Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-01-01 / 1. szám

KILÁTÓ A SZOMSZÉD BORA... Tokaj és „Tokay” déket illeti, ide Lazar de Schwendi császári generális vitetett szőlőtőkéket, ami­kor a török háborúk idején Tokaj-Hegyalján táborozott hadaival. Á marsall szobra ma is ott áll Colmar főte­rén, a kezében szőlőtőkét tart, a szobor talapzatából pedig vízsugár csörgedez, fölötte egy táblán az áll, hogy „nem iható”. Bruno Sorg Tokayja vi­szont - mi tagadás -, igen­csak iható, habár nem is ha­sonlít a miénkre. Másfajta szőlőből - pinot noirból - készül, az alkoholfoka vala­mivel alacsonyabb, viszont az íze, a bukéja igen kelle­mes. Ámi pedig a legfonto­sabb: a termés mindig el­fogy, az utolsó palackig. Méghozzá jó áron. Miköz­ben a magyar - az igazi - tokaji bor értékesítésével nagy bajok vannak. Bacsó András, a kimúlóban lévő Tokaji Borkombinát vezér­­igazgatója a minap azt nyi-Hárslevelű vitt el. Hanns gyakran és nagy hozzáértéssel ír borok­ról, gasztronómiáról... Né­hány esztendővel ezelőtt pedig megalapította a Raj­­na-vidéki borkedvelők tár­saságát is. Probus római császárról nevezte el, aki uralkodása alatt meghono­sította a szőlőtermelést a „messzi északon”, nevezete­sen a Rajna vidékén, ami akkor Germánia provincia­része volt és a Balaton mel­lékén is, amit akkoriban La­­cus Pelsónak hívtak, és Pannoniához tartozott. Megvallom, mindig elbú­­sít, ha a világ különböző ré­szeiben áltokaji borral talál­kozom, Kaliforniától Ausztráliáig. Bármilyen jogcímen is nevezik tokaji­nak magukat, mindig csak „utánzatok” akkor is, ha a derék Haraszthy Ágoston vitte ki a szőlőtőkéket To­­kaj-Hegyaljáról, akkor is, ha Katalin cárnő „deportál­­tatta” ökrös szekereken a tokaji szőlőt a muszka biro­dalomba. Ami a Rajna-vi-A történet, amit a tokaji bor­ról vagyok elmondandó, El­zászban kezdődött, a rajnai francia borvidéken, Eguis­­heim városkában, ott is egy régi pincében. Előbb fanyar rizlinget, majd illatos mus­kotályt ittunk - végül pedig, a borkóstolás ünnepi, befe­jező aktusaként tokajit. Pontosabban tokayí, mivel­hogy ez állt a palackon, amiből kitöltötte az arany­színű italt a házigazda, Bru­no Sorg, akihez régi, kedves barátom, Hanns Ulrich Christen - írói nevén sten -, a Basler Zeitung újságírója Tokaji címkéje (1931)

Next

/
Thumbnails
Contents