Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-01-01 / 1. szám

varázsa, az érkezőt kerítésen díszelgő nagyhasú köcsögök fogadják. A szobában a falak telis-teli szép díszű tányérokkal. Ünnepi díszben várja a műhely is a kíváncsiskodókat. Ott a korong, az égetőkemence. Lidi szívesen mutatja be: mi hogyan működik. Legszívesebben éjszaka dolgozik, amikor nagy a csend, s nem zavarja a nyüzsgés.

Messziről a kancsók, vázák színei, formái gyakorta hasonlóak. Még sincsen két egyforma darab. A máz ugyanis égetés után „mutatja meg magát”, s teszi egyedivé, megismételhetetlenné a kerámiát.

FOTÓK: ÁCS IRÉN

Hajdanán mindezek nem csupán díszként szerepeltek a házban. Mindegyiknek megvolt a maga funkciója: a használat határozta meg a formát. Lídia ezt nagyon jól tudja. Csak a nézelődő közönség nem. Ezért az alkotó gyakorta biztatja az arrajárókat: használják is az edényeket. Próbálják ki milyen a hangulata terített asztalon a kerámia gyertyatartóba tett égő gyertya fényének. Milyen kellemes a tej íze csészéjéből. Kóstolják meg a szilvalekvárt, milyen finom, ha köcsögben tartják. Praktikus a natűrcserép fokhagymatartó. Dekoratívabb a színes mezeivirág-csokor a régi formájú vázában. A kert dísze a terrakotta váza.

Néhány esztendeje igaz, száműzettek ezek az eszközök

az asztalokról. Csak akik elterjesztették, hogy a mázak ólmot tartalmaznak s ártalmasak, elfelejtették, hogy nem mindegyik. Márpedig ez nagyon fontos. A tihanyi kerámiák mázai egészségesek. Készítői ügyelnek arra, hogy ólommentes mázat alkalmazzanak.

Lídia valóban őstehetség. Rátalálva Tihanyra, képessége megsokszorozódott. Állandó, élő kiállítással veszi magát körül. Nem titkolja; örül, ha alkotásai tetszenek és viszik azokat. Lelke mélyén azért nehezen válik meg tőlük. S igazi kedvenceit azért megtartja. A kiállítások „résztvevői” kincsként sorakoznak otthona polcain, az ablakokban, az asztalon. Együtt él velük, hiszen ez az élete, az életműve.

ERDŐSI KATALIN