Magyarok Világlapja, 1993. január-május (46. évfolyam, 1-5. szám)
1993-02-01 / 2. szám
DERŰ ARAWMOVDASBÖRZE .4 szellemes emberi nem uz arany, hanem az aranymondás árja- Irama érdekli. Aranymondásbörzénken húrki részt vehet. Saját aranymondással vagy „gyűjtéssel": olyan gyöngyszemekkel, amelyek hétköznapi emberek szájából hullanának a porba, ha valaki le nem jegyezné - de olyanokkal is. amelyek „nagy emberek ” elszólásaiként „börzeképesek". 4 legjobbakat jegyezni fogjuk a tőzsdénkén - havonta közöljük az árfolyamot. E HAVI ARANYMONDÁSAINK Az igazi agglegény párját ritkítja. SIMÓ EDMUND, Kovászna (Románia) Míg fiatalok voltunk, mindent az öregek tudlak helyettünk, mióta meg öregek lettünk - a fiatalság lett bölccsé felettünk. FARKAS PIROSKA, Maintenon (Franciaország) A nagy titok Róka hatalmába akará kaparintni az erdőt hol többségben volt nyúl, pele, cinke, rigó; hát igy tett: a fiára nyuszik szőrét ragacsolta s lányát farkashoz adta, röhögve, nejül: majd ha a választás eljő, s az ordasi voks több: hát a leánykáját ülteti polcra dicsőn; s hogyha a nyúl győz majd? a fiát emelinti a trónra -két kulacsával imígy győztes örökre az ál. SZU.AGYI FFRFNC ÜRAHKA: KAROLYI LÁSZLÓ j TMegosztutáSVa'an,i’ amif ha pW’ hanem aSSa1, nem [ ... OsszuL ”SzaP°ro^ymássa/ derűs hát ket> vidám ül me"yein-I kellemes s„„T?eteinket, Varjuk olvasóinld° Í>tílÍnkatset- A borítékra V-e~nfkezé' Derű. * kerJuk ráír(A szerk.) Ham-ham! Férjemnek 1956-ban egy oroszok lakta ház előtt kellett eljönnie. Valaki egy mérges farkaskutyát kötött a nyitott udvarkapuba. A kutya rátámadt. Összetépte az új kabátot. Ő magából kikelve, berohant a közeli orosz parancsnokságra. Több nyelven tudott, de oroszul egy szót sem! Ránéztek, és megkérdezték: „Pu-pu?”... Erre a férjem dühösen: „Nem pu-pu, hanem ham-ham!” TAKÁRNÉ KUNFALVY KLÁRI, Budapest Mennyei fogadalom A megboldogult Borghida István, akit a kollégái a háta mögött csak Sörkecskének neveztek, sajátos képviselője volt a kommunista rendszerben ténykedő műbírálóknak, s a tárlatokról írt kritikáiban végül már odáig jutott, hogy a csendéletektől is megkövetelte az osztályharcos jelleget, s a legnagyobb erdélyi mestereket is igyekezett bemázolni. Egy alkalommal együtt tértek haza Gy. Szabó Bélával, a híres fametszővel Bukarestből Kolozsvárra, s a zömök testű, ósdi repülőgép a Kárpátok fölött szörnyű esőfrontba ütközött. Rázkódni kezdett, ide-oda billegett, ablakain fonatokban csurgóit alá a víz, villámok cikáztak közel a szárnyaihoz. Még a pilótafülke ajtaja is kinyílt, de az ideges kapkodásban észre sem vette a személyzet. A távirdász a földön guggolva beszélt az irányítóközponttal, s egyik cigarettát a másik után szívta. Ez a látvány valósággal vakrémületet keltett az utasok között. Egy virágkereskedő már a második szegfűt gyömöszölte a szájába, a fehér után a rózsaszínt, hátha annak nagyobb lesz a csillapító hatása, s maga Borghida István is nagyon megijedhetett, mert még az ajka is elvértelenedett. Gy. Szabó Béla azonban oly nyugodtan ült, mintha hintaszékben ringatózna és olvasás közben semmit észre sem venne. Csak akkor pillantott hátra, a kritikus felé, amikor a gép tartósan zuhanni kezdett, az égi tűzijáték kíséretében, s mosolyogva, a világ legnyugodtabb hangján így szólt:- No, Pista, most fogadd meg, hogy többé soha az életben nem foglalkozol képzőművészeti kritikával! BÁLINT TIBOR Gyors átkelés a határon Erdélyi körúton voltunk. Fiatal férfi az idegenvezetőnk. Hazafelé, a román oldalon nagy autósor állt, több autóbusszal. Amerikai busz előttünk. A vezetőnk hirtelen megszólalt. „Hányán vállalják, hogy állapotosok? Nyolc hölgyet kérek!” ... Jelentkeztek! ... Rögtön előreengedték a buszunkat. „Komoly arcom” elővéve megszólítottam: „Egy tiszt megkérdezte tőlem, hogy milyen ember a vezetőnk?”- Miért? - kérdezte ijedten.- Mert odafelé egy állapotos sem volt - visszafelé nyolc lett! - feleltem ... TAKÁRNF. KUNFALVY KLÁRI, Budapest
