Magyar Hirnök, 1950. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1950-09-28 / 39. szám

Dollar for Dollar you can’t beat a PÓYMUl MOTORS, Inc. New Brunswick, N. J. lom és kolostor, amely 1743-46 között épült. II. József 1782-ben a Clarissa-rendet feloszlatta és az épületet a helytartó tanács hi­vatali épülete számára alakíttat­ta át. A ház Országház-utca 28. szám alatti szárnyainak emeleti dísztermében 1790-1807 között országgyűléseket tartottak, in­nen az Országház-utca név. Az 1928-29-ben elvégzett restaurá­lás alkalmával az épület szép ud­vari homlokzatát elrontották. Most az egész homlokzati rész az eredeti állapot szerint kerül helyreállításra. Nagyértékü középkori fara­gott kő részekkel díszített épület körvonalai kerültek elő az Uri­­utca 50. szám alatt a később rá­kent vakolat alól. A XVIII. szá­zadban épült barokk-házon gó­tikus falnyilásokat találtak. Az értékes épület megóvása céljá­ból tetőzetét a ház stílusának megfelelően még ebben az évben helyreállítják, a jövő évben pe­dig az egész épület restaurálás­ra kerül. Az Uri-utca 37-39 számú há­zak ugyancsak XVIII. századbe­li barokstilusu épületek. Hom­lokzatuknak az eredeti állapotba való visszaállítása mellett, mint lakóépületek kerülnek helyreál­lításra, belül a korszerű igények­nek megfelelően. EGY SOKSZÁZADOS FALFESTÉS Igen becses példája a közép­kori építkezésnek a Tárnok-ut­cában a romokból kibontott 14- es számú ház. Ezt a XV. század­ból való gótikus épületet kőgyá­mok közé feszitett ivsorra kiülő emelettel építették 500 évvel ez­előtt. Emeletét a XVIII. század­ban aláfalazták. Helyreállítása most e későbbi aláfalazás kibon­tásával a homlokzaton talált e­­redeti falfestés megmaradt ré­szeinek kiegészítésével már fo­­,lyik. Rövidesen elkészül különben a Vár helyreállítási tervének pa­pírmasé modellje, amelyet elké­szülte után kiállítanak majd a nagyközönség számára. BESZÁMOLÓ Az Amerikai Magyar Ref. Presbyteri Szövetség országos gyűléséről Az amerikai magyar refor­mét usságnak ez az uj intézmé­nye most tartotta ötödik évi köz­gyűlését szeptember 3-4-én Li­­gonier, Pa. Az Amerikai Magyar Refor­mátus Presbyteri Szövetség öt esztendőn keresztül végzett munkássága által beigazolta, hogy pótolhatatlan munkát vé­gez. Ez a Szövetség gondoskodni kíván az amerikai magyar re­formátus gyülekezetek számára lelkész neveltetésről, ezért a Szö­vetség már is alapot létesített e célra, Ez a Szövetség utakat és mó­dokat keres ahhoz, hogyan tud­ják az egyes gyülekezeteink ke­belében megtartani az ifjúságot JÓL OLVASSA ÁT EZT A HIRDETÉST ! ! A LEGJOBB ÉRTÉKEKET TALÁLJA BENNE ’49 PONTIAC “8” Chieftain 4-Ajtós Sedan. Hydra- Matic. Rádió, fütő, sötét zöld. Ke­veset ment. Olyan mint az uj. ’49 PONTIAC “6” Club Coupé. Wellington zöld szi­nti. Rádió, fütő, iránymutatóval felszerelve. Keveset ment. Olyan mint a zuj. ’49 PONTIAC 2-Ajtós Streamliner Deluxe Sedan. Mindennel ellátva. Hydra- Matic. Fekete. ’49 PONTIAC Chieftain Sedan Coupé. Hydra­­matic. Rádió, fütő és fehérfalu gumikerekek! ’48 PONTIAC 2-Ajtós Streamliner Sedan Coupé. Mindennel ellátva. Gyönyörű fém-szürke fényű. Keveset ment. ’4B PONTIAC Átváltoztatható Club Coupé. Hy­­dra-matic. Teljesen felszerelve. 2 kocsi közül választhat. ’47 PONTIAC Streamliner 4-Ajtós Sedan. Fe­kete. Rádió és fütő van benne. ’47 BUICK Super 2-Ajtós Sedan Coupé. Tel­jesen felszerelve. Nagyon jó vé­tel. ’47 DODGE *4 tonnás Pick-Up. Fütő. Kitűnő állapotban van. ’42 BUICK Special 2-Ajtós Sedan. Kétszínű zöld. Mindennel ellátva. DEITZ MOTORS 701 RARITAN AVE. N. B. 2-4431 Magyar Hírnök Beolvadt lap a “HETI SZEMLE” Politaikaí, társadalmi, szépirodalmi és minden párttól teljesen függetlenül álló hetilap. Magyar Herald Merged with “WEEKLY REVIEW” Political, Social, Literary and Non­partisan Hungarian Weekly Journal Devoted to American Hungarians KORMOS HUGÓ szerkesztői HUGO KORMOS Editor ' 400 North Second Ave., Highland Park, N. J, Telephone: N. 3. 2-2861 P. O. BOX 371, NEW BRUNSWICK, N. J. PAPP GÉZA, lapképviselő és munkatárs 17 Llewllyn Place, New Brunswick, N. J. Tel.: Charter 7-1040 Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ára egy évre: $3.00 Published Every Thursday Subscription Rate: $3.00 per Year ENTERED AS SECOND CLASS MATTER AT THE POST OFFICE AT NEW BRUNSWICK, N. J., UNDER THE ACT OF CONGRESS, MARCH 3, 1889. 1950. szeptember 28. Félévezredes emlékek épülnek újjá a budai várban letek között első helyen szerepel az úgynevezett Kapisztrán-to­­rony, amelynek helyreállítása még ebben az évben befejeződik. A XIII. század közepén felépí­tett templom fennmaradt tornya a XV. század első felében, gó­tikus stílusban épült. A törökök kiűzése után, 1686-ban a sérült tornyot barokkstilusban állítot­ták helyre. A XVIII. század vé­gén úgynevezett copf-stilusban előcsarnokot építettek a bejárat­hoz. A Vár 1944-45-beli ostroma alatt megsérült torony most mint szabadon álló műemlék ke­rült helyreállításra, a gazdagon faragott középkori kőrészletek kiegészítésével, a copf-stilusu előcsarnok helyreállításával. A helyreállított torony egyik leg­szebb dísze #s látványossága lesz nemcsak a Várnak, hanem az egész fővárosnak. GÓTIKUS EMLÉK A VAKOLAT ALATT Régi szépségében kerül hely­reállításra az Uri-utcai hajdani barokk-stilusu Clarissa-temp-RUTGERS PAINT CO., iUSii. 64 NEW ST., a City Parking Lot mellett FÜTŐ KÁLYHÁK Aprók, nagyok, közepes nagyságúak, amilyenre csak szüksége van! . . . A Várban a nyár folyamán teljes erővel megindult azoknak a házaknak a helyreállítása, a­­melyek mint műemlékek marad­tak itt a középkorból. A helyreállításra kerülő .épü-85 French St. 1917 óta New Brunswick 2-2068 és átadni a gyülekezeteket? — Ezért programjába vette, hogy évről évre meghívja minden gyülekezet ifjúságának a képvi­selőit, hogy ők maguk keresse­nek megoldást arra, hogy atyá­ik által épített templomaikat át­vegyék. Lelkész neveltetés, ifjúság megtartása: Ennek a kettős cél­nak a betöltésén túl az évi két napos közgyűlésein olyan előa­dások tartásáról is gondolkodik, melyek az egyes gyülekezetekben nem valósíthatók meg. A Presbiteri Szövetség ez évi gyűlésén 107-en vettek részt az ország minden részéből. (Részletek Király Imre jelentéséből) Téliidőben, amikor fűtés van a házban, kell a pince-mun­kákat elvégezni, úgy magán a pincén mint más dolgokon, mint például a szúnyoghálók festését, a bútorok fényezé­sét, stb. További felvilágositást itt kaphat: Az összes or­szágosan hirde­tett legjobb gyártmányok mind itt vannak: MONOGRAM • FLORENCE DUO-THERM • PERFECTION EVANS • SUPERFEX * IVANHOE SERV-WELL BURNER CORP. Mi Magunk Szállítjuk Házához, Beszereljük és Adjuk a Service-t RICH STOVE ÄND APPLIANCE CO. 3 DARAB . . . DUPLA DRESSER IS C* szépen csiszolt és kitünően készített 1 lm hatalmas kettős Mr. és Mrs. dresser tükörrel, nagy ágy és egy bőséges hellyel bíró fiókos szekrény ezért a hihetetlenül olcsó árért — könnyű lefizetésre! MINDKÉT ÜZLETÜNKBEN KAPHATÓ Kényelmes parkolás mindkét üzletnél fflSeWortä) BILL SCHWARTZ- PRESIDENT “JÓ BÚTOR 1904 ÓTA” Két Üzlet 292 GEORGE ST. 288 BURNET ST. FOOD FAIRREL szemben HIRAM ST. után New 1951 Nash Nem kel! tovább a lábával hajtani a varrógépét ha villamosra változtatja át nálunk a lábbal bajtós SINGER* gépét! Ezeket kapja: • Uj SINGEk* motort ® Uj SLNtejR sebesség kontrolt ® Uj SINGER varró-lámpát $27°° Benne van a teljes besze­relés, elhozás és visszavitel CSAK $5.00 FOGLALÓ és HAVI $5 RÉSZLET Telefonáljon vagy jöjjön el még ma . . . SINGER SEWING CENTER 369 George St. New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 7*0620 1 SCHWARTZ MINDKÉT J • ÜZLETÉBEN AMERIKA LEG­ÚJABB, LEGSZEBB BÚTORÁT TA­LÁLJA ... például ez a szürke diófa vagy meszes tölgyfa hálószoba A Truly Wonder Az uj 1951-es Nash Ambassador és Statesman modellek a Feller- Nash Church és Jelin St. sarkán levő üzletben már péntek, szeptember 22-ike óta láthatók. Mindenkit szívesen látnak vásárlási kötelzett­­ség nélkül. Az uj Nash autók úgy kiviil mint belül sok uiitást hoznak, működésűk pedig minden várakozást felülmúl. America's Lowest-Priced Straight Eight Lowest-Priced Car with CM Ilgdra-Matic Price Optional on all models at extra cost, Power-Packed Silver Streak Engines-Choice oi Six or Eight World Renowned Road Record lor Economy and Long Lile The Most Beautiful Thing on Wheels Nincs más szó amely olyan jól leírná az uj Pontiaq-ot mint a “csodálatos.” Ez a tö­kéletes szó a Pontiac szépsége, Pontiac teljesítményének, Pontiac megbízható gazdaságosságának — és annak leírására ahogy Ön is érezni fogja magát a saját Pontiac-jának kormánya mögött. DEITZ 250 George St. A KOMÁROM MEGYEI S Z E N T G YÖRGYPUSZTÁN egy család kivételével mindenki belépett- a termelőszövetkezeti csoportba. GÁLYARÉT a szegedi járás­ban elsőként szocialista község lett. A község valamennyi dolgo­zó parasztja a társasgazdálko­dás útjára lépett. Frey Gáspár MAGYAR BORBÉLY 72 Jersey Ave. Női, férfi és gyermek hajvágás Beretválás Fej- és arcbőr kezelés — Shampoo — Massage Higiénikus udvarias kiszolgálás W. BERMAN & CO. OF 19 HIRAM ST. FIÓKÜZLETEK: 18 W. Main St. Somerville, és 42 Main St. South Ri-er, N. J. MAGYAR HÍRNÖK 2 2495 és fel

Next

/
Thumbnails
Contents