és Canada terü­letén bárhová. Cím: TÓTH-MUS­­CULAID. (Alapította Tóth János) P. O. Box 664, South Bend, Indi-E HETI SPECIÁLUNK! 1958 CHEVROLET 2-ajtós kocsi .......................................................... 1960 FORD 4-ajtós kocsi .................................... s995 S1895 ÉS MÉG SOK MÁS KÖZÜL VÁLASZTHAT, MIND NAGYON OLCSÓN VEHETŐK MOST MEG! MAPLE MOTORS 250 WOODBRIDGE AVE. Tel. KI. 5-3960 HIGHLAND PARK, N. J. Magyarul beszélünk! HUNGARIAN RESTAURANT Magyar Étterem UJ VEZETÉS ALATT Változatos magyar ételek és specialitások. Elő­zékeny, gyors kiszolgálás. Nyitva egész nap vasárnap is 214 SOMERSET STREET New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 9-9863 SCHLÖGL MÁRTONNÉ uj tulajdonos Esküvőket, party-kat 50 személyig vállalunk! NAGY NEMZETKÖZI FUTBALMÉRKOZÉS Manchester United, England—Ukrainian Nail's Philadelphia (AMERIKAI BAJNOKAI AZ ANGOLÁKKAL JÁTSZANAK) D. U. 3 ÓRAI KEZDETTEL AZ “EDISON FIELD”-EN (Clearfield Street) Vasárnap, 1960 Junius 12-én PHILADELPHIA H A N ban gyógykezelik és ápolják. Junius 13-18 között a lelki­­pásztor Ligonierben lesz. Egyhá­zi szolgálat esetén a hívek hív­ják a FA 2-8686 számot. A NAGY PER A Föld s az Ég nagy perben álllott ? Kié legyen a Messiás? Az izgalom tetőre hágott, Mig az olajfák édes árnyán Folyt a nagyhírű tárgyalás. Ényém! zokogta az öreg Föld, Mert a halálból visszajött, Lelke tavasz-mámorral eltölt, Lába nyomán virágok nyílnak Fájó vérpecsétek fölött. Enyém! zengte az Ég zenéje, Én adtarri s te megölted ott, Hol legszebben lángolt beszéde, Most gyilkosától visszakérem, Mindent, mi földi, már ledob. Felhő suhant s ölébe fogta Az égre tárt sebzett kezet, Enyém!—az Ég ujjongva zsongtá, — Mig a Föld félelembe’ sírt fel, Fájt, hogy nagy pere elveszett. Dicsőítik zengő szeráfok, Várja örök királyi szék, Perlőket egy arany húr átfog: Békessége . . . S lelke sugárzik, Mint örökszép Isten-beszéd. (Hawaii) Szabó László HA AZT AKARJA, hogy vöt­­lalkozása sikerüljön, hirdessev lapunkban. Summit bukása és a hidegháború (FEC) A summit bukása után a jelenségeket felületesen szem­lélők azt hitték, hogy a hideg­háború teljes erővel megindul. Nem igy történt, amit a magyar­­országi kommunista lapokból is azonnal észlelni lehetett. Óvato­san fogalmaztak, támadták u­­gyan az Egyesült Államokat, de korántsem mertek olyan jelzőket használni, mint például Hrus­csov. Teljes tájékozatlanság u­­ralkodott, mintha őket is telje­sen meglepte volna a summit bu­kásának módja. A jelek szerint a rendszer vezetőinek egy része ä­­laposan belelovalta magát a sum­mit, vagy a summitok “sikerei­be” és nem ismervén a szovjet magatartás rugóit, csak tapoga­tóztak a csőd körül, de kiroha­násaikban még Hruscsovot sem merték követni, mintha érezték .volna, hogy Hruscsov sem ura a helyzetnek. Ma még nem lehet tudni, hogy a magyarországi sajtó milyen hangokat üt meg, de jelenleg mindenesetre érde­kes, hogy a hidegháború szóla­mai nem tértek vissza. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! ZONGORA LECKÉK MARGARET C. K. SMITHSON STASNEY kezdők és haladók részére oki. zongoraművésznőnél 52 COLLEGE AVE. New Brunswick, N. J. Tel. KI 5-3153 UJ CÍM: 74 CARROL PLACE A MAGYAROK BÚTORÜZLETE A MAGYAR NEGYEDBEN Áraink mindég a legolcsóbbak a városban akái készpénzzel akár lefizetésre vásárol SCHWARTZ FURNITURE CO. 74 CARROL PLACE New Brunswick, N. J. Tel. KI 5-6385 NEW JERSEY ÁLLAM TERÜLETÉN FORDULJON BÁRKI BIZALOMMAL ALÁBBI SZERVEZŐINK BÁRMELYIKÉHEZ: ST. MIKLÓSSY PÁL 0-95 34th Street Fair Lawn, N. J. Tel. SW. 6-2256 ST. MIKLÓSSY ALBERT 23 Evergreen Ave. Fords, N. J. Tel. HI. 2-7384 FERENCZY PÁL 93 Louis Street New Brunswick, N. J. Tel. CH. 9-6228 GYENES JÓZSEF 78 Craske Street Woodbridge, N. J. ME. 4-8185 . i960* » f w",“\ :,s«l . »"“““„ai bU\ .o.vw0 * %***%£*&& . i ui, *inMtesWérün ?!Lató’ *** «i’W'l'V in*1 ... , väH®*­l m*»

Next

/
Thumbnails
Contents