Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)

1993-02-01 / 2. szám

LELETMENTÉS

Kőlovagok,

apostolok

égészeti és művészettörténeti szenzáció volt, amikor 1974 februárjában dr. Zolnay László és munkatársai a budai vár tereprendezése közben középkori szobortöredékekre bukkantak. Régészeti szenzáció azért, mert korábban már többen - tekintélyes tudósok is, de főként a Vár rekonstrukcióját sürgető hivatalok - vallották, hogy ásatni fölösleges, nincs már föltáratlan hely a Várban. Művészettörténeti szenzáció pedig azért, mert a törökvilág előtti, gótikus szobrászatunkról a felfedezésig csak kevés töredék adott hírt. Különösen figurális alkotásokban szűkölködtünk. Közismert, hogy a mohamedán hit tiltja a képmásokat, s ezért ahol érte, pusztította a „gyaur” emberábrázolásokat a török. Márpedig a körülmények sürgette gyors, leletmentő

ásatás két hónapja alatt kitűnt, hogy a többezernyi szobortöredék még jóval a török idők előtt, 1440 táján került a lelőhelyükre.

A kőalakok lovagokat, királyokat, nőket, püspököket, fegyverhordozókat és ún. apostolfigurákat formáznak. Keletkezésük ideje dolgában eltér a művészettörténészek véleménye: egy 1355/96-os nézet áll szemben azzal, amelyik születésüket az 1420-as évekre teszi. Ismeretlen egykori pontos helyük, rendeltetésük. A feltevés szerint Zsigmond reprezentatív építkezéseihez szánták őket, minden bizonnyal épületbelsőbe. Lehetséges, hogy a kőfaragó műhelyt el sem hagyták. Később, amikor Budáról elköltözött az udvar, s az építkezések elakadtak, kerülhetett a törmelékbe a 61 torzó töredéke. Egy bizonyos: művészettörténeti jelentőségük túlnő határainkon. A lelet valószínűleg a legnagyobb, gótika idejéből ránk maradt világi szoborsorozat.

Érthető, hogy a páratlan, csodálatos anyag rengeteg feladatot rótt tudósokra, restaurátorokra, minden közreműködőre. Munkájuk eredménye most új, állandó kiállításon látható a Budapesti Történeti Múzeumban, a várpalota E szárnyában lévő Vármúzeumban. Önálló termet kaptak mindazok a megtisztított, néhol aprólékos munkával szilánkokból összeállított alakok, gyönyörű torzók és törzs nélküli kőfejek, valamint kisebb, sehová sem illő töredékek, melyek az egykori udvari kőfaragó mesterség - mai szemléletünkkel művészet - igen magas fokát tanúsítják. A karakteres arcmások és az egykori viselet legapróbb részleteire is kiterjedő híradásukkal kivívják bámulatunkat. A világossárga, Buda környéki mészkőből faragott, finom gonddal megvilágított alakok megkapóan rajzolódnak elő a termet borító szilvakék drapéria hátteréből. Egyedülálló látvány! Végérvényesen elporladtnak vélt középkori művelődésünk feltámadt tanúi.

KOVÁTS ALBERT