Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
KILÁTÓ A SZOMSZÉD BORA... Tokaj és „Tokay” déket illeti, ide Lazar de Schwendi császári generális vitetett szőlőtőkéket, amikor a török háborúk idején Tokaj-Hegyalján táborozott hadaival. Á marsall szobra ma is ott áll Colmar főterén, a kezében szőlőtőkét tart, a szobor talapzatából pedig vízsugár csörgedez, fölötte egy táblán az áll, hogy „nem iható”. Bruno Sorg Tokayja viszont - mi tagadás -, igencsak iható, habár nem is hasonlít a miénkre. Másfajta szőlőből - pinot noirból - készül, az alkoholfoka valamivel alacsonyabb, viszont az íze, a bukéja igen kellemes. Ámi pedig a legfontosabb: a termés mindig elfogy, az utolsó palackig. Méghozzá jó áron. Miközben a magyar - az igazi - tokaji bor értékesítésével nagy bajok vannak. Bacsó András, a kimúlóban lévő Tokaji Borkombinát vezérigazgatója a minap azt nyi-Hárslevelű vitt el. Hanns gyakran és nagy hozzáértéssel ír borokról, gasztronómiáról... Néhány esztendővel ezelőtt pedig megalapította a Rajna-vidéki borkedvelők társaságát is. Probus római császárról nevezte el, aki uralkodása alatt meghonosította a szőlőtermelést a „messzi északon”, nevezetesen a Rajna vidékén, ami akkor Germánia provinciarésze volt és a Balaton mellékén is, amit akkoriban Lacus Pelsónak hívtak, és Pannoniához tartozott. Megvallom, mindig elbúsít, ha a világ különböző részeiben áltokaji borral találkozom, Kaliforniától Ausztráliáig. Bármilyen jogcímen is nevezik tokajinak magukat, mindig csak „utánzatok” akkor is, ha a derék Haraszthy Ágoston vitte ki a szőlőtőkéket Tokaj-Hegyaljáról, akkor is, ha Katalin cárnő „deportáltatta” ökrös szekereken a tokaji szőlőt a muszka birodalomba. Ami a Rajna-vi-A történet, amit a tokaji borról vagyok elmondandó, Elzászban kezdődött, a rajnai francia borvidéken, Eguisheim városkában, ott is egy régi pincében. Előbb fanyar rizlinget, majd illatos muskotályt ittunk - végül pedig, a borkóstolás ünnepi, befejező aktusaként tokajit. Pontosabban tokayí, mivelhogy ez állt a palackon, amiből kitöltötte az aranyszínű italt a házigazda, Bruno Sorg, akihez régi, kedves barátom, Hanns Ulrich Christen - írói nevén sten -, a Basler Zeitung újságírója Tokaji címkéje (1931)
