Magyar Hirnök, 1948. július-december (29. évfolyam, 27-49. szám)
1948-12-02 / 49. szám
1948. december 2. MAfííAR niRNOK 8 Harc a Békéért (Folyt, az első oldalról) pedig nem jobboldali és nem baloldali, hanem valahol a középen éviekéi. A C. I. O. Portlandban (Oregon) megtartott központi nagygyűlésén a vezetőség helybenhagyta a negyedik béremelés iránti általános követelést. Ez azt jelenti, hogy amint a most érvényben levő munkaszerződések lejárnak, a szakszervezetek újabb béremelést fognak kérni a munkások számára. Több fontos szerződés VARGA SHEET METAL AND ROOFING CO. Air conditioning, szellőztető, speciális bádogos és mindenféle háztető munkát vállal. 138 Paterson St. Tel. 7831 v 8345J már 1949 első felében le fog járni és az egyedüli eszköz, a mely az uj béremelési követeléseket meg tudná állítani az volna, ha az árak általánosságban jelentősen lemennének addig. Erre meg van a komoly lehetőség, bár több gyáros máris kijelentette, hogy az újabb béremelés újabb' áremelkedést fog maga után vonni. Henry Ford például, a megboldogult Fordnak az unokája, elismerte a munkásoknak magasabb fizetéshez való jogát, de egyben hozzátette, hogy ebben az esetben ő is újból emelni fogja árait. A munkások válasza erre az volt, hogy ha Mr. Ford hajlandó volna velük egy asztalhoz ülni és az üzleti könyveit feltárni, a munkások meg tudnák neki mutatni, hogy újabb áremelés nélkül is lehetne jobb fizetést adni a munkásoknak. Erre azonban sem Mr. Ford, sem más gyáros nem hajlandó, pedig az évi pénzügyi kimutatásaik világosan megmutatták már két év óta, hogy nincsen igazuk, mert minden béremelés után még nagyobb lett a hasznuk egyszerűen azért, mert áraikat sokkal többel emelték, mint a hogy arra szükség 'lett volna. A béremelés és áremelés e meg nem szűnő harca csak katasztrófával végződhet, ezért reméljük, hogy a nagytőkének talán mégis megjön az esze mielőtt késő lesz, bár erre igazán könnyelműség számítani, mert a pénzes ember nem az eszével, hanem a zsebével gondolgozik és a zseb nem mindig a egjobb tanácsadó. FRANKFURT a/M. jelentés szerint a 80 éves Horthy Miklós rövidesén Argentínába költözik fiához, aki beutazási engedélyt szerzett számára. Argentina ma a volt rímeik és fasiszták gyülekező helye. landó vezete tt elbocsájtani. Ha a központi v ezetöK ezt a harcot kiélesitik, a CIO-ban szakadás állhat be, a mi nagy kár volna, mert a mun kások egysége nélkül a reakció ellen nem lehet sikerrel küzideni. A C. I. O. központi gyűlésén határozatot hoztak arra nézve is, hogy a kommunista szakszervezeti vezetőket mozdítsák el állásaikból. A kommunista jelzőt persze most ráhúzzák mindenkire, aki nem úgy gondolkozik pontosan, ahogy azt á többség megkívánná. E határozat miatt még sok zavarra lehetünk elkészülve. Egy nagy szakszervezet már be is jelentette, hogy nem haj-ANGLIÁBA N forradalmi szelek fújd ogálhatnak, mert mind többen emelik fel szavukat a vesszővel való testi büntetés ellen, amely sok angol szemében még mindig kívánatos, különösen az iskolákban. Mr. Eric WOdman az elnöke a testi büntetést fenntartani kívánó egyesületnek és mivel Mr. Wildma.n véletlenül veszszőgváros is, felolvasásokat tart a testi büntetés kívánatossága mellett.. Legutóbb egy iskolában tartott egy ilyen felolvasást az iskolaigazgató meghívására és busz vesszőt mutatott be a különféle kihágások megbüntetésére. Mikor felolvasásában odaért, hogy “a legáldásosabb büntetés hat veszszősuhintás a legjavából,” a nebulók nekirohantak, lerántották a fűidre, hasrafektették és hét olyant vágtak saját vesszőjével az ülepére abból az elvből kiindulva, hogy ha hat jó, akkor hét még jobb, hogy Mr. Wildman utána azonnal ügyvédhez szaladt és perrel fenyegetett, de a gyerekek nem ijedtek meg. Az óhazai magyar család lapja a: ‘MAGYAR VASÁRNAP’ Főszerkeszt: Parragi György Minden héten: Magyar Írók elbeszélései Humoreszkek, rejtvények, “Lelki menedékház” tanácsadó Gyermekrovat Művészi illusztrációk tömege. Előfizetési dij: egy évre 5 dollár Hirdetés: inchenként 1 dollár Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. Bajcsy Zsilinszky ut 34. KEGYE GYULA 46 PLUM STREET Elsőrendű belső és külső festést, papirozást és minden szakmába vágó munkát jutányosán vállal. Ha az Otthonuk a Boldogságuk — Adjon Ajándékot az Otthonnak RÁMAS és VELENCEI TÜKRÖK Sok különféle szép forma amelyek a legszebb otthont is szebbé varázsolják. 16 incstől 26 incses nagyságokig. Garantált pittsburghi csiszolt üveg. Velencei, 5.95-15.95-ig; Rámás, 17.00 fel Leg-O-Matic KÁRTYA ASZTALOK és SZÉKEK Úgy az asztal mint a szkek egy könnyű mozdulattal automatikusan nyilnak és záródnak. Kaphatók barna mahagóni fénnyel, hő- és vízálló DuPont utánzott bőr huzattal csont- és gesztenye szinben. 5 drb.-ból álló készlet 54.95 és 69.95 Székek .......................9.75 és 11.50 Asztalok....................15.95 és 19.95 Fém KÁRTYA ASZTALOK és SZÉKEK Szép darabok barna, sárga, fekete és piros vagy fekete és zöld színekben. 5 drb.-ból álló készletek, 28.95 és 39.95 Samson KÁRTYA ASZTALOK és SZÉKEK Tartós, erős darabok hat szép mintával. Kék, barna, sárga vagy zöld fa-eres szegéllyel és két diófa erezésü minta. Asztalok ......................5.95 és 12.95 Székek ........................................7.95 HASSOCK ZSÁMOLYPÁRNÁK Kerek, négyszögletes és hosszúkás formák az uj plasztik huzattal. Különféle színkombinációkban. Némelyiknek habos gummi teteje van. Young’s Második Emelet Karácsonyi Ív Record Napok! Három Nagy Vásári Nap Csüt. Péntek Szombat FEHÉR FÉRFI INGEK Rend. 2.98 2.77 Fehér broadcloth ingek nagy megtakarítással. — Nem mennek össze. Bőven szabva. 14-től 17 számig. Fiuknak Denim Dungareek Rend. 1.79 1.62 Spóroljon 17c-et. 8 ounceos navy kék denimből. Rézzel megerősítve a fontos helyeken. 6-tól 16 évesig. Leírás Rend. MOST Fórfi Ing- és Nadrág Készlet 5.45 4.99 Ing és nadrág kék yagy drapp twillből. — Nadrág 32-től 44, ingek 14%-től 17 számig. Férfi Gyapot Uniói, Su;tok 2.99 1.97 Téli vastagságú. Hosszú ujjak, bokáig érő nadrág. Ecru szinben Fiú Kötött Polo Ing^k 1.59 .37 Hosszú ujjak. Színes csikók. 4-től 16 számig. Fiatal Fiú Ski Pajair 2.17 1.99 Piros Yfigy ' _■ kényelmes. 4-től 8 sz. ERŐS KÓKUSZ LÁBTÖRLŐ Rend. 1.95 1.29 66c a megtakarítás. — 18x24 incs nagyok. Erős kókusz szálakból készült. Indiából importálva. Nagy Gyapot Ágytakaró 84x102” 1.99 Gyűrött gyapot ágytakaró nagyon olcsó áron. Lágy gyűrött gyapot. Több szinben. HONEYSUCKLE GYERMEK RUHÁK I“98 Vadonatúj "szállítmány! Sok szép szin és forma. Mind garantáltan mosható. 3-tól 6 % számig. PLAID LEPEDŐ TAKARÓ Rekord Napi Ár 1.77 70xSC incs nagyok. Fehér szines plaid mintával. Lágy szőrű kényelmes alváshoz. KISZABOTT FÜGGÖNYÖK Rend. 98c 19c Fehér szines fodorral. Teljesen kiszabva, csak be kell fejezni. AJÁNDÉKOK FÉRFIAKNAK, NŐKNEK, GYERMEKEKNEK Leírás Rend. MOST Flannel Pajamák Nőknek 2.98 2.66 Férfias szabás- Szines csikók. 34-től 40 számig Csipke-Dipzes Slipek 3.98 3.77 Jó minőség. Fehér, fekete, rózsaszín. 32-től 40 számig. Ultra Vékony Nylon Harisnyák .1.65 1.55 Három párat 4.50-ért vehet. Royal Purple: 51gauge, 15-denier finomságú. Legújabb szinek. Rayon Szatin Melltartók 1.19 1.00 A és B csésze nagyságú. Fehér, kék, sárga és testszinü. Öt-fontos Gyümölcs Kenyér Rekord Napi Ár 1.88 Szépen csomagolva szines ajándék dobozban. Sima, dús tészta, diókkal, gyümölccsel és fűszerekkel dúsan Ízesítve. Maid of Honor Pressure Cooker Rend. 10.95 8.99 Négy kvart fér el benne. Vastag alumíniumból készült. Az étel izesebb és rövidebb ideig kell főzni. FÉRFI KETTŐS SPORT INGEK Rend. 4.98 1.97 Hosszú ujjak. Finom sodrott rayon. Szép egyszinüek. Kis, közepes, nagy. Sokat takarít meg rajtuk! TURKISH TÖRÖLKÖZŐK VÁSÁRA 20x40-Incses 44c 15x27 Incses 24c Arc: 9 c Mosó Vastag törölközők dús pasztell színekben. Lágyak és erősen viz-szivók. Nagyon szép ajándék kis költséggel. 14 Lóerős VILLANY MOTOR Rend. 10.95 9.88 “Split phase” motor. Dunlap. 115-volt 66-ciklusu A.C. működésű. 1750 forgás percenként. V2XIV2 incses egyes tengely. 2-darab egymáshoz illő KOFFEREK Rekord Napi Értékek 17.95 Női kofferek, egy 26 incses pullman és egy 21 incses egynapos koffer. Tartósak és szépek. 7.3 KÖBLÁBAS COLDSPOT 199-95 SPACEMASTER REFRIGERATOR Rend. 222.50 Tágas belsejében 13 négyzetláb rozsdamentes polca van. 22.4 font fér el benne. 30 percenttel több hely van benne. TISZTA GYAPJÚ TAKARÓK Rend. 9.95 9.33 Spóroljon meg 62c-et. Egyszinüek vagy fehérek szines csikókkal. Tiszta gyapjú, szatin szegessel. MELEG OLAJ FÜTŐ 3-Gallonos 28-88 Olajtartály és Gauge. Rend. 31.95 50,000 BTU hőegység óránként. Kényelmes, biztos melegítő 3 vagy 4 rendes nagyságú szoba számára; mica üveg frontja van, fekete égetett zománcos. FEHÉR TOILET ÜLÉS Rend. 4.95 4.66 1 !4 -incses keményfából. Krómozott réz csavarok és tartók. Fehér zománcos. K enmore ÖNMŰKÖDŐ VASALÓ Rend. 8.95 7.8S Automatikus hőkon tról; 100 vattos. Könnyű, 3- fontos nagyság. Pozitív “le és fel” kapcsoló. Aluminium talplemez. Nézze át 12-oldalas Körlevelünket Sok Más Szenzációs Értékért ! *SafáfrictÍfiti guatakZeed íffllll fitpout, iKfihep/ack ” JÓIK) 101 Albany St., New Brunswick Phone 2-5230 — Searshez Először Jacobs Shirt Shop INGEK Biztos lehet benne, hogy nem követ el hibát ha Manhattan pompás szabású ingei közül választ ki egy ajándékot. Nagy választék teher és mintás broadcloth ingekben. Francia vagy rendes manzsetta ... a legszebb gallérokkal. S 3.88 A jó Ízlésnek a bizonyítéka na Manhattan győnyörüszép választékából válogatja ki nyakkendő ajándékait. Rendkívül ügyes minták és dús, harmonizáló szinek — olyan nyakkendők amelyek nem csúsznak megkötés után és nem gyürődnek. qJÍcU ZSEBKENDŐK Tökéletes ajándék a szivarzseb számára. Finoman hímzett monogram, tiszta fehér vagy szines szegélyű zsebkendők olyan kivitelben amelyről csak Manhattan hi-3 darab Pajamák Nagyon szívesen vett ajándék Manhattan pajamák jól szabottak bő hellyel a lábaknak és karoknak. Szép egyszinüek és kizárólagos Manhattan mintásak. $0.95 Ingyen Ajándék Dobozokat Adunk JACOBC ** SHIRT SHOP GEORGE ÉS ALBANY ST. SARKÁN Nyitva Csütörtök Este Kilenc Óráig ftmsm B magyar vendéglő \W W NEW YORKBAN / VACSORA $l— ÉS FELJEBB ESTÉNKÉNT 3 ELŐADÁS f KITŰNŐ TÁNC És CIGÁNYZENE ■K- NO COVER •• NO MINIMUM Salkalmas társasvacsorák rendezésére #4S St. Esst ofB’my jjPUu 7-1523 JimißMlttJIUlIßtiitt P. J. YOUNG’S new Brunswick