Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-01-01 / 1. szám
PORTRÉ A TANYÁTÓL AZ ARIZONÁIG Egy magyar színész hosszú útja Szabó Gyulát, a színészt számtalanszor láttam színpadon, filmvásznon, pódiumon, képernyőn. Sok-sok szép alakítását őrzöm emlékezetemben. Ámde arról, hogy micsoda hatalmas és nehéz utat tett meg ez a hatvanharmadik évében járó férfi, amíg az egyik legnépszerűbb magyar színész lett, színházzal foglalkozó hírlapíró létemre is keveset tudtam. Ezért ebben a beszélgetésben nem színházi kulisszatitkokról, műhelygondokról, szerepekről és szerepálmokról esik szó, hanem erről a bizonyos hosszú útról... Az Andrássy úti, patinás Lukács cukrászdában beszélgetünk.- Kunszentmártonban születtem parasztemberek kilencedik gyermekeként - mondja. - Tanyán éltünk, a munkával nagyon korán megismerkedtem. Emlékszem - hétéves ha lehettem - egymagám világra segítettem egy bikaborjűt. Mire a felnőttek megérkeztek, már lábán állt a kis jószág. Ámde nemcsak a munkával, a „színházzal” is hamarosan összebarátkozott az érdeklődő, éles eszű fiűcska. A kunszentmártoni iparos körben, a katolikus leány- és legényegyletben lelkes fiatalok játszottak - főképpen operetteket -, s az egyik rendező éppen a kis Gyula bátyja volt. Nem csoda hát, hogy az öcskös is a világot jelentő deszkákra lépett. A fiatalember ekkor már szakmát tanult Csonka János híres gyárában - a mai Kismotor- és Gépgyárban -, s a paraszti környezetben eltöltött esztendők után az ipari munkás életformával ismerkedett. A gyárnak saját internátusa volt, szimfonikus zenekart tartott fönn - Szabó Gyula hegedült benne -, s élénk volt az önképzőköri élet. Az önképzőkörnek köszönhette a későbbi színész, hogy életében először „igazi” színházba mehetett.- Aki vállalta, hogy megtanul két színt Az ember tragédiájából, az kapott ingyenjegyet a Nemzeti Színházba. En az első és a negyedik színt vágtam be - így az emlékezés. Ilyenformán Huszti Mihály tanár úr, az önképzőkör vezetője ötletéből és jóvoltából Madách Imre remekművét abban a színházban, a Blaha Lujza téri épületben láthatta Szabó Gyula, amelyben később színi növendékként első lépéseit tette a pályán. Ám addig még sok víz folyt le a Dunán... Segédlevelét 1948 tavaszán kapta meg, az év végén pedig államosították a gyárat; s mivel „az volt a vélemény”, hogy benne klerikális szellem uralkodott, alaposan szét is szórták az embereket. Szabó Gyula még egy esztendeig dolgozott a Fehérvári úton, A Tóték postása, remek epizódalakítás volt Szabó Gyula a Kalevalában azután megfogadta az internátus igazgatójának, Urbán Jánosnak tanácsát, és továbbtanulásra jelentkezett. Mivel Lengyel Gabriella művésznő növendékeként tehetségesen hegedült - a gyár szimfonikus zenekarában is játszott -, természetesnek tűnt, hogy a Zeneakadémiára veszi útját, ahol egyébként hallgatóként jóformán minden szabad estéjét töltötte.- Végtelenül hálás vagyok a tanárnőmnek - emlékezik -, mert nemcsak a hangszer kezelésére tanított meg, hanem feltárta előttem a muzsika fantasztikusan gyönyörű világát. A tehetséges jelentkezőt föl is vették nyomban, ámde - ki tudja, miért - karvezetőnek. Nem tud-43
