Új Magyar Hírek - Magyarok Világlapja, 1992 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
NIawarSió Mézesmadzag és sorban állás Küszöbön a beszolgáltatás? - kérdezi Both Mihály a Magyar Szó hasábjain. A cikk a Vajdasági Tartományi Kormány elnökének, Bozovicnak szeptemberi rendeletével foglalkozik. A tartományi kormány a köztársaság cukorgyárait utasította, hogy teljes raktárkészletüket az általa meghatározott 210 dináros kilónkénti áron adják el árutartaléknak. Both Mihály megállapítja: egy tollvonással kispadra küldtek minden gazdasági logikát és leplezetlenül áttértek a parancsuralomra. A „cukorügy” egyfajta próbaköve a mindenféle elszigeteltségtől való kitörési kísérlet és a sötét múlt párharcának. Bozovic, a magát gazdasági zseninek képzelő köztársasági kormányelnök ezzel a húzásával is közhírré tette önnön szakmai hozzá nem értését. A rendelet hátterét nem nehéz fölfedni. A cukorrépa hektáronkénti átlaghozama idén alig fogja elérni a 30 tonnát, ellentétben a korábbi 45-50 tonnával. Ezért könnyen megeshet, hogy jövőre nem lesz elég cukor - de egyébként más alapvető élelmiszerben is hiány mutatkozik. Bozovic már korábban központosította a kenyérgabonával való rendelkezést, ugyanazt akarja tenni a cukorral is, hogy szükség esetén vagy éppen a választások küszöbén az árutartalékokból piacra dobasson olcsó élelmiszert. Más szóval: elhúzza a mézesmadzagot a tömegek orra előtt, és a rezsimhű tömegtájékoztatási eszközök útján bizonygathassa, lám, a jelenlegi vezetés biztosította minden ember számára az olcsó mindennapit. Közelednek a választások, és az előcsatározásokat idejében meg kell kezdeni, mert a nyomor egyre nagyobb. S ami a hatalmon levőknek szintén veszélyes, Milan Panic népszerűsége nőttön nő. Márpedig a szövetségi miniszterelnök nyíltan kijelentette, hogy a mostani garnitúra a politikai pályafutásának végéhez érkezett. Új szemléletre, új emberekre van szükség. Eltökélt szándéka tehát Panic úrnak, hogy valóban eltávolítsa a színtérről a Bozovicokat, Seseljeket és a hasonszőrű, beteges politikai hatalomvágyból saját nemzetüket is romlásba döntőket. És amilyen következetes, képes lesz valóra váltani! Márpedig a jelenlegi hatalomgyakorlók ebből nem kérnek. Ők szívesebben űzik tovább kisded játékaikat, elméleti tanácsokat osztogatnak azoknak a vállalatvezetőknek, akik gyakorlati téren félkézzel farzsebbe gyömöszölhetnék az egész kormányt. A nép, az istenadta nép pedig csak álljon békésen sorba üzerrfanyagért, élelemért. Hiszen ideje egyre több lesz, mivel a gyárak egymás után állnak le. Ki törődik vele? Fontos, hogy a létszükséglet alapvető árucikkeinek eladását vagy el nem adását ők intézhessék. Végeredményben ezzel is sakkban lehet tartani egy népet. NEMZETŐR I ...............9............. Bős: az új Mohács A szlovák-magyar kapcsolatok egyik legtöbb vitára okot adó ügye a hősi vízi erőmű. Az elmúlt hetekben, hónapokban kedvezőtlen fejlemények alakultak ki a Duna túlsó partján. Az amerikai Lipták Béla profeszszor a Nemzetőr szeptemberi számában szenvedélyes hangú írásban hívta fel a figyelmet a készülő katasztrófára. A tragédia elhárításának egyetlen eszköze, ha végre a kormány, a nyugati magyarság és az otthon ülők összehangoltan fellépnek a Duna elterelése ellen. Lipták professzor megállapítja: a házfalak már repedeznek a talajmozgástól, s az ártatlan, istenadta nép már csak a csodára vár a Csallóközben. Hinni már a csodában is alig hisz, hiszen a magyar kormány cserben hagyta, tehetetlen, tétlen. Mohácsi méretű tragédia előtt áll a nemzet! A világ történelmében először kiemelnek egy folyót a medréből, egy néptől elveszik határfolyóját, s a mi Zápolyáink, mint akkor, úgy most is marakodnak. A magyarság nem lehet az első a világtörténelemben, amely eltűri ezt. Csak a gyáva népeknek nincs hazájuk, s mi nem közülük valók vagyunk. A tétlenség oka nem az igazunkban való kétely, nem az ellenfél óriási hatalma vagy a tanácstalanság afelett, hogy mi is a teendő. A mi tehetetlenségünk oka a lélek paralízise. Ezt a paralízist feloldani történelmi kötelesség. Fel kell ébreszteni ezt a népet, amíg nem késő, hitet és önbizalmat kell önteni ebbe a mi fáradt és eltanácstalanodott népünkbe! Az emberek lelkét meggyógyítani, a hitüket visszaadni csak tettekkel lehet. Lipták professzor a kormány teendőit hét pontban foglalja össze. Támogatásért az Egyesült Nemzetekhez kell fordulnia; tiltakoznia kell a békeszerződést garantáló hatalmaknál; össze kell hívnia egy budapesti megbeszélésre az európai biztonsági folyamatban részt vevő országok képviselőit: hívja össze a Duna Bizottságot; zárja le a magyar Duna-szakaszt az építkezésben részt vevő országok hajói előtt; sajtókonferenciákat kell rendeznie a világ öszszes magyar diplomáciai testületénél, azokon ismertetnie kell a térség helyreállítására vonatkozó magyar tervet; és végül kérvényezze az illetékes bankoktól a kölcsönök elengedését a helyreállítási költségek fedezésére. A nyugati magyarság feladatait három pontban foglalja össze az írás. Az Amerikában élő magyaroknak ki kell használniuk, hogy az idén elnökválasztás lesz az USA-ban. Az elnökjelölteket figyelmeztetni kell, hogy csak akkor számíthatnak az 1,64 milliónyi amerikai magyarság szavazataira, ha kiállnak a bősi katasztrófa ellen. A következő feladata a nyugati magyaroknak az Androsch-csoport működésének megakadályozása. Nyomást kell gyakorolni az osztrák kormányra, ne engedélyezze Androschéknak az áramot szállító vezetékek használatát. A világ összes magyar szervezetének csatlakoznia kell az Ausztria elleni áru- és turistabojkotthoz. És harmadszor, ha a tragédia mégis bekövetkezne, meg kell ismételni az 1988-as világtüntetést. Az otthon élők elsődleges kötelessége, hogy követeljék a magyar kormánytól a fenti lépések megtételét. A magyarországi politikai ellenzék kötelessége, hogy ne a kormány megbuktatásán, miniszterek lemondatásán fáradozzon, hanem össznemzeti összefogással segédkezzen a Duna
