Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
A HATÁR TÚLOLDALÁN Uram! Föld mellé adj hitet is! 38 Amikor a riporter hazafelé indul, s ahogy a határhoz közeledve fogynak a kilométerek, egyre bátortalanabb lesz. Minden alkalommal szembesülnie kell valamikori énjével; a gyerek szemével látott és tapasztalt egykori világgal, felnőtten megélt múlt idővel, barátokkal, ismerősökkel. Aztán hirtelen előtted áll a SZÜLŐFÖLD. Belépsz, akár a templomba mennél, leveszed a kalapod, s már nem látod a kopott épületeket, a valóságot, pedig rád nehezedik, agyon nyom, fojtogat; közben beszélgetsz, keresed a kapaszkodókat, szeretnél erősen fogódzkodni emlékeidbe, a panaszáradat hullámai magukkal sodornak, s hiába határozol úgy, hogy most az egyszer hullámtörő leszek, lelkembe bazalttömbökből falat építek... Nem sikerül. Nem sikerülhet, mert a pókhálószövevényű utak nem fogynak alólam; Isten magasából, aszálygyötörte alföldön, kéklő fényű hegyek között emberek élnek. * E rohanó századvégen a parasztembernek újra meg kell tanulnia, hogy az elfelejtett föld lesz a létét, megélhetését biztosító egyedüli forrás. Nem tehetnek róla, a közép-kelet-európai rendszerek gondoskodtak a magántulajdon feledéséről az elmúlt évtizedekben, s most itt a lehetőség újra felfedezni. Ha földről ejtek szót, számomra megszűnnek a határok, csak térképeken léteznek színes vonalakkal bekerített területek. A parasztember gondjai függetlenek nációtól, azonosak. Másfél évtizede múlt, egy esti beszélgetés alkalmával a következőket mondta Okos János: „Tudja meg, szerkesztő úr, én életemet anyámtól kaptam és a földbe térek vissza, az anyaföldbe. A földből élünk, halálunk után szelíden befogad. Egyszerű parasztember vagyok, de nem hiszem, hogy van a világon más nyelv, melyben azonosulnak a rögök az anya fogalmával.” * A hegyek közt megbúvó móc falucska fölött, a domboldalon kószáltam, hajnali harmattól térdig lucskosan egy régi temető-
