Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-04-01 / 4. szám
MOZAIK SZABÓ PÁL A népi irodalom Jókaija volt. A dús képzeletű, színes mesélőkedvű Szabó Pált (1893-1970) Móricz Zsigmond fedezte föl. Több korai regénye (Emberek, 1930; Papok, vasárnapok, 1933; Szakadék, 1939; Harangoznak, 1942) és számos novellája a gazdálkodó zsellérivadék ábrázolóerejének drámai vonásait is megmutatta. Mint a Kelet Népe és a Szabad Szó szerkesztője - irodalomszervezőként, mint a Nemzeti Parasztpárt elnöke (1838-1944) - demokratikus politikusként is előnyösen mutatkozott be. Szabó Pál neve mégis a Talpalatnyi földdel (1942— 1943) forrt össze. Hőse, Góz Jóska - a diadalmas parasztember megtestesítőjeként vonult be a magyar irodalmi köztudatba. Ez volt az életpálya csúcsa. Változó színvonalú műveiből leginkább novellisztikája és önéletrajzi regényei (Nyugtalan élet, 1954-1958; Minden kör bezárul, 1968) őrizték meg anekdotikus realizmusának ízeit, értékeit. Szabó Pál közéleti funkciói - képviselő, népfrontvezető, kollektív államelnökségi tagság, számos kitüntetése (Kossuth-díj, 1951, 1954) jelzik, hogy ez a hiteles parasztíró kiegyezett a diktatúrával. Születése centenáriumán emlékezünk rá. SZONTÁGH GUSZTÁV Egy szállóige - „Uraim, le a kalapokkal!” - szerzője. A reformkornak Bajza József oldalán legkiválóbb kritikusa e mondattal zárta Jósika Miklós Abafi című regényének igen elismerő elemzését. Szontágh Gusztáv (1793-1858) ekkor, 1837 és 1840 között mint Toldy Ferenc Figyelmezőjének vezető recenzense állt pályája csúcsán: hatásosan formált ízlést a mérsékelt szabadelvűség és az európai látókörű nemzeti gondolat jegyében. Ma úgy mondanánk - nemzeti liberális volt. A felvidéki nemesfiú katonatisztként kezdte művelni az esztétikai, filozófiai és gazdasági közírást. 1836-tól élt kizárólagosan művészeti és tudományos munkásságának, és csakhamar akadémikus lett belőle. Érdekes „egyezményes filozófiája” - antihegeliánus, eklektikus jellegű, tudatosan magyar színezetű bölcseleti rendszer volt. Társadalmi „harmóniatana” előbb Széchenyi, majd a konzervatív gondolatkör hívévé, 1848 után Erdélyi János kemény esztétikai ellenfelévé tette. Ez a színes egyéniség sokoldalúságának megfelelően gyakorlati növénynemesítő is volt. Finom ízlése számos kritikai észrevételét és több dinnyefajtáját maradandóvá tette. Kétszáz éve született. IFJ. SZINNYEI JÓZSEF A bibliográfus Sz. József (1830-1913) fia. Miként apja emlékét a nagy pozitivista alapmunkák - írói életrajzgyűjteménye és folyóirat-repertóriuma - tartották fenn, az övét összehasonlító nyelvészeti munkássága. Finnországban (is) tanult, s 1883-tól Budapesten a finn tanszék magántanára. 1886 és 1893 között a kolozsvári egyetemen tanított, 1893 után évtizedekig - Budenz József utódaként - az ural-altaji nyelvészet professzora, dékán, rektor. 1884-től akadémikus, 1927-től a felsőház tagja. Szinnyei fellépéséig, aki a finn-magyar barátság apostola is volt, még vitathatták tudományosan nyelvünk eredetét, de A magyar nyelv eredete (1883), A magyar nyelv (1887), a Magyar nyelvhasonlítás (1895), a Magyar Tájszótár (1893-1901) megjelenése után már nem. A nyelvtudomány, ezenkívül a finnugor nyelvek hang- és alaktana terén végzett mélyreható kutatásainak, a közoktatás pedig középiskolai nyelvtanító könyveinek köszönhet sokat. Szinnyei József ötven éve halt meg. Kolozsvári városkalauz Kolozsvár nem csupán egy a magyar történelmi városok között. A „kincses” város igazi jelentőségét 1541-ben nyerte el, az önálló erdélyi fejedelemség megalakulásakor, s azóta minden változásában nemzeti történelmünk egészét is szimbolizálja. Az 1974-ben Kolozsvár-Napocának átkeresztelt magyar kulturális központ a céltudatosan végrehajtott telepítési politika eredményeként nemzetiségi összetételében nagymértékben átrendeződött. Abban a városban, amelyben a magyarság még a második világháború után többségben volt, napjainkra csupán harminckilenc százalékos részarányban van jelen. Gaal György könyve nemcsak egyszerű városkalauz. Fontos művelődéstörténeti dokumentumhalmaz, egy eltűnőben levő világ lenyomata. Az előszóban Kolozsvár történetét Vincze Zoltán foglalja össze dióhéjnyi terjedelemben. Tizenkilenc oldalnyi tanulmányban kíséri végig a település történetét a középső paleolitikumból visszamaradt tárgyi emlékektől a jelenkori iparnegyedek kialakulásáig. A kötet nagyobbik fele Kolozsvári séták címszó alatt városnéző sétákra invitálja az olvasót. Gaal György aprólékos munkával hatalmas helytörténeti anyagot rendszerezett. Különösen kiemelkedő rész a Házsongárdi temető történetét öszszefoglaló fejezet. A városkalauzt két térkép és válogatott fényképanyag egészíti ki. (Gaal György: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Korunk, 1992.) Z. L. Magyar vonatkozású emlékek az Adria partján Crikvenicát az Adriai-tenger partján, Fiúmétól - ma Rijeka - 32 kilométerre délkeletre, Horvátország területén találhatjuk. Crikvenica községről a XIV. századtól találunk hiteles feljegyzéseket. A régészeti leletek alapján viszont feltételezhető, hogy már a római uralom idejében is lakott volt a település. A falu, egy XIV. században épült templomot övezve, fokozatosan alakult át. A helynév a templom horvát elnevezéséből ered, mivel az Isten Háza horvátul crkev. A helység a Frangepán család tulajdonát képezte. A család az ottani pálos rend számára egy kolostort alapított, amelyet a Boldogságos Szűzről neveztek el. E történet középpontjában ez a rendház helyezkedik el. A fotón látható az az emléktábla, amely az említett kolostor alapítására utal. A monumentum latin nyelven íródott és kb. a XIX. században emelték az egykori monostort körülvevő fal külső oldalára. Magyar olvasata: 1395 Szt. Pál Remete testvéreknek Frangepán Márton ispán alapította. E rövid históriában a Frangepán család két tagjának a nevét kell kiemelni. Frangepán Miklósét, aki 1393-1432 között élt és életében vegliai, modrusi, vinodoli, zenggi, gecskei comes, továbbá arbei podesta és dalmát-, horvát-, tótországi bán volt. Az egyik fia, Frangepán Márton volt, aki 1416-1479 között élt és vegliai, zenggi, továbbá modrusi comes tisztet töltött be. RADÁCSI IMRE 'y
