Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
MOZAIK GŐNCZY PÁL Eötvös József és sógora, Trefoil Ágoston oktatáspolitikája között jobbkezük, Gönczy Pál osztálytanácsos, majd államtitkár (1817-1892) volt a kapocs és a különbség. Kapocs, mert ez az iskolaszervező végigszolgálta a magyar oktatásügy egyik fényes korszakát 1867 és 1889 között. Különbség, mert a liberális demokrata Eötvös az iskolaügy feladatát a népművelésben, tehát az elemi képzés és a felnőttoktatás kifejlesztésében látta, a konzervatívabb módon liberális Trefort pedig a nemzeti középrétegek: az értelmiség és a vállalkozók műveltségének erősítésében, vagyis a szakképzés, a gimnáziumok és az egyetemek kifejlesztésében. Gönczy Pál mindkét miniszter oldalán a népoktatás referense volt. A nemességből jött honorácior népfelszabadító eszméit Svájcban terelte Johann Jacob Wehrli nevelési rendszerének tanulmányozása révén (1844) józan nevelésreformi mederbe. A Hajdú megyei Zeleméren hozta létre az ország első munkaiskoláját (1845-1848). 1852- ben alapított magániskolájából nőtt ki az első fővárosi református gimnázium, melyet 1867- ig igazgatott. Gönczy meggyőződéses jó embere volt Eötvösnek. Szaktudása tette lehetővé, hogy az 1868- as népiskolai törvényt eredményesen hajtsák végre. Húsz év alatt energikus közreműködésével nőtt háromszorosára az elemi népiskolák száma Magyarországon. Gönczy Pál szervezett, tankönyveket írt, iskolai épületeket tervezett, tantervi utasításokat és vezérkönyveket állított össze. Bevezettette a maga korában újszerű írva olvastató tanítási módszert (... A-B, AB, vaskalap...). Irányításával épült ki a szakmai továbbképzés rendszere. Vezetésével készítették elő a tanítói nyugdíjtörvényt. Közreműködött abban, hogy a magyar nyelvet minden magyarországi iskolában kötelezően tanítsák. Nem volt sovén. Nemzeti érzés fűtötte, népbarát elveket képviselt. Annak az árnyékban működő - szolgáló - szakértői hivatalnokgárdának volt értékes munkatársa, amely gárda nélkül nem épült volna fel a polgári Magyarország. (Száz éve, december 21-én halt meg.) SZENTIVÁNI MIHÁLY Szentiváni Mihály (1813— 1842), a marosszéki főkirálybíró fia egy személyben képviseli Erdélyben azt a harcos szabadelvű demokratát, aki Magyarországon előbb az országgyűlési, később a márciusi ifjak között lelt rokon telkekre. 1834-ben már a nagyfejedelemség országgyűlési ifjainak élén állt, s mint Kossuth Pozsonyban, ő Kolozsvárt szerkesztett kéziratos tudósításokat. Útlevelet nem kapott, s tanulmányút nélkül katedráját sem foglalhatta el, pedig jogvégzett ember létére is nevelni szeretett volna. Mint nemsokára Petőfi Magyarországon, Szentiváni 1837-38-ban szülőföldjét járta be gyalogszerrel. Tapasztalatait közre is adta a Nemzeti Társalkodóban. Életének kurta utolsó futamában irodalomszervezéssel foglalkozott. Orgánumát, a Remény című zsebkönyvet népszerűség övezte, akár Magyarországon Kossuth Pesti Hírlapját. Szentiváni több jeles embert segített pályakezdőként nyilvánossághoz: Dózsa Dánielt, Jakab Eleket, Kőváry Lászlót, Medgyes Lajost. 1841-től ugyanis Kemény Zsigmonddal és Kovács Lajossal szerkesztette együtt az Erdélyi Hírmondót. Szentiváni nemcsak kemény publicisztikájában, hanem a romantikából a népiességbe áthajló lírájában is következetes demokratának bizonyult. Az egyik első, aki beemeli a magyar irodalomba a zsellér, a szolgaparaszt távlattalan sorsát. „Zsellér vagy te, én meg székel, / De egünkre egy nap jő fel, / Egy eső hull a földünkre, / Mért lennék hát különb, mint te?” (Nyárádmelléki). Heves demokratizmusa, könnyed lírai eleganciája Petőfi, finom formaművészete Arany felé mutat. Szentiváni nemcsak az irodalomban és szociálisan érzékeny, nemzetiségi ügyekben is az. Románbarátsága korában kivétel. A szívroham nagy reménységet vitt a sírba. Életműve így is érték és minta Erdély irodalom- és eszmetörténetében. (150 éve, december 10-én halt meg.) GYŰJTŐK ÖRÖME Népi „címertan” A címer, a korona vagy együtt a kettő, fontos helyet foglal el a díszítőművészetben is. Nincs ez másként a népművészet esetében sem. És hogy ez így van, abban az 1848-as szabadságharcnak igen nagy szerepe van. ugyanis ekkor „folklorizálódik ", jelenik meg tömegesen, általánosan a népi alkotásokon - használati és dísztárgyakon - államinemzeti szimbólumunk, a címer vagy a koronás címer. Nem kis szerepe volt ebben a dugdosott, féltve őrzött és megőrzött Kossuth-bankóknak. Majd ezt a vonulatot erősítették a millenniumot előkészítő évek, amikor a nemzet igyekszik fölleltározni és közreadni önmagát. Igen, megjelenik - tovább él - a címer minden díszítésre alkalmas anyagon és felületen. Nem bagatellizálódik, nem ürül ki, hisz tartalma a mindenkori magyar ember lelkében él. így lelhetett otthonra nemzeti szimbólumunk a legegyszerűbb háztartásokban is. B. K. J. Címeres, kobaltkék üvegkulacs Éljen a haza fölirattal, 19. század. Valószínűleg a fekete-erdei (Románia) üveghutában készült A Sotheby’s Pesten Az elmúlt évek gazdasági és társadalmi változásainak egyik, ha nem is legfontosabb, de kétségtelenül figyelemre méltó jele a hazai műkereskedelem fellendülése. Több külföldi aukciós ház árverése után a nagyhírű Sotheby's cég 28 kortárs magyar műalkotás árverését rendezte meg. Peter Batkin, a cég londoni igazgatója a Heti Világgazdaság munkatársának, Tömöry /tüosnak nyilatkozott. Peter Batkin úgy látja, hogy Magyarországon adottak a feltételek a magángyűjtemények kialakulásához. Az ingatlanpiac, a luxuscikkek, a gépkocsipark összetétele bizonyítja: az országban már létezik fizetőképes kereslet a műtárgyakra. A magyar műkereskedelem fejlődését azonban számos fék gátolja. Batkin úr elsősorban a jelenlegi túl szigorú jogszabályokban látja a legnagyobb akadályt. Ha valaki bevisz egy régi műtárgyat a minisztériumba, nagy valószínűséggel nemzeti kincsnek nyilvánítják, meggátolják külföldre vitelét, szabad forgalmát. Szerinte tételesen meg kellene jelölni azoknak a műtárgyaknak a körét, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak, a többinél viszont engedélyezni kellene a szabad kereskedelmet. A jelenlegi jogszabályok - egyébként Olaszországban is hasonlóan szigorú előírások vannak hatályban - azzal a veszéllyel járnak, hogy külföldön nem vesz senki műkincset, mert fél a védettségtől, ami gyakorlatilag a mozdíthatatlanságot jelenti. Ha fennmarad a mostani helyzet, a gyűjtők műtárgyaikat illegálisan külföldön helyezhetik biztonságba - a legnagyobb olasz magánképtárak is Svájcban találhatók. Batkin úr szerint fölösleges attól tartani, hogy a műkereskedelem felszabadítása a múzeumoknak árthat. A műkincsek áramlása kétirányú, mindenhol változik a múzeumok állománya. Az árverések a múzeumok, galériák számára is fontosak: egyegy mester középszintű alkotásainak árverésre engedéséből kiegészíthetik gyűjteményüket; megszerezhetnek fontos és hiányzó, az állomány egészébe szervesen illeszkedő „főművet".
