Magyar Hirnök, 1954. január-június (45. évfolyam, 1-25. szám)

1954-06-10 / 23. szám

NO. 23. SZÁM. MAGYAR HÍRNÖK Ady Endre szobra Clevelandbau Az Amerikai Magyar Refor­mátus Egyesület Kátay Mihály szobrászművésszel elkészíttette Ady Endrének, a nagy magyar költőnek mellszobrát s azt ünne­pélyes keretek között leplezték l,e május 22-én Clevelandion, a Magyar Kulturkertben. A leleplezési ünnepélyen Nt. Dr. Ujlaky Ferenc, a Reformá­tus Egyesület elnöke adta át a szobrot a városnak, amit a pol­gármester szép alkalmi beszéd keretében vett át. A szobor-le­leplezési aktust fényes alkalmi bankett előzte meg, amelyen az j állam kormányzója is részt vett. A banketten Nt. Borshy Kere­kes György, az egyesület főtit­kára, valamint Dr. Reményi Jó­zsef, a Western Reserve Univer­sity professzora és Nt. Dr. Sza­bó István lelkész mondottak nagyhatású beszédet. Harmnicöt évvel a nagy költő halála után az amerikai ma­­gyárság, —- amelyet oly nagyra tartott és versben énekelt meg — méltó emléket állított Ady Endrének, a modern magyar költészet megteremtőjének. (Amint értesültünk, a cleve­landi Kulturkert következő ma­gyar szobra Pulitzer Józsefé lesz, amit Gombos Zoltán, a Sza­badság és Népszava tulajdonosa fog 1-2 éven belől feállitani.) TI | r ALUMINUM - ACÉL, I !■ Ci PLASTIC lemez és más csempézési munkák AI |)|||*ÍG szakszerű elkészítése “!■ UMI lu 99 Harvey St. New Brunswick Tel. CHarter 7-4505 Kérjen ingyenes árajánlatot! VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek la­punkban hirdetnek. Ez ön­magának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra leszl HALLGASSA VASÁRNAPONKÉNT Endrey Jenő és Pádly Margit RÁDIÓ-MŰSORÁT WLIB ÁLLOMÁSRÓL (1190 ke.) Délután 3-tól 4-ig STEVE CHONKA MOTOHS, Inc. 33 Jackson St. So. River, N. J. A New York és New Jersey-i Első Magyar Jótékonycélu Egyesület szeretettel meghívja a magyarságot a JUNIUS 20-ÁN, VASÁRNAP tartandó nagyszabású szabadtéri ünnepélyére a “BUGACI PUSZTA” megnyitására a Dayton, N. J.-ben levő gyermeknyaraltató telepre Belépti dij nincsen! — Mindenkit szívesen látunk! HIDY és NÉMETH ZENEKARA MUZSIKÁL Kitűnő magyaros ételekről és frissítőkről gondoskodik a Rendezőség. ÚTIRÁNY: a U. S. l-es highwayn a 130-as útig s azon mintegy 8 mérföldre menve táblák jelzik a telepet. Elsőrangú magyar művészek fognak fellépni ! AMERIKAI REFORMÁTUS MAGYAR EGYESÜLET Alakult 1896 Julius 4-én. Tagokat felveszünk születéstől 55 éves korig. Különféle előnyös életbiztosítási kötvényeink vannak, vala­mint baleset és betegsegélv biztosítás.___________________________________ Kerületi Szervező: SZENTMIKLÓSSY PÁL Cime: 0-95 — 34tb Street FAIRLAWN, N. J. Telephone: Fairlawn 6-2256 MINDEN MAGYAR TESTVÉRT SZERETETTEL VARUNK TAGJAINK SORÁBA I Bővebb felvilágoaitásért forduljon bizalom­mal lakóhelyéhez legközelebb eső osztá­lyunk ügykezelőjéhez. A TRENTONI KERÜLETHEZ TARTOZÓ OSZTÁLYOK: (Osztály-ügykezelők nevével és cimével:) 13—PASSAIC, N. J. Joseph Molnár 49 Summit Ave. Tel. Gregory 3-4439 Garfield, N. J. 20—TRENTON, N. J. Molnár József 19 Morris Ave. Tel. 4-9784 27—PHOENIXVILLE, PA. Rev. Dr. Csikesz Tibor 505 Main Street 32— NEW BRUNSWICK, N, J. Daruka István 75 Plum Street 33— NEWARK, N. J. Andrew Dobowiczky 337 Ellery Ave. Tel. Essex 4-1392 44— ALPHA, N. J. William Veleki Lee Avenue 45— ELIZABETH, N. J. Mike Jakab 227 Gordon St. Tel. Chestnut 5-9173 79— KEASBEY, N. J. Dr. Vincze Károlyná 331 Kirkland PI. Perth Amboy, N. J. 80— PERTH AMBOY, N. J. Id. Marosi Károly 74 Gordon Ave. Fords, N. J. Tel. VAlley 6-2633 82—ALBANY, LA. Erdey Miklós P. O. Box 25 Livingston, La. 90—BETHLEHEM, PA. Rev. Nagy Imre 1051 Delaware Ave. Tel. UNiversity 6-3807 92— PHILADELPHIA, PA. Daróczy András, 1016 Fourth Ave. Lester, Pa. 93— WHARTON, N. J. Garanyi János 31 Church Street 113—FRANKLIN, N. J. Hete Ferenc Box 39, Hamburg, N. J. Tel. Frankin Boro. 7-3491 144—CARTERET, N. J. Megyesi Géza 16 Cypress St. Tel. Cart. 1-7640 209—PALMERTON, PA. Hadnagy Pál 227 Lehigh St. 215—MANVILLE, N. J. Kiss Károly 218 So. 8th Ave. 25a—WOODBRIDGE, N. J. Varga Albert 351 Ooak St. Tel. WOod 8-3882 251—TRENTON, N. J. Vecsei Endre 136 Jersey St. 266—ROEBLING, N. J. Rev. Béky Zoltán 180 Home Ave. Trenton 269—PERTH AMBOY, N. J. Rev. Szathmáry Bert. 493 Amboy Ave. Tel. VAlley 6-3513 284—SOUTH RIVER, N. J. Mrs. Margaret Varga <8 Ziegert St. 290—STOVE, PA. Várady Béla 416 W. Race Street 302—NEW BRUNSWICK, N.J. Kosa Andrásné 10 Division St. 308—NEW BRUNSWICK, N.J. Rev. Bálint Lajos 22 Schuyler St. 313—LINDEN, N. J. Rev. Hunyady László 74 Caroline St. Woodbridge, N. J. Tel. 8-0436-M 320—FLEMINGTON, N, J. Haga Antal 57 Brown Street 327—COATSVILLE, PA. Sinka György 308 Valley Road 330—PATERSON, N. J. Mrs. Helen St. Miklossy 0-95 — 34th Street Fair Lawn, N. J. Tel. Fairlawn 6-225F 366— NEW BRUNSWICK, N.J. Frank Szabó 217 Suydam St. Tel. Kilmer 5-3298 367— NEW BRUNSWICK, N.J. Steve Riczko 90 Central Ave. 368— PASSAIC, N. J Steven Szeman 412 Grace St. Garfield, N. J. Tel. PRescot 8-4422 Hungarian Reformed Federation of America "Kossuth House” 1801 “P” Street, N. W. Washington 6, D. C. IN SHARP FOCUS—Everything is in perfect shape for Monmouth Park’s 1954 opening of the racing season at the picturesque Oceanport oval this Saturday. With Edward J. Brennan (left), general manager, and Amory L. Haskell, track president, set for the June 12 opening, a banner season is predicted. Saturday marks the track’s ninth birthday, with the “sport of kings” running through Aug. 9. HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGRÓL “MÉG EBBEN AZ ÉVBEN TÖRTÉNNIE KELL VALAMINEK” Ezt mondogatják mostanában a budapestiek egy március vé­gén nyugatra menekült ipari munkás szerint, miután felo­csúdtak a berlini konferencia e­­redménytelensége által előidé­zett letörtségből. “Mindenki a háborút várja. Ha az ember azt a nagy katonai készülődést lát­ja, ami most az oroszok által megszállt Magyarországon fo­lyik, nehezen hiheti, hogy egy­szer háború nélkül vissza lehes­sen szorítani a ruszkit, ahonnan jött. Repülőterek, laktanyák é­­pülnek, a gyárak hadicélra ter­melnek, női rendőrök, kalauzok, lőgyakorlatok és egyenruha mindenfelé. Mindezek ellenére nem tartják az orosz erőt le­­győzhetetlennek, mert általános nézet szerint az egész hadsere­get terrorral tartják össze. Nem jelenthet komoly erőt a meg­szállva tartott népek hadserege sem — legalább is egy pár mos­tani katonaismerősöm csak ar­ról beszél, miképen adhatja majd meg magát ügyesen a nyu­gatiaknak egy háború esetén.” BOLSEVIZÁLÁS A SZOV­JET HADSEREG SEGÍTSÉGÉVEL Rákosi Mátyás a pártkong­resszuson elmondott beszámoló­jában beismerte, hogy a szovjet hadsereg jelenléte segítette ha­talomhoz a kommunistákat Ma­gyarországon. Szószerint idéz­zük idevonatkozó szavait: “A szovjet hadsereg puszta jelenléte megvédte a munkás­­osztályt, a dolgozó parasztságot, a népet a kapitalista restauráci­ótól ; megakadályozta, hogy a belső ellenforradalmi és az ide­gen imperialista erők véres pol­gárháborúba döntsék az orszá­got.” (Most az egyszer igazat adunk Rákosinak, valóban csak az orosz szuronyokra támaszkodva tudták elfojtani az országban a demokratikus pártokat, csak puccsal tudták átvenni a hatal­mat, hiszen az 1947-es “kékcé­­dulás” választások során a való­ságban 7%-nál kevesebben sza­vaztak a kommunistákra.) NAGY HALADÁS: MÁR BŐRCSIZMÁKAT IS GYÁRTANAK Kiss Árpád könnyűipari mi­niszter pártkongresszusi beszé­déből derült ki, amit a rendszer idáig gondosan titkolt, hogy a bőrcsizmák gyártását 1953 má­sodik felében kezdték csak meg. 1954-ben Kiss szerint már 153,- 000 pár bőrcsizmát gyártanak. (A földművelésből élő lakosság száma 4.5 millió fölött van.) Ugyanő elismerte, hogy “1953 közepén közel 2000 községben nem működött bognár, kovács, cipész, borbély és szabó.” (Az életszínvonal emelkedés na­gyobb dicsőségére!) “BIZ0NF1” magyar-angol angol-magyar szótár, — a két kötet egybekötve $4.75. Megren­delhető lapunk utján. DURIS ÁRPÁD (Al. Duris, 99 Harvey St. New Brunswick) 8 éves gyakorlattal nagyszerű szakmunkát végez plasztikus tile fal-lapok beépítése, fürdő­szobák, konyhák, stb. csempézé­­se terén. Garanciával vállal ilyen munkát. Könnyen tisztítható, szép tile fal-lapok különböző színben választhatók s árai mér­sékeltek. Aki modernizálni akar­ja konyháját, fürdőszobáját, hívja Duris Árpádot. Telefon­száma: CHarter 7-4505. Díjtala­nul ad árajánlatot minden mun­kára. 32-lapos helvét magyar kártya $1.25 csomagja MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választékban Zilahy: “ARARÁT” $3 Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA /'Foreign Book Shop) NEW BRUNSWICK, N. J. 134 FRENCH STREET BENKŐ JÓZSEF Olajfátok eladása s karbantartása, javítása. Bármilyen gyártmányú olajfütőt javítok. Kéményt és kazánt tisztitok. 136 French St. New Brunswick Tel. CHarter 9-3149 POLÁNSZKY BÉLA magyar hentes és mészáros üzletében naponta friss húsok, óhazai módra készült kolbász­áru, friss m füstölt sonka, sza­lonna New Brunswick Provision Co. 75 French St. Tel. Kilmer 5-1815 VÁLASZTÉKA: MAGYAR KÖNYVEK JÓKAI MÓR: Damokosok (kötve) ................... $2.50 99 Bálványosvár ........ 2.75 99 Félistenek bolondságai, Sirkő&lbum ................. 2.50 ” Sárgarózsa .................x.......................,......................... 2.50 ” ” Targallyak .......................................................................... 2.50 ” ” Rákóczi fia 2.75 ” Egy az Isten (2 kötetben) ....................................... 5.20 ” Fekete gyémántok (vastag kötet) ....................... 5.00 99 Erdély aranykora ............................................................ 2.50 ” 99 Az uj földesur .................................................................. 2.75 99 Őszi fény — Észak honából .................................... 2.50 ” 99 Levente — Mindert poklon keresztül .................. 2.50 99 Életemből (2 kötet, fűzve) ....................................... 4.00 SZOMAHÁZY ISTVÁN: A titokzatos szerző *................ 1.25 KUTHY LAJOS: Hazai rejtelmek (2 kötet) .. 3.50 KÜLFÖLDI ÍRÓK MAGYARRA FORDÍTOTT MÜVEI: BALZAC HONORÉ: A homályos ügy 1.75 A Nemoursi örökösök .................................... 1.75 BAUMAN, EMIL: Jób, az elhivatott 1.75 LASSWITZ, KURT: Két bolygón 2.00 STENDHAL: Vörös és fekete 2.00 ZOLA, EMIL: Plassans meghódítása 1.75 Foreign Book Shop (Magyar Hírnök Könyvesboltja) 134 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. (Postai rendelésnél külön néhány cent postaköltség) JÓ MAGYAR KÖNYVEK HATALMAS VÁLASZTÉKA: ADY ENDRE: összes költeményei (szép kötésben) ...............................$5.90 ADY DOKUMENTUMOK KÖNYVE (fényképmásolatokkal, stb.) 6.50 ARANY JÁNOS: Toldi — fűzve, 88 old. rajzokkal ...............................$ .75 ARANY JÁNOS: Toldi Trilógia (kötve) .................................................... 3.00 ARNÓTHY KRISZTA: Wanda (fűzve) 1.40 BABITS MIHÁLY: Hatholdas rózsakert, 76 old..............«.............................50 ” 99 Tímár Virgil fia — Kártyavár (Athenaeum kiad. Nagyalakú, sérült kötésű, de belül szép, tiszta uj állapotban) .......................3.20 BALASSA BÉLA: Kossuth-idők hazafias orvosái ............................... 2.00 BRÓDY SÁNDOR: Komédia ...................................................................................1.50 BÁLINT JÓZSEF: A lármafák népe, fűzve, 128 oldal, Székely nóták kotta füzet mellékletével együtt (Csikmenaság — székely falu élete) .....................2.00 FÜRY LAJOS: Árva Magyar János ............................................................ 1.80 HERCZEG FERENC: Pogányok ...........................................................................2.00 HERCZEG FERENC: Az élet kapuja .................................................................40 HARMONIA SACRA r. katolikus énekeskönyv ..........................................3.00 HORTHY MIKLÓS: Emlékeim (kötve) 5.00 KATONA J.: Bánk Bán (kötve) .................... ........................................... 1.25 MIKSZÁTH KÁLMÁN: A beszélő köntös, 116 old.........................................50 A lorhinai fü ............................................................. .50 MÓRICZ ZSIGMOND: Rózsa Sándor a lovát ugratja, fűz. 40* old. 1.75 Rózsa Sándor összevonja szemöldökét, fűzve, 410 old.................................................................1.75 Pacsirtaszó, fűzve, 70 oldal ....................................50 ” ” Csibe ..................................................................................2.00 H. G. WELLS: Láthatatlan ember, fűzve, 168 old.......................................1.00 HENRI BARBUSSE: Erő ................. 2.00 GUY DE MAUPASSANT: Elbeszélések, fűzve, 150 old........................ .75 DUMAS ALEXANDER: Gróf Monte Christo (2 kötet, kötve) .... 4.00 RUDYARD KIPLING? A dzsungel könyve, kötve, 406 old. képekkel 2.50 GÁRDONYI GÉZA: Egri csillagok (2 kötet) .......................................... 4.50 '* ” ” (1 kötetben) 4.00 GÁRDONYI GÉZA: A kapitány ...........................................................................2.50 ” ” A kürt ....................................................................................2.50 Fekete nap — Karácsonyi álom ..........................2.50 (A fentiek szép egyforma diszkiadásban) MÓRA FERENC: Aranykoporsó (2 kötet, kötve) ............................... 4.80 MÓRA FERENC: Ének a búzamezőkről .................................................... 4.00 MÓRA FERENC: Négy apának egy leánya ..............................................3.25 Egy cár, akit várnak .......................................................... 3.00 99 99 Könnyes könyv .................................................................3.00 ” ‘ ” Sokféle .............. 3.00 ” ” Véreim .................................................................................3.00 9* 99 Beszélgetés a ferdetoronnyal ...................... 3.00 VÖRSMARTHYj,MIHÁLY összes költeményei (kötve) .................... 6.40 AZ INYESMESTER Szakácskönyve (a legfinomabb receptekkel, hazai mértékekkel) ...................... $4.00 MISEK BÉLÁNÉ: Paula Néni szakács- és álmos-könyve ............... 3.75 BAUER ERZSI: Mesék az erdőből (képekkel) .................................... 1.50 BUDAPEST képes album (gyönyörű rézkarcokkal ......................... 2.00 Ugyanez kisebb formában ........................................................... ............ 1.00 (Két különböző nagy együtt $3.50) HONTALAN J.: Ég a falu (szinmü) .......................................................... 2.00 MÓRICZ ZSIGMOND: Betyár 2.50 MÓRICZ ZSIGMOND: Fáklya 3.00 KISBARNAKI FARKAS F.: Tatárhágó visszanéz ............................... 2.00 POHÁRNOK JENŐ: Verhetetlen tizenegy (kötve) ............................... 2.00 PERLAKY LAJOS: A ma életmüvészete .................................................... 2.50 MAY KÁROLY:|jA kínai sárkányfiak között .......................................... 1.00 VASZARY J.: Ketten Párizs ellen (kötve) ...................................... ..... 2.50 ORSZÁGH: Magyar-Angol nagyszótár (88,000 szó) .........................19.95 ANGOL-MAGYAR műszaki nagyszótár .......................................................19.95 BENEDEK ELEK: Nagy magyarok élete (kötve, használt) ........ 3.00 ECKHART FERENC: Magyarország története (kötve) .................... 2.50 KRÚDY G\ULA: Egy pohár borovicska .................................................... 2.00 LONDON, JACK: A hatalmas egy (füzet) ......................................................50 GÁRDONYI GÉZA: Hosszuhaju veszedelem (2 kötet, diszk.) .... 5.00 ” Pöbölyék — Fehér Anna (diszk.) ..................... 2.50 99 Földrenéző szem (diszk.) ........................................ 2.50 99 Aggyisten Biri (diszköt.) ....................... 2.50 ” Átkozott józanság (fűzve) .................................... 2.00 99 Átkozott józ.-és-Mi erősebb a halálnál ( a kettő egybekötve) ..... 3.60 " ” Bibi 2.50 Boldog halál szekerén 2.50 ” ” Dávidkáné .......................................................................... 2.25 öreg tekintetes ........................................................... 2.50 99 Két menyasszony — és — Julcsa kútja ........ 2.50 Messze van odáig ....................................................... 2.50 FALU TAMÁS: Öregek 2.50 MÓRICZ ZSIGMOND: Galamb papné .......................................................... 3.00 ” 99 Jó szerencsét ............................................................ 3.00 A tűznek nem szabad kialudni .................... 2.50 Forró mezők ............................................................. 3.50 MIKSZÁTH KÁLMÁN: A két koldusdiák (fűzve) ............................... 1.75 A két koldusdiák (kötve) ............................... 2.00 ” ” Gavallérok (fűz.) ...........................................................60 99 99 Pernye (kötve) ........................................7.......... 3.00 ” 99 Különös házasság .................................................... 3.00 Galamb a kalitkában .......................................... 2.50 ” ” Anekdoták (2 kötet) .................................... 6.00 99 99 A tót atyafiak ............................................................ 3.00 ” ” Az eladó birtok .......................................................... 3.00 NYIRÖ JÓZSEF: Zöld csillag .............................................................................. 1.80 íme az emberek .................................................................. 2.50 ” ” Uz Bence ............................................................................... 2.50 TAMÁSI ÁRON: Ábel a rengetegben ............................................................ 2.00 ZOLTAY: Pali fel a fejjel (cserkészkönyv, fűzve) ....................................75 TÚL AZ OPERENCIÁN (gyönyörű mesekönyve, képekkel, fűz.) 3.00 WASS ALBERT: Elvész a nyom (fűzve) .................................................... 2.00 Ember az országút szélén (fűzve) .......................... 1.25 PETŐFI SÁNDOR: Összes költeményei (fűzve) .................................... 3.25 modern mesterek wemekmüvei, 9^4x11^ nagyságú, fűzve, 240 oldalon) ....................................................................................................... 3.75 JÓZSEF ATTILA: Összes költeményei (kötve 5.60) fűzve ......... 1.75 SZOMAHÁZY ISTVÁN: Fehér asztal .......................................................... 2.00 A selyemruba ....................................................... 2.00 WERFEL, FRANZ: Bernadette ....................................................................... 3.75 PATAI: A Biblia képekben, ó-testamentum — (klasszikus és mo-SZENCZY: Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul ............................... 4.50 WELSH-DELISLE: Angol-Magyar, Magyar-Angol szótár (2 köt.) 9.50 ZILAHY LAJOS: Ararát (eredet^, teljes kiadás, fűzve) ................. 3.00 ZOLA EMIL: A gyilkos (fűzve) ...............................................................................50 HELTAY JENŐ: A 11 l-es 2.00 9\ Az asszony körül .................................................................. 2.00 — Kérje legújabb árjegyzékünket! — Magyar Hírnök Könyvesboltja Postacím: FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. Postai rendelésnél külön néhány cent postaköltség 5 Megérkezett! ------Ä HORTHY MIKLÓS: “Emlékeim” című könyve, amely nemrég jelent meg magyar nyelven. ÁRA: 5.00 DOLLÁR Magyar Hírnök Könyvesboltja FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. — Teelfon: CHarter 9-3791 — _____________(Kérje rövidesen elkészülő uj árjegyzékünket!)

Next

/
Thumbnails
Contents