Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
MŰVÉSZPORTRÉ Megszabadulni a címkéktől és a mítoszoktól Találkozás Makovecz Imre építésszel A magyar Ki kicsoda írja: Makovecz Imre építész, Budapest, 1935. november 20. Tanulmányok: 1954-59: Budapesti Műszaki Egyetem. 1959-62: a Budapesti Várostervező Intézet, 1962-71: a Szövetkezeti Tervező Vállalat, 1971: a Várostervező Intézet, 1977: a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság tervező építésze. A Budapesti Műszaki Egyetem, az Iparművészeti Főiskolává Magyar Építőművészek Fiatal Építészek Körének tanára. 1987: a Nemzetközi Építészeti Akadémia tagja. 1988: az Országépítő Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Ybl-díj (1969), Ifjúsági Díj (1987), SZOT-díj (1989). (Elérkezve a riport színhelyére, Óbudára, meglepődtem. Az ország, sőt nyugodtan mondhatjuk ma már, a világ egyik legismertebb, legrangosabb építésze és az általa vezetett építészcsapat hogyan tud ilyen, a hatvanas évek végén épült, ipari környezettel fűszerezett panelirodában dolgozni? Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem: képes-e egyáltalán építész létére ilyen ronda házban létezni.)- Szinte megfizethetetlen a belvárosban ma egy négyzetméter bérlemény, így ide jöttünk ki, de nem bírjuk, elmegyünk innen. A várostól is messze van, a környezete is lehangoló; egy villát vagy valami hasonlót kellene bérelnünk. Remélem, ez nemsokára sikerül. (Amíg a magyar vendéglátásban elengedhetetlen kávét isszuk, közös tapasztalatainkat beszéljük meg az Őrségről, az ősi településformáról, az ott élő mesteremberekről. Egy kihalófélben lévő fajtáról, mely korábban tényleg katona volt, ezermester, egy letűnt nemzedék fia-lánya. Meg arról, milyen pusztítás történt ott a sok-sok évtized, évszázad óta tutujgatott földdel az ötvenes években, amikor mélyszántást végeztek. Ezzel tönkre is tették azt a törékeny, vékony termőréteget, amely valamit is képes volt adni az ott élőknek. Helyette a föld mélyéből ekével előcsalogatták a kavicshordalékot, minden földmunkát lehetetlenné téve. Közösen féltettük a kisebb, osztrákok által felvásárolt településeket, házakat, amelyekhez lassan semmi közünk nem lehet. S akkor még örülhetünk ennek: talán megmaradnak települések, épületek. Am a legszörnyűbb az az erózió, amelyet az emberekben fedezhetünk fel.)- Nekem könnyebb, én csak laikusként tapasztalom azt a pusztulást és pusztítást, ami ott végbement és megy. De milyen lehet szakemberként, építészként átélni mindezt?- Egyelőre még bírom, elviselem. Az alapvető probléma az, hogy negyven évig készült elő az, amihez most értünk el. De fordítva mondom: a magyarokat - a mostani negyven-ötvenévesekre gondolok - rászoktatták a kiskapukra, az anyagiasságra, a fusizásra, de se racionálisan megfogható, se általános emberi eszméket nem kaptak. Nem az volt a lényege szellemi kisemmizésüknek, hogy értelmetlenségeket tanitottak nekik, hanem az, amit nem tanítottak. Nincs miből építkezni, azaz belül üresek maradtak.- Hogyan fest ugyanez a kérdés az építész esetében? Mennyit kellett régen és mennyit kell ma „igazodni" a hatalomhoz, hogy egy építész munkához jusson, szakmájában előbbre kerüljön ? Mennyit kell elveiből feladni ahhoz, hogy érvényesülni tudjon ?- A kérdés, hogy a hatalom alatt mit értünk? Korábban az állam volt maga a hatalom - politikai és általános szempontokból is. Ha valaki egy tervezőirodában megfelelt az akkori feltételrendszernek : az lehetett a karrier útja, hogy állami tervezőirodában dolgozhatott. Most ez teljes mértékben megváltozott. A nagy állami tervezőirodák (egy-két kivétellel) haldokló
