Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-01-01 / 1. szám

varázsa, az érkezőt kerítésen díszelgő nagyhasú köcsögök fogadják. A szobában a falak telis-teli szép díszű tányérok­kal. Ünnepi díszben várja a műhely is a kíváncsiskodókat. Ott a korong, az égetőkemen­ce. Lidi szívesen mutatja be: mi hogyan működik. Legszíve­sebben éjszaka dolgozik, ami­kor nagy a csend, s nem zavar­ja a nyüzsgés. Messziről a kancsók, vázák színei, formái gyakorta hason­lóak. Még sincsen két egyfor­ma darab. A máz ugyanis ége­tés után „mutatja meg magát”, s teszi egyedivé, megismételhe­­tetlenné a kerámiát. FOTÓK: ÁCS IRÉN Hajdanán mindezek nem csupán díszként szerepeltek a házban. Mindegyiknek meg­volt a maga funkciója: a hasz­nálat határozta meg a formát. Lídia ezt nagyon jól tudja. Csak a nézelődő közönség nem. Ezért az alkotó gyakorta biztatja az arrajárókat: hasz­nálják is az edényeket. Próbál­ják ki milyen a hangulata terí­tett asztalon a kerámia gyer­tyatartóba tett égő gyertya fé­nyének. Milyen kellemes a tej íze csészéjéből. Kóstolják meg a szilvalekvárt, milyen finom, ha köcsögben tartják. Prakti­kus a natűrcserép fokhagyma­tartó. Dekoratívabb a színes mezeivirág-csokor a régi for­májú vázában. A kert dísze a terrakotta váza. Néhány esztendeje igaz, száműzettek ezek az eszközök az asztalokról. Csak akik elter­jesztették, hogy a mázak ólmot tartalmaznak s ártalmasak, el­felejtették, hogy nem min­degyik. Márpedig ez nagyon fontos. A tihanyi kerámiák má­zai egészségesek. Készítői ügyelnek arra, hogy ólommen­tes mázat alkalmazzanak. Lídia valóban őstehetség. Rátalálva Tihanyra, képessége megsokszorozódott. Állandó, élő kiállítással veszi magát kö­rül. Nem titkolja; örül, ha al­kotásai tetszenek és viszik azo­kat. Lelke mélyén azért nehe­zen válik meg tőlük. S igazi kedvenceit azért megtartja. A kiállítások „résztvevői” kincs­ként sorakoznak otthona pol­cain, az ablakokban, az aszta­lon. Együtt él velük, hiszen ez az élete, az életműve. ERDŐSI KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents